11. A védő kristály

Reggel azzal ébresztettem fel akaratlanul Ameliát, hogy egy táskába pakoltam dolgokat.

- Mit csinálsz? -kérdezte Amelia.- Elmész valahová?

- Igen. Elmegyek Pruedance sírjához, már olyan régen látogattam meg.

- De ilyen korán...

- Korán? Fél nyolc van!

- Nekem az még korán van...- és visszafeküdt.

- Na, megyek. -és az ajtó felé vettem az irányt.- Ha éhesek lesztek, van kaja a hűtőben. Na szia!- köszöntem, de Amelia már aludt is. Felhúztam egy kabátot és el is mentem. Igazából azért mentem el Pruedancehez, mert valakivel beszélnem kellett erről a démon dologról. Mikor odaértem megálltam. A sírja nem temetőben volt. Az erdő szélén. Állítások szerint, ott ölte meg a démonokat majd valaki suttyó módon, hátba szúrta és meghalt. Hármat találhattok ki az a suttyó... Barbas. Azoknak a boszorkányoknak a szelleme, akiket Barbas ölt meg, nem tud addig a másvilágra térni, ameddig a gyilkos meg nem hal. Így Pruedance-el szoktam beszélgetni... Jobban mondva a szellemével. A sírja hatalmas volt. Nem hasonlított egy sírhoz, inkább valamilyen terasz, vagy hasonló építményre. Macskaköves út vezetett a sírhoz. Három - három, egymás mögötti dór, görög stílusú oszlop tartotta a tetejét. A tető szembe lévő részén muskátlik, árvácskák voltak. Három lépcsőfokon kellett felmenni, és rögtön meg lehet látni egy csodálatos szökőkutat, ami kb. a plafonig ért, körbe padokkal, és a falat, amin Pruedance halála volt domborművel megörökítve. A falba van eltemetve a teste. A fal bal, és jobb oldalán két életnagyságú szobor volt. A bal oldali egy nőt ábrázolt, ahogy egy olajágat tart, a jobb oldali szintén egy nőt ábrázolt, ahogy egy galambot ereszt el. A padló sima beton volt. Elkezdtem rohanni a macskaköves úton, és amikor a lépcsőhöz értem megálltam.

- Hát... Régen találkoztunk!- és a szökőkútnál leültem egy padra.

- Hát tényleg elég régen láttalak. Látom új barátaid vannak.- jelent meg Pruedance szelleme mellettem, úgy nézet ki majdnem, mint én. Csak idősebben, nem fére, hanem hátra coffozott hajjal, más ruhában, és átlátszóan.

- Igen, új barátaim vannak. Lina, Sylpheel, Amelia, Gourry, Zelgadis és Xellos. Átjöttek az én világomba, mivel nem itt éltek, és segítenek legyőzni a már harmadszorra klónozott Rezot.

- Tudom én mindent láttam, hisz én mindig veled vagyok. De érzem, valamit el akarsz mondani... Hadd halljam!

- Hát... Nemrég... Két hete derült ki, hogy félig démon vagyok, és... Barbas lánya... Így már nem lehetek a világ legnagyobb gyógyítója... meg...

- Dehogynem! Csak akarnod kell!

- De aki félig démon nem lehet jól jártass a fehérmágiában.

- Ezt meg honnan veszed? Amíg nem tudtál erről, te voltál a legjártasabb a fehérmágiában. És, hogy őszinte legyek... én sem vagyok teljesen boszorkány...

- Mi?

- Igen, félig én is démon vagyok. De idővel meg tanultam jóra használni a démoni erőimet, és biztos vagyok benne, hogy te is képes vagy rá! -mondta Pruedance és egy ezüst nyakláncot mutatott meg, amin egy gyönyörű szép kristály volt.- Ezt a nyakláncot a barátom adta, amikor kiderült milyen erőim vannak. Én sem tudtam kordában tartani a démoni erőket, így ebbe zártam bele... Nem rögtön. Pár nap, hét múlva a démoni erőim eltűntek. Beleszálltak a kristályba. A barátom mindig azt mondta, hogy ő velem lesz, bármi is történjen. És hogy mindig megvéd. Így is volt. Ha harcban voltam, és a nyaklánc a nyakamban volt, a kristály mindentől megóvott. így nem tudott nekem ártani senki. És éreztem, hogy a szerelmem mindig velem van. De a kristály nem csak ez miatt védett meg, akinél van, azt mindig megvédi. Csak, Barbas barátunk erre rájött és mielőtt hátba szúrt, elvette tőlem a nyakláncot. Most pedig visszaszereztem, és most neked adom.

- Miért?

- Most te érzed magad gyengének, ahogy én éreztem magamat, de hogy tud én rám mindig számíthatsz!- és a kezembe adta a nyakláncot, én meg felhúztam.

- Köszönöm. Még megy is a gyémánt kitűzőmhöz, amit anyutól kaptam.

- Ugye tudod, hogy az a kitűző is olyan, mint a kristály? Ugyanúgy megvéd a gonosz szellemektől, és akitől kapják, annak egy része mindig az ajándékozottal van...

- Nem, ezt nem tudtam.

- Yolei kisasszony! -jelent meg Amelia a lépcsőnél.

- Hi Amelia! Mit keresel itt? -kérdeztem.

- Mit keresünk itt!- javított ki Ken, és Lináék

- Oké, akkor... miért jöttetek ide?- kérdeztem.

- Elfogyott a kaja és éhesek vagyunk! -kiabálta Lina idegesen.

- Nem, nem ezért jöttünk!- mondta idegesen Zel.

- Hanem azért, mert Amelia mondta, hogy itt vagy, és kíváncsi voltunk erre a helyre. Andy meg a barátja mutatta meg. -mondta Xellos, és Andy meg a barátja, aki az én barátom is, Tray előléptek.

- Szia Tray!- köszöntem- Hogyhogy itt vagy?

- Szia Yolei! Andy elmondta, mi vagy és, gondoltam én is veletek tartok, ha nem gond. Ja, és a parkban buli lesz, és kezdő együttesek felléphetnek. Ez remek alkalom, hogy fellépjünk, és hogy befussunk! -mondta Tray izgatottan.

- Ez tényleg remek! Mikor próbálunk?

- Milyen együttes? Zenekarotok van?- kérdezte Sylpheel.

- Igen! The Light’s Demons, azaz A Fény démonai a nevünk. És én vagyok a frontember, és az énekesnő is! Tray a dobos, Andy a gitáros. -mondtam büszkén. Bár még csak az osztály előtt játszottunk, és nem volt nagy fellépésünk.

- Miért nem játszotok egy számot nekünk itt? -kérdezte Pruedance.

- Te ki vagy? -kérdezte ijedten Gourry, mivel átlátott Pruedance-en.

- Én Pruedance vagyok, Yolei ük-ük-ük-ük-ük- és még sorolhatnám, milyen nagyanyja vagyok.

- Te jó ég, és... Mikor is éltél ön? -kérdezte Amelia.

- Még a középkor elején, azok a régi szép idők... Bár nem annyira szép idők, Barbas...

- Akkor volt igazán erős... -mondtam egyszerre Pruedance-val.

- Akkor hány éves volt Barbas? Mert azt tudom, hogy most 42600.

- Nem tudom... Nem túl sokkal volt fiatalabb. Pár száz, vagy ezer ével lehetett. De gondolj bele, most 2005-öt írunk, és Barbas 42600 éves. Időszámításunk előtt született...

- Talán az őskórban, azért ilyen visszamaradott. Nah akkor adjunk egy kisebb koncertet?- kérdeztem.

- De hangszerek nélkül? -kérdezte Andy.

- Várj!- és eltűntem, majd a dobokkal és a gitárral megjelentem.- Így már jó?

- Tökéletes! -válaszolta Tray. Beálltunk a szokásos pózba. Én legelöl, mögöttem baloldalon Tray, jobboldalon pedig Andy állt. A többiek hátrébb álltak.

- Melyik szám legyen az első? -kérdeztem a fiúktól.

- A nyitó dalunk.

- Aha, Félelem nélkül. -és teleportáltam a kezembe egy mikrofont. Tray elkezdett dobolni, majd Andy is bekapcsolódott. A stílusunk, olyan The Rasmus és a Nightwish között volt. Halkan kezdtem, ismételgetve, hogy Félelem nélkül. Majd amikor a dobszó hangosabb és erőteljesebb volt, ahogy a gitárszó is, hangosan elkezdem a refrént, és közben táncoltam is.

- Félelem nélkül, a sötétség a végállomás. Félelem nélkül, a sötétség a végállomás! Félelem nélkül...  Lány, eddig boldogságban éltél. De most eljött a vég. Nincs senki, kire számíthatsz, senki, akiben bízhatsz. De ne félj! Félelem nélkül erős leszel! Ne félj! Legyőzöd a magányt, csak bíznod kell! -majd újra a refrén jött.

- Ez milyen szám?- kérdezte Amelia.

- Ez a Félelem nélkül c. számuk. Yolei írta a szöveget, a szüleink halálának emlékére.

- Félelem nélkül, a sötétség a végállomás... Félelem nélkül... Lány, most már erős vagy, de mi áron? Eladtad tested, lelked az ördögnek, ugye látod. Ez így nem mehet tovább, hisz félsz. Nem veszed észre, a reményt. Félelem nélkül, a sötétség a végállomás. Félelem nélkül, a sötétség a végállomás. Félelem nélkül... - majd dúdoltunk, Tray, Andy és én, majd 3-szor elénekeltem a refrént és vége a dalnak.

- Na milyen volt?- kérdeztem.

- Jó! Nagyon jól játszotok!

- De nem mehetnénk haza? Hideg van!- javasolta Amelia.

- Igaz, inkább harcolnék démonokkal, mint hogy kint a hidegben legyek. És még mindig éhes vagyok!- nyajvagott Lina, de én megéreztem a démoni szagot, és megint átváltoztam.

- Mi a baj, Yolei?- kérdezte Pruedance.

- Ha már a démonoknál tartunk, apucikám felénk tart.- válaszoltam.

- Oh, nem godoltam komolyan.- mondta Lina. És már meg is jelentek.

- Na jó, enyém Barbas! -mondtam.

- Enyém Dawson!- mondta Gourry, ahogy kihúzta a kardját.

- Akkor a miénk Rezo!- mondta Zel, ahogy ő is kihúzta a kardját.

- Na ez érdekes lesz.- mondta Dawson, de nála is volt egy kard. Kétélű, és az aranymarkolata vörös és kék kövekkel díszített.

- Jól látom. Egy Atame kardá alakítva?- kérdeztem.

- Igen, jól látod.- válaszolt Dawson.

- Mi az az Atame?-kérdezték Lináék.

- Ez a kard, olyan, mint egy Atame, csak átfejlesztve kardá. Egy vágás, és elveszei az összes erődet, és így, én erősödöm.- magyarázta, ahogy forgatta a kardod.

- Az lehet, de nekem is van egy meglepetésem!- mondta Gourry, és a kardja fényleni kezdett.

- Az meg milyen kard, Gourry? Csak nem...- kérdeztem.

- A fény kard, amit majd nekem ad!- mondta lelkesen Lina.

- Lina! Én ilyent nem mondtam!- ellenkezet a fiú.

- Gourry... Nem kell Linának adnod a kardod. Oda adhatod nekem is!- mondtam, erre Gourry csak sóhajtott.

- Hát akkor kezdődjön, a buli!- mondta Barbas.

- Felőlem!- mondtam flegmán.- Tüzes-nyilak!

- Ugyan, ahhoz, hogy legyőz, több kell.

- Rezo... Most megbánod, hogy újra az élők sorában vagy!- mondta Lina, és elkezdődött a harc. Gourry és Dawson kardoztak, én és Barbas cukkoltuk egymást, és harcoltunk.

- Yolei, nem veszed észre, hogy csak legyengítnek, az úgynevezett barátaid?

- Ne erősködj, Barbas! Amennyire szeretném, annyira vagyok erős! És ha gyengének érezném is magamat, démoni erőkkel nem akarok erősödni!- „beszélgettünk” miközben én a tűzgömböktől, ő meg delejgömböktől ugrált el.

- Egész jó vagy, szépfiú!- mondta Dawson.

- Te is!

- Ah Rezot sehogy sem tudjuk legyőzni!- nyavalygott Amelia.

- Eddig, kedves voltam, de már kezdem unni!- mondta mérgesen Barbas.- Megtanítom neked, hogy a szülőnek nem feleselünk vissza! Démoni pusztító sugár!- kiáltotta, és én Pruedance sírjánál, a falnál landoltam, át szökőkúton. De a szökőkút rám omlott, ráadásul a két szobor is rám esett.

- Yolei!- kiáltott mindenki, és Andy oda rohant hozzám, de Ken, még a lépcsőnél megállította.

- Ne menny oda!- és valami robbant a romok alatt (ahol én is voltam).- Ennél a támadás után mindig van egy kisebb robbanás.

- De... Yolei is ott van!- és Andy próbált Kentől elszabadulni, de nem tudott. Közben a többiek folytatták a harcot, de aggódtak, hogy jól vagyok-e, Barbas meg közeledett Adyhez és Kenhez.

- Engedj oda Yoleihoz! Te vagy a testvére, de mégis te állítasz meg?!- Andy kiszabadult és odarohant a romokhoz. Megpróbálta leszedni rólam a köveket, sziklákat. Odajött Ken és Pruedance szelleme is. Közben Barbas csak jött, és jött egyre közelebb. Már leszedték rólam a romokat, de én nem voltam ott.

- Yolei... hol van?- kérdezte kétségbeesetten Andy. Hirtelen fény árasztotta el az egész területet. Barbas megállt és fel nézett. Dawson és Gourry is felfelé bámultak, akárcsak Lináék és Rezo is. Andy, Ken és Pruedance kimentek a sírból, a lépcső után tettek még pár lépést, és már ők is felfelé néztek. Nem lehetett sokat látni, hiszen a világosság elvakított mindenkit. Ott fent, a sír fölött lebegtem. Én voltam, amiből a világosság fakadt. Csak annyit láttak belőlem, hogy le van hunyva a szemem, csillog a kristályom, és a kitűzöm, meg hogy fújja a hajamat a szél. Mást nem láttak.

- Félelem nélkül... A sötétség a végállomás.- suttogtam- Félelem nélkül... Én vagyok a fény- kezdtem egy varázsigét.- áthatóbb az árnynál. Kotródj a sötétbe, s oda bújj el! Mert nem lehet tiéd ez a hely! Kotródj innen, árnyak démona. Mert ez a hely a jók otthona! -és Barbas, Dawson és Rezo felé egy-egy fénysugár ment, körbecsavarta őket és szorította őket. Ordítottak, majd eltűntek. A fény kezdett eltűnni, és már tisztán láttak engem. Még suttogtam egy „félelem nélkül”-t, de nem volt elég erőm tovább lebegni, ezért elkezdtem zuhanni. Andy reflexszerűen elkezdett rohanni, és elkapott.

- Yolei, jól vagy?- kérdezte.

- Nem igazán. Olyan sebezhetőnek érzem magam...

- Viccelsz? Legyőzted őket!- jöttek oda Lináék. Én még mindig Andy ölében voltam.

- Nem, csak megsebesítettem őket.- közben Ken újjá építette Pruedance sírját. Erre én kipattantam Andy öléből.

- Szerencséd volt, majdnem meghaltál.- dorgált Ken.

- Meg is haltam volna, ha nincs rajtam a nyaklánc, és a kitűzöm.- mondtam.- Igazad volt Pruedance!

- Ahogy látom, már jobban vagy!- mondta Tray.

- Aha! Kicsattanok az életerőtől.- válaszoltam.

- Helyes! Mennyünk haza, és együnk végre!- mondta Lina, és hazamentünk.