03 – A Nagy Összejövetel! Mi Folyik ITT?

A sűrű köd fedte teljesen a sötét óceán vizét, a Mypross Szigetre tartó hajók csendben szelték át a ködöt, az ég kezdett kiderülni, mikor a hajók a kikötőkbe értek. A víz színe lassan megváltozott, sötét, tinta kékből tiszta kékké, sárga és arany színek játszottak a víztükrön, a felkelő nap sugarai. Sirályok repültek ki a tengerre, abban a reményben, hogy foghatnak halat vagy csenhetnek a hajók rakományaiból.

A kikötők tele voltak hajóra váró ládákkal, kötelekkel és hálókkal. Férfiak készülődtek, halászni, egy kisebb hajóikkal, megkeresni az aznapi betevőjüket. Ez a nyüzsgés volt az, amit Lina és Gourry talált, mikor kiléptek a kikötőhídra hajójukból, beszívták a sós tengeri levegőt és elvigyorodtak.

„Nézd azt a sok tengeri herkentyűt!” kiáltott fel Gourry, egy nagy hálónyi halra és más tengeri élőlényre mutatva. „Éhes leszek, ha csak rájuk nézek! Hé, Lina, mikor reggelizünk?”

„Már reggeliztünk a hajón,” emlékeztette Lina. „De szerintem az a kora reggeli harapnivaló nem volt valami sok. Miután megtaláltuk a fogadót.” Elővette jegyeit egy kis táskából. „A Inland Fogadó és a Hot Springs Üdülőhely. Ennek a városnak kell lennie.” Intett körbe.

„Ez a város?” bámészkodott Gourry a kikötőben.

„Nem, te idióta!” csattant fel Lina. „Ezek csak a kikötők!” Megfogta Gourry egyik kezét és végigrángatta az összes hálón és ládán, végül kiértek egy utcára, így láthatta a sok boltot, üzletet, éttermet, kávézót és a tengerre néző szállodákat, amiken agyából magukba foglalták a kisvárost.

Gourry körbenézett, majd elmosolyodott. „Ez a hely nagyon szuper, Lina! Nem gondoltam, hogy a nagyszüleim ilyen helyen éltek!”

Lina felnyögött és elindul lefelé az utcán, Gourry alig tudta követni. „Mindenesetre,” sóhajtotta, s témát váltott. „ez a főváros.”

„Jól néznek ki az éttermek,” mutatott Gourry A Medúza Söntés és Étkezőre.

„Komolyan azt hiszed.”

„Mit akarsz ezzel mondani?” kérdezte védekezően.

„Semmit! Ooh, egy édességbolt!” Lina szemeit a kirakatra szegezte, arcát az üveghez nyomta és a bent lévő finomságokat csodálta. „Van egy kis szabadidőnk!” És ezzel kinyitotta az ajtót s bement, Gourryval a nyomában.

Az édesség bolt tele volt különféle édességekkel, a legtöbb tengeri állat vagy valamilyen tengeri élőlény formájú volt. Gourry vásárolt egy csomag gumicukor medúzát, míg Lina mindenből vett, ami csak volt a boltban. Mire végeztek, mindketten megrakodva édességeikkel, elindultak megkeresni a szállodát. Egy kicsit hosszabb út volt, az Inland Fogadó jó három mértföldre volt a fővárostól.

Lina minden harmadik lépés után fennhangon elpanaszolta, hogy már teljesen lejárt a lábait. Mikor már elhagyták a tengerpartot, még egy mérföld volt a szállodáig, egy erdő vette őket körbe, magas fák és szétszóródott virágok. Végül, mikor már Lina komolyan úgy gondolta, hogy sosem találják meg uticéljukat, az Inland Fogadó & Menedékház felbukkant a láthatáron. És az első pillanatban minkét Slayersnek tátva maradt a szája.

Teljesen újjá épülhetett azóta, hogy Lina utoljára Myprosson, mivel minden újnak látszott. Nem olyan volt, mint a többi szálloda a városban, hihetetlenül nagy szálloda, csodás kilátása volt és a sziget összes szépségét bemutatta. A házak fehérek volt, apró szépen megmunkált díszekkel, a szálloda mögött a nap gyönyörűen megvilágította az egészet, az étterem egészen közel volt a Hot Springshez – és valószínűleg zártkörű. Lina szája mosolyra húzódott.

„Ez gyönyörű!” kiáltotta. „Nem is álmodhattunk volna jobb helyről!”

„Én mondtam!” értett egyet Gourry. „Nagyon nagynak látszik, nem?”

„Gyerünk, mire várunk?” Lina tovább indult az üdülő felé, és meg sem állt, amíg el nem ért a dupla szárnyú bejárati ajtóhoz, mindkettő üvegből volt. Óvatosan benyomta az egyiket, ami azonnal visszacsapódott Gourry arcába, s halkan körülnézett az előcsarnokban.

Belülről is jól nézett ki. Bársony díványok, karosszékek, kandallók és asztalok mindenhol, amik barátságos hangulatot kelltettek. Minden úgy nézett ki, mintha egy királyi antik vagy egy nagyon drága bútor lenne. Nagy, leveles növények voltak elhelyezve a magas oszlopok körül, boltozat támasztotta a mennyezetet. A recepciós asztal csodálatosan kifaragott fából készült, az ajtó mellett állt. Lina odalépett, a kifényesített asztal mögött egy alacsony férfi állt.

„Szobafoglalást két személyre,” mosolygott Lina, s lerakta a férfi elé a jegyeket.

„Nevük, kérem?” kérdezte. Beszéde álmos és vontatott volt.

„Lina Inverse és Gourry Gabriev.”

„Ah, igen. Rendben van. Kifizették az előleget, látom.” Felállt magas székéből és ujjait ropogtatta. Egy liftesfiú szaladt ki a hívásra, s meghajolt Lina előtt. A recepciós magyarázott, „Cadic elviszi a holmijukat a szobájukba. Kérem kövessék.”

„Köszönöm szépen!” vigyorgott Lina. „Gyerünk, Gourry.”

Követték Cadicet a liftbe, ami felvitte őket a második emeletre, aztán végig a folyosón. Cadic szobájukkal szemben megállt, melyek egymás mellett álltak. „Itt is vagyunk. A szobák kulcsai,” mondta illedelmesen, s átadta a kulcsokat, „és ha bármire is szükségük van, szóljanak csak nekem. A Hot Springs itt van mögöttünk. Kérem, használják a vendég bejáratot. Odalent, az előcsarnok végén találják. Az étterem déltől este tizenegyig van nyitva, a bejárati csarnok mellett. A teázó az előcsarnok mögött a kertre néz. Sok út és ösvény van, amin végig lehet menni, szóval érezzék jól magukat.”

„Kösz,” Lina intett neki egyik kezével, hogy elmehet.

Gourry körülnézett, és mikor Cadic, a liftesfiú elindult, kérdezte, „Ez az emelet nagyon csendes. Mi vagyunk itt egyedül?”

„Oh, nem uram. Ezen az emeleten hét előjegyzett szobánk van. Jelenleg önökön kívül még csak egy vendég van itt; egy fiatal hercegnő. Ő a folyosó végén van. De eléggé csodálkoztam, hogy nem kérte, hogy ne zavarják, pedig a legtöbb előkelőség mindig azt kéri, hogy ne zavarják. Mi itt az Inland Fogadóban & Menedékházban mindenkinek nyugodt pihenést biztosítunk.”

„Nagyszerű, pont egy kis csendre és nyugalomra van szükségem a változatosság kedvéért,” mondta Lina szokásos hangnemében, beképzelt hanghordozással – ami Cadicet meghajlásra késztette.

De ő másfelé fordult s válaszolt, „Igen, asszonyom.” Megfordult hogy elmenjen, Lina és Gourry pedig kinyitották szobáik ajtaját és megnézték a szobákat. Ám egy harmadik, magas lányos hang jött a folyosóról.

„Elnézést, Mr. Cadic? El tudná nekem újra mondani, hogy hol van a Hot Springs?”

Cadic elmosolyodott és hátrafordult. „Hát persze, hercegnő. Menjen le az előcsarnokba, s annak a végén megtalálja az öltözők és a szaunák közelében.”

„Köszönöm!” válaszolta vidáman.

Lina ajtója kicsapódott, nagy zajt csapva, mikor a falról pattant vissza, és Lina hatalmas szemeket meresztve lépett ki. „Amelia?”

Amelia meglepetten nézett Linára, aki ugyanolyan meglepetten nézett Ameliára. A következő pillanatban mindketten hangosan, egymás szavába vágva beszéltek. Amelia egy lépést hátrált. „Miss Lina! Mit csinálsz te itt?” megvonta szemeit s felöltötte legszebb hercegnői mosolyát. Soha nem gondolta volna, hogy pont Lina Inverse fog megjelenni vakációján.

„Nyertem egy ingyenes vakációt!” mondta ingerülten Lina. „És Gourry is!”

Amelia a harcosra nézett, aki épp akkor lépett ki saját szobájából, megnézni mit csinál Lina. Felugrott s megbökte Gourryt, hogy vajon valóban ő-e. „Mr. Gourry?”

„Szia, Amelia!” vigyorgott barátságosan Gourry, „Vicces téged itt látni!”

„Most én teszem fel neked azt a kérdést, amire az imént válaszoltam,” szakította félbe őket Lina. „Mit csinálsz te itt, Amelia?”

„Én is nyertem egy ingyenes vakációt!” válaszolta védekezően.

„Hé, ez jelent valamit!” kiáltott fel Gourry.

„Ez különös,” Ráncolta szemöldökét Lina, s karba fonta kezeit.

„Ez egyáltalán nem különös!” vágta rá Amelia. „Sportszerűen és becsületesen nyertem, egy sorsoláson!”

„Mi is!” vágott vissza Lina.

„Nem akarok harcolni veled a vakációm első napján,” duzzogott Amelia. Visszafogta magát hogy meg ne kérdezze Linát, miért csinálja mindig ezt?

Egy hosszú szünet állt be a beszélgetésbe, mindkét boszorkány a másikat figyelte, végül Lina egy nagy sóhajtással összekulcsolta kezeit tarkóján. „Rendben, legyen. De hé, ha már úgy is a Hot Springsbe mész, miért nem mehetnénk együtt?” mosolygott.

Amelia elgondolkozott, de mivel nem volt jobb ötlete, végül válaszolt, „Hát, legyen.”

Nem tartott sokáig, míg Lina és Gourry lerakták fegyvereiket, s a hármas lesétált a lépcsőn, vissza a előcsarnokba. Kiléptek a buja növényzetű kertbe és körülnéztek.

Amelia vette egy mély lélegzetet és vidáman elmosolyodott. „Hát nem gyönyörű? Nem hittem volna, hogy ilyen szép ez a hely!”

„Igen, Mypross egy szép kis város,” értett egyet Lina, hangjában enyhe célzással unalmára. „Nem azt mondta az a fickó, hogy a Hot Springs itt van valahol a közelben?”

„Azt hiszem, arra…” mutatott Amelia abba az irányba, amely felé a Hot Springset sejtette, s elindult a kavicsos úton. Átmentek egy kis hidacskán, ami a kerten keresztül folyó kis patakon ívelt keresztül, s meglátták a Hot Springset.

A terasz hosszú és széles volt, körülvéve székekkel és asztalokkal, rózsa és fűszerillat szállt a levegőben. A felszálló pára jelezte, hogy a hőmérséklet hűvös, de kellemesen, néhány ember  bóbiskolt egy-egy székben.

A Slayers az ajtó irányába sétált, s mikor beléptek a hotelbe. Odabent szaunákat és forró fürdőket láttak.

„Nagyon jó ez a hely,” mondta Gourry bámészkodva. „Már csak azt remélem, hogy a kaja is jó a Hot Springsben!”

„Kaja…” Lina szeme megvillant.

Amelia felsóhajtott. „Ti ketten soha nem tudtok másra gondolni, csak a kajára?”

„Gyerünk, menjünk megkeresni az éttermet!” Jelentette ki Lina, végső elhatározottsággal. Gourry egy bólintással jóváhagyta az ötletet, és mivel Amelia sem talált magának más elfoglaltságot, követte két barátját. Visszaértek az előcsarnokba, és megálltak betájolni magukat.

„Azt hiszem, azt mondta arra van,” intett az egyik irányba Amelia. „És a teázó a másik irányban?”

„Aha, azt hiszem jól mondod,” értett egyet Lina. „Akkor menjünk, nézzük meg az éttermet, és utána menjünk a teázóba desszertért!” Rákacsintott két barátjára, és fordult hogy elinduljon újra, de nekiment valami keménynek. Botladozott, majd hátraesett a márvány padlóra, s megdörzsölte a fejét. „Au! Hé, nézz a lábad -”

„Elé?” Egy sötét, titokzatos kérdezte bosszúsan.

Lina felnézett, majd elvigyorodott. „Zelgadis!”

„Mr. Zelgadis?” Amelia szemei nagyok lette s csillogni kezdtek. „Te vagy az!”

„Hé, Zel!” Gourry is vigyorgott.

Zel megvonta szemeit. „Mit kerestek ti itt?” kérdezte és egyik kezét Linának nyújtotta, hogy felsegítse a padlóról.

„Nyertünk egy ingyenes vakációt!” válaszolta, és leporolta ruháját. „És te miért vagy itt?”

„Egy üzlet miatt vagyok itt, de nem nyertem semmilyen vakációt,” válaszolta Zel sötéten.

„Ooh, valaki azt mondta, hogy itt magtalálatod a gyógyírt?” kötekedett Lina.

„Hát nem lenne csodálatos?” szakította félbe Amelia Zel visszavágását. „Akkor újra ember lehetnél!”

„Hé, én éhes vagyok,” emlékeztette a többieket Gourry.

„Én is,” válaszolta Lina. „Gyerünk, Zel. Megyünk és megvacsorázunk.” Megragadt Zel karját és elkezdte húzni maga után. „A legkevesebb, amit tehetsz, hogy eljössz velünk és beszélsz!”

„Mi van, ha nem akarok beszélni?” Zel próbált szabadulni, nem sok sikerrel.

„Badarság!” Mosolygott Amelia. „A jó barátok mindig hajlandóak beszélgetni!”

De ekkor Lina beért az étterembe, ami egyben székekkel teli társalgó, bár, és egy nagy emelvény, amin esténkén különböző műsorokkal szórakoztatták a vendégeket. Lina talált egy nagy asztalt, lerakta egy székre Zelgadist, utána ő maga is leült és csettintett ujjaival az elhaladó pincérnőnek. „Kérünk néhány étlapot!” kiáltotta fényesen.

A pincérnő biccentett és odaadott egy pár étlapot. „Mennyi időre van szükségük hogy átnézzék az étlapot?”

Lina öt másodperc alatt végignézte az étlapot, visszaadta és válaszolt, „Mindenből dupla adagot kérünk, kivéve a Medúza Meglepetést!”

A pincérnő meglehetősen meglepetten, majd gyengén bólintott. „Igenis asszonyom, egy kicsit sokáig fog tartani, amíg mindennel elkészülünk.”

„Ne siessék el a dolgot! De ne is tartson túl sokáig!” kiáltott utána Lina. Dolga végeztével visszaült székére s mondta, „Szóval Zel, te is nyertél egy ingyenes vakációt?”

„Igen.”

„Lina kisasszony, nem gondolod, hogy különös, hogy mindannyian nyertünk egy ingyenes vakációt, ugyanarra a szigetre, hotelbe és ugyanarra az emeletre??”

„Egy kicsit tényleg gyanús,” gondolkozott Lina. „Ezen gondolkoznom kell.”

„Bizonyára csak egy véletlen egybeesés,” mondta Gourry nagy komolyan.

„Ez többi, mint egy véletlen egybeesés,” ráncolta szemöldökét Zelgadis. „Egyet kell értenem Ameliával. Valaki kitalálta, hogy összehoz minket egy helyre.”

„De Mypross Sziget egy békés hely!” kezdte Amelia.

„Nem teljesen, de az is mellette van – vegyük kezünkbe a kezdeményezést,” adta ki az utasítást Lina. „Mindannyian itt vagyunk, mert mindannyian nyertünk egy ingyenes vakációt.” Elővette levelét. „Azt mondja, hogy egy sorsoláson húztak ki, és Amelia korábban említette, hogy az övé is.”

„Az enyém is ezt mondja!” dobta rá Gourry.

Lina rosszallóan nézett rá. „Tudjuk, Gourry.”

„Az enyém egy kicsit másabb,” Zelgadis összeszűkítette szemeit. „Azt mondja, van egy gyógyír Myprosson, és hogy még csábítóbb legyen, ennek megfelelően nyertem egy ingyenes vakációt a szigeten,”

„Ez határozottan furcsa,” mondta Amelia nyugtalanul.

„Nézd,” Zel letette levelét Amelia és Lina levele mellé. „A kézírás ugyanaz.”

„Akkor,” Lina feltámasztotta fejét kezeire, „Mindannyian el akarjuk intézni ezt, itt kell maradnunk csalinak, hogy megtudjuk ennek az okát.”

„Ami gonosz erő lesz, nem kétség!” Amelia azonnal felült ’Igazság Nézésbe’ rendezte vonásait.

Mielőtt bárki is kommentálhatta volna ezt, vagy mielőtt Amelia drámaira váltott volna át, színes beszámolót tarthatott volna és beszédet kezdett volna mondani arról, hogy egy száműzött gonosz van a szigeten, egy hang szólította meg a társaságot.

„Lina kisasszony! Te vagy az? Oh, és a barátaid is!”

Mindenki megdermed és egy távolabbi asztalhoz nézett. Egy fiatal nő, hosszú szőke hajjal és rózsaszín ruhában ült, és mosolygott rájuk. Egy fiatal, tengerzöld hajú fiú ült mellette egy kis készben, kis fekete farka kilógott a szék háttámlájának rácsán.

„Philia?” pislogott Lina. „Mit keresel te itt?”

„Nyertem egy ingyenes vakációt!” sugárzott Philia. Felállt és összeszedte dolgait. „Nem bánjátok, ha veletek vacsorázok? A kis Valgaav jól fog viselkedni, ígérem!”

Mindenki félreugrott, mikor Philia mágikusan átvarázsolta az egyszer-el-akarta-pusztítani-a-világot-de-visszaváltozott gyerek sárkányt és a székét az asztal egy üres részéhez. Majd odament és beleültette Valt. „Nem képzeltem, hogy itt lesztek mindannyian!” mondta tűnődve. „Miért jöttetek a Mypross Szigetre?”

Mindenki összenézett, majd Lina mosolyogva mondta, „Hát, mi is mindannyian nyertünk egy ingyenes vakációt, Philia.”

„Mi?”

„És te is?” pislogott Gourry.

„Hát, igen!” válaszolta ártatlanul. „Egy sorsoláson!”

„Ez határozottan halas,” jegyezte meg Gourry. Erre kapott egy nagy fejbevágást.

„Ez egy rossz szóvicc volt!” füstölgött Lina. Lassan visszanyerte higgadtságát és felrángatta Gourryt a padlóról. „Szóval, hol vagyunk?”

„Ez…” Amelia hátrább húzódott és visszaült székébe, szemét Valgaavra függesztette aki mosolyogva játszott kis játékaival, „Ez Valgaav?”

„Igen!” Mondta Philia vidáman. „Nagyon gyorsan nő! A fekete sárkányok gyorsan nőnek az első éveikben.”

„Ez az a sárkány, aki megidézte Dark Start?” borzongott meg Zelgadis.

„Apropó Dark Star,” szakította félbe Lina, „talán emiatt kellet mindannyiunkat elhozni ide.”

„Dark Star miatt kellet minket elhozni a Mypross Szigetre?” kiáltott fel Philia. „De miért? Dark Star elpusztult!”

„De mi mindannyian harcoltunk Dark Star ellen.” Magyarázta meg Lina. Ekkor a pincérnő visszatért egy halom étellel, és Lina szemei csillogni kezdtek. „De ez a megbeszélés várhat! Most éhes vagyok!” Megragadott egy nagydarab húst és bekapta.

Mindenki más gyorsan megfogott egy tányér ételt, nem téve ki azokat Lina hatalmas étvágyának. Philia motyogott valami olyasmit, hogy az ilyen evés rossz hatással van Valgaav nevelésében, de ezt nem hallotta meg vagy csak elengedte a füle mellett. Akárhogy is, egy bosszantó, vidám hang szólalt meg hirtelen, „Nos, hát! Mi van itt?” mindenki megállt és felnézett.

Xellos Metallium állt a csapat mellett, szemei csukva voltak, arcán pedig az az idegesítő mosoly ült.

Lina szemei megvillantak. „Xellos!”

„Szia, Lina!” mosolya barátságos volt, felemelte kezét és kinyújtotta egyik ujját. „Soha nem hittem volna, hogy itt vagytok!”

„Ha Mr. Xellos itt van,” ráncolta szemöldökét Amelia, „akkor ez csak azt jelentheti -”

„Ő tervelte ezt ki!” morogta Zelgadis.

„Te, te…” Philia gyorsan felhúzta magát, sárkányfarka is megjelent. „Te szörnyeteg!”

Xellos kuncogott, „Ez fáj, Philia.”

Philia nem titkolt bosszúsággal kérdezte, „Miért vagy te itt?!”

„Ez egy jó kérdés!” kiáltotta Lina. „És nem merd azt mondani, hogy ’Ez titok!’, mert megöllek!”

Xellos védekezően felemelte egyik kezét és egy lépést hátrált. „Ez egy elég egyszerű magyarázat,” mondta gyorsan. „A Mesterem küldött ide. Amint látjátok, van itt egy szörny, aki fellázadt a faj ellen, és a törvény az, hogy meg kell ölni, természetesen! Engem azért küldtek ide, hogy megöljem, és ő ide menekült – a Mypross Szigetre!”

Egy percig csend lett az asztal körül, majd Philia keresztbe tett karjait. „Miért várod, hogy ezt elhiggyük neked?” kérdezte dölyfösen.

„Nem érdekel, hogy egy aranysárkány, aki soha nem volt alkalmas arra, hogy a Tűz Sárkányurának papnője legyen, hisz-e nekem vagy nem.” Válaszolta Xellos mellékesen.

Philia majd’ felrobbant a dühtől, szájából lézert lőtt ki az asztalra dühében. Xellos eltűnt az alűrbe, majd megjelent mellette. „Oh, ez Valgaav?” kérdezte, szemei gonoszan megvillantak.

Philia Valgaav elé ugrott, hogy testével védje. „Ne merészelj hozzá nyúlni,” fenyegette Philia, szemei vörösen kezdtek izzani. „Vagy megöllek!”

Lina megdörzsölte halántékát. „Xellos, akár leülsz és eszel velünk, akár eltűnsz – de hagyd békén Philiát és Valgaavot.”

„Oh, rendben van,” sóhajtotta és leült a Lina melletti székre. „Úgy látszik, mindjárt befejezitek a vacsorát…”

Lina újra az asztalra nézett, kereste azt az ételt, amit meg akart kóstolni mielőtt Xellos megjelent, de most eltűnt. Mérges lett, hogy eltűnt a kaja. „Hol van a tányérom?” Tekintete Gourryra tévedt, aki egy nagy halat emelte a szájához. Lina előrelendült, és keresztül nyúlva az asztalon, elkapta a halat. „Ez az enyém!” kiáltotta. „Add vissza, te hülye medúzaagyú!”

Gourry megpróbálta tovább enni a halat. Két falat között visszakiabált, „Te ott hagytad! Nem az én hibám, hogy Xellos megzavart!”

Lina visszafordult Xelloshoz. „Ez az egész a TE hibád!”

Xellos meglepődve nézett. „Az én hibám? Tényleg, Lina. Nem gondolod, hogy egy kicsit túlzás?”

Lina satuba fogta Xellos nyakát. „Nem, nem az! Te csak mindig megjelensz, valahányszor akarsz valami átkozott dolgot, és kezd elegem lenni belőle! Villám gyorsan megölöd azt a szörnyet, és akkor gyorsan el is mehetsz innen és hagyhatod, hogy élvezzük a vakációnkat!”

„Kivéve ha úgy dönt, hogy mindent lerombol és elpusztít itt, miután végzett a munkájával.” Jegyezte meg Zelgadis szárazon.

„Valószínűleg azt akarja, hogy megöljük neki azt a szörnyet,” mondta Amelia.

„Nem, nem!” Xellos gyorsan megzárta kezét. „Ezt a munkát egyedül kell megcsinálnom. Nincs szándékomban megakadályozni bennetek a vakációtokban, miközben én végzek a munkámmal.”

„Remek!” Lina elengedte Xellos nyakát, mire ő leesett a földre. „Gyerünk, mindenki! Most valamilyen desszertet akarok!”

„Te ezt elhiszed neki?” kérdezte Philia gyanakodva.