Időcsavar 1
I. fejezet
A Varázsige
Kemény napom volt. Különösen nehéz, mivel volt színjátszóköröm, kardvívásom, gitárórám, föcidogát írtunk, és még csak most mentem haza! Nagyon elegem volt a mai napból, és a két legjobb barátnőmmel, halálosan fáradtan, épp a főutcán gurultunk végig.
Mindig körkorival közlekedtünk. Rendes cipőinket a táskáinkban tartottuk ilyenkor. Épp a R.N.K. előtt mentünk, mikor eszembe jutott, hogy mit mondott apa reggel. (R.N.K. =Régiségek NagyKereskedése)
Valami ostoba papírt kellett elhoznom onnan. Sokszor jártam már ott, mivel apám régiségkereskedő volt. Az egész egyetlen, lepukkant, dohszagú és sötét helyiségből állt. Nem volt túl nagy szám.
- Várjatok egy percet, el kell hoznom valamit!- szóltam Laurának és Kingának.
Begördültem az épületbe. Természetesen megint félhomály volt, ami nagyon nyomasztóvá tette a helyet. A pulthoz gurultam, és hangosan megköszörültem a torkom. Semmi válasz.
- Hahó! Csaba bá! Szeretném elhozni a papírokat, amiket apám rendelt!- kiabáltam. Egy pillanat múlva előkerült Csaba bá, az üzlet tulajdonosa. Kedves, jópofa öreg volt, egyáltalán nem olyan, mint egy felnőtt.
- Áh, Petra… tudtam, hogy jönni fogsz, apád szólt.- mondta és megtörölte ingébe a szupervastag, kismillió dioptriás szemüvegét- Itt vannak az iratok. Tudod, hogy mik ezek?
- Nem szoktak érdekelni apu cuccai- feleltem flegmán.
- Ezek varázsigék! Nagyon vigyázz rájuk! Nagyon értékesek, nehogy bajuk essen!- figyelmeztetett rendületlenül az öreg.
Felcsillant a szemem. Varázsigék, végre! A nagymamám boszorkány, és a öcsémet meg engem megtanított a ˝fehér mágia˝ alapjaira. Mesélt a ˝sámánizmusról˝ és a ˝fekete mágiáról˝ is. Azt mondta, azokat azért nem tanítja meg nekünk, mert leginkább csak veszélyes és pusztító varázslatokat tartalmaznak. De ennek ellenére én megtanultam, a ˝delej-gömb˝ nevű varázslatot, ami leginkább egy tüzes bombára hasonlított. Még csak egyszer próbáltam ki, de nagyon tetszett. Senkinek nem beszéltünk a varázslatokról, meg arról, hogy a nagyi boszorkány, még apa sem tudta. Jól is nézne ki, a XXI. Században felbukkan egy boszorkány!
Elvettem a dobozt Csaba bától, azt, amiben a varázsigék lapultak.
Az ajtóból még hátraköszöntem, aztán csatlakoztam barátnőimhez, akik az ajtó előtt vártak rám.
- Mi az?- kérdezte kíváncsian Laura.
- Semmi!- mondtam a kezei elől a dobozt. Először én akartam megnézni, megbizonyosodni, hogy tényleg varázslatok.
Kinyitottam a dobozt és kivettem belőle pár papírcetlit. Egy kicsit lemaradtam Laura és Kinga mögött, akik megint Kriszről kezdtek áradozni. (Krisz a leghelyesebb srác a suliban.) Ennek örültem, mert nem akartam, hogy meglássák ezeket.
Némán elkezdtem olvasni az elsőt Megkopottan ez állt rajta;
˝Sárkány-iga˝
Ez meg milyen varázslat? A nevéből ítélve, erős lehet és biztos, hogy nem fehér mágiai ige. Gyorsan átfutottam és memorizáltam az igét.
A következőn ez állt;
˝Tüzes-pöröly˝
Ez sem fehér mágiai varázslat. Ezt is megjegyeztem.
˝Tüzes-nyilak˝
Ez állt a következőn, megjegyeztem.
˝Fagyos-nyilak˝
Ez az előzőnek lehet a párja, Az utolsó papírt vettem a kezembe. Ezen nem szerepelt cím, csak az ige.
Eközben Laura és Kinga átmentek a szemközti oldalra, mivel a betont épp feltúrták és a járda közepén hagyták a törmelékhalmot. Mivel én olvastam, ezért nem láttam ezt, és úgy tűnt, hogy frontálisan ütközni fogok vele. A barátnőim közben a másik járdán álltak, és rázkódtak a visszafojtott nevetéstől. Várták, hogy megálljak hirtelen vagy nekimenjek a halomnak.
*Ha szabad megkérdeznem, szerinted ilyenek az igazi barátok? Hát szerintem nem…*
Suttogva olvastam az utolsó igét;
- ˝Idő ide, idő vissza.
Akaratom azt kívánja,
térjek vissza otthonába,
varázsvilág szülöttei,
Engedjetek eme helyre vissza!˝
Eltöprengve feltekintettem. Megláttam magam előtt a már egy méterre se lévő betonhalmot. Hirtelen erőteljes rántást éreztem a hasamnál, és minden összefolyt a szememben.
Nekimentem a halomnak és elájultam? Vagy épp a mentőautóban ülök, vagy már az intenzíven fekszem? Töprengtem, és a következő pillanatban kitisztul a kép; már nem láttam magam előtt a betonhalmot. Egy hatalmas, barnatörzsű fa állt előttem, és azt fejeltem le, teljes lendülettel!
folyt. köv.
|