06. - Azok a "bizonyos" veszélyek
6 rész: Azok a ”bizonyos” veszélyek.
Most fontosabb a kicsikkel és veled törődni.” - Szólt, és visszamentek barlangjukba. A barlangból nézték ahogy a nap lenyugszik a hegyek mögé, és lassacskán besötétedett az égbolt. A rókák aludni tértek, és Jillas köpenyével betakarta párját, Aztán eljutottak az álom világába. Éjjel a fájdalom jóval erősebb volt mint szokott, és Vulpina riadtan ébredt fel. „Jillas!” - Kiáltott ijedten, és a him is felriadt. „Mi baj Vulpy?!” - „A kiskölykök.” - „Úgy érted, hogy most jönnek?” - „Nem de már hamarosan.” - „Mennyi idő van még?” - „Nem tudom.” - Válaszolt, és mint ketten visszaaludtak. Hajnalban Jillas elmondta Filiának mi történt az éjjel, és a lány segített mindenre felkészülni. Hirtelen feltűnt Xellos, és elrabolta Vulpyt. Az erdő mélyén Dilger készült végezni Vulpyval, de a nőstény egy védő gömböt vont maga köré, de sajna a gyengesége miatt a varázslat nem tartott ki soká, és Vulpina elájult. Váratlanul egy sötét alak tűnt fel, és megvédte Vulpinát. Amarillo volt az a sötét alak, és elvitte Vulpyt. Az erdő mélyén Amarillo így szólt: „Vulpina te kellesz nekem.” - „Ezt meg hogy érted?” - „Kellenek azok a kiskölykök, ezért hoztalak ide.” - „Mit akarsz csinálni velem?” - „Ne aggódj, nem fog fájni.” - Szólt, és fenyegetően közeledett a nőstényhez, mancsában egy dobozzal. Vulpy lassan elővette kasztanyettáit, és orron csípte Amarillot. Amíg a gonosz róka az orra miatt siránkozott, Vulpina el tudott menekülni. A tisztáson Jillas kereste párját, és még a szokásosnál is aggodalmasabb volt. Filia is kereste a nőstényt, de sehol se találták. Hirtelen egy sikolyt hallottak, és a hang irányába siettek. Amarillo bátalmazni akarta Vulpyt, és összecsapott Jillassal. A 2 róka verekedni kezdett, és Vulpy csak aggódott. Filia nem bírta tovább nézni, és buzogányát a 2 róka közé hajította. Amarillo eliszkolt az ijedségtől, Jillas meg csak hátrált, és Vulpinához sietett. „Vulpykám jól vagy?!” - „Semmi bajom.” - „Ennek igazán örülök.” - Szólt, és orruk összeért. Azzal visszamentek barlangjukba, és pihengettek a mohán. Filia látta, hogy Jillas mennyire törődik Vulpina állapotával, és elmosolyodott ezen. Azzal magukra hagyta őket, és az erdőbe ment. Vulpy Jillas mellkasára dőlt, és Jillas gyengéden átölelte párját. Ekkor egy árnyékot pillantotak meg a barlang előtt, és Vulpy kissé félni kezdett. Jillas erősebben szorította magához párját, és vártak. Hamar kiderült, hogy az árnyék Vulpino, és mint ketten megkönnyebbültek. „Vulpy mikor fognak megjönni?” - „Nem tudom de már hamarosan.” - Szólt, és kissé elpirult. Jillas Vulpyra tekintett, és így szólt: „Bocs Vulpino, de most lennél szíves elmenni!” - „Persze. De szóljatok ha megszülettek már!” - „Azt lesheted!” - Gondolta ingerülten Jillas, és rossz előérzete támadt Vulpinoval kapcsolatban. Jillas párjával a vízesés mögötti barlangba mentek, és Vulpy Jillasra dőlve elaludt. Mikor felébredtek, az égbolt fényes csillagokkal díszített fekete takarót húzott magára. A 2 róka a vízbe ment, és csak kacarásztak kettesben. A 2 róka egymáshoz simult, és Jillas óvatosan ölelgette Vulpyt, és gyengéd érintésekkel mutatta ki szeretetét a nőstény iránt. A hold ikertestvére táncolt a hullámos vízen, és csak a szél susogott a fák közt.
|