4. Ken is velünk jön!

Reggel arra ébredtem, hogy Xellos előttem kávét iszik, és a könyvemet olvassa.

- Hé! Ki mondta, hogy olvashatsz a könyvből? -kérdeztem.

- Nem azt mondtad, hogy ha vigyázunk rá, bármikor elvehetjük?

- De! De könyvolvasás közben kávét inni... még a végén rácsöppen! -és elvettem tőle a könyvet.

- Mi ez a hangzavar? - ébredt fel Maya is.

- Semmi! Jó reggelt Maya! -köszöntem.

- Viszont! De jót aludtam! Ezek az ágyak sokkal kényelmesebbek, mint otthon! Egyet vigyünk haza! -mondta, de én csak nevettem.

- Hm...

- Mi az Xellos? -kérdeztem.

- Semmi. -de én láttam, hogy az a semmi igenis sok.

- Khm, khm! -köszörűltem a torkom.- Mayával szeretnénk átöltözni!

- Csak nyugodtan! -mondta.

- Megkérhetném, hogy elfordulsz? -mondtam.

- Ja persze! -és az ablak felé fordult, mi meg gyorsan átöltöztünk, nehogy Xellos leskelődjön. Mikor kész voltunk, Amelia és a többiek bejöttek.

- Jó reggelt! -köszönt Amelia.

- Jó reggelt! Na milyen volt az éjszaka? És miért olyan lila a szemed? -kérdeztem.

- Borzalmas... Lina kisasszony úgy mocorgott, hogy megrúgott. -nyavajgott Amelia.

- Akkor máskor aludj velünk! Mi mindig nyugisan alszunk! -mondta Maya.

- Jól van, tehetek én arról, hogy ilyen vagyok! Sylpheel is rugdalózott! -mondta Lina.

- Mi? Ez nem igaz! -tiltakozott Sylpheel.

- Várjunk, Xellos veletek aludt? -kérdezte Zel.

- Igen! Itt aludtam! -mondta Xellos.

- Nem zavart minket. Na akkor indulunk tovább, vagy még maradunk? -kérdeztem.

- Nem, indulunk!

- De előtte még...

- Eszünk! -mondta Lina és Gourry. Evés után útra keltünk. Miközben mentünk, én a sor végén a könyvembe írogattam varázsigéket, Amelia meg nézett.

- Váó, költőnek is elmehetnél! -dícsért Amelia.

- Köszi! Egyébként... Hova is megyünk? -kérdeztem.

- Seyruunba. Apukám azt kérte mennyünk oda, és most oda tartunk. -válaszólt Amelia.

- Aha...-de ekkor a sor eleje megállt és mindketten Zelnek, megy Gourrynak ütköztünk.

- Bocsi! -mondtuk kórusban.

- Miért álltunk meg? -kérdezte Amelia.

- A híd... leszakadt. -mondta Lina, mivel egy szakadéknál álltunk.

- És? Miért nem lebegünk át? -kérdeztem.

- Nem érzed? Valamilyen varázslattal blokkolva van az erőnk. - válaszolt Zelgadis.

- Ki próbálom... Lebegés! -kiáltotta Amelia, de meg sem mozdult.- Igazatok van...

- Úgy látom, meg kell ezt kerülnünk. -mondta Gourry.

- MI?? Az legalább 3 nap! -mondta Sylpheel. De egyszercsak mellettem egy világoskék fény jelent meg, majd Ken. Ide teleportált.

- Yolei, Maya mit kerestek itt? Nem éreztelek titeket, azt hittem már meghaltatok, az Égiek mondták, hogy itt vagytok!

- Neked is hi, Ken tesó! -mondtam.

- Ő a bátyátok Maya? -kérdezte Amelia.

- Igen, és ahogy látom jól be, van rágva Yoleira. -mondta Maya.

- Hogy kerültetek ide? Egy másik világba! -kérdezte Ken.

- Amikor egy bájitalt csináltam Rezo, a vöröspap valamit csinált a bájitallal, és ide kerültem...

- De akkor Maya mit keres itt?

- Barbas fogjúl ejtette Mayát, és amikor én átmentem, velem együtt jöttek ők is.

- MI?? Barbas itt van?

- Igen...

- Tudod te, hogy Barbas ebbe a korban milyen tejhatalmú volt?!

- Ne-nem..

- Barbas ebben a korban ölte meg a legtöbb boszorkányt! Tudod milyen káoszt tud ő okozni?

- Nem kell a fejemhez vágni! Tehetek én arról, hogy velem jött? Rezo hozott minket ide! De... hogy tudtál ide teleportálni? Én nem tudok hazamenni!

- Hát úgy, hogy először az Égiekhez, utána egy másik világba teleportálok. Ez nekem könnyű...

- Akkor ennek a szakadék másik végéhez is tudnál minket teleportálni?

- Persze! Csak fogjátok meg a kezem. -majd mindenki megfogta egymás kezét és Ken mindanyunkat a szakadék túloldalára teleportált.

- Kösz, de elmondanád, hogy ki vagy és hogy mi vagy? -kérdezte Lina.

- Én, Ken Myako vagyok, Yolei és Maya bátyja! És egyben fényőrük is...

- Állj! Mi az a fényőr?

- A mi világunkban egy olyan lény, aki kifejezetten gyógyítással, életek visszahozásával és boszorkányok vigyázásával foglalkoznak! -mondtam.

- De vannak a fényőröknél magasabb rendűek, az Égiek. Azok döntik el, hogy melyik fényőr kire vigyáz...

- És ha a boszorkány valamit nem ért, felküldi a fényőrét az Égiekhez, hogy kérdezze meg, mert általában ők mindent tudnak. -vágtam bele, Ken szavába.

- És a fényőrök érzik a védencük hollétét, de ha meghalnak, természetesen már nem érzik. Ezért is aggódtam, amikor elvesztettelek! -mondta Ken.- Ja! És a fényőrök örökké élnek...

- Mi? Ezt nekem még sohasem mondtad! -mondtam.

- Tényleg nem? Pedig így van! Egyébként hová tartotok? És kik azok, akikkel vagytok? -kérdezte Ken.

- Verselő Lina, Sylpheel, Amelia Wil Tesla Seyruun, Zelgadis, Xellos és Gourry. -mutattam be őket.

- Jól hallottam? Amelia Wil Tesla Seyruun? Apukádat véletlenül nem Philionelnek hívják? -kérdezte Ken.

- De! Talán ismeri?

- Hogy ismerem-e? Amikor kicsik voltunk sokszor jöttem át ide, és sokat játszottunk!

- Te tényleg ismered? Az jó, mert most pont hozzá tartunk! -mondta Maya.

- Akkor veletek megyek! Már olyan régen láttuk egymást!

- Azt hiszem ő is örülni fog neked, Ken úrfi! -mondta Amelia.

- Késő van... Nem kellene letáboroznunk? -kérdezte Sylpheel.

- De! -mondta Lina és már le is táboroztunk. Nem volt olyan kényelmes, mint a szállodában, de megtette ez is.

- Jó éjszakát! -mondta mindenki és elaludtunk.