Egy megátkozott harcos, aki elindult útjára

(Zelgadiss története)

Egy falura ragyogott reggel a nap sugarai. Egy fiú épp most futott egy házhoz, aminek az ajtaján dörömbölni kezdett;

-Zelgadiss, Zelgadiss, ébredj, Vindo a kútba esett!- kijött a házbók a dörömbölésre egy fiú. A fekete haja eltakarta a bal szemét, szeme zöldes kék, fiatal volt, erősnek látszott, de nem volt túl izmos. Kitörölte szeméből az álmosságot;

-Már megint?- kérdezte Zelgadiss álmosan;

-Aha, szokás szerint.- válaszolt a fiú. Mind a ketten odafutottak a kúthoz, a fiúnak igaza volt, Vindo, a barna szemű, barna hajú, vékony fiú tényleg beleesett a kútba. Zel visszafutott a kötélért. A kötél egyik végét beledobta a kútba, a másik végét meg megfogta;

-Fogd meg a kötelet!- kiáltott Zel Vindonak. Vindo megfogta. Zel meg kihúzta a kútból a szerencsétlen fiút. Vindo halkan ezt mondta:

-Köszi Zel…- Zelgadiss elmosolygott;

-Nincs mit, de legközelebb bele ne ess a kútba!- mondta neki. Vindo bólintott, majd elment a folyóhoz vízért. A fiú meg ezt kérdezte:

-Nem megyünk az erdőbe gombát szedni? Az anyám ugyanis gombalevest akart csinálni.- Zelgadiss ezt válaszolta:

-Igen Monsztano, mehetünk.- aztán elmentek az erdőbe. Miközben Zel szedte a gombákat, amik ehetők, Monsztano távolabb ment, hátha ott is van gomba. Talált is egy furcsa lila színűt, amin narancssárga színű pöttyök voltak. Mivel finom szaga volt, azt is leszedte. Miután visszamentek Avolinoszba (ami a falu neve), Monsztano a házába kicsit megfőzte és megevett egy darabot a gombából. De hirtelen rosszul lett és összeesett a földre. Az öccse, Maginosz épp akkor jött haza. A fiú nem tudta, mi lelte a bátyját. De amikor meglátta a lila gombát, nagyon megijedt. Felvette és egy sárkánygyíkemberhez futott;

-Drinosz, Drinosz, Monsztano lila galócát evett!!!- kiáltotta neki, majd megmutatta az elkezdett gombát. Drinosz odafutott Monsztano, aki olyan zöld volt, mint a fű;

-Ezt az idiótát, nem tudja, hogy a lila galóca nem is ehető?- kérdezte. Aztán odafordult Maginoszhoz;

-Hívjad Zelt! Ő tudja, ilyenkor mit kell tenni.- Maginosz bólintott, és elfutott Zelhez. Megmondta neki, hogy mi történt. Zel és Maginosz gyorsan visszafutott;

-Menjetek hátrább!- mondta Zel. Drinosz és Maginosz hátrált. Zel elővet egy poharat, amibe vizet öntött. Monsztano szája elé tartott egy tálat, és a vizet a fiú szájába öntötte. Monsztano félrenyelt, felült és köhögni kezdett. Köhögés közben a tálba köhögte a gomba darabját, amit megevett. Maginosz undorítónak találta. Monsztano meg ezt mondta Zelnek:

-Kösz Zel, legközelebb nem eszek meg ilyen gombát… fúj.- Zel elmosolygott, majd ezt mondta neki:

-Szívesen.- később elmentek a földre segíteni a munkásoknak. Miközben dolgoztak, hirtelen valami mozogni kezdett feléjük, de nem látták a magas kalász miatt. Drinosz odament megnézni, hogy mi az. Ekkor kiugrott a valami: egy macskaszörny. A munkások pánikolva menekültek el. Drinosz, Monsztano és Maginosz is elmenekült, mert nem tudtak mivel harcolni. Zel azonban harcba szállt vele. Fölvett egy követ és megdobta vele a macskaszörnyet, aminek kitörött az összes foga, mivel az a kőbe harapott Zel helyett. A macskaszörny ijedten elmenekült. A munkások éljenezni kezdtek Zelnek. Drinoszék meg örültek Zelnek. Közben egy vörös ruhás pap, maga Rezo figyelte őket a távolba. Elmosolygott, mikor látta, hogy Zelre büszkék Drinoszék. Aztán elment. Mikor Zelék hazamentek, egy harcos épp arra járt és halotta véletlenül, hogy miről beszélnek a munkások. A munkások elmesélték neki, hogy egy fiú legyőzött egy macskaszörnyet. A harcos úgy döntött, megkeresi. Megkérdezte, hogy hol lakik az a fiú, mire a munkások megmutatták neki. A harcos megköszönte és arra ment. Eközben Maginosz elmesélte a gyerekeknek, hogy Zel hogy győzött le egy macskaszörnyet egy egyszerű kővel. De amikor megmutatta, hogy hogyan dobta meg Zel a macskaszörnyet a kővel, telibe talált egy halász fiút;

-Hé! Ezt miért csináltad?- kérdezte a halász, miközben fogta a fejét, ahol eltalálta a kő. Maginosz elmesélte, hogy mi történt és bocsánatot kért. A halász fiú megbocsátott és elment halászni a folyóhoz. Megérkezett a harcos. Mindenki nézte, egyeseknek még gyanús is volt. Zel is felfigyelt a harcosra. A harcos megállt és ezt kérdezte:

-Ki győzött le egy macskaszörnyet?- erre Monsztano mondta meg a választ:

-Zelgadiss volt, mégpedig egy sima kővel!- a harcos elmosolygott;

-A munkások meséltek róla. Melyikük Zelgadiss?- kérdezte. Erre Monsztano kihúzta Zelt a tömegből, majd ezt mondta büszkén:

-Ő személyesen!- a harcos odament Zelhez és ezt kérdezte tőle:

-Mond csak, harcos vagy?- Zel rázta a fejét,

-Hmm, kár, pedig nagyon jó harcos lehetnél.- Monsztano és Maginosz egymásra nézett;

-Zelgadiss, akarsz harcos lenni?- kérdezte a harcos. Erre Zel örömmel igent mondott;

-Akkor gyere velem, én megtanítlak rá.- mondta a harcos, aztán Zellel együtt elindult. Mindenki aggódni kezdett Zelért. Erre a harcos ezzel nyugtatott le mindenkit:

-Ne aggódjanak, a fiú vissza fog jönni épbe és egészségbe, amíg élek, biztonságban van.- aztán Zellel együtt elment az erdőbe. Mindenki búcsút vett tőlük. Az erdőbe Zel ezt kérdezte a harcostól:

-Mi a neve?- a harcos ezt válaszolta:

-Az én nevem, Kveritoz.- aztán megérkeztek egy faházhoz, ami Kveritozé volt. Bementek a házba, ahol két ágy, székek, és egy asztal volt, majd Kveritoz ezt mondta Zelnek:

-Amíg tanítlak, nálam alhatsz.- Zel ezt mondta:

-Köszönöm.- Kveritoz még ezt mondta:

-Holnap délelőtt elkezdjük az edzést, rendben?- Zel bólintott. Mivel már sötét volt, beágyaztak, lefeküdtek, és Kveritoz ezt mondta Zelnek:

-Jó éjt.- Zel szintén ezt mondta, majd elkezdtek aludni. Másnap délelőtt Kveritoz odaadott Zelnek egy kardot, elhelyezett egy bábut és ezt mondta neki:

-Rendben, az első feladat, hogy meg kell tudnod sebezni az ellenfelet. Próbáld meg.- Zel bólintott, és a bábu felé futott, és jól nagy vágás adott a bábunak a karddal. Kveritoz ezt mondta meglepődve:

-Aszta, el kell ismernem, tudsz te sebezni.- Zel kicsit zavarba jött. Kveritoz aztán ezt mondta Zelnek:

-Van egy olyan érzésem, hogy te leszel a legjobb harcos, akit valaha megismertem.- azon a napon kezdődött meg az a bizonyos út Zelnek, amin harcosmágus lett. Kveritoz mindent megtanított neki. Három év telt el. Mire Zel elérte a tizennyolcat, igazi harcos lett belőle. Kveritoz ezt mondta Zelnek:

-Igazam volt, te lettél a legjobb harcos, gyere, most visszamegyünk a faluba.- aztán elindultak. De mikor visszaértek Avolinoszba, szörnyű látvány tárult eléjük: mindenhol lerombolt házak, tüzeket oltó emberek és nem emberek, harcosok, akik holtan feküdtek a földön, és akik még harcoltak. Zelhez futott Monsztano, aki csupa kosz volt;

-Monsztano, mi történt?- kérdezte Zel ijedten;

-Egy furcsa pap jött egy seregnyi katonával és lerombolta a falut!- mondta Monsztano. Ekkor hirtelen harcosok rontottak Zelékre. Monsztano gyorsan elfutott. Zel és Kveritoz harcolni kezdett velük, végül megölték mindegyiket. Monsztano tátott szájjal nézte, ahogyan Zel harcol. Ekkor meglátta a papot Zelék mögött. Nem teketóriázott. Abban a pillanatba kiáltott:

-FIÚK, A PAP MÖGÖTETTEK!!!- Kveritoz és Zel abba a pillanatba megfordult. A pap tényleg ott volt mögöttük. Csukva volt a szeme és mosoly volt az arcán. Kveritoz valami olyan mondott Zelnek, hogy maradjon mögötte, aztán ezt kiáltotta a papnak:

-Ki vagy te, te Mazoku?!!- a pap ezt mondta:

-Ha nem ismerné Xellos Mettalium, és viszlát…- mondta, aztán a botját Kveritoz szívébe fúrta. Zel ijedten nézett;

-NEEEEEEE!!!- üvöltötte, majd Xellosra rontott. Xellos váratlanul eltűnt és kitörölte Zel emlékezetéből, hogy ő tette. De azt nem tudta kitörölni, hogy ő egy mazoku. Zel megfogta a fejét, majd pár pillanattal később odafutott Kveritozhoz;

-Honnan tudtad, hogy Mazoku?- kérdezte Zel, miközben támasztotta Kveritoz fejét a kezével. Kveritoz ezt mondta halkan, haldokolva:

-Egy harcosnak tudnia kell, hogy az ellenfele micsoda… tessék…- Kveritoz odaadott Zelnek egy madzagos vörös amulettet- ezzel tudni fogod, hogy az ellenfeled ember-e, vagy sem… ég veled, légy tiszta szívű harcos mindörökre…- Kveritoz becsukta a szemét és meghalt. Zel teljesen megijedt;

-NEEE!!! KVERITOZ!!!- üvöltötte Zel, de már nem tudott segíteni rajta. A tanítója véresen, holtan feküdt előtte. Drinosz, Monsztano és Maginosz épp akkor értek oda. Alig hittek a szemüknek, mikor meglátták a halott Kveritozt;

-Uramisten! Mi történt?- kérdezte Monsztano;

-Az a pap… egy mazoku… megölte Kveritozt…- mondta szegény Zel szomorú hanggal, miközben nézte a Kveriroztól kapott amulettet;

-Ki az a…?- kérdezni akarta Maginosz, de már mindenki rájött, hogy ki az a Kveritoz. Zel szorítani kezdte az amulettet, és mérgébe ezt üvöltötte:

-EZÉRT MÉG MEGFIZETSZ TE MAZOKU, MEG FOGLAK ÖLNI KVERITOZ NEVÉBE!!!- Drinoszék nagyon sajnálták Zelt. Rezo meg most is a távolból figyelte Zelgadisst, aki dühösen ütögette a földet. Később elment. Zel útja ezzel folytatódott. A fiú állandóan gyakorolt. Később már olyan jó harcos volt, mielőtt Kveritoz meghalt. Bár bosszút akart állni és mérges is volt, nem felejtette el Kveritoz kérését: „Légy tiszta szívű harcos mindörökre…” az amulett is állandóan nála volt. Soha nem felejtette el azt, amit Kveritoz mondott. Bármennyien mérges volt, mindig tiszta szívű volt. És néha meg is, látogatta tanítója sírját is. Avolinosz temetőjébe temették el Kveritozt. Közben segített újjáépíteni Avolinoszt is. Néhány hónap múlva meg volt Avolinosz munkájának gyümölcse: Avolinosz újjáépült, sőt, még gyönyörű szép város is lett. Avolinosztól nem messze egy barlangba meg varázskristályokat találtak. A varázskristályokból fegyvereket, pajzsokat és páncélokat készítettek. Így vált Avolinosz híres várossá. Zelgadisst azonban ez nem tette boldoggá. Tudta jól, hogy ha Kveritoz nem jött volna, akkor soha nem is lett volna ilyen jó harcos. Mindennap edzett az erdőbe, hogy megerősödjön. Egy nap, mikor épp gyakorolt, ezt mondogatta:

-Erős akarok lenni, erős!- ekkor megjelent Rezo;

-Üdvözöllek Zelgadiss.- Zel nem tudta, hogy ki ő, mivel soha nem látta;

-Ki vagy te?- kérdezte Zelgadiss kicsit ijedten;

-Az én nevem Rezo Greywords, nem emlékszel rám? A nagyapád és dédnagyapád vagyok.- mondta Rezo. Zelgadiss ezt kérdezte tőle:

-Mit akarsz tőlem?- Rezo elmosolygott;

-Én csak egy dolgot, de ha jól halottam, erőt és hatalmat akarsz, igaz?- ekkor jött Drinosz, Monsztano, Maginosz és még egy fiú, Toromo megnézni Zelt. De amikor meglátták Rezot, Drinosz és Maginosz egy-egy fa mögé, Monsztano egy bokorba bújt, Toromo meg felmászott egy fára, teljesen észrevétlenül. Zel ezt mondta szomorúsággal teli hanggal:

-Igen… hogy bosszút álljak Kveritozért…- Rezo erre ezt mondta:

-Én adok neked erőt és hatalmat, de valamit kérnék, szeretnék.- Zelgadiss erre ezt mondta reménységgel teli hanggal:

-Bármit! Csak mond, mi az.- Rezo ezt mondta:

-A Bölcsek kövét kéne megszerezned neked.- Drinoszék meglepődtek. Még Zel sem értette ezt;

-Minek?- kérdezte Zel;

-Hogy lássam a világot, mert születésem óta vak vagyok, és ebből elegem van.- Zelgadiss nagyon megsajnálta a szíve mélyén;

-Rendben… megszerzem neked… csak kérem az erőt és a hatalmat…- Rezo elmosolygott, majd ezt mondta:

-Köszönöm, és meg is kapod az erőt és a hatalmat is…- botját Zel elé tartotta, és ezt mondta még:

-Teljesen meg fogsz változni.- Zel ezt nem értette, de ebből már rá kellett volna jönnie, hogy Rezo mire készül. Rezo botjából ugyanis villámok szóródtak Zel testébe. Zelgadiss üvöltött. Drinoszék meg akarták menteni, de Rezo varázspajzsot vont Zel és maga köré, így Drinoszék semmit sem tehettek. Zelgadissal közben valami történt: a bőre kék lett és kövek jelentek meg rajta. Fekete színű haja mályvaszínű lett és olyan lett, mint a drót. Mikor a villámok megszűntek, Rezo meg eltűnt, Zelgadiss összeesett, és eszméletlenül feküdt a földön. Drinoszékkal háttal feküdt. Mikor Toromo odament és megfordította Zelt, Drinoszék nem akartak hinni a szemüknek: Rezo átváltoztatta Zelgadisst kimérává. Fölemelték és elvitték Avolinoszba, ahol mindenki ijedten nézte Zelt. Azon gondolkodtak, és azt kérdezgették egymástól, hogy mi történt a fiúval, hogy ilyen. Bevitték Zelt Ainama nővérhez. Szegény Ainama nővér majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta Zelt. Ugyanis Zelt kedvelte, mert a fiú tudta jól, hogy Ainama nővérnek sokat kell dolgoznia, ezért Zelgadiss segíteni szokott Ainamának. Sőt, Ainama nővér nevelte fel Zelt, mert Drinoszék szerint Zel szülei egy hajótörés következményében meghaltak. Zelt egy ágyra tették, és reménykedtek, hogy Zel minél hamarabb magához tér. Pár perc múlva Zel magához tért. A szeme pont olyan zöldeskék volt, mint ember korában;

-Legalább a szeme színét nem változtatta át…- mondta elég hangosan Monsztano, Drinosz meg egyszerűen lecsapta. Zel Monsztano megjegyzését sajnos halotta;

-Mi történt, miről beszél Monsztano?- Erre senki nem tudott mit mondani. Végül Toromo ezt mondta:

-Nézz a tükörbe, de légy erős! Szörnyű látvány…- aztán Zel odament a tükörhöz. Mikor meglátta magát, alig hitt a szemének. Nem akart hinni annak, amit látott, pár perc múlva kitört belőle a düh. Nagyon dühös volt. Mindkét kezével megütötte a falat, amin repedések lettek az ütéstől;

-EZT NEM HISZEM EL!!! ÉN NEM AKARTAM SZÖNYETEG LENNI, ÉN NEM AKARTAM!!!- üvöltötte mérgébe, aztán térdre rogyott és szomorúan nézte a padlót. Végig futott az arcáról a padlóra pár könnycsepp. Ainama nővér nagyon megsajnálta Zelt. Arany szívéhez híven odament Zelhez, és átölelte a fiút, hogy felvidítsa Zelt. Zel lenyugodott és visszaölelte Ainama nővért. Zel sose hitte volna, hogy ez is megtörténhet vele. Először meghalt a tanítója, most meg átkozott lett. Ezt soha nem bocsátja meg Rezonak… soha… Éjszaka, mikor mindenki aludt, ő felkelt, felöltözött, írt egy levelet, magához vette a kardját és elindult. A kapunál Ainama nővér meglátta Zelt. Nem tudta, hogy Zel hova megy. Aztán azt halotta, hogy Zel azt mondta neki, mivel látta:

-Ne aggódjatok, ha visszaszerzem a régi arcomat, épbe és egészségbe fogok visszajönni, megígérem…- mondta Zel, aztán még ezt mondta:

-Isten veled Avolinosz, hiányozni fogsz…- aztán hirtelen futni kezdett. Futás közben sírni kezdett. Ainama nővér nem tudott mit csinálni;

-Zelgadiss!- üvöltötte a fiú nevét, majd elkezdett utána szaladni. De nem tudta utolérni Zelt, így csak a távolba figyelte, ahogyan a fiú integetett neki, majd futott tovább Avolinosztól távolabb. Másnap reggel Monsztano akkorát üvöltött Zelgadiss házába, hogy még a világ végén is lehetett hallani;

-Mivan???- kérdezte Toromo elképedve;
-Ez!!!- kiáltotta Monsztano, majd megmutatta a levelet, amin ez állt:

-Drága Ainama nővér, elmegyek, mert nem élhetek ilyen arccal a gyönyörű Avolinoszba, de ha visszaszerzem a régi arcomat, visszajövök, ne aggódj… isten veled, hiányozni fogsz a barátaimmal együtt. Zelgadiss Greywords.- Drinoszék alig hittek a szemüknek. Sose hitték volna, hogy Zel elmegy. Eztán nem olyan lett Avolinosz, mint régen. Kvazil, aki szintén Zel barátja volt, minden reggel kiált a kapuba, hogy lássa, hogy Zel jön-e. Ainama nővér minden nap azért imádkozott, hogy Zel épbe és egészségbe jöjjön haza. Közben Zel csak ment, mendegélt. Egyszer csak azt látta, hogy egy öregembert épp banditák támadtak meg. Igaz, látszott az öregemberen, hogy harcos, de a banditák győztek. Zelgadiss erre a banditákra rontott. Miután a banditák egyik felét legyőzte, a banditák másik fele elszaladt. Felsegítette az öregembert, aki ezt mondta:

-Köszönöm, fiatalember, ha maga nem jönne, akkor az én életemnek már vége lenne.- Zel ezt mondta:

-Nincs mit uram.- aztán elindult. De az öregember utána kiáltott;

-Várjon! Mi a neve?- Zel megállt és ezt válaszolta:

-Az én nevem Zelgadiss Greywords.- az öregember ezt válaszolta:

-Az enyém meg Rodimus.- Zel erre ezt mondta:

-Örülök, hogy megismertem.- aztán Rodimus ezt kérdezte:

-Nem mehetnék önnel, hogy szolgáljam azért, amiért megmentett?- Zel halkan ezt mondta:

-Nem bánom…- így ketten mentek: Zelgadiss és Rodimus. Azóta barátok lettek. Egy nap kiderült egy városba, hogy egy árvaházból elloptak minden aranyat. Zel és Rodimus úgy döntött, hogy visszaszerezik. Mikor megtalálták a banditák sátrát, rájuk rontottak. A banditáknak semmi esélyük sem volt. Az egyik bandita, aki tulajdon képben nem is bandita, hanem egy mágus volt, hogy visszaszerezze az ellopott aranyat, látta, hogy harcolnak Zelék. Teljesen elképedt Zel ereje láttán. Le is esett az álla. Rodimus meg látta a mágust;

-Zelgadiss mester! Van ott valaki!- mondta, miközben a mágus rejtek helyére mutatott. A mágus meg jobban elbújt. Zel odament, és a mágust látta;

-Ki vagy te?- kérdezte a fiú tőle;

-Zolf.- mondta a mágus. Zel ezt kérdezte tőle:

-Mit csinál maga itt?- erre Zolf ezt válaszolta:

-Vissza akartam szerezni az aranyat, amit elloptak.- Zel erre ezt mondta:

-Értem…- aztán hármasba vitték vissza az aranyat. Az árvaház nagyon hálás volt nekik. Aztán Zolf ezt kérdezte:

-Ööö, nem baj, ha velük tartok?- Zel ezt mondta:

-Nem baj…- így már hárman mentek. Egy nap, mikor egy másik erdőbe mentek, meglátták Rezot, akire Zel dühös lett;

-Rezo!!! Miért tetté ilyenné?!!- kérdezte Zel dühösen;

-Ne haragudj rám, de nem volt más lehetőség. Annyit kérek csak, hogy addig szolgálj nekem, amíg meg nem szerezzem a Bölcsek Kövét, és én cserébe visszaadom az eredeti arcodat.- Rodimus és Zolf nem nagyon értette ezt. Zelnek eszébe jutott az ígéret. Nem tehetett mást, csak ezt mondta:

-… rendben, de kérlek, tartsad be a szavadat.- Rezo ezt mondta:

-Rendben, betartom.- aztán elmentek egy toronyba, ahol egy Dilgear nevű félig farkassal, félig óriással és Noosával, egy halemberrel ismerkedtek meg. Éjszaka Zolf ezt kérdezte Zeltől:

-Zelgadiss, ki ez a fickó, és mit akar tőled?- Zel ezt mondta:

-Ő Rezo, a vörös pap, ő a nagyapám és a dédnagyapám is egyben. Mikor először találkoztunk, azt mondta, hogy kell neki a Bölcsek Köve, hogy láthassa a világot, mert születése óta vak. Én beleegyeztem, hogy én megszerzem neki a követ, ő meg cserébe erőt és hatalmat ad nekem, hogy bosszút álljak egy mazokun, aki megölte a tanítómat. De nem tudtam, hogy ilyenné tesz majd.- Zolf erre ezt mondta:

-Nagyon sajnálom…- Zel erre ezt válaszolta:

-Köszönöm, jó éjt.- majd elkezdett aludni. Zolf elment szintén aludni. Zelnek szörnyű rémálma volt. Azt álmodta, ahogy a falut lerombolták, a mazoku megölte Kveritozt és ő meg nem tudott rajta segíteni. Ijedtébe fel is ébredt. Szomorúan nézni kezdett lefelé. Kiengedett pár könnycseppet a szeméből, majd tovább kezdett aludni. Pár perccel később még egy rémálma lett: amikor Rezo kimérává változtatta. Erre is gyorsan felkelt. Most reggel volt. Nem akart szívesen emlékezni az átváltoztatásra. Nagyon mérges volt. De nem felejtette el Kveritoz mondását: „Légy tiszta szívű harcos mindörökre”. Ezt soha nem felejtette el, és most sem felejtette el. Rezo megjelent előtte és ezt mondta neki:

-Figyelj Zelgadiss, a Bölcsek köve egy oriharchon szoborban van, ami a Sárkányfogaknál van, szerezd, meg kérlek, bármi áron.- majd eltűnt. Zel legszívesebben meg ölte volna Rezot ott menten, de nem felejtette el az ígéretet. Abban a pillanatban megkérte Zolfot, hogy szerezze meg a szobrot. Tudta jól, hogy Zolf nem lesz gyanús a banditáknak, de ő igen. Ám Zolf éjszaka rossz állapotban jött vissza. A szobor az nincs nála, de égési sérülések az igen;

-Zolf, mi történt?- kérdezte Zel. Zolf elmesélte, hogy egy Verselő Lina boszorkány égette meg ennyire. Később Zolf már úgy nézett ki, mint egy múmia. Zolf újból megpróbálta megszerezni a szobrot, sikertelenül. Végül Zellel együtt indult útnak. Észrevettek egy nagy krátert. Zel elismerte, hogy nagy boszorkány. Zolf még hisztizett egy kicsit, majd Zellel együtt tovább indultak. Egy fogadóban megtalálták Linát. Fölmentek, Zel pedig kopogott az ajtón. Pár percig nem történt a beszélgetéseken semmi, majd kinyílódott az ajtó… (A többit tudjátok.)

Vége