3. Maya bajban
Egyszercsak azt hallottam, hogy valaki suttog a hátam mögött.
- Tűz...- rögtön felismertem ezt a hangot.
- FÖLDRE! -káltottam, de mindenki csak leguggolt. Én tudtam milyen támadás ez, így én rögtön hasrafeküttem. Tűz gömb cikázott végig fölöttünk, majd fölrobbant. Mikor már a füst elszállt, kecsesen fölálltam és a támadó felé fordultam. Barbas volt az, de Mayával együtt. Barbas nem volt éppen fiatal, még a démonok képest is. 42600 éves volt! A démonoknál ez annyi, mint nálunk, az 50 év. Régies ruhákban szokott járni... Illett hozzá, a haja már kezdett őszülni... Biztos tőlem ^^ Szegény Maya meg volt rémülve. Barbas legnagyobb örömére!
- Barbas! Hogy kerülsz te ide? -kérdeztem dühösen.
- Hát... Tudod ez titok! -mondta idegesítően.
- Mintha Xellost hallanám... -mondta Zelgadis.- Ő Barbas?
- Igen... Barbas! Azonnal engedd el Mayát!
- Majd bolond leszek!
- Yolei! Telep.... -Maya azt akarta mondani, hogy teleportáljak el... De Barbas befogta a száját.
- Yolei, majd mi segítünk! -mondta Lina.
- Nem! Ez csak rám tartozik! -mondtam. Csend lett. Lehetett érezni a feszültséget a levegőben. De Zelgadis nem bírta tovább. Fellebeget és így szólt:
- Fagyos...
- Á-á-á! -és hirtelen Barbas mögém került. Miközben Zelgadis a levegőben volt, Barbas valamit csinált a kezével. Így nézte meg mások félelmét. - Ááá... neked a legnagyobb félelmed az, hogy nem leszel újra em...
- Elég! -ütöttem vállba Barbast. Zelgadis furán nézett, nem hitte, hogy Barbas tényleg látja mások félelmét.- Zelt és a többieket hagyd békén! Én kellek neked nem? -kérdeztem, de láttam, hogy Maya egyedül van. Meg akartam menteni, de nem tudtam mozogni, ahogy Maya sem.
- Mit csináltál velem?
- Ó ez csak a félelmed! Így eluralkodik rajtatok! -mondta, miközben körülöttem mászkált. Lináék már nagyon akartak segíteni de én továbbra is elleneztem.
- Ne avatkozzatok bele! -majd próbáltam elteleportálni. Sikerült.
- Mi?! Yolei tud teleportálni? -kérdezte Zel, mikor már nem a levegőben volt.
- Ez nekem magas! -mondta Amelia.
- Igen tudok teleportálni, mivel félig fényőr vagyok! De ezt nem most kéne megtárgyalni.
- Végre! Hiányzott már a teleportálás!
- Barbas! Sosem lesz az erőm a tiéd! Mint jég a tűzben....-mormoltam egy sajátkészítésű varázsigét, ami egyébként egy dal is.- Úgy olvad szívem... A kezembe sújtott erővel... Ne hagyd, hogy elvesszek! A gonoszt égesd el, a jót mentsd meg! Eme varázslattal... Küld le a lángokat nekem! -majd a kezembe egyhatalmas tűz-sugár jelent meg.
- Ezt nem hiszem el...
- Yolei varázsigéje hatott! -vágott Lina szavába Sylpheel.
- Pusztulj el Barbas! -és megtámadtam. Mikor a füst elszállt, Barbas sehol, viszont hallottam, hogy beszél.
- Még visszatérek! Hisz a félelem mindig visszatér!!!! -majd Maya végre tudott mozogni.
- Jaj Yolei jól vagy? -kérdezte és megölelt.
- Én? Persze! És te?
- Én is! De... Hol vagyunk? És kik ezek?
- Egy másik világban! Ők itt Lina, Amelia egy itteni város hercegnője, Sylpheel, Gourry, Xellos és Zelgadis.
- Örvendek! Én Maya Myako vagyok!
- Hello! Te hogy jutottál ide? Yolei azt mondta te ember vagy.- kérdezte Amelia.
- A robbanásnál Yolei mellett egy vörös köpenyű, kékes-lila hajú és vak varázsló, vagy pap állt. Barbas meg oda vonszolt...
- Várj?
- Azt mondtad egy vörös köpenyű, kékes-lila hajú és vak varázsló, vagy pap? Hisz ez Rezo! -mondta Lina, közben meg mentünk szállodát, vagy mit keresni.
- Tehát miatta kerültünk ide? Akkor lehet, hogy a Remények könyve kell neki... -szomorodtam el. Végül találtunk egy szállodát és lefküdtünk. Mayával közös szobánk volt, de mindenki bejött.
- Hello! Azt mondtad, megnézhetjük a könyvedet!- mondta Amelia. Én már pizsiben voltam. Azt is ide teleportáltam.
- Persze itt van! -és odaadtam nekik. -mindenki csodálkozott, hogy milyen varázslatok vannak benne.
- Végzet villámai, Szörny béklyó, Gyilkos béklyó! Mégis honnan tudjátok ezeket, a varázslatokat? -kérdezte Lina.
- Még Pruedance (Prudensz) írta őket.
- Pruedance... Hallottam már róla...
- Igen... Ő arról híres, hogy egyetlen varázslattal, ami mellesleg fehérmágiai, győzött le 1 000 000 démont. Az emberek csak úgy tudják, hogy csak harcolt, és nem volt boszorkány. Pruedanceról még egy dombormű is készült a parkban. Oda szoktam mindig járni. -mondtam.
- És ez a rokonod volt? -kérdezte Sylpheel.
- Nem csak az! A példaképem is! -és lapoztak tovább a könyvben.
- Nem féltek, hogy egyszer balul üt ki egy saját varázslat és baj lesz? -kérdezte Xellos.
- Nem! Eddig még nem volt ilyen!
- Na mi most megyünk aludni! Majd még szeretnénk megnézni a könyvet! -mondta Zel.
- Rendben! De ha vigyáztok rá, bármikor elvihetitek! -és kimentek az ajtón.
- Megyek, letusolok!- mondta Maya és ő is kiment. Majd Xellos visszajött.
- Honnan tudtad, hogy Barbas itt van?- kérdezte.
- Valamiért megérzem a szagukat. Apropó! Te is az vagy! Démon vagy szörny!
- Eltaláltad! Én egy szörny vagyok, és pontosabban 1012 éves vagyok.
- Ne kérkedj! Barbas már 42600 évet töltött be.
- Én nem kérkedtem, csak mondtam.
- Miért jöttél vissza? Gondolom nem csak azért, hogy ezt elmond.
- Nem! Tényleg nem ezért. Hanem azért mert a többiek nem, de én észrevettem a könyv elején egy olyan varázslatot, ami a vakságot gyógyítja...
- Tudom! Pruedance első varázsigéje volt. De mégis a legnagyobb. Azt is meg tudta gyógyítani, aki születésétől kezdve vak....
- Épp ezért mondom, hogy szerintem Rezo, a Remények Könyvét akarja megszerezni, és ezért is hozott ide!
- A Remények Könyvét? Remélem tévedsz! Egyébként meg, a könyvre olyan védő varázslat van bocsátva, hogy a gonoszt nem engedi magához. Nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlem!
- Rendben! Csak figyelmeztettelek, és... nemigen szoktam tévedni! -és végre kinyitotta a szemét, nem szeretem az olyanokat, akiknek a szemébe nem nézhetek bele. Épp már ki akart menni, de Maya jött be az ajtón, pizsamában, törölközőt a fejére tekerve.
- Várj! Te hol alszol?- kérdeztem.
- Én? Hát...
- Mért nem alszol velünk? Ahogy láttam nem nagyon kedvelnek a többiek. -mondta Maya, ahogy bebújt az ágyba.
- Hát, ha nem zavarok...
- Ugyan! Sokszor szoktunk otthon is Kennel együtt aludni! -majd én is bebújtam az ágyba, ami az ablak, és Maya ágya mellet volt.
- Akkor ezt megbeszéltük! -és rögtön lefeküdt, a velünk szembe lévő ágyba. Ránéztem a villanyra, hunyorítottam és a villany lekapcsolódott. Ez is amolyan varázslat. Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy tényleg Rezonak az én könyvem kell. De elnyomott az álom