5. A gyógyítás hatalom!
Reggel nagyon szép idő volt. Ahogy felébredtünk, rögtön útra is keltünk. Amelia és én, megint a sor végén voltunk, de most az én minitévémet, azaz a viva tv-t néztük.
- Tulajdonképp ez micsoda?- kérdezte Zel.
- Ez? Egy minitévé... Műsorokat sugároz, és csodálom, hogy itt is működik! -mondtam.
- És honnan van? -kérdezte Amelia.
- Ide Teleportáltam! Ööö... Megérkeztünk? -kérdeztem, mert megláttam egy hatalmas, gyönyörű várost.- Ez Seyruun?
- Igen! Megérkeztünk! -mondta a kis hercegnő. De a város üres volt. Sehol egy lélek, sehol senki!
- Ez mindig ilyen volt? -kérdezte Maya.
- Nem... Itt valami történt. -mondta Lina gyanakodva. A palota felé mentünk, de a bejáratnál egy feketezászló lógott, és őrök, vagy valami sehol.
- Ó-ó! A feketezászló azt jelenti, hogy valaki meghalt... -mondta Ken. Bementünk a palotába. Sehol senki. De egyszercsak egy inas jött velünk szembe. Amelia odarohant.
- Elnézést! Mi folyik itt? Sehol senki, és mit jelent a bejáratnál az a feketezászló? -kérdezte.
- Nem is tudom, hogy mondjam el Amelia hercegnő, de az apját... Megölte egy démon és most mindenki őt gyászolja...
- MI? -közben mi is odaértünk.
- Mi? Az, hogy lehet? -kérdezte Ken.
- Nem tudjuk...- és elvezetett minket a herceg szobájához. Amelia összes rokona ott volt.
- Részvétem Amelia kisasszony! -mondta mindenki és kimentek a szobából. Amelia sírva ment oda apja ágyához, mivel a holtest ott volt. De, nem volt semmi seb, semmi olyan, ami gyilkosságra utalna.
- MIÉRT... MIÉRT NEM JÖTTÜNK HAMARABB?! -sírt Amelia. Elkezdtem én is könnyezni, mert ez arra emlékeztetett, hogy az én szüleim is, dióhéjban így haltak meg.
- Amelia, talán... Én tudok segíteni... Linát is visszahoztam már az életbe... Hátha Philionelt is sikerül! -mondta Sylpheel.
- Rendben! -mondta Amelia szipogva és odaengedte Syplheelt. De nem sikerült neki.
- Nem tudom mi a baj...
- Ó édesapám!
- Még ne add fel Amelia! -mondta Ken és az ágy szélére ült.- Tegnap elmondtam, hogy a fényőrök dolga az ilyesmi... Most használom ezt az erőt.
- Várj Ken! Segítek én is! - és Ken, meg én megfogtuk a halott kezét, és egy varázsigét mormoltunk.
- Fényőr fohászkodik hozzád... Halott lelket támaszd föl hát... A hangom vezessen... Fényemet kövessed... Az elveszett lelket... Hozd vissza e testbe! -mondtuk. Ken elengedte Philionel kezét, de én összeestem.
- Yolei!
- Mi történt vele? -kérdezte Amelia szipogva.
- Ha egy képzetlen fényőr hozz vissza valakit akkor pár percre elveszti az eszméletét. -mondta Ken.
- Apropó, akkor most nektek sikerült visszahozni Philt? -kérdezte Gourry.
- Igen! -mondta Ken, és a herceg kezdett ébredezni.
- Amelia! Kislányom, miért sírsz?- kérdezte Phil.
- Édesapám! -és átölelték egymást, én közben felébredtem és örültem, hogy nekik sikerült újra együtt lenniük... Nem úgy, nekem... - Nem emlékszel?
- De... Egy démon jelent meg a szobámban, aztán csak azt láttam, hogy veled valami baj történik, aztán minden elsötétült. -mondta.
- Barbas! -mondtam Mayával és Kennel.
- Ő ki? És ti kik vagytok? -kérdezte a herceg.
- Nem beszélhetnénk ezt meg ebéd közben? -kérdezte Lina.
- Dehogynem! -és lementünk az ebédlőbe. Mindenki örült, hogy a herceg él, ezért hatalmas lakomát rendeztek, Lina legnagyobb örömére.
- Na szóval, kik is vagytok? -kérdezte Phil.
- Én Yolei Myako, és ők itt ketten Maya Myako, és Ken Myako. A testvéreim. Mi egy másik világból jöttünk, Rezo segítségével...
- De Barbas, aki megölte a szüleinket, is átjutott... Gondolom azért ölt meg téged, mert azt hitte varázsló vagy, ugyanis a mi világunkban, a boszorkány apja varázsló. És lehet azt hitte itt is így mennek a dolgok. -mondta Ken.
- Hé te letegeztél egy herceget? Nagyon ismerős a neved... Nem találkoztunk mi már? -kérdezte Phil.
- Nem ismersz meg? Az a „kis idegesítő fényőr” vagyok! -mondta Ken.
- Ja! Tényleg! Ken! De rég láttalak!
- És mi...
- Bocsánat, de most nincs időnk erre! Miért hivatott ide minket... őket? -kérdeztem, de közben Rezo felénk tartott, de észrevette Barbast, ahogy megöl egy boszorkányt, és elveszi az erejét..
- Áh... ez jól esett! -mondta a démon.
- Te mit csinálsz itt? -szólította meg Rezo.
- Én? Megerősödöm! Ja! És kösz, hogy idehoztál! Most vagyok igazán az erőm tejében!
- Ne hízelegj! Csak a lányt akartam idehozni, hogy elvehessem tőle a Remények könyvét.
- Ha ha ha! Mintha az olyan könnyű lenne! Én már az óta akarom megszerezni amióta íródott. Csak én ismerem annak a könyvnek a gyengéit!
- És ismered azt a lányt?
- Persze! Mondhatjuk már annyira, mint az apja...
- Akkor még hasznomra lehetsz... Miket tudsz?
- Meglátom mások félelmét és úgy végzek velük! -és megnézte Rezo félelmét, de nem mondott semmit.
- Akkor gyere velem! Együtt megszerezzük azt a könyvet! -és elindultak Seyruun felé.
- Várj! Így könnyebb! -mondta Barbas, majd megfogta szövetségese kezét és eltűntek. A démonok ezt a varázslatot „pillantás”-nak hívták. Közben Phil elmondta, hogy azért hívatott minket, mert a várost nagy járvány sújtotta.
- Azok alapján, amit a tünetekről mondott...
- Nyugodtan tegezhettek!
- Azok alapján, amit mondtál, ez pestis járvány... Csak azt nem tudom, hogy hogy ütött itt ki! -mondtam.
- Mi az a pestis?
- Egy szörnyű, ragályos halálos járvány. Ez csak a mi világunkban volt eddig, de, most ahogy látom, valaki ide is behozta... -mondta Maya.
- Meg van! Ez egy csapda! -káltottam fel, és felálltam.
- Ezt, hogy érted? -kérdezte Sylpheel.
- Hogy? Először Rezo ebbe a világba hoz, pont oda ahol ti vagytok. Másodszor, eljövünk ide egy járvány miatt...
- És Philt megölték....
- Nem Xellos, ez csak véletlenül történt. Nem ez szerepel Rezo tervében...
- Hát akkor mi? -kérdezte Lina.
- Az, hogy mi is elkapjuk a pestist, és könnyedén elveheti a könyvemet, és megölhet minket, mivel ő hozta, jobban mondva varázsolta ide a járványt, hogy majd mi ide jövünk! -mondtam
- Van benne valami... -de ekkor hallottuk, hogy kinn nagy csete-paté van. De vajon mitől?