Witches and Wizards- Boszorkányok és varázslók 12
12. Vigyázz mit kívánsz!
Délután mindenki tette a maga dolgát. Lina evett és Gourryval veszekedett, Gourry szintén ezt tette. Amelia és Sylpheel a Jóbarátokat nézte. Maya főzött, Ken az égieknél volt, Xellos meg eltűnt. Én takarítottam a szobámat, Zel pedig a szobámban olvasta a könyvem, ami kicsit zavart, mert nem szeretem, ha van valaki a szobámban, amikor takarítok.
- Mit keresel? Talán ha elmondod, tudok segíteni.
- Egy olyan varázslatot, amivel újra ember lehetek.- válaszolta.
- Zel, vigyázz mit kívánsz. Ha jól tudom, amikor ilyen lettél azt kívántad „Bárcsak erősebb lennél”, és mi lett a következménye? Erős lettél, csak más külsővel. Most azt kívánod, „bárcsak ember lehetnél”, mi lesz, ha rosszabb lesz?
- Ennél? Ennél rosszabb már nem lehet!
- Ah, add ide!- mondtam és kivettem a kezéből a Remények Könyvét, és kikerestem egy igézetet.- Tessék! Ezt valamelyik elődöm írta.
- De ez egy bájital!
- Igen. Elkészítjük a bájitalt, te megiszod és kész!
- Hát... Egy próbát megér!- és megfogtam a karját, és ki vonszoltam a szobámból, egyenesen a konyhába.
- Mit csináltok?- kérdezte Maya.
- Visszaváltoztatom Zelgadist. -mondtam, miközben a hozzávalókat szedtem össze.
- Remélhetőleg!- javított ki a fiú.
- Mi? Vissza tudod változtatni Zelgadis úrfit? -kapta föl a fejét Amelia.
- Ha minden igaz, igen.- válaszoltam, majd visszavonszoltam Zelgadist, a szobámba. Elkezdtem csinálni a bájitalt, Zel csak figyelt és figyelmeztetett.
- Ha valami baj fog kisülni, akkor egy életre megbánod, hogy rávettél erre!
- Nem lesz baj nyugi! Na kész van! Idd meg!- és az orra alá dugtam egy kék színű lötyit.
- Fúj, dehogy iszom!
- Vissza akarsz változni, vagy sem?- kérdeztem, erre Zel csak bólintott és kisebb undorral megitta a bájitalt. De ahelyett, hogy visszaváltozott volna, zsugorodni, és fiatalodni kezdett, egészen addig, mígnem egy síró kisbaba nem lett.
- Ajajj.- mondtam, és felvettem az ölembe a kis Zelt, és megpróbáltam elcsitítani, majd kimentem.
- Na? Sikerült?- faggatott Sylpheel. És megmutattam Zelgadist.
- Nem igazán.- mondtam.
- Mit műveltél Zelgadis úrfival???!!!- kérdezte kétségbeesetten Amelia.
- Nemtudom, vissza kellett volna változnia, de nem visszafejlődnie!- válaszoltam.
- Ügyes, most mit csináljunk egy kisbabával?- kérdezte Lina, de Ken megjelent.
- Az égiek mondták, hogy valami- de meglátta a bébi Zelt.- baj van...
- Ken, tudsz valamit csinálni? Mindent úgy csináltam, ahogy a könyv írta de mégis...- és megnéztük a könyvet.
- Ezt valaki átírta.- fejtette, ki Ken.
- Mi?
- Nem 25, hanem csak 15 gramm reszelt almahéj kell bele!- mondta Ken.
- Akkor most Zelgadis újra kezdi az életét, szó szerint?- kérdezte Maya.
- Nem. Van egy jó, és egy rosszhírem. A jó, hogy csak 24 óráig tart a varázslat, a rossz, hogy csak 24 óráig tart a varázslat.- mondta Ken.
- Mi?
- A jó hír, hogy csak egy napig lesz kis baba, a rossz pedig, hogy, hogy ha sikerült volna a varázslat, akkor is csak egy napig lett volna ember...- mondtam elszomorodva. A kis Zelgadis még mindig sírt.
- Vagyis holnap háromkor, újra férfi lesz, és nem kisgyerek.- mondta Lina. De egyszercsak büdöset éreztem, ránéztem Zelre, majd Kenre.
- Ken... menny el a boltba és vegyél pelenkát, meg valami baba-kaját.
- Miért?
- Van egy olyan érzésem, hogy Zelnek új pelus kell.
- Ou, mindjárt jövök!- és Ken elteleportált, majd egy 5 perc múlva visszajött.- Itt van.- és kicseréltük a pelenkát, vagyis csak Maya, mert mi nem akartunk odanézni, mert ha erre Zel emlékezni fog, akkor nekünk annyi. Zelgadis még a pelenkázás után is sírt.
- Talán éhes.- jegyezte meg Lina. Én elővettem egy bébiételt és Zelt egy székre ültettem.
- Szerinted ezt megeszi?- kérdezte Amelia.
- Hát... Remélem igen.- és kinyitottam az almaszószos bébi-kaját, majd egy kanállal akartam adni a gyereknek, de elfordította a fejét.- Mi az nem kell?- kérdeztem.- Pedig finom...
- Honnan tudod?- súgta Amelia.
- Nekem is mindig ezt mondták kiskoromban, és bejőtt. Na Zel, legalább kóstold meg!- és még egyszer az orra alá dugtam, szerencsémre megette.
- Ah, ez tényleg bevált!- lepődött meg Amelia. Lassan Zel megette az egészet és már nem is sírt.
- Most jön a büfiztetés...- mondtam, de Amelia rögtön felemelte a gyereket, és nekiállt a büfiztetésnek, de túl erősen ütögette a hátát, én mögötte álltam, és megpróbáltam figyelmeztetni, de Zel akkorát büfizet, hogy leköpött.
- Jajj bocs Yolei kisasszony!
- Semmi baj!- és megpróbáltuk Ameliával lefektetni Zelgadist, de ő nem akart. Mindig lemászott az ágyról, vagy elkezdett ordítani.
- Ilyen macerás kölyköt még életemben nem láttam.-mondtam- A többiek hol vannak?
- Nem tudom, leléptek.- válaszolt Amelia. Ahogy láttuk Zelgadis nem álmos. Megpróbáltuk megfürdetni, hiszen már 8 óra volt. Az sem ment, egyfolytába kifröcskölte a vizet, Amelia egyszer meg is csúszott és beleesett a kádba. Én csak elcsúsztam, de az is fájt. A végén sikerült megfürdetni. De már fél tíz volt.
- Ideje lenne lefeküdni!- mondtam. És már a többiek is lefeküdtek, Amelia Lináékkal aludt, és én meg Zel aludnánk egy szobában. Aludnánk, ha Zel nem ébresztene mindig fel. Valamikor ordít, mint a sakál, valamikor meg akkora zajt csap, hogy azt ember füle nem bírja. Mikor már minden olyan dolgot eltávolítottam, amivel zajt lehet csapni végre elaludtunk, vagyis csak azt hittem. Zel egy akkorát ordított, hogy ijedtemben leestem az ágyról. Ránéztem az órámra; fél hét, és én egy kicsit sem aludtam. Reggelit adtam Zelgadisnak, nagy nehezen meg is ette. Majd Ameliával a maradék erőnkkel játszottunk vele. Maya volt olyan kedves, és csinált helyettem ebédet. Olyan fáradtak voltunk Ameliával, hogy enni sem volt kedvünk. Főleg nekem, mert Zelt ettem megint, és megint leköpött. Már mérgelődni sem volt kedvem. Már háromnegyed három volt, és Zelgadis, anélkül, hogy akartam volna, elaludt. Lefektettem, majd kimentem az asztalhoz, ott volt mindenki, Ameliától kezdve Xellosig. Leültem, majd panaszkodni kezdtem.
- Ilyenkor, ilyenkor alszik el, de este nem aludt el, ááá miért is. Ah... végigordította az egész éjszakát. Irigyelek titeket, hogy tudtatok aludni.
- Hát... egyszer felébredtünk, egy nagy puffanásra... nem tudod mi volt az?- kérdezte Sylpheel.
- De, tudom. Leestem az ágyról.
- Nem sokáig lesz Zel gyerek, 10 perc múlva három, és háromkor változott át.- mondta Ken. Én meg bólintottam.
- Elmegyünk vásárolni. Szerintem te pihenj egy kicsit, jobban kifáradtál, mint Amelia.- javasolta Maya, majd mindenki elment. Én meg a megmaradt erőmmel olvastam a könyvemet. Elmélyedtem az olvasásba, így észre sem vettem hogy hármat ütött az óra. Zelgadissal közben valami történt. Elkezdett nőni, és idősödni, és a végén olyan lett, amilyen volt. Felébredt és kiment, én közben elaludtam. Elmosolyodott, mert eszébe jutott, milyen macerás volt. De boldog volt, hogy törődtek vele. Odajött hozzám, felvett az ölébe és most ő fektetett le engem, és nem fordítva.
|