IV. fejezet
Napló
Másnap déltájban ébredtem. Az volt az első dolgom, hogy megnéztem, mi minden van nálam. A lehető legkülönösebb dolgok kerültek elő a táskám különböző szögleteiből, zsebeiből. Többek között előkerült a pumpám, egy sportkocsi összehajtható kormánya, és egy jó pár DVD. Ezek közül sajnos egyiknek se vettem hasznát, de örültem, hogy megvannak.
*Itt jön elő a jelszavam: Fő az optimizmus!*
A helyzetem teljesen kilátástalannak bizonyul. Tegnap már nagyon megelégeltem, hogy mindenki megbámul az utcán, a ruháim miatt. Mázlim volt, mivel a színjátszó körön épp egy középkori, harcosos színdarabot próbáltunk, így a nálam volt, egy pontosan ide illő, köpeny, ami elrejtette ruházatomat a kíváncsi szemek elől. Igaz, nagyon idiótának éreztem benne magam, de még mindig jobb volt, mint hogy ujjal mutogassanak rám, ahogy az tegnap történt.
Leérvén a kajálóba, Lina közölte velem, hogy most már normálisan nézek ki.
- Miért, eddig egy idegbetegre hasonlítottam?- kérdeztem morcosan.
- Igen, eléggé- felelte Zelgadis, aki épp az én naplómat olvasta!
- Hogy kerül az hozzád?!- kiáltottam.
- Tegnap vettem ki a táskádból- felelte teljes lelki nyugalommal- Ki az a Krisz?
Szokásomhoz híven, egyből elfutott a pulykaméreg.
- Hogy szedted le a lakatját?!- kiabáltam.
- Ügyesen…- felelte erre.
- Hogy merted leszerelni lakatot és utána elolvasni a naplómat?! Ezt a törvény is tiltja, hogy mások cuccát elvedd!
- Nem vettem el, csak beleolvastam!- válaszolta és ő is felállt.
Most nagyobb volt nálam, mivel a görkori nem volt rajtam.
- A napló nem azért van, hogy holmi jöttment mesebeli figurák elolvassák!- mondtam, farkasszemet nézve a fiúval. Állta a tekintetem.
- Mi az a vesemicsoda?- kérdezte Gourry.
- És ki az a Krisz?- tette fel a kérdést Amelia.
- Ti mind elolvastátok?!- hüledeztem. Bólogattak.
- Csak azért, hogy valami fogalmunk legyen arról, hogy ki vagy- magyarázta Zelgadis.
- És belehaltál volna, ha meg kell kérdezned? Miért kellett a naplómat elolvasni?! És ha már itt tartunk, hogy merted elvenni?
- Azt mondtad, hogy lehet.
Igen itt bevillant a tegnapi beszélgetés, de az most nem érdekel.
- Hogy lehetsz ennyire…?!- kerestem a megfelelő sértést.
- Ennyire mi?- kérdezte gúnyos félmosollyal.
- Ennyire öntelt, beképzelt hólyag?
Olyan hirtelen pattant fel, mintha fel akarna lökni.
- Zel, hűtsd le magad!
- Csak tudnám, hogy mit keresek még itt?- fortyogtam magamban, miközben elvettem az asztalról a naplót.
- Hát ez én is szeretném tudni…- morogta Zelgadis.
Ismét begőzöltem, és se szó, se beszéd, kirobogtam a fogadóból, minden otthagyva.
Annyira dühös voltam, hogy nem is figyeltem, hogy merre megyek. Ezt körülbelül egy óra múlva vettem észre, mikor már sötétedett.
Minden teljesen ismeretlen volt. Eltévedtem.
- Ilyen nincs!- nyöszörögtem- Miért mindig velem történik ilyen?!
Megkérdezni nem mertem senkit, mivel még a fogadó nevét se tudtam.
Csak álltam az utca közepén és kétségbeesetten próbáltam kitalálni, hogy merről jöttem.
Már legalább fél órája állta ott, mikor ismerős közeledett. Zelgadis volt az. Csuklyáját a fejébe húzva, se lát, se hall üzemmódba kapcsolva ment.
- ˝Meg kell kérdeznem tőle, hogy merre tudnék visszamenni. Ez nagyon ciki!˝- gondoltam.
Végül úgy döntöttem, hogy feladom a büszkeségem.
- Szia Zelgadis!- köszöntem rá.
Megállt és körülnézett. Mikor megpillantott meglepettnek tűnt. Odaszaladtam hozzá.
- Te meg mit keresel itt?- kérdezte.
- Hát… ö… izé… eltévedtem…- böktem ki végül.
Ezen elnevette magát.
- Ne röhögj ki!- szóltam rá, bár magam is vicces találtam ezt egy kicsit.
Nem szólt semmit, csak megfordult és intett, hogy kövessem. Mint kiderült, a fogadó alig ötpercnyire van, azzal az utcával, amin épp voltam párhuzamosan. Így már érthető volt, hogy Zelgadis kinevetett.
- ˝Hát ez nagyon gáz…˝- gondoltam.
Lináék már túl voltak a vacsorán és lefeküdni készültek.
Én is velük mentem, mivel egyáltalán nem voltam éhes. Örültem végre, hogy ennek a napnak is vége. Csak tudtam volna, hogy hogyan juthatok haza!
folyt. köv.