A kis tünde II/10-11
X. fejezet
Új csillag születik
Evra céltudatosan nézett szembe Derdennel. Tudta, hogy mit kell tenni.
- Lina, Amelia, tudnátok csinálni egy védőburkot?- kérdezte a két lányt, aki közben melléért.
- Persze, de mit akarsz?
- Csak csináljatok egy burkot fölém és fölé, ha szólok!- adta ki az utasítást. Lassan elindult a szörny felé.
- Mindent felteszek egy lapra!- mondta-, Ha ez most nem válik be, győztél, nem fogok védekezni, de a barátaimat hagyd békén!- a szörny erre hanyagul elvigyorodott;
- Majd meglátjuk!- mondta.
- Túlvilági erő, karmazsin vérfolyam, régmúlt idők homályából ismét felbukkansz!- kezdte motyogni a varázsigét-, Nem riadok vissza, hogy ellenség megússza, Lina, most!- erre a két lány egy-egy védőburkot vont Evra és Derden fölé- A rám ruházott hatalom, add, hogy gonosz pusztítson! Sárkány-iga!
- A Sárkány-iga!?- hüledezett Lina. Zelgadis, aki most tért magához, csak annyit látott, hogy Evra a burokban áll, és elnyeli őt a lángok.
- Evra!- ordította, de már nem tehett semmit. Mielőtt odabent elülhettek volna a lángok, a védőpajzs megtört, és eltünt. Mindenki látta, amint Derdent elemészti a tűz. Döbbenten néztek a kráterre, ahol már semmi nem maradt.
- Vége- motyogta Lina-, ezt nem élhette túl.
- Kösz, hogy így bízol bennem!- mondta valaki a fal közeléből. Mind odakapták a tekintetüket és a fal mellett Evra feküdt, ruhája nagy része elégett vagy megperzselődött, de úgy tűnt, hogy él. Zelgadisszal az élen odarohantak hozzá. Közelebbről megnézve nagyon rosszul festett. Zel egyből letérdelt mellé. Evra köhögni kezdett, és mikor leeresztette a kezét, benne vér csillogott.
- Nem sokat tévedtél Lina,- mondta- már nincs sok időm hátra.
- Amelia, Lina segítsetek!- szólt rá a két lányra Zel, aki egyből elkezdte gyógyítani Evrát. A lány megfogta kezét;
- Hagyd!- mondta, mire a fiú befejezte. A lány leoldozta a kardját, és Xellos felé nyújtotta;- Tudom, hogy te el tudod úgy rejteni... hogy senki ne találja meg! Kérlek... tedd meg ezt nekem!- Xellos bólintott és elvette a fegyvert. Evra most újra Zel felé fordult, akiről lerítt, hogy ha tehetné, leszúrná magát tehetetlenségében.
- Zelgadis, én... csak annyit akarok mondani... hogy... hogy...- egyre nehezebben vette a levegőt. Zel a karjaiba vette. Evra ránézett, aztán szeme lassan elüvegesedett, teste elernyedt, arcán a fájdalom okozta ráncok kisimultak.
- Vége- mondta Lina. Zel nem engedte el. Káprázik a szeme, vagy EVra teste tényleg egyre fényesebb lesz? A végén mát halványkék színbe izzott. Zel elengedte, a test pedig álló helyzetbe emelkedve, a föld fölött lebegve megállt. Mindenki ámulva nézett rá. Mikor megszólalt, hangja visszhangot vert a teremben;
- Kedves barátaim, ím, a csillagok közé kerülök!- mondta-, Ha felnéztek az égre, kérlek, jussak én az eszetekbe! Hívjatok, ha kell! Isten veletek!- zengte. Abban a pillanatban, olyan erősen kezdett fényleni, hogy mindannyiuknak be kellet csukni a szemüket. Mikor újra kinyitották, Evra átszakítva a mennyezetet, felrepült a csillagos égre. Mindannyian ámulva tekintettek fel a csillagra.
- Új csillag született.- suttogta Lina.
XI. fejezet
Mindörökké együtt
Alig két nap telt el azóta, hogy Evra meghalt. Mindenki nehezen tudta megemészteni ezt a tényt. A legjobban Zelgadist viselte meg ez az egész. A legjobban Evra utolsó mondatán gondolkozott. Mi lehetett az, amit el akart mondani neki? És miért nem akkor mondta, mielőtt csillag lett volna belőle. Lilly pár napra még vendégül látta őket. Az ő esküvőét is elhalasztották, mivel a templomot ujjá kell építeni. Vacsorázni mindannyian összegyűltek. Xellos, aki, miután rábízták a kardot, eltűnt. Lináék gyanították, hogy megfelelő rejtekhelyet keres a veszélyes fegyvernek.
Miután véget ért a vacsora (Lina és Gourry majdnem felfalták az asztalt is), mindenki elvonult a szobájába. Nem volt kedvük megbeszélni, mivel, a szívük mélyén sejtették, hogyha kimondanák, akkor már nem lehetne visszafordítani.
Zelgadis kiment a szobájából nyíló kis teraszra. Minden este kiment, hogy megnézze azt a csillagot, amiben Evra rejtőzik. Órákig képes volt ott állni és nézni az égi tüneményt.
Már maga sem tudta, mióta állhat ott, de a város fényeiből ítélve, már mindenki aludta. Mikor megfordult, hogy ő is lefeküdjön, még egyszer hátranézett a csillagra;
- Jaj, Evra, bárcsak itt lennél!- motyogta. Legnagyobb megdöbbenésére, a csillag, mintha elkezdett volna ereszkedni. Zel elkerekedett szemmel figyelte, ahogy leszáll az erkélyre, és formát ölt. Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, Zel odaugrott, hogy megölelhesse, de átnyúlt rajta. A lány szomorúan lehorgasztotta fejét;
- Nem tudsz megfogni. Olyan vagyok akár egy szellem.
- De hogyan...?- tette fel a kérdést Zelgadis.
- Hogyan tudtam idejönni?- itt fanyarul elnevette magát- Csak hívnod kellett. Bármikor ide tudok jönni, ha hívnak.
Egy percig szomorúan néztek egymásra, végül ismét Zelgadis törte meg a csendet;
- Akkor mi most már soha? Vagyis, most már soha nem lehetünk együtt?
Evra szomorúan ingatta a fejét.
- De azért beszélgetni tudunk. Mondjuk, csak az láthat, aki ide hívott...
- Akkor ha elkezdek beszélni hozzád az utcán, mindenki azt hiszi majd, hogy megőrültem.
- Amúgy is szoktál magadba beszélni!- háborodott fel Evra.
- Igen, de nem emberek előtt.
- Senki nem kért rá, hogy az utca közepén beszélgess velem!- mondta Evra felemelve hangját.
- Hallani se hallanak?
- Nem hiszem.
Egy pillanat alatt lecsillapodtak a kedélyek.
- Mondjuk, elég vicces lenne, ha vacsora közben láthatatlanul elkezdenék beszélni.
- Lina és Amelia halálra rémülnének.
- Gourry lehet, hogy észre se venné.
Ismét egymásra néztek és nevettek.
- Még az a szerencse, hogy nem halhatok meg megint.- mondta Evra.
- Ez miért szerencse?- kérdezte Zel.
- Mert akkor Lina nem tudná hatásosan használni ellenem a Sárkány-igát, miután dührohamot kapna, mikor kiderült, hogy az egész ugratás volt.
- Mázlista- motyogta Zel. Erre megint egymásra néztek, és ismét elnevették magukat. Mintha az idő és a tér nem is választaná el őket, felhőtlen nevettek együtt még sok-sok éven át.
Vége
|