Első rész

Zelgadis elváltam Lináéktól, és megmondtam Améliának, hogy nem szerette őt (vagyis úgy nem.) Este lett mire eljutott egy furcsa erdőbe, ahol egy fa alatt aludt. Reggel arra ébredt, hogy egy farkas lány ébreszti föl. A lánynak hosszú szürke haja, kékes szeme, farkas fülei és farka volt. „Te vagy Zelgadis Grewords, igaz?” - Kérdezte. „Igen.” - Szólalt meg Zel, és lány lágy mosolya miatt teljesen a földbe gyökerezett. A lány egy doboz frissen sütött ennivalót vett elő, és a férfi kezébe nyomta. Azzal fölugrott unikornisára, és eltűnt a fák között. Később Zel utána próbált menni, és egy tisztáson találta magát. Ekkor vette észre a farkas lányt, ahogy unikoron próbálja a karánba terelni egy dühös bikát. A lány ügyessége teljesen lenyűgözte a férfit. A lány is észrevette, majd mire Zel észhez tért az ámulattól, már mellettem volt. „Zelgadis nem jössz otthonomba?” - Kérdezte, és Zel csak bólintani tudott. Mögé ült az unikornison, és egy kunyhóhoz vitte. A lány egy farmon élt néhány rókaemberrel, és az unikornt az istállóba vitte, majd a házba mentek. A házban minden olyan misztikusan egzotikus volt, és Antonia különlegesen nőies teremtés volt. A legfurcsa, hogy nem ítélte el Zelt az ijesztő kinézettem miatt, és hogy megértően nézett, de feltűnően kedves volt hozzá. A férfi elmeséltem neki a történetét, hogyan lett kiméra, és hogyan találkozott Lináékkal. A találkozásoktól egészes a brutális harcokig mindent elmesélt Antoniának. Elvörösödött mikor, a lány kijelentette, hogy erősnek és bátornak tartja Zelt. De a férfi még jobban elpirult, ahogy Antonia kimondta véleményét: „Zel te olyan aranyos vagy ilyenkor pirultan.” - Zelgadis szíve hevesen dobogott Antonia kedves tekintettétől, és lágy mosolyától. Zel az erdőbe ment, hogy egy kicsit egyedül legyen. A tó mellett levette vászon fölsőmet, és gyakorolta a kardfogatást. Ezalatt Antonia házában a lánynak nem volt semmi dolga, úgyhogy ő is az erdőbe ment sétálni. A tóhoz ment, hogy egy kis vizet hozzon, amikor meglátta Zelgadist. Teljesen elpirult, ahogy észrevette milyen izmos a férfi felső teste. Egy adoniszt látott Zelgadisban, és sokáig bámulta őt. „Milyen jóképűnek nézz ki a nap fényében. Olyan helyes Zelgadis.” - Gondolta Antonia. Később Zel tóhoz ment, és ivott a vízből, majd belement, hogy lehűtse magát. A bokorban Antonia azt gondolta: „Most vagy soha. Bevetem a kedvenc trükkömet, hogy Zelgadis észrevegyen végre.” - Oda ment a tóhoz, kezében egy nagy kanna volt. Pont ahogy várta. Ahogy Zel meglátta, rögtön a víz alá merült. A lány úgy tett, mintha észre sem vette volna őt, és a tóba merítette a kannát. Zelgadis egy közel bokornál rejtőzött el, és sietve vissza vette a fölsőjét, de mind végig csak nézte Antoniát. Ahogy a lány elment a tótól, szándékosan leejtette a kannát. A csel már beteljesült, ahogy Zelgadis előjött, megtölti a kannát a tó vizével, majd a farkas lány felé nyújtja azt. Antonia rá mosolygott, és elfordult. Ahogy Antonia számított Zel utána vitte a kannát egészen a házig. Ott a farkas lány elvette tőle, és arcon csókolta, ahogy a kanna után nyúlt. Kuncogott ahogy Zel elpirult, és a férfi még sokáig mozdulatlanul állt az ajtóban. Zelgadis még sosem érzett ilyen melegséget, úgy érezte csak Antoniára tud gondolni. Folyton zavarba jött, ahányszor beszélgetni kezdtek. Este a tónál Zelgadis azon gondolgodott, vajon miért ilyen kedves hozzá Antonia? „Talán tetszem neki? Bár igaz, hogy ő megértő, de nem lehetséges. Vagy mégis. Vajon miért tart szimpatikusnak?” - A tűnődését Antonia szakította meg, és Zel megfordult. A lány kezében egy kosár volt, és megkérdezte: „Zelgadis nem vagy éhes? Hoztam egy kis vacsorát. Gondoltam éhes lehetsz.” - „Nem, de kösz Antonia.” - „Tudod, én mindig ide szoktam, jönni, ha valamit nem értek. Ez a legmegfelelőbb hely, ahol gondolgodni lehet. Csendes és nyugodt, nagyon békés... Bocs, hogy nem hagylak szóhoz jutni, én folyton csak fecsegek. Ne haragudj.” - „Semmi baj, nem haragsom, különben igazad van. A tó valóban kellemes hely.” - Zel közelebb ült Antoniához, és lassan megfogta a kezét. Kissé zavarba jött, amikor a lány, vállára hajtotta a fejét. Érezték valami fellángol bennünk, ahogy egymás szemébe néztek. Antonia lehunytam a szemét, és várt. Amit szeretett volna, most valóra vált. Zelgadis megcsókolt, majd hosszan. Nagyon puha, érzékeny érintés volt, és a lány hagytam, hogy a férfi átölelje. Antonia kissé megborzongott, mikor a haját Zel végig simította, majd bele túrt... Antonia el sem tudtam képzelni lehet-e valami ennél is csodásabb... Végül a lány észhez tért, és ellökte magától a férfit. Elvörösödtek, és Antonia elment, a kosarat meg Zelgadis mellett hagyta. A férfi megvártam, amíg a lány eltűnik a fák között, majd: Igen!!! - Kiáltottam örömében. Később Antonia házához ment, és a kosarat az asztalon hagyva kereste a lányt. Antonia az istállónál etette a lovakat, és Zelgadis csak nézni tudta a csodaszépségű, gyönyörű, kedves teremtést. Hírtelen érezte, hogy valaki megböki. Megfordult, és meglátta Black Jacket, a farm legrosszabb ellenséges a fekete rókáját. „Zelgadis mit nézel ennyire?” – A férfi elpirultam. „Semmit.” - „Antoniát? Csak nem szereted?...” - „Dehogy! Nem!” - „Persze, hogy nem szereted. Ismerem az ilyen nézést.” - Szólt, és Zelgadis teljesen elpirult, majd Antonia felé ment, nem törődve Black bosszantásával. Kézen fogva mentek a házba, és egy jó tea mellett beszélgetek, de most Zelgadis hallgatta végig Antonia történetét. A lány észrevettem, hogy nagyon bámulják, Zel szemei rá szegeződtek, és olykor Antonia elvörösödtem. Elmondta, hogy eljött otthonról, hogy új életet kezdjen, mert szó szerint is olyan magányos farkas típus. A férfi csodálkozott Antonia történetén, és csak őt tudta nézni. „Milyen gyönyörű Antonia. Bár csak eltudnám mondani neki, hogy mit gondolok róla.” – Gondolta Zel, és tovább csodálta a lányt. Mindketten lefeküdtek ki - ki a maga szobájába, és az éjszaka fele nyugodt volt. Éjfélkor Antonia fölébredt, és kiment a házból, majd egyenesen a tóhoz. Ott farkassá változott, és énekelni kezdett. Antonia hangja még a farmon is hallani lehetett. A házban Zelgadis felébredt, és fölismerte a hangot, majd a dal után ment a tó felé. Ott megpillantotta Antoniát, ahogy visszaváltozik emberré. Zel oda ment hozzá, és segített a lánynak tűzet rakni. „Antonia mondd csak miért énekeltél?” - „Csak úgy. A teliholdas éjszakákon nem tudok aludni, és ilyenkor egészen hajnalik szoktam énekelgetni unalmamban.” - „Így már érthető...” - „És te? Miért jöttél ide? Talán fölébresztettelek?” - „Igen, de már nem zavar.” - „Bocs, nem akartalak.” – A férfi átkarolta a lányt, és így szólt: „Antonia szeretnék elmondani egy titkot.” – A lány közelebb hajolt, és Zel, a fülébe súgja ”azt” a titkot... Ekkor Zelgadis gyorsan arcon csókolta Antoniát, és elmosolyodott. A lány mérgében barátjába ”rúgott”, és ott hagyta őt. „Te gazember!” – Kiáltotta, és eltűnt a fák közt. „Aúú!!! Ez fájt!!” - Kiáltott Zel, és elterült a fövényen a fájdalomtól. „Biztosan tetszem neki. De akkor mert miért ilyen fájdalmas egy lány közelsége.” – Gondolta, és csak Antoniára gondolt. Ezalatt a házban a lány még mindig vörös volt a pillanattól, és kissé bosszankodva írta naplóját, miközben elmerült gondolatiban. „Vajon miért csapot be Zel? A férfiak néha olyan szemtelenek tudnak lenni. De akkor meg miért nem vagyok dühös rá? Talán mert olyan helyes és jóképű a hold fényében, vagy mert olyan aranyos mikor rám nézz.” - Gondolta Antonia, és elpirult. A tónál Zelgadis csak Antoniára tudott gondolni, és egy fa alatt aludt el. Hajnalban a nap első sugarai ébresztették fel a férfit, és ahogy Zel kinyitotta szemét, meglátta a tó sekélyebb részénél Antonia 2-3 lovát, és sejtette, hogy a lány a közelben lehet. Érzése nem hazudott, és a farkas lány feltűnt a tó mellett. Zel észre vett maga mellett egy kosarat, és rögtön tudta mi a tartalma. De benne talált egy levelet is. „Zelgadis bocs, hogy tegnap éjjel beléd rúgtam, de csak hogy tud, a teliholdas éjszakákon mindig ingerült vagyok, és mindentől képes vagyok dühbe gurulni.” – Olvasta a levelet, és elmosolyodott. Hirtelen női síkoltást hallot, és sietett a hang után. A tó másik végében Ronno meg Dilger támadt Antoniára, és a lány a méregtől tűzes szemekkel rántotta elő tűzkardját, azzal a farkasembereknek rontott. Zelgadis tátott szájjal nézte hogyan kergeti el Antonia egymaga a farkasembereket. A férfit egyenesen lenyűgözte a lány párbaj tudása, és mindketten elmosolyogtak, ahogy egymásra néztek. Antonia Zelgadis nyakába ugrott, és sokáig ölelgették egymást. A lány arcon csókolta a férfit, és érzelmeik felszabadultak. Zel óvatosan leterítette barátnőjét, és hevesen kimutatta érzéseit. Antonia félrelökte barátját, ahogy az megcsókolta a nyakát. „Mi baj Antonia?” - „Semmi, csak sok a tennivalóm a farmon.” - „Nem akarod, hogy segítsek?”