09 - Reggeli Alkonypír! Kinek Az Ötlete VOLT Ez?!

Lina azon a léten volt, ami valahol az alvás, álmok és öntudat között – nem teljes alvás de nem is ébrenlét. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemeit tudta, hogy a teste minden pontja fáj és zsibbadt a kimerültségtől, de mégis jóérzés töltötte el. Szokatlan érzés volt. De a párnák és takarók olyan jó melegek voltak, és nem akart felkelni még, így egyik kezével magához ölelte a takarót.

De valamit megütött. Lina szemeit egy kicsit összébb szorította, arca pedig összerándult. Ilyen közel aludna a falhoz? Nem, nem olyan a tapintása mint a falnak – a falak nem melegek, puhák és selymesek. Bármihez is ért hozzá, kellemes volt. Kezével újra megérintette a valamit, majd lassan többször is végigsimított rajta, szája kislányos mosolyra húzódott, végül megtorpant, mikor egy halk motyogás hallott meg.

Az álom-állomás megszűnt, s Lina teljesen éber lett. Ki a fene van vele az ágyban? Lassan felnyitotta egyik szemét, majd a megdöbbenéstől mindkettő tágra nyílt.

Sikítása felébresztette Gourryt, aki azonnal elkezdett ordítani, bár nem tudta miért kiabál. Végül meglátta Linát, mellette ült az ágyban, a takarót a mellkasára szorítva sikított.

„LINA!!” Gourry teljesen a falhoz húzódott, onnan nézve rá. „Mi? Hogy? AHHH!”

„MI A FENÉT CSINÁLSZ AZ ÉN SZOBÁMBAN?!” ordította végül Lina.

„Ez nem a te szobád, ez az én szobám!” Kiabálta vissza Gourry, miközben próbált kikerülni Lina és a fal közül.

Lina befejezte a sikítást és körbenézett. Szemei tágra nyíltak. Gourrynak igaza volt. Gourry hotelszobájában voltak, Gourry ágyában, és…

Egy újabb tény vágta fejbe. Gourry ágyában voltak együtt, és ő meztelen volt. Lina felkapott egy párnát, s elkezdte vele Gourryt ütögetni. „TE! Leitattál tegnap éjjel és aztán felhoztál a szobádba hogy szórakozz velem!!!!!! Megöllek ezért, Gourry!!!”

„AAUU! Én aztán nem!” kiabálta vissza Gourry.

Lina befejezte az ütögetést és dühösen felmordult. „Igazad van. Ehhez neked nincs elég eszed.”

Gourry ránézett, majd felemelte a takarót a derekáról s benézett. Szemei kikerekedtek. „AHHH! Lina, én MEZTELEN vagyok! Mi történt?! Nem emlékszem!” zokogat.

„Te soha semmire nem emlékszel!” kiabált vissza Lina. Egy pillanatra félretette dühét Gourry iránt s magába nézett, egyik kezével még mindig mellkasához szorította a takarót, másikkal pedig haját fogta össze. „Mi történt? Mi az utolsó dolog, amire emlékszem? A büfé asztalnál voltam és ettem… veled,” mondta és Gourryra nézett.

„Nem csináltam semmit, esküszöm!” siránkozott Gourry.

„Valami volt!” tűnődött Lina. „És ha megtudom, hogy mi volt az, valaki fizetni fog. Drágán.” Mondta Lina, s egy lepedőt szorosan maga köré csavarta és kimászott az ágyból, nem engedve hogy Gourry bármit is lásson a nyakán és a vállán kívül, s az ajtóhoz lépett.

„Lina, várj meg!” kiáltotta Gourry, s egy másik lepedőt kötve a derekára Lina mellé lépett. „Mi a nyavalya történ? Nem csináltam veled semmit, esküszöm! Ne ölj meg!”

„Nem foglak megölni, hacsak nem szándékosan csináltad ezt!” válaszolta Lina. „Amit most ki akarok deríteni hogy ki csinálta ezt szándékosan!” felrántotta az ajtót, s kilépett a folyosóra.

Tökéletes időzítés volt, mert Gourry ajtajával egy időben egy másik is kitárult. Lina tekintete találkozott Zelgadiséval, aki szintén csak egy lepedőt viselt, akárcsak ők. Zel egy pillanatig dühösen meredt Linára.

„Mi a fene folyik itt?” kérdezte.

„Hé, Zel is úgy járt mint mi!” Kiáltott fel Gourry.

„Zelgadis?” Amelia lépett ki Zel mellé a folyosóra, teste köré egy lepedőt csavart. Szemei elkerekedtek. „Miss Lina? És Mr. Gourry! Nem értem, hogy mi folyik itt!”

„Ez az, amit mi is szeretnénk tudni!” füstölgött Lina.

„Mi csak felébredtünk egymás mellett,” magyarázta Zelgadis halványan elpirulva, idegességét hangja mérgességével próbálta elnyomni. „És nem emlékszem semmi másra, csak hogy tegnap este táncoltunk!”

„Az utolsó dolog, amire Gourry és én emlékszünk hogy a büféasztalnál eszünk!” mondta Lina. „Biztos vagyok benne, hogy ami miatt nem emlékszünk az az oka hogy egy ágyban ébredtünk!”

„Lehet, hogy nem csináltunk semmit, Lina…” motyogta Gourry.

Lina felé fordult és ráordított. „Te olyan idióta vagy! Részeg voltál, egy ágyban egy lánnyal, és te azt mondod, hogy nem tettél semmit?”

„Szűz vagy még?” kérdezte Zelgadis fapofával.

„Ez nem a te dolgod!” dörrent rá Lina. Majd mérgesen Ameliához fordult. „Mi van veled, Amelia?”

Amelia hátraugrott. „Ez ugyanúgy nem a te dolgod!” kiáltotta.

„Ha rájövök, ki áll az egész mögött,” kezdett el szónokolni Lina, figyelmen kívül hagyva Amelia hideg arckifejezését, „Ráküldök egy Sárkányigát akárki legyen is az, elkapom még a világ másik végén is!”

Egy harmadik ajtó nyílt ki, mindenki megállt s ránézett Xellosra, aki kilépett a folyosóra, egy szál fekete boxer alsóban. Vidáman mosolygott, mintha semmi baj nem lenne. „Hát, jó reggelt mindenkinek! Jól aludtatok?”

Lina rá akart ugrani, de Gourry elkapta a derekánál. Újra elkezdett kiabálni és csapkodni és hisztizni, tekintetét pedig Xellosra függesztette. „TE!! Ez min a TE hibád! Nem tudom hogyan, vagy miért, vagy mit csináltál, de ha rájövök, meg foglak ÖLNI!!”

„Biztos vagyok benne, hogy ő áll az egész mögött!” kezdte Zelgadis is.

Xellos hátrál egy lépést s kezeit egy kicsit felemelte. „Várjatok, ez nem az én bűnöm, egy cipőben járunk -”

„AAAAAHHHHH!!!!”

Lina megállt küzdeni Gourryval s megdermedve hallgatta, ahogy a kiabálás végigjárja az épületet. Mindenki az ajtóra meredt, ahonnan nemrég Xellos lépett ki, s a másod sikítást is hallották.

„EGY SZÖRNNYEL ALUDTAM!! AHHHH!!!”

„Philia?” pislogott Lina, úgy kimondva a nevet ahogy senki más nem tudja.

S a következő pillanatban, kilépett az ajtón Philia, csak egy lepedőt viselve ahogy a többi lány, majd elkapta Xellost a vállánál. „TE!” kiabálta. „Te…te…”

„Szörny?” tippelt Zel.

„Rohadék?” mondta Lina.

„IGEN!” kiabálta Philia.

Amelia Xellosra nézett. „Becsaptad Miss Philiát hogy veled aludjon?” kérdezte dühösen.

„Nem, én nem…” magyarázkodott Xellos. „Esküszöm, ez nem az én ötletem vagy tervem volt! Nem tudom -”

„A főnököd,” mutatott rá Zelgadis. „Mit akar ő tőlünk?”

„És miért akarta hogy együtt aludjunk?” morogta Lina.

„Nem, nem Beastmaster küldött ide! Ez nem is az ő ötlete volt!” Xellos fején megjelent egy vízcsepp, ahogy beszorult a sarokba, Philia mellette állt, Lina pedig pár lépéssel előtte, készen arra hogy öljön.

„Akkor ki küldött?” kérdezte Lina, a szavakat összeszorított fogai között préselte ki.

Egy rövid szünet volt, majd Xellos elmosolyodott s felemelte egyik ujját. „Attól tartok, nem kaptam felhatalmazást hogy elmondjam,” válaszolta bizonytalanul. „De!” folytatta gyorsan, „ha válaszokat akarsz, csak egyetlen út van hogy megkapd őket!”

„Hogy?” kérdezte öt hang egyszerre.

„Nagyon egyszerű, tényleg.” Xellos kinyitotta szemeit, s úgy nézett végig rajtuk, majd újra Linára.  „Ha tudni akarod az összes választ, nem kell mást tenned csak meg kell idézned egy… Szörnybéklyót.”

Mindenki elnémult.

Majd a folyosó megtelt kiabálással.

„MEGIDÉZNI EGY MIT?!” kiabálta Lina.

„Megpróbálja lerombolni a világot!” kiabálta Amelia. „A szörnyek csak a teljes káosz akarják!”

Gourry fejét vakarta, ő volt az egyetlen aki nem volt dühös Xelllosra abban a pillanatban. „És a Szörnybéklyó ezt fogja csinálni, ugye?”

„Tudhattam volna!” kiabálta Zelgadis is. „Azt akarod hogy Lina megidézze a legveszélyesebb varázslatot, hogy elpusztíthasd a világot akárcsak a Pokol Szolgája!”

„NEM!” kiáltotta végül Philia. A Slayers megállt s ránézett. Philia pedig Xellosra. „Nem. Nem ezt akarja.”

„Mert te tudod a kis fekete szíve összes titkát, ugye?” csattant fel Zelgadis.

Philia egy hideg, dühös pillantásban részesítette a kimérát majd újra Xellos felé fordult. „Segített legyőzni Dark Start, aki elpusztíthatta volna a világot. Ha azt akarná, hogy elpusztuljon a világ, hagyhatta volna Dark Start. Szóval ez nem az.” Megvonta szemeit. „De ha nem ez, akkor miért kéne Linának megidézni azt a varázslatot a válaszokért?”

„Mert Beastmaster akarja a világ pusztulását?” próbálkozott Amelia.

„Már mondtam, hogy nem a Beastmaster kezei alatt munkálkodom,” ismételte Xellos sötéten.

Lina megvonta szemeit. „Akkor kinek dolgozol?”

Xellos kinyitott szemeit, a sötétlila szempár pedig izgatottságot tükrözött. „Ez az egész mögött áll… a Rémálmok Ura.”

Lina szemei kikerekedtek. Kinyitotta a száját, de nem jött ki rajta egy hang se. Végül, halkan megismételte a választ. „A… A Rémálmok Ura?”

„Az egyetlen út hogy megtaláld a válaszokat ha beszélsz vele,” folytatta Xellos. „És az egyetlen út, hogy találkozz vele…” hangja elhalt, s sötéten Linára nézett.

Lina érezte, hogy szíve megáll egy pillanatra. „Ha megidézem a Szörnybéklyót.”

~*~

Luna Inverse a hotel teaházában ült, kávéját szürcsölgetve s figyelte, ahogy néhány fiatal elkezdi reggeli programját. Zelas ott ült a mellette lévő széken, nem szólva egy szót sem, nem is beszélve a „Jó reggelt”-ről. Luna felé fordult s ránézett.

„Csak nyolc után,” morogta. Egy újabb korty kávé után még hozzátette. „Tovább aludtak mint azt gondoltam volna, Zelas.”

A Beastmaster csak bólintott. „Most minden bizonnyal gyorsak lesznek.”

Luna belemosolygott a csészéjébe. „Biztos vagyok benne, hogy ma elég lesz nekik. Val, minden rendben?”

„Igen, Luna néni!” válaszolta a kis sárkány, aki szemben ült felügyelőjével, s reggelijével játszott, amitől minden borzalmasan nézett ki.

„Egy pillanat alatt megcsinálom,” válaszolta.

Zelas egy pillanatra a Fekete sárkányra nézett, majd összefonta karjait s elővett egy cigarettát. „Ez rossz. Ezt hittem, képes leszek toleráns lenni egy sárkánnyal.”

„Ne hogy meghallja ezt a Rémálmok Ura,” mosolygott Luna. Majd elfordította fejét s összeráncolta homlokát. „Hallottál valamit?”

Zelas és Valgaav felnéztek, s három pár szempár szegeződött a lépcső tetejére, ami a hotelszobákhoz vezetett. Egy rövid pillanatig irdatlan hangzavar hallatszott, majd megjelent Lina a lépcső tetején, valamit maga után húzva.

„Miss Lina, nem teheted!” siránkozott mögötte Amelia.

„Elment az eszed?” kiabálta Zel is.

Amikor Lina átugrotta az utolsó néhány lépcsőfokot, Luna elmosolyodott. Az ő kis húgocskájának az arca vörös volt a méregtől, s végre kivehetővé vált, hogy maga után Xellost vonszolja, aki még mindig nem adta fel a küzdelmet Lina ellen.

„Elengedhetsz már, Lina!” győzködte Xellos. „Ígérem, nem fogok eltűnni!”

„Nincs az az erő, amiért elengednélek!” válaszolt Lina.

Xellos tett még egy elkeseredett kísérletet a szabadulásra, majd amennyire tudott, főnöke felé fordult. „Beastmaster! Sajnálom! Nem tudok most a szolgálatára lenni… Elnézést kérek!”

Lina nem adta semmi jelét annak hogy észrevette volna Zelast vagy Lunát, továbbra is kitartóan sietett a kijárati kapu felé, teljesen magába mélyedve. Amelia és Zelgadis mégis megtorpantak, amikor meghallották a Sötét Lord nevét.

„Ez a Beastmaster?” kérdezte Amelia, miközben Zelast nézte, aki már felállt és Xellos jelenete miatt érdekes grimasz jelent meg az arcán. Magas volt, hosszú, hullámos fekete haja hátára hullott, fekete szoknyát és hozzá illő kabátot viselt. Nem volt benne semmi rendkívül feltűnő, csak az arcának volt valami farkasos vonása, amit sárga szemeinek köszönhetett.

Zelgadis nem mondott semmit, csak elkapta Amelia karját - mielőtt még elkezdhette volna feltűnően bámulni Zelast. Lina után siettek, de vissza-visszanéztek, hogy a Sötét Lord nem dob-e utánuk valamilyen varázslatot.

„Lina?” hallatszott Luna lágy hangja. „Hova mész?”

„Beszélni a Rémálmok Urával!” kiabálta Lina, anélkül hogy visszanézett volna. A a kapu becsapódott utána, majdnem elkapva Xellos lábát. Amelia, Philia, Zelgadis és Gourry azonnal utána rohantak.

Luna szemei elkerekedtek. „Megy hogy mit csináljon?” kávés csészéje kicsúszott kezéből és ripityára tört a padlón.

„Beszéljen a Rémálmok Urával?” szólalt meg Zelas is, meglepetten. „Várj, nem tudja ezt megtenni! A Mindenség Anyja az asztrál síkon van! Nem tud oda eljutni!”

„Mi folyik itt?” kérdezte egy hang.

Luna és Zelas megfordultak, s szemtől szemben találták magukat Nagával. „Ez egy hosszú történet!” felelte neki Luna, majd Zelashoz fordult. „Gyerünk, utánuk kell mennünk!”

És ezzel, A Cephied Lovagja, a Beastmaster, az újjá született Fekete Sárkány, és a másnapos Naga a Slayers után rohant.

~*~

Lina keresztülvágott az egész kerten, maga után vonszolva Xellost. Egy szirt felé sietett, ami mélyen a tenger fölé nyúlt, viszont semmi nem volt a közelében, így biztonságosnak volt mondható. Tökéletesen megfelelt a világ legpusztítóbb varázslatának a megidézésére.

Amelia és Zelgadis ezt nem így gondolták. Nem hitték volna, hogy valaha is lesz bármi, amiért Lina megidézné a Szörnybéklyót, azok után, ami legutóbb történt. Philiának is megvolt a véleménye erről, de inkább figyelte Xellost, minthogy Linát oktassa ki, milyen ostoba boszorka. Gourry abszolút semmit nem tudott mondani – ő csak Lina miatt aggódott.

Mikor már Lina majdnem a szirthez ért, aranyszínű ragyogás jelent meg. Lina megtorpant, döbbenten figyelte a jelenséget, s szemei még jobban elkerekedtek, amikor egy férfi állt előtte.

„Mit csinálsz?” kérdezte kedvesen.

Xellos szemei is elkerekedtek, majd ahogy tudott, felült. „Neked nem az asztrál síkon kéne lenned, segíteni a Mindenség Anyjának?” vágott közbe.

„Ő küldött ide,” válaszolt a férfi hűvösen. „Maradj ki ebből, Xellos.”

Lina felhúzta Xellos a felsőjénél fogva. „Ez aztán az érdekes fordulat, nem? Migasia, mi folyik itt?”

Milgasia lehunyta szemeit. „Sajnálom, én csak jelen voltam a kezdetektől. Csak ott voltam, ahogy minden megtörténik. Nem mondhatok el többet.”

„A kezdetektől fogva?” Lina megvonta szemeit.

Xellos felpattant, de nem tudta elszakítani magát Lina fogságából. „Te...” Szemeit teljesen kinyitotta, amik mind gyűlöletet sugároztak. „Akkor… két terv volt?!”

„Gratulálok, Xellos. Milyen hosszú idő kellett, hogy kitaláld?” Milgasia hangja gúnyosan csengett, s több lenézés volt benne, mint egy ilyen kérdésben szokott.

„Két terv?” kérdezte Zelgadis. „Miért vagy te itt pontosan?”

„Mert felkértek hogy segítsem a Rémálmok Ura és a Beastmaster tervét.” Felelte halkan Milgasia.

„Azt próbálod elmondani, hogy két terv is volt rólunk, és az egyikből kihagytátok Xellost?” összegezte Zelgadis.

Xellos aurája olyan fekete lett, mint amikor harcolni szokott. „Miért?” kérdezte hidegen.

„Kérdezd a Mindenség Anyját. Az ő ötlete volt.” Mosolygott Milgasia.

„Tudod hogy nem tanácsos velem kötekedni.” Mondta vészjósló hangon Xellos.

„Normális esetbe nem is tenném,” érett vele egyet Milgasia. „De most hogy a Mindenség Anyjának védelme alatt állok, nem tudsz bántani.”

Xellos már szinte kész volt, hogy elpusztítsa az előtte álló férfit, de egy halk suttogás megállította.

„Én… nem… értem…” motyogta Philia. Egyik kezével megérintette a követ a homlokán, amit még papnő korában kapott. „Az összes Arany Sárkány meghalt a Dark Starral való küzdelemben! Hogy tudsz te itt lenni?”

Milgasia megfordult és ránézett. „Tényleg azt hitted, hogy te vagy az utolsó Arany Sárkány, Philia?”

„Philia szemei döbbenten kerekedtek el. „Ez nem lehet igaz! Nem! Láttam az Ősapák halálát! Miss Lina is látta! Láttátok ahogy meghaltak!”

„Hé, már emlékszem!” kiáltott fel Gourry, Milgasiára mutatva. „Te az a pali vagy a Sárkány Csúcsról!”

Lina fején megjelent egy vízcsepp. „Az a pali? Ő egy SÁRKÁNY, Gourry!”

„Sárkány Csúcs?” kiáltotta Philia. „Hol van az?!”

„A világ elkerített részén van, ahol mi éltünk,” sóhajtott Lina. Felnézett Philiára. „Azért nem tudhattál róla, mert a Pokol Szolgájának védőburka elzárta őket.”

„Ez nem történhet meg!” ismételte Philia.

„Ja, én azt hinném hogy nem történhetett meg,” motyogta Lina. „De igaz. Nem ta vagy az utolsó Arany Sárkány, Philia. Milgasia és a többi sárkány védelmezik az igazi Kék Bibliát.”

„A… Kék Bibliát?!” dadogta Philia.

„Ez mind nagyon érdekes,” szakította őket félbe Milgasia, „de szerintem később is meg lehet ezt beszélni. Most hova fogsz menni, Lina Inverse?”

„Megyek és beszélek a Rémálmok Urával,” felelte Lina. „Szóval állj el az útból.”

Milgasia pislogott. „Beszélni a Rémálmok Urával? Hogy akarod ezt megtenni?”

„Vicces, hogy te nem tudod,” szólalt meg Zelgadis. „Xellos ötlete volt.”

„Milyen… nem-meglepő,” szólt Milgasia és Xellosra nézett.

„Megyek és beszélek vele,” ismételte Lina. Újra elindult, megkerülve Milgasiat, Xellost pedig maga után rángatva.

Milgasia utána nézett, majd szemei meglepetten kikerekedtek, mikor Lina elment mellette. Amelia és Zelgadis utána eredte, majd Gourry, végül Philia is, aki még ránézett Milgasiára, majd a Slayers után rohant. Milgasia sóhajtott, és elkezdett a többiek után sétálni, fejét csóválva.

„Miss Lina, várj!” kiabálta Amelia.

„Lina, nem gondolhatod komolyan.” Beszélt hozzá Zelgadis. „Nagyon jól tudod mi fog történni, ha megidézed azt a varázslatot!”

„Nem,” felelte halkan. „Nem tudom. Most nem.”

Xellos felállt s végre sikerült elszabadulni Linától, s megállt Philia mellett. Milgasia egy másik oldalra állt s onnan figyelte az eseményeket.

És a következő pillanatban, megjelent Luna és Zelas, a réten rohanva végig, Luna pedig futás közben húgára függesztette tekintetét. „Lina! Hogy a fenébe akarsz te találkozni a Rémálmok Urával?” kiabálta.

„A Mindenség Anyja az asztrál síkon van!” tette hozzá Zelas. „Nem lehetséges, hogy te oda eljuss!”

Lina figyelmen kívül hagyta őket, s szemeit a fekete óceánra fordította. „Nem terveztem hogy elmegyek hozzá. Ide fogom őt hívni,” mondta halkan. Kezeit feje fölé emelte, ahogy azokon a talizmánok felizzottak. Fényesen izzottak, majd Lina lehunyta szemeit. Mikor kinyitotta őket, elszántság csillant meg bennük. „Válaszokat akarok. Tudni akarom miért vagyunk mindannyian Mypross szigeten és mi folyik itt. Ha a Rémálmok Ura tudja, akkor el fogja mondani.” Fogait összeszorította.

„Sötétség a legmélyebb…” a talizmánok minden eddiginél fényesebben izzottak, s Lina keze között fekete fények jelentek meg. S erős szél kezdett Lina felől fújni.

Amelia szemei elkerekedtek. „Miss Lina, ne!!!”

„Hát, ez aztán remek!” jegyezte meg Zelgadis. Zelgadis egyre nehezebben tudott megküzdeni az erős széllel. Egy kezével elkapta Ameliát és magához húzta, megóvva valamennyire a széltől, de szemeit még mindig Linára szegezte. „vagy mindannyian megkapjuk a válaszainkat, vagy Lina elpusztítja a világot! Milyen remek!