1. fejezet

Zefilia városa ugyan olyan volt, mint minden reggel. A nap felkelő fénye lassan kúszott végig a házak zsalutetején. Az ég sötétkékből apránként kivilágosodott, s átszíneződött halványrózsaszínre. Majd a Nap aranyló gömbje felbukkant a láthatáron. Egy új nap virradt.

A napfény bekúszott az ablakon, végigkúszott a szobán s Lina Inverse arcán. Nyugodt, lágy arckifejezése a nap fényére összerándult. Kinyitotta szemét és felült. Nagyot ásított és körülnézett a szobában. Minden olyan volt, mint mindig. Kényelmes, otthonos hálószoba volt. Lenézett maga mellé az ágyra, az üres volt, mint minden kora reggel. Gourry már elment dolgozni. Még egyet nyújtózott, s felkelt. Lesétált a konyhába és kipakolta a hűtőt, hogy egy kiadós reggelit összeüssön.

Minden olyan volt, mint máskor. De csak látszólag…

Lina kinyitotta boltját, egy varázsereklyéket és mágikus tárgyakat értékesítő üzletet. Felhúzta a redőnyöket és beült a pult mögé, a friss újságot böngészve. Még a címlap sztorit sem sikerült elolvasni, mikor az ajtó feletti csengő megszólalt. Felpillantott. Egy vásárló. Egy férfi volt, fekete köpenyben, csuklyáját arcába húzva. Zihált és gyorsan körülnézett. A pulthoz csörtetett. Lina kérdőn nézett rá, majd a férfi köpenyéből egy rongyba csavart kis tárgyat csapott az asztalra.

- Ezt el akarom adni. – mondta a fickó.

- Igen? És mi ez? – kérdezte Lina, s a kis tárgyra nézett.

- Egy oriharchon szobor. Értékes, de magának tíz aranyért eladom.

- Hm, nekem nem tetszik ez az ajánlat… - Lina sejtette, hogy itt valami csapda van. A női megérzései súgták. De hát, ha tényleg egy oriharchon szobor, akkor tíz arany semmi érte… Elvette a pultról a kis tárgyat s kibontotta a csomagolásból. Valóban, egy kis, ezüstös színű szobrocska volt, egy kis gömb, ami talpazaton állt. Különös szimbólumok voltak a talpazatba vésve, idegen nyelven, amit Lina nem tudott elolvasni.

- Rendben, megveszem. Öt aranyért. – ez igazán csekély ár volt, de látszott a fickón, hogy minden áron meg akar szabadulni a szobortól. A férfi idegesen az asztalra csapott, de megadóan bólintott.

- Oké, legyen! – morogta foghegyről. Lina kivett a pénztárgépből öt aranytallért s letette az asztalra. A fickó egy gyors mozdulattal eltüntette a pénzt, és kiviharzott az ajtón. Lina a pultból kihajolva a férfi után akart nézni, de az abban a pillanatban eltűnt, hogy kilépett az ajtón.

Különös, gondolta. De nem foglalkozott sokat ezzel, a szobrot a pult egyik fiókjába rakta, s olvasta tovább az újságot.

Délbe bezárta a boltot, s megfőzte az ebédet. Már rég készen volt, de Gourry sehol. Nem szokott késni. Lehet, hogy valami baj van a kapitányságon? De akkor biztos hazaszólt volna. Nem hagyná, hogy Lina feleslegesen aggódjon… hacsak nincs valami tényleges baj.

Lina dühösen rúgta el magát az asztaltól, s kiviharzott a bolt-lakásból. Bezárta az ajtót, s végigszáguldott azon a néhány utcán, ami a kapitányságra vezetett. Egy járókelő sem volt, de Lina semmit sem sejtett, hisz délben mindenki ebédel…

Berúgta a kapitányság tölgyfaajtaját. Odabent csak néhány idegesen ide-oda rohangáló újonc volt. Lina végigsüvített a fiatalok között és az információs asztalhoz lépett. Az asztal másik oldalán és negyven év körüli, fekete hajú férfi ült, a markáns állú és mindig mosolygós Tom.

- Lina asszony, milyen nagy meglepetés! – nézett fel, nyájas hangjával ellentétben szemei idegesen csillogtak.

- Elhiszem – vágta rá Lina. – Hol van Gourry? Nem jött haza ebédelni!

- H…hát… ö… i…izé…  - habogta Tom, székével kicsit hátrább csúszott. – Azt hittem, te tudod… Reggel óta nem láttuk, be se jött…

- Mi az, hogy be se jött? – rivallt rá Lina. Ma egész nap rossz érzése volt és most nem volt abban a hangulatban, hogy rossz tréfákat hallgasson. – Reggel elment, szerinted, hova máshova mehetett?!

- Nem tudom… - motyogta Tom.

- Hol van a férjem?! – kiabálta Lina, s kezével egy nagyot csapott az asztalra. A hivatalban mindenki összerezzent.

- Fogalmunk sincs róla, Lina. – egy magas, rövid fekete hajú, kemény kötésű nő lépett elő.

- Ma reggel, amikor felébredtem Gourry nem volt az ágyban és nem jött haza se, ebédelni! – fakadt ki Lina. – Hol van a férjem, ha nincs itt?!

- Mondtam, hogy fogalmunk sincs róla, Lina. – válaszolta még mindig higgadt és csendes hangon Eve.

- Eve, nem lehet, hogy ennek van valami köze a sorozatos eltűnéseknek? – kérdezte óvatosan Tom.

- Eltűnések? Nehogy azt mondd, hogy eltűnt Gourry!

- Nem tudjuk Lina. Ha valóban köze van ennek az esetnek Gourryhoz, akkor ez már a harmincnegyedik eset lesz. A rendőrség tehetetlen. Kérlek, menj haza és nyugodj meg.

- Nem megyek haza, és nem fogok megnyugodni! Mik ezek az eltűnések? Tudni akarom, hol van a férjem!

Eve belátta, hogy semmire sem megy Linánál megnyugtató szavakkal, így inkább úgy döntött, beavatja.

- Nem tudjuk, mi folyik itt, - kezdte el gondterhelten. – már három hete elkezdődtek ezek az eltűnések. Az eltűntek között nincs semmilyen összefüggés. Fogalmunk sincs róla, hogy ki állhat a háttérben. Tehetetlenek vagyunk.

Lina elgondolkozva meredt maga elé. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz az oriharchon szoborhoz? Mikor utoljára hozzákerült egy ilyen szobor, akkor Shabranigdo egyik darabját támasztották fel. És ha most is egy ilyen kő miatt rabolták el Gourryt?

- Rendben. Értem. Akkor most… hazamegyek. – felelte férje két megilletődött munkatársának. Lassan indult el hazafelé, de amint befordult a sarkon, futásnak eredt.

Tíz éve, hogy utoljára részt vett bármilyen kalandban. Boldog házasságban élt Gourryval, minden napja ugyanolyan volt, de legalább nyugalmas. Jól keresett a boltból, s Gourry is élvezte rendőri munkáját.

Bedugta a kulcsot a zárba, elfordította, és bevágta az ajtót. A pulthoz rohant, kihalászta a kis szobrot és tüzetesen megvizsgálta. Az írást nem tudta elolvasni, de valahogy ismerős volt… de nem tudta honnan. Tehetetlen dühében egy nagyot rúgott az egyik feneketlen ládába, ami az egy szekrény végében állt. A láda pedig feljajdult. Lina szemei kimeredtek a meglepetéstől. A ládák nem szoktak beszélni, főleg nem kiabálni, ha az ember beléjük rúg. Lina egy mozdulattal felcsapta a láda tetejét, majd egy rövid, láthatatlan kutakodás és huzavona után egy férfit húzott ki, köpenye nyakánál fogva.

- Xellos! – kiáltott fel Lina s elengedte. Egy Mazoku volt az utolsó, amire számított.

- Szervusz Lina… Reméltem hogy nem ilyen kínos belépővel kell újra viszont látni. – a Mazoku teljesen kilépett a ládából, leporolta magát s megigazította köpenyét.

- Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte Lina, hangjában már kevesebb meglepettség, inkább düh volt.

- Oh, én csak erre jártam… - felelte Xellos, arcán a már megszokott, idegesítő mosollyal.

- Persze, pont az én ládámban jártál… Ki vele, mi folyik itt, és hol van Gourry! – Lina satuba fogta Xellos nyakát.

- Nem tudom, hol van Gourry… - hörögte a Mazoku. Tett egy óvatos próbálkozást a kiszabadulásra, de sikertelenül.

- De tudod! Te mindig csak olyankor bukkansz fel, ha valami baj van vagy lesz! Már megvan a baj, te pedig felbukkantál, szóval hol van Gourry?

- Nem tudom! Kérlek, engedj el, mert megfulladok… - Lina elengedte Xellos nyakát, mire a Mazoku a földre roskadt. Ismét felállt és leporolta magát, majd a biztonság kedvéért egy lépést hátrált.

- Rendben, mi folyik itt? – szegezte neki a kérdést Lina, kezeit összefonta s lábával idegesen toporgott.

- Ezt igazán hosszú lenne elmagyarázni, Lina… - tért ki a válasz alól Xellos. – De őszintén jól nézel ki. Mikor is találkoztunk utoljára? Tíz éve? Megváltoztál… lett melled is.

Lina egy kemény, kétezer oldalas bőrkötésű bájitalkönyvet vágott a Mazokuhoz, de kitért az olvasmány elől.

- Xellos, nem érdekel meddig tart, meg akarom tudni, mi folyik itt! – Lina megragadta Xellos köpenyének nyakát és magához húzta. – Vagy kiköhögöd, vagy esküszöm, itt helyben megfolytalak!

- Rendben, rendben, elmondom… - Lina ismét elengedte a Mazokut, aki elkomorodott. – Az egész úgy két éve kezdődött… - tekintete kikalandozott az utcára, majd elmosolyodott. – új taggal bővül csapatunk.

Lina is kinézett, s valóban. Az utcán egy magas, karcsú, szőke hajú lány ment végig, majd visszafordult és belépett Lina üzletébe.

- Philia!

- Üdv, Lina, hogy vagy?

- Mi az, hogy hogy vagyok?! Tíz éve nem találkoztunk, elrabolták Gourryt, és fogadjunk hogy megint küszöbön áll a világvége!

- Akkor nem jól. – sóhajtotta Philia. – Sajnálatos, hogy neked is bele kell ebbe keverednek...

- Szervusz, Philia. – köszönt neki Xellos, arcán gúnyos mosollyal.

Az Aranysárkány viszont egy pillantásra sem méltatta.

- Most már elmondanátok, hogy mi folyik itt? – szólt közbe Lina.

- Háború közeleg.

- Háború? A Mazokuk és a Sárkányok között?

- Igen, és az Új Erő között. – válaszolta sötéten Xellos. – Egy Új Erő bukkant fel, ahogy már említettem, nagyjából két éve jelent meg, de már most olyan hatalmas, hogy szinte öngyilkosság szembeszállni vele.

- És?

- Az Új Erő, - folytatta Philia, - hatalmas, se a Mazokuknak, se a Sárkányok nincs akkora ereje, hogy legyőzze.

- Akkor miért nem fogtok össze? – vakarta tarkóját Lina. – Most az egyszer képesek lennétek együttműködni!

- Épp itt a probléma. Az Új Erő egymás ellen fordította a Mazoku Urakat és a Sárkányok Vezetőit. – magyarázta Xellos. – Az elmúlt két évben többször volt kilátásban egy újabb Szörny háború kirobbanása, mint az elmúlt ezer évben…

- A Sárkányok Vezetői azért küldtek, hogy megkérjem a nagy Lina Inverset, hogy mentse meg a Világot a biztos pusztítástól. – darálta Philia unottan betanult szövegét.

- Nem értem, miért lenne veszélyben a Világ… csak a Mazokuk és a Sárkányok. – mondta őszintén Lina.

- Ha elintézett minket, akkor az emberek jönnek, akik még annyit sem érnek a szemükbe, mint mi…

- Ezzel meg mire célzol?

- Arra, hogy a „Nagy Lina Inverse” legendáját már csak dajkamesének tekintik. – vonta meg vállát Xellos. – Az emberek nem hisznek a létezésedben, hisz, tíz éve nem csináltál egy jó kis tömegkatasztrófát sem, egy várost sem romboltál földig… semmit.

Lina némán töprengett ezen.

- Lina Inverse meghalt az emberek szemében…

- Nem, nem halt meg. Nem haltam meg. Lina Gabriev lettem. – motyogta Lina, szemébe lógott haja, s eltakarta arcát.

- Igen, és most a segítségedre van szükségünk. – mondta Philia. – Lina Inversenek vissza kell térnie. A Világnak szüksége van rá!

- Idefigyeljetek! – kiáltott fel Lina. – Én nem akarok többé életveszélyes kalandokba keveredni, nem akarom megmenteni a Világot! Nyugodtan szeretnék élni! Nem vállalom!

- És mi lesz Gourryval? – Xellos könyörtelenül fúrta tekintetét Lina szemébe. – Magára hagyod?

- Mi köze ennek Gourryhoz?!

- Az Új Erő embereket rabol. Az életenergiájukra van szükségük. Náluk van Gourry. Így sem vállalod? Hogy Gourry élete a tét?

- Xellos, fejezd be… - szólt rá halkan Philia.

Lina némán meredt maga elé, izzadó tenyerével megszorította az oriharchon szobrot.

- Vállalom. – suttogta. – De nem miattatok. Csak Gourry miatt.

Philia és Xellos bólintott.

- Most átöltözöm és… indulunk. – mondta Lina és elindult felfelé a lépcsőn. – És nem szétverni addig a boltom! – szólt még hátra válla fölött.

Philia és Xellos egymást egy pillantásra sem méltatva hátat fordítottak és elkezdtek nézelődni az üzletben.

Lina előhalászott a szekrény mélyéből egy ládát, s feloldotta róla védővarázst. Kipakolta régi, kalandozó-szerkóját az ágyra. Pár perc alatt átöltözött s tükörképét mustrálta.

- Nem is olyan rossz… - motyogta. Ez persze igazán enyhe kifejezés volt: szinte teljesen ugyan olyan volt, mint mikor tíz éve levette ezt a ruhát. Talán csak egy kicsit magasabb lett, meg nagyobb lett a melle…

Az éjjeliszekrényhez lépett s fiókjából elővett három talizmán; nem azokat, amiket még anno Xellostól vett, ezeket egy horda martalóctól zsákmányolta. Felkapcsolta őket, majd felkapta s zsebébe rejtette a kis oriharchon szobrot, volt egy olyan érzése, hogy még szükség lesz rá.

Letrappolt a lépcsőn.

- Philia, Xel, húzzátok le a redőnyöket! Be kell rendesen zárnunk! – utasította két útitársát, akik nyomban nekiláttak a munkának.

Lina a pultból és a pénztárgépből pakolta ki, ahol az értékesebb dolgokat tartotta.

Lina még egy utolsó pillantást vetett bezárt, lezárt, elátkozott, védővarázzsal bevont boltjára és otthonára, majd elindult Philia és Xellos nyomába.

- Hova is megyünk? – kérdezte, mikor beérte őket.

- Sairaagba.

- Mi?!

- Sairaagot, miután földig romboltad, megjegyzem nem is egyszer, a romoktól nem messze pedig újra felépítették a várost. Két év alatt. – magyarázta Xellos.

- Aha. Akkor útközben benézhetünk Ameliahoz is, nem?

- Ez remek ötlet! – csapta össze kezeit Philia. – Minél többen vagyunk, annál biztosabb a győzelem!

Lina bólintott. – Ameliat összeszedjük, és ha jól tudom, Zel is ott van valahol… Szóval kis csapatunk újra összeáll!

Philia és Xellos bólintottak.

- De most először is keresünk egy jó kis éttermet!

Philia és Xellos elvágódott.

Jesse egy bokorban lapult, szemben egy nagy, fakerítéses rablóbanda főhadiszállásával. Egy, vagy két órája, de ki számolja? Régóta, ez a lényeg. Ezt onnan lehet tudni, hogy mindkét lába és kardját markoló keze teljesen elzsibbadt és egyre jobban nyomta a kavics baloldali medencecsontja alatt. Magas, fekete hajú, kék szemű fiatalember volt, de ez most még jobban nehezítette rejtőzködését. De hát ez van. A megfelelő pillanat még nem jött el, és arra várni kell… Még egy kicsit…

- Nem ülhetek itt ítéletnapig! – morogta, már csak önmaga bátorítására is. – Tízig számolok, és elindulok! Egy… kettő… három…né… - félbeszakadt a fennhangú számolásban. A banditatáborból lángok csaptak ki és nagy lármával kirobbant a kapuja. Jesse tátott szájjal bámulta a lassan összeomló építményt, majd egy férfi és egy nő ment el mellette.

- Igazán megtanulhatná másképp levezetni a feszültséget… - sóhajtotta a nő.

- Lina már csak ilyen! – felelte mosolyogva a férfi, majd hozzátette, - Lina Inversenek ilyennek kell lennie…

Jesse felpattant, ráijesztve a párosra. – Li… Li… Lina Inverse odabent van?!

- Igen…

Jesse innentől kezdve már se nem látott, se nem hallott, csak futásnak eredt a banditák tábora felé, nem törődve az utána kiabáló nővel. Lina Inverse, a legeslegnagyobb példaképe… és most saját szemével láthatja!

Bemászott a kapu roncsa alatt, s elképesztő látvány tárult szeme elé: minden lángokban állt, a banditák ide-oda rohangáltak, s mindennek a közepén ott lépdelt szép nyugodtan egy fiatal nő, vállán egy nagy zsákkal. Ha útjába került egy bandita, hozzávágott egy tűzgolyót, s mikor Jesset meglátta, már megjelent kezében a varázslat, de gyorsan eltüntette.

- Kölyök, te meg mit keresel itt? – kiáltott rá.

- Én csak... Te vagy Lina Inverse?

Lina lassan bólintott, s Jesse szemei csillogni kezdtek, akár két nagy gyémánt. Lina felvonta szemöldökét, majd elcsípte az egyik bandita jajveszékelését.

- Gyerünk, kölyök! Mindjárt robban a lőporraktár! – szabad kezével megragadta Jesse karját és futásnak eredtek.

Épp hogy lihegve be tudtak fékezni Philia és Xellos elé, mikor a banditák táborának maradéka irdatlan hangerővel felrobbant, még a föld is megremegett.

- Miért mentél be, meg is sérülhettél volna! – tolta le Jesset Philia. – Jól vagy?

- Aha, persze…

- Hogy hívnak kölyök, és minek jöttél be? – kérdezte Lina is.

- Csak… Lina Inverse a legnagyobb példaképem, és azt hallottam, nem akartam hallgatózni, de azt hallottam, hogy ott van bent, és látni akartam a saját szememmel, mert a legnagyobb hős az egész világon! – hadarta el egy szuszra Jesse. – Amúgy Jesse vagyok. Jesse Blige.

- Értem… Jesse. Most már láttál. Menj haza a szüleidhez... – mondta neki Lina, majd letérdelt a fűben s elkezdte átnézni zsákját.

- Nem tudok hazamenni, mert kalandozom! – magyarázta lelkesen Jesse. – Tudod… keresem életem nagy kalandját! Tudok egy kicsit varázsolni és egész jó kardforgató vagyok...

Lina szórakozottan bólogatott. – És?

- Szóval… te vagy a legnagyobb példaképem és arra gondoltam, hogy… nem tarthatnék veletek? – Jesse egy kicsit elpirult s elővette legmeghatóbb kiskutyatekintetét, Lina viszont rá se nézett.

- Nem.

- De hát miért?

- Mert még gyerek vagy és nem neked való egy olyan veszélyes kaland, mint a miénk. – magyarázta Philia.

- Szerintem jöhetne, - mondta Xellos. – hisz te magad mondtad Philia, hogy minél többen vagyunk, annál biztosabb a győzelem.

- Igen, de… ez még csak egy gyerek, vedd már észre!

- Nem vagyok gyerek! Tizenhét is elmúltam! Hadd menjek! Kérem! – Jesse könyörgően nézett Linára.

Lina felállt, vállára kapta zsákját, amiből kiszortírozott néhány kacatot. – Ha azt mondom, hogy nem, akkor is követni fogsz, igaz? – nézett végül a fiúra.

Jesse pedig hevesen bólogatott.

- Rendben, legyen! – mondta megadóan Lina. - De te állod a kajád és az anyagi költségeidet!

- Persze!

- De Lina! Ez túl veszélyes! – ellenkezett Philia.

- Ha veszélyben érzi magát, majd elmegy…

Philia széttárta karjait, s elindult vissza az út felé.

- Ja, a bemutatkozás! - kapott észbe Lina. – Ő volt Philia…

- Aki idegbeteg, közveszélyes, de ettől függetlenül jó feneke van… - tette hozzá Xellos vigyorogva, mire Jesse egy kicsit elpirult, Philia pedig Xelloshoz vágta nagy, fekete buzogányát.

- … És a sértegetős, perverz, most-már-bevert-képű pedig Xellos. – fejezte be Lina egy nagy sóhajjal.

- Szuper… - motyogta Jesse és útnak indultak.

A falu legjobb és egyben egyetlen fogadójában ülték körbe az egyik asztalt. Lina már megrendelte a konyhán fellelhető összes élelmet, s most arra vártak. Jesse közben fáradhatatlanul faggatta őket kalandjaikról, azóta, hogy útnak indultak.

Már vagy harmincadszorra akarta elmeséltetni Dark Star legyőzését, de Lina imái meghallgatást lelve megérkezett a pincér s elkezdte kihordani a temérdek sok ételt. Mindenki nekilátott az ételek elpusztításának, de persze egyikük sem produkált olyan teljesítmény, mint Lina.

A vacsora végeztével nyújtózott egyet.

- És Lina kisasszony, ennek a küldetésnek mi a célja? Hova tartunk?

- Megyünk, és megmentjük Gourryt. – ásította Lina és felállt. – Jó éjt mindenkinek, én elmegyek aludni!

Jesse megvárta, míg Lina eltűnik a lépcső tetején, majd Philiahoz és Xelloshoz fordult. – Ki az a Gourry?

- Lina férje. – jött a tömör válasz Xellostól, aki az itallapot böngészte, széke hátsó két lábán hintázva.

- Aha… - bólintott Jesse és újra felnézett arra a helyre, ahol Lina eltűnt a szeme elől. – Szegény Lina kisasszony… biztos nehéz neki…

- Bizonyára. – motyogta Philia, hosszú hajfonatával játszadozva.

Jesse ránézett. – És ti is? Úgy értem… Philia kisasszony és Xellos úr is… házasok?

Ez a kérdés lavinához hasonló eseménysorozatot indított el: Philia hangos tiltakozással felpattant, hátralökve székét, Xellos pedig székestől felborult. Jesse a pokolba kívánkozott, vagy legalább is az asztal alá, mert mindenki rájuk meredt az étteremben.

Philia sértődötten elvonult aludni s elhaladtában még fejbe vágta Xellost.

A Mazoku fejét dörzsölgetve feltápászkodott és nem túl szép jelzőkkel minősítve Jesse megfigyelő képességét, ő is elvonult aludni.

Jesse pedig megkönnyebbülten felsóhajtott, s örült hogy csupán ennyivel megúszta, majd szépen betolva székét ő maga is felment szobájába lefeküdni.

Lina elbambulva fésülte haját már hosszú ideje. El sem tudta hinni, hogy tíz év után ismét az események közepében találja magát, és Gourry nincs mellette… veszélyben van… életveszélyben…

Szemei megteltek könnyel, s végigcsorogtak arcán. Erre feleszmélt, megtörölte arcát s bebújt az ágyba. Elfújta az olajlámpa lángját, s a sötét plafont bámulta.

- Meg foglak menteni Gourry…- suttogta, majd másik oldalára fordult s elnyomta az álom.

Lina hangos csörömpölésre, robajra és kiabálásra riadt föl. Odalent valaki kavarta a zűrt…

Lina párnáját fejére húzta, s megpróbálta kizárni a lenti zajokat. Végül ez a kísérlete megbukott és kikászálódott az ágyból. Gyorsan felöltözött, s zsörtölődve lebandukolt a lépcsőn. Odalent a megtestesült káosz fogadta és Jesse: az egyik asztal felborulva hevert a szoba közepén, tányérok és poharak törött maradványai szerteszét, Xellos pedig az egyik kitört lábú szék mellett állt, arcán önelégült mosollyal.

Jesse kétségbeesett arccal hadart, de Lina egy kézmozdulattal elnémította.

- Had találgassak: Philia és Xellos MEGINT hajba kaptak.

- Öhm… igen, röviden és...- vakarta fejét Jesse.

- És szétszedték az étkezőt.

- Igen, és…

- És ez Philia elrohant…

- Igen, és…

- És ezt nekünk kell kifizetni! – fojtotta újra és újra a szót Jessebe Lina, s lángoló tekintettel (nem csak képletesen), Xellos felé viharzott.

- Jó reggelt Lina… - köszönt a Mazoku, de Lina lángoló tekintetét látva hátrált.

- Te… - Lina megragadta Xellos köpenye nyakát. – Mi a fenéért nem tudod egyszer békén hagyni?! Hogy lehetsz ennyire irracionális és hülye?

- Bocs Lina… - Lina egyik kezét leeresztette és egy izzó gömb jelent meg benne. – Lina, kérlek ne… A fogadó… A reggelid…

Xellos tudta a varázsszót, s Lina kezéből azonnal eltűnt a varázslat. Még egy gyűlölködő pillantást küldött Xellos felé, majd eleresztette a Mazokut, visszaállította az asztalt és leült egy ép székre.

- Pincér! Hozzon ide minden kaját! – kiáltotta, s néhány berezelt pincér berohant a konyhába.

Jesse és Xellos is Linához húztak egy széket s leültek.

- És Philia kisasszonnyal mi lesz? – kérdezte Jesse.

- Majd visszajön… - vont vállat Lina. – Amúgy, - tekintetét Xellosra szegezte. – most mit mondtál neki? Megint a Sárkányokat szapultad vagy csak őt?

- Csak őt. – vigyorodott el Xellos. – Csak megjegyeztem, hogy tíz év alatt egy cseppet sem változott itt bent, - megkopogtatta saját fejét, - csak ott lent.

Lina sóhajtott egyet és kezébe támasztotta fejét. – Mennyivel nyugalmasabb utam lenne, ha te nem piszkálnád Philiat… vagy ha itt sem lennél…

- Ez kedves volt… - motyogta Xellos.

- … de hasznodat fogjuk még venni… mint például élő pajzs vagy elvérezhető túsz…

- Lina, talán egy kicsit túlzásba viszed…

- … vagy feláldozhatnánk az első komolyabb akadálynál, de jó lennél robbanótölteléknek is… - Lina zavartalanul folytatta, de elhallgatott, mikor Xellos leesett a székről.

És persze megérkeztek a pincérek. Lina megfeledkezve minden további témáról, nekiugrott a gazdag reggelinek.

Philia dühöngve vágott keresztül az utcákon. Már megint sikerült annak az idióta Mazokunak felhúznia… Miért kell egyáltalán velük jönnie?

Egy szűk mellékutcába fordult be, s megtorpant. Egy kislányt lökdösött pár nagyobb fiú. Philia így is feldúlt hangulatán ez csak rontott, s a fiúkra rárivallva elzavarta őket.

- Köszönöm szépen, kisasszony! – mondta a kislány, lehajtotta fejét, majd elszalad.

Philia egy halvány mosollyal nézett utána, s egy sóhajjal lehiggadt. Megfordult, s elindult vissza a szétvert fogadóba, hogy szembenézzen Lina és a tulajdonos haragjával.

Lina egy szalvétával megtörölte szája sarkát és hátradőlt székében. Igazán kiadós reggeliben volt része s most egyenlőre ennek örült. Rajtuk kívül pedig szinte senki nem volt a fogadóban; mindenki elmenekült akkor, mikor Philia és Xellos tönkrevágták a helyet, vagy akkor amikor Lina nekilátott enni.

A fogadó tulajdonosa pedig kalapját szorongatva az asztalhoz lépett. – Elnézést kisasszony, de… most azonnal távozniuk kell.

- Oké! – Lina felpattant s már indult volna, mikor a tulaj még hozzátette, - A számla rendezése után!

Lina hátán végigfutott a hideg. Visszafordult s szembenézett az egetverő számlával.

De mielőtt a fogadós megszólalhatott volna, Xellos közbevágott. – Elnézést uram, de nagyon kell sietnünk… Tudja, Lina Inversenek bokros teendői vannak…

Most a tulaj dermedt meg, szájával ”Lina Inverse” szót formálva. Tekintetét Linára kapta, majd hátrálni kezdett. – Menjenek csak, menjenek… a világért sem akarom megállítani önöket… menjenek csak… - motyogta, s besprintelt a konyhába.

Lina egy elismerő bólintást küldött Xellosnak, s ők is gyorsan elhagyták a fogadót. Épp hogy kiléptek az utcára, Philia jelent meg egy mellékutcából kilépve. A sarkon megállva bevárta a többieket, majd egy zokszó nélkül folytatták útjukat Seiruun felé.

- Ez őrültség… - zsörtölődött Lina, ide-oda sétálva a peronon. Jesse javaslatát követve, hogy hamarabb Seiruunba érjenek, vonattal mennek. Igaz, Seiruunba nem vezet vonatsín, de pár várossal odébb van egy állomás s ha ott szállnak le, jó pár nap gyaloglást megspórolnak. De azt is meg kell említeni, hogy Lina még világ életében nem utazott ilyenen. Zefiliába nem értek el ezek az új találmányok. – Lóval sokkal egyszerűbb lenne… - mondta újra meg újra Lina.

- Törődj bele, Lina, vonattal megyünk! – lépett a lány mögé Xellos, ráhozva Linára a frászt.

- Ne csináld ezt többet! – ütötte le Lina, miután szíve kihagyott egy dobbanást. – Mi ez a vonat egyáltalán?

- Emlékszel a Sárkány Expresszre? – tápászkodott föl Xellos somolyogva. – Na, olyan.

Lina eltátotta száját. – Na neee… Én nem ülök fel még egyszer egy olyan izére!

- Ez nem fog belecsapódni egy városba sem, nem kell aggódni. – lépett hozzájuk Philia is. – Bár én sem támogatom, hogy ezzel a masinával menjünk…

- Apropó, mehetnénk Philia kisasszonyon is… ha átváltozna…

- Még mit nem! – kiáltott a Mazokura Philia. – Nem fogok ennyi ember előtt átváltozni, és abba pedig főleg nem fogok belegyezni, hogy egy ilyen undorító Mazoku utazzon rajtam!

- Oké, oké, meg ne tépjétek már megint egymást! – állt közéjük Lina. – Ma már tönkretettek egy fogadót!

- Itt vannak a jegyek, Lina kisasszony! – futott feléjük Jesse, kezeiben lengetve négy papírfecnit. – Húsz perc múlva jön a vonatunk.

- Még mindig nem értem, hogy tudtál rábeszélni erre…- morogta Lina.

- Talán úgy, hogy lesz büfé? – találgatott Xellos.

Lina szemei fenyegetően megvillantak a Mazoku felé, mire az egyből elvigyorodott.

- Lina kisasszony, miért megyünk Seiruunba? Nem azt mondta, hogy Sairaagban...

- De, Sairaag a fő úti cél, de most előbb meglátogatjuk Ameliat, Seiruun város hercegnőét!

- A hercegnőt? Lina kisasszony honnan ismeri?

- Ő is velünk kalandozott régen és benne volt minden nagy csatában. – sóhajtott Lina. Most, hogy belegondolt, nagyon rég nem látta Ameliat. El sem tudta képzelni, hogy a kis optimista, gyerekes és kétbalkezes Ameliaból Seiruun felelősségteljes hercegnője lett. Szinte teljesen hihetetlen volt. És persze Philionel halála… még Zefiliába is elért Seiruun város hercegének halálhíre. Igen, pár hétig csámcsogtak is rajta nagyon sokan, egy sikeres merénylet, ami a hercegi család ellen irányult, de nem Philionel volt az egyetlen áldozata, magával vitte merénylőjét is, ezzel mindenki tiszteletét kivívta…

- Hahó, Lina? – Philia meglengette kezét Lina arca előtt, amitől visszatért a földre. – Egy perc, és itt a vonat!

- Mi? Ja… - Lina megrázta fejét és a távolba nézett, ahonnan hosszú füstcsíkot húzva közelgett egy sötét színű, sok vagonból álló masina. Ezüstszürke volt az egész szerelvény, magas, áramvonalas és éktelen zajt adott ki. Lina fülére szorította kezeit s hátrább lépett. A vonat lassan fékezni kezdett, majd megállt pontosan a peron előtt. Az ajtók egyszerre csapódtak ki, s leszállók egész serege áramlott ki a vagonokból. A leszállók után egy-egy, ugyanolyan szürke ruhát viselő ember lépett ki, mint a vonat. Jesse elindult az egyik ajtó felé, Lina, Philia és Xellos pedig követték. Az egyenruhás férfi, aki az ajtóban állt, elvette Jessetől a jegyeket, végignézett a társaságon, majd mogorván bólintott. Libasorban felszálltak a vonatra, s leültek négy egymással szemben álló székre. Kényelmes, smaragdzöld vászonnal bevont ülések voltak, s az egyik ablak mellettibe Lina bele is huppant. Jesse ült le vele szemben, Philia pedig mellé. Xellos meg eltűnt.

- Hova tűnt az a bajkeverő Mazoku? – nézett szét rosszallóan Philia.

- Azt mondta Xellos úr, hogy körülnéz egy kicsit a vonaton, - válaszolt neki Jesse, majd ismét Linához fordult. – Lina kisasszony, nem mesélné el, hogy fogjuk megdönteni az Új Erő hatalmát? Mi a terv?

- Nincs terv! – vágta oda Lina. – Odamegyünk, kihozzuk Gourryt és a levegőbe repítem az egész kócerájt.

- Ez nem lesz ilyen könnyű, Lina… - sóhajtott Philia.

- Igen, tudom. De addig nem csinálunk taktikai megbeszélést, amíg Amelia és Zel nincsenek beavatva. Talán nekik is van egy-két ötletük.

- És természetesen segíteni is fognak, - ült le Xellos Jesse mellé.

Lina kérdőn nézett rá.

- Mostanában Seiruunnak is meggyűlik a baja az Új Erő képviselőivel. – magyarázta a Mazoku.

- Mert?

- Mert Seiruun a fehér mágia városa és központja. És természetesen onnan tűnt el a legtöbb ember. Gondolom, nem hallgatod a híreket…

- Milyen híreket?! – Lina felpattant, de azonnal meg is bánt: a vonat pont akkor indult el, s ő visszaesett ülésébe. Fenekét dörzsölgetve nézett Xellosra, magyarázatot várva.

- Seiruunból több száz ember tűnt el nyomtalanul. Amelia hercegnőt pedig egy kamara váltotta fel. Egy úgynevezett Tanács, ami királyságból demokratikus országgá tette Seiruunt.

- Mi? Demokratikus?

- Inkább alkotmányos királyság, nem? – vonta össze szemöldökét Lina. – Ameliának is van még beleszólása az ország ügyeibe, nem?

- Nem túl sok.

Lina nagyot sóhajtva bámult ki az ablakon, a gyorsan elsuhanó házakat és fákat bámulva. – Ez az Új Erő mindenki életét tönkre teszi.

- Igen, ezért kell megállítanod. – nézett rá jelentőségteljes pillantással Philia.

Jesse homlokát ráncolva próbálta megérteni a beszélgetést. – Ha ez az erő, amiről beszéltek, ilyen hatalmas, és gonosz, akkor, - motyogta halkan. – Akkor rám itt mi szükség van?

Lina elmosolyodott. – Mindenkire szükség van, akinek van bátorsága szembeszállni az ilyen zsarnok hatalmakkal. És te elég bátor vagy ehhez, nem?

Jesse lehajtott fejjel bámulta kezét majd elvigyorodott. – Naná!

- Ez a beszéd! – csapta össze kezeit Lina. – És most hol van az a büfé, amiről beszéltél?

- Nemsokára jön. – nézett át széke támlája felett Jesse.

És fel is bukkant a büfés kocsi a kinyíló ajtó mögött. Egy idős hölgy tolta, s minden ülés mellett megállt, de senki nem kért semmit. Lináékhoz érve megtorpant s rájuk nézett.

- Adhatok valamit?

- Aha. – nézett végig a sok édesség és üdítőn egy kicsit lelombozódva Lina. – Mindenből kérünk négyet.

A büfés hölgy egy kicsit megütközve nézett rá, majd elkezdte Linának adni a megrendelt finomságokat. Lina kifizette, s a büfés kocsi eltűnt a következő vagont rejtő ajtó mögött.

A sok cukros borzadalom megevése és megivása után Lina émelyegve görnyedt előre. Philia javasolta, hogy rókázza le nyugodtan Xellost, de Lina leintette a közelgő veszekedést. Jesse kinézett az ablakon és felderült arccal fordult Linához.

- A következő megállónál már leszállhatunk!

- Na végre… - Lina gyorsan felpattant és kiment az előtérbe, ahol már több leszállni készülő utas is várakozott. Jesse, Philia és Xellos követték, és a vonat valóban, csakhamar fékezni kezdett, és egy kis város peronján egy rántással megállt. A leszállók lezúdultak, s felszállók vették át kényelmes üléseiket.

Az állomásról kiérve Lina nagyot nyújtózott, és Seiruun naplementébe tündöklő tornyain és kastélyán legeltette tekintetét.

- Na gyerünk, még sötétedés előtt oda akarok érni! – mondta s elindultak a csodálatos város felé.