10. Végzetes szerelem
Már eltelt egy hét, és a rossz fiúk nem mutatkoztak. Én épp az asztalnál ültem és egy kapucsínót kortyolgattam és gondolkodtam.
- „Már azóta nem esett a hó, amióta anyu és George meghaltak... Lehet hogy csak véletlen, de már 10 éve, hogy meghaltak és 10 éve folyton fekete karácsonyunk van. Már itt van nyakunkon december és a karácsony. Ha bele gondolok, hogy 5 éves voltam, amikor a tragédia történt... És ha tényleg én öltem a szüleimet, akkor... mekkora erőm lehet most? Ah... -gondoltam de ekkor odajött hozzám Amelia.
- Hello, Yolei kisasszony! -köszönt.
- Szia! Fáj még a hasad?
- Ugyan Yolei kisasszony, az már egy hete történt! Még egyszer nem fog előfordulni!
- Remélem is... Tényleg, a többiek hol vannak?
- Bevásárolnak, vagy mi...
- Ja... És nekem nem szóltak?! Én imádok vásárolni! Na mindegy, mennyünk utánuk! -és már mentünk is, az egyik saroknál össze is futottunk.
- Hello! Hova mentek? -kérdeztem.
- Már épp hazafelé akartunk menni... -de ekkor gólemek százai jelentek meg.
- Őket Rezo barátom küldi nektek, jó játszadozást! -hallatszott Barbas hangja, de őt nem láttuk sehol.
- Remek, ez miatt nem jelentkeztek egy hétig? -kérdezte Zelgadis.
- Tűz-gömb! -támadtam, 3 ki is nyiffant.
- Yolei! Ne használd a démoni erőidet, csak végszükség esetében! -szólt rám Ken.
- De... Hagyjuk! Tüzes-nyilak! Most boldog vagy? -kérdeztem támadás közben, de Ken csak a szemeit, forgatta.
Andy, az egyik osztálytársam, épp sétálgatott, amikor meglátott engem és a többieket harcolni.
- Yolei? Vigyázz! -és elkezdett rohanni felénk. Rövid világosbarna haja, kék, átható szeme volt. Az osztályban ő volt a legjóképűbb srác.
- Delej-gömb! -kiáltotta Lina, a gólem meghalt, de az pont mellettem volt és a robbanás miatti törmelék majdnem rám eset, de egy fiú ellökött, de eleset és rám esett.
- Jól vagy? -kérdezte. Még nem néztem a szemébe, és úgy válaszoltam.
- Igen, és te? -ekkor néztem csak rá.- Andy? Mit keresel te itt?
- Csak sétálgattam, amikor megláttalak ezekkel a... szörnyekkel, és féltettelek. -mondta miközben felálltunk.
- Oh, ez kedves- és elpirultam.
- Yolei, el kellene egy kis segítség! -mondta Zelgadis miközben a kardjával harcolt.
- Mindjárt! Andy, akármit is fogsz látni, ne lepődj meg! -mondtam és egy védőpajzsot vontam köré, ő meg csak bámult hogy mit tudok csinálni.- Jövök!-és fellebegtem- Halál-csapás! -és 2 gólemnek annyi.
- Yolei... Mit csináltál? -kérdezte Andy.
- Még nem tudja hogy mi vagy? -kérdezte mellettem Amelia.
- Még nem, pedig el kellet, volna mondanom... Ááá! -sikítottam, mert egy gólem háton támadott. -Ez nem szép dolog, hátulról támadni... Energia-gömb! -támadtam és ettől már 7 halt meg.
- Yolei... Mondtam, hogy ne használd, ezeket az erőidet! -mondta Ken, Andy mellett.
- Ken! Elmondanád, hogy mi történt Yoleival? Hogy képes a levitációra, és ezekre a...
- Vigyázz Yolei! -kiáltotta Lina és Sylpheel, de késő. Az egyik gólem Andy védőpajzsának ütött.
- Yolei! Jól vagy? -kérdezte Andy.
- Persze, de ezek már nagyon idegesítenek... Bocs Ken, de ezt már nem bírom ki! -és behunytam a szemem, majd a hajam megint kifehéredett, a szemem vörös lett és stb... De most már kordában tudtam tartani az erőmet.- Démoni-tűz nyaláb! -és hatalmas tűz keletkezett, de csak a gólemeket égette meg, Lináékat, meg Andyt és a többieket szabályosan kikerülte a láng. Közben én Andyre figyeltem és érdekes módon nem félt, pedig azt hittem félni fog. Mikor már az összes gólem elpusztult, újra boszorkány, és nem démon voltam. A védőpajzs megszűnt, de olyan fáradt voltam, hogy nem bírtam megállni a lábamon, és összeestem.
- Yolei! Yolei jól vagy? -rohant oda hozzám Andy.
- Persze, jól vagyok, de mennyünk haza, biztos kíváncsi vagy arra, hogy mi történt itt...
- Hát eléggé! Azt hittem, hogy mi mindent elmondunk egymásnak! -de ekkor Ken haza-teleprtált minket.
- Mi csi... Ettől hányingerem lett... -mondta Andy.
- Látod öcskös, a teleportálástól nekem is hányingerem van! -mondta Zel, és én leültem egy székre, szembe velem meg Andy.
- Szóval akkor... Ezt már akkor el kellet volna mondanom, amikor elkezdődött a kapcsolatunk csak hát... féltem hogyha elmondom, elutasítasz, pedig én nagyon szeretlek! -mondtam, mivel Andy és én szeretjük egymást, együtt járunk.- Szóval én... én... Boszorkány vagyok. Anyukám és az összes leszármazottam az volt. Igaz Maya ember, de Ken fényőr, akinek kötelessége, hogy védje boszorkány védencét és ha megsebesült meggyógyítsa. Ez a védenc én vagyok, de... nem csak boszorkány vagyok. Nemrég kiderült az igazság, hogy nem George volt az igazi apám, hanem az egyik fő ellenségem Barbas. Tehát félig démon vagyok... ráadásul van egy démon bátyám is, akit ki nem állhatok... idegesítőbb, mint Barbas. -és mindent elmondtam. Elmondtam, hogy kik Lináék, ki Rezo és Barbas, még Zel történetét is elmondtam Andynek, ő meg csak figyelt. Mikor befejeztem Andy így szólt:
- Hát ez most hirtelen jött... De miért? Miért kell Rezonak a könyved.
- Hogy meggyógyítsa a vakságát, és gondolom el akarja pusztítani a világot... vagy valami ilyesmi.
- Várjunk... Rezo, Barbas és Dawson rombolta le New York-ot, Washington-t majd Kansas City-t?
- Igen... -ekkor Andy felállt.
- Én... nem tudom mit szóljak ehhez... kell még egy kis idő, hogy felfogjam, a barátnőm félig boszorkány, félig démon... Ezt... ezt nem tudom még elfogadni...-és kiment az ajtón.
- Andy... Sajnálom... -mondtam szomorúan.
- Majd meg békél... ha tényleg a barátod, akkor megbocsát! - próbált vigasztalni Lina.
- Lina... ez nem ilyen könnyű. -mondta Sylpheel, majd én bementem a szobámba.
Közben Andyvel...
- „Mégis csak a barátnőm... így nem hagyhatom cserben. Az egy dolog hogy boszorkány és démon is, de akkor is mi barátok vagyunk. És a barátok nem csinálnak ilyent, mint én... Visszamegyek!” -gondolta és már fordult is vissza, de előtte ott termet Barbas.
- Hello!
- Ki maga?
- Én? Barbas!
- Mi? -és egy lépéssel hátrább lépett.- Yolei apja...
- Pontosan! És ha jól látom, a legnagyobb félelmed hogy Yoleival történik valami rossz. Ez könnyű lesz! -mondta Barbas és olyan illúziót varázsolt, amiben engem éppen megölnek.
- YOLEI! -kiáltotta. Ezt én meghallottam.
- Andy! -és kirohantam az utcára, Lináék meg utánam.
- Yolei... azt hittem... -mondta Andy halálra rémülve.
- Tudom, Barbas ebben menő... életre tudja kelteni mások félelmét! -mondtam.
- Á, látom már meg is érkeztél! -mosolygott Barbas.
- Azonnal tüntesd el azt az idétlen vigyort a képedről, vagy nagyon megbánod! -mondta Lina.
- Yolei... én... sajnálom... Ha tényleg a barátod vagyok nem hagytalak volna ott... -mondta Andy.
- Ez most nem fontos, de Barbas, több barátomat nem fogja megfélemlíteni! Tűz-gömb!
- Ah... ne csiklandozz, démonként, még gyenge vagy, de én megerősíthetlek, csak gyere velem!
- Megzakkantál!? Ha az életem múlna rajta akkor sem mennék veled!
- Pedig az múlik rajta! Vagy legalább is egy élet múlik rajta. -mondta és Andy felé tartotta a kezét.- Energia-gömb! -és megtámadta Andy. Én meg Andy elé rohantam, így engem találtak el.
- Yolei! YOLEI! Jól vagy? -kérdezte Andy ahogy az ölébe estem. Nem válaszoltam, Barbas meg jött egyre közelebb.
- Sötétségben átölelő karok... Biztonságot biztosítsatok... Sötétség Leple és Fény lelke... Itt az idő, segítsetek! Ne hagyjátok a gonoszt győzni... Nem szabad a jónak elesni... Nap süsse be az eget... Sötétség leple segítsetek! -ébredtem fel és mondtam a Sötétség leple varázslatot. Ez elől már nem tudott elmenekülni, de nem halt meg. Mikor a füst elszállt, Ken felépítette a várost, majd hazateleportált minket.
- Andy... mi a véleményed? -kérdeztem.
- Azt hiszem... nem úgy gondolom mellettetek a helyem! -mondta Andy.
- Tényleg? Úgy örülök! -és megöleltük egymást.