Csak hogy egy-két dolgot tisztázzunk: ezt a ficet nem én írtam, hanem Sher, én csak lefordítottam! Nekem nincs egy nyelvvizsgám sem, mindössze 7.-es vagyok, úgy kérek mindenkit, olvasás közben tartsa ezt szemme! Minden esetre, jó olvasgatást!

01 – A Rémálmok Hercegének Terve

A Rémálmok Hercege bosszankodott. Nem volt dühös… Csak egy kicsit összezavarodott. Már három év eltelt, hogy a Pokol szolgája elpusztult, de az óta nem történt semmi! Ez után meggyőződött róla, hogy a dolgok nincsenek rendben! Elmélyed gondolataiban és az őt körülvevő káoszban. Valami nem volt rendben.

Formája lassan megváltozott, felvette az utolsó igazi alakot – ez volt Lina Inverse alakja. Vicces, gondolta. Lina volt az egyik ok, amiért bosszankodott…

Miután ideiglenes teste elkészült, a Rémálmok Hercege körülnézett a káoszban, és úgy döntött egy találkozót rendel el. Legyintett egyet kezével és talált magának egy helyet az asztrál síkon – egy sötét, misztikus helyet, ahol még a szörnyek és a démonok is ritkán jártak. Ez így még nem jó, elmélkedett. Egy újabb kis mozdulat, és az asztrál síkot átalakította az akaratával – egy hosszú, sötét díszteremmé, amit fekete oszlopok tartottak, a vége beleveszett a ködös űrbe. Halvány gyertyák fénye világította meg a sötétséget, s a Rémálmok Hercege elegánsan leült, egy trónra, amely egyszerűen megjelent mögötte.

Elmosolyodott új környezetén, összekulcsolta ujjait és mentálisan hívta az összes magasabb rangú szörnyet, démont és a többi sötét lordot. Egy pillanat múlva megtelt velük a csarnok, és meghajoltak előtte.

„Egy fontos, sürgős dolog miatt hívtalak ide benneteket, ami velem történt az elmúlt néhány évben.” Keresztbe tette lábait, majd ismét a tömegre nézett. Senki sem beszélt. „A dolog egy emberrel kapcsolatos, aki úgy ismertek Lina Inverse.”

Moraj futott át a tömegen. Ezt a reakciót várta tőlük. Egy szörny lépett elő. „Minden Sötétség Ura! Ha azt kívánod, hogy meghaljon, mi örömmel megtesszük neked! Linát a Pokol Szolgája után küldjük, akkor leszünk csak igazán boldogok -”

„CSENDET!” A Rémálmok Hercege hangja visszhangot vert a teremben, és újra összekulcsolta ujjait. A szörny aki elég merész volt ahhoz, hogy beszéljen, lángolni kezdett. „Én NEM mondtam, hogy öljétek meg! Ne mondjatok ilyeneket, hacsak nem én mondom!” utasította. A szörny eközben teljesen elégett.

„Akkor…” Megdörzsölte halántékát és lehunyta szemeit. „Mint ahogy már mondtam, mielőtt udvariatlanul félbeszakítottak… Én nem akarom, hogy Lina meghaljon. Épp ellenkezőleg. Segítettem Linánal legyőzni a Pokol Szolgáját. Ő a halált választotta, hogy megmentsen egy embert, egy embert akit Gourry Gabrievnek hívnak. De ő is feláldozta volna magát Lináért, így hát visszaadtam őket egymásnak. És most nem képesek bevallani egymásnak az igazi érzelmeiket! Egyikőtök sem tudja, miért bosszankodom ezen. És most tenni akarok valamit… hogy összehozzam őket.” Legyintett egyet kezével és megjelent egy kép, ami Linát és Gourryt ábrázolja.. „Persze, szükségem van valakire, aki segít nekem ebben a feladatban.”

Nem sokkal később, egy szörny lépett elő – ám, ennek sokkal nagyobb ereje volt és sokkal magasabb rangú volt, mint az előző szörny, aki előlépett. Egyik térdére ereszkedett és lehajtotta fejét előtte.

A Rémálmok Hercege keményen felmérte. Nagyon kicsi volt és ravasz. Pont ő volt az, akire ezt a feladatot akarta bízni.

„Rémálmok Hercege… Jól értettük, hogy… házasságszerzőt akarsz játszani?”

„Xellos.” Felállt és gonoszul rámosolygott. „Az a szörny, akire szükségem van. Pont a te segítségedre van szükségem ebben a feladatban.”

Xellos felnézett. „Miért, ez igazán hízelgő! De -”

„Tedd meg ezt nekem.” Mondta sötéten. „Elvállalod. Az eddigi feladatod igazán idegesít.”

Xellos ezekre a szavakra felállt, és kinyitotta szemeit – félelmetesen lilán festettek a gyertyafényben. „Igenis, Uram. Ahogy kívánod.”

„Egy ideig Linával és a barátaival utaztál, mikor a Pokol Szolgája ellen küzdöttek és akkor is, mikor Dark Star pusztítása fenyegette a világot. Te ismered őket a legjobban.”

„Bocsáss meg, hogy közbeszólok, de te nem ismered jobban Miss Linát, mint én. Te, ki Mindennek az Anyja, aki kapcsolódott Lina elméjéhez.”

„Figyelmes, Xellos. De én, aki egyedül olvashattam a gondolataiban akkor, és mikor Gourry hozzám ért, elolvastam az övét is. Nem tudom, hogy mi ennek az alapja.” Keresztbe tette kezeit és Xellosra nézett.

Rájött, hogy mikor a Rémálmok Hercege kapcsolódott Lináéval, átvette személyiségének egy részét.

„Mit kívánsz tőlem, mit tegyek?” kérdezte.

„Hozd össze őket. Házasság, szerelem és minden ilyen.” Vállat vont és visszaült.

Xellos nem mondott semmit.

„Túl nehéz neked ez a feladat, Xellos?”

„Nem, egyáltalán nem. Örülök, hogy segíthetek.” Gonoszul elmosolyodott és teleportálni készült, de a Rémálmok Hercege nem engedte neki, hogy elhagyja az asztrál síkot.

„Még nem fejeztem be.” Parancsolta.

Bocsáss meg, Uram…” Xellos pislogott. „Megértettem a feladatom. Azt akarod, hogy hozzam össze Linát és Gourryt… így szeretném elhagyni ezt a helyet és hozzákezdeni az új feladatomhoz!”

„Ez nem minden!” A Rémálmok Hercege felállt, megvonta szemeit. A teremben az összes szörny hátrébb lépett. Újra Xellosra nézett. „Van még egy pár, akit össze akarok hozni. Ez is olyan házasságszerző munka.” A kép eltűnt, és nem sokkal később egy úja jelent meg, egy másik párral. Ezen Amelia Will Tesla Seyruun és Zelgadis Greywords volt.

„Seyruun hercegnője és Rezo, a Vörös Pap unokája. Egy érdekes összeállítás.” Elmélkedett a Rémálmok Hercege. „Ők sem tudják bevallani egymásnak a valódi érzelmeiket. Xellos, itt jössz te a képbe.” Megállt egy pillanatra és ránézett. „Miért, Xellos, félsz a feladattól?”

„Nem.” Válaszolta gondosan.

„Lehetetlen küldetésnek érzed?” Mosolygott önelégülten.

Hosszú szünet következett, és Xellos becsukta szemeit és sugárzóan elmosolyodott. „IGEN!”

A Rémálmok Hercege megvonta újra szemeit, és egy fény szelte át a sötétséget, és villámgyorsan közeledett a varázslat Xellos felé. Xellos teleprotált az alűrbe. Mindenki beugrott az oszlopok mögé, és a varázslat eltűnt a sötétben. Xellos visszatért.

„Xellos…” figyelmeztette. „ Te DIREKT félreugrottál!”

„Azt hittem, hogy csak tréfálsz…” Válaszolta alázatosan.

„Én nem tréfáltam!” Visszhangzott hangja. Visszament trónjához és újra ráemelte tekintetét.

„Hát… Hajlandó vagyok segíteni, és megtenni mindent, ami tőlem telik. Mindamellett, Zelgadis nem nagyon bízik meg bennem.”

Engem nem érdekel HOGYAN hozod össze ezt a két pár, csak tedd meg,” A Rémálmok Hercege ingerültebb. „Ügyes vagy, használd a képzeleted!”

Xellos gonosz mosolyra derült. „Ahogy parancsolod. Most már elmehetek?”

„IGEN.” Intett neki, és Xellos nyomban el is tűnt. Csendesen ült székében, várt. Néhány rövid perc múlva újra felnézett „Zelas.”

Xellos ment tovább, megalázkodott utóbbi viselkedésén. „Miért büntetsz engem Uram? Próbáltam lebeszélni erről a játékról, de ő már csak ilyen!”

„Nem, Zelas… Ez rendben van.” A Rémálmok Hercege összevonta szemöldökét. „Akárhogy is, szükségem van a segítségedre. „Miközben Xellos munkáját végzi Linával, Gourryval, Ameliával és Zelgadisszal, azt hiszem vigyáznunk kell… Xellosszal.

„Xellosszal?” Kezdi Zelas. „Attól tartok, nem értem.”

A Rémálmok Hercege gonoszan kuncogott. „Mint a Slayer többi tagjának, Xellos sem tudja bevallani igazi érzelmeit valaki másnak. És nehéz elhinni, hogy a szörnyek és a sárkányok, kik már több ezer éve ellenségek… Talán itt az ideje, hogy együtt legyenek.”

„MI?!” kiáltott Zelas, megsértődve.

„… Van egy Philia nevű aranysárkány után érdeklődik Xellos. Oh igen, próbálják elhitetni a többiekkel, hogy utálják egymást,” csevegett a Rémálmok Hercege, „de ez nem igaz.  Ez egy tökéletes alkalom, hogy mindenki együtt legyen.”

„Uram, kezdesz elpuhulni?” Kérdezte egy démon óvatosan, szembefordulva a Rémálmok Hercegével. „Itt ez az egész románc és embereket hozol össze?”

Egy varázslat hátralökte a démont. „Mi mindig harcolunk!” ordította. „Most valami mást akarok megpróbálni!”

Senki sem beszélt, miközben a varázslat füstje lassan eltűnt a sötétben. A Rémálmok Hercege mélyet sóhajtva visszadőlt trónjába. Meglendítette kezét és várt egy percet. Előre nézett, a terem végébe. Néhány pillanat múlva egy férfi lépett elő, s megállt a Rémálmok Hercege előtt.

A férfi lehajtotta fejét. „Hívtál engem Rémálmok Hercege. Jöttem hívásodra.”

„Milgasia, jó látni téged. Rendeztünk egy kis összejövetelt egy románc miatt.”

„Ez... kedves.” Mondta Milgasia szárazon – és érdektelenül.

A Rémálmok Hercege megvonta szemeit. „Szükségem van a segítségedre ebben az ügyben, szóval támogass engem, és fejezd be a gúnyolódást. A fenébe, majdnem olyan rossz vagy, mint Xellos!”

Milgasia szemmel láthatóan meglepődött az összehasonlításon. „Nem értek egyet az utolsó megjegyzéseddel, de nem tehet ellene semmit. De nem értem,  hol van itt RÁM szükség. A te hívásodra szörnyek százai, ezrei jönnek, Uram. Biztosan nem igényled az ő segítségüket.”

„Ez csak véletlen, hogy ezt teszem,” jegyezte meg ingerülten a Rémálmok Hercege. És ezzel a Rémálmok Hercege PONTOSAN elmagyarázta a tervet, és hogy mit akar Linával, Gourryval, Ameliával és Zelgadisszal. Milgasia pedig figyelmesen végighallgatta.

„…És a tervemet Xellos fogja véghez vinni.” Fejezte be. „A nevemben házasságszerzőt fog játszani, és minden idejét a csapattal fogja tölteni.”

„És mire kellet itt… én?” kérdezte Milgasia lassan.

„A terv második része,” Zelas előrelépett, „hogy összehozzuk Xellost Philiával, az Aranysárkány papnővel, aki az egyetlen a Tűz sárkány rendjéből.”

„Te csak viccelsz. Ez nevetséges. Xellos nem fogja megtenni; átkozottul ravasz. És úgy tudom, utálja Philiát. És nyilvánvalóan Philia is utálja őt!”

A Rémálmok Hercege elmosolyodott. „Oh, Xellos meg fogja tenni, Milgasia. Megbizonyosodtam róla. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a szörnyek és a sárkányok együtt legyenek. És most, hogy Gaav és a Pokol Szolgája eltűnt az útból, még könnyebb. És itt jössz TE a képbe, be kell vonnod Philiát a játékba.”

„És hogy, mondd el,” Milgasia figyelmesen nézett, „mit kell tennem?”

„Szóval, én megpróbálok rájönni, Xellos hogyan lenne erre hajlandó, és amint megtudom, mit kell tenni. Rendben van, várj itt van még feladatom számodra. Biztosítalak, egy szörny vagy démon sem fog bántani.”

Milgasia körbenézett a teremben – nem rajongott az ötletért, hogy oda kellett mennie, és hogy ott is kell maradnia. Észrevette, hogy több száz szörny figyeli. Nem mozdult el a terem közepéről. Ott legalább a Rémálmok Hercege rajta tudja tartani a szemét, és egyik szörny sem ölheti meg.

„Nem látszol ijedtnek, Milgasia,” Zelas jelent meg előtte, látszott rajta, hogy nincs sok kedve egy sárkányhoz beszélni.

„Elvárod tőlem, hogy féljek?” Nem nézett Zelasra. „Együttműködök a szörnyek fajával, amit a sárkányok nagyon ritkán tesznek. Nem ez állt a ’megteendők’ listájának elején mára. Itt vagyok az asztrál síkon, sok száz szörny és démon között, ez szó szerint kiszívja belőlem az energiát.”

„Nem bánthatnak, amíg a Rémálmok Hercege itt van.” Zelas a Rémálmok Hercegéhez ment, aki holografikus képeivel játszadozott, próbálta nyomon követni Xellos útját az asztrál síkon kívül. „És én sem tudlak bántani, mikor ő hívott ide. Ezen kívül úgy gondolom, ez egy érdekes ötlet. Sikerülni fog, tudom.”

„Sikerülni fog…” Milgasia megállt és elmosolyodott, „pokolian vicces lesz.”

Zelas megfordult erre, elgondolkozott egy cseppet, és ezzel visszaült s várta a Rémálmok Hercegének tevét.

Folyt. Köv.

U.i.: Akit érdekel az eredeti címe, írjon egy mail, és átküldöm neki!