9 rész: A kisrókák felfedezései.

Az erdő csendes volt, és még egy ág se rezzent. A tó vízét csak a szél hullámoztatta meg, és Jillas semmi veszélyt nem érzett a tó körül. A barlangban a picinyek nyöszörögni kezdtek, de Vulpy mancsába vette őket, és egy altató dallamot dúdolt nekik. A barlang előtt Jillas látva Vulpyt a kicsikkel, meghadotott, és párjához közeledett. Azzal leült mellé, és gyengéden átölelte őt a picikkel. - ”1 Hónap múlva” hajnalban a kis Junior ráncigálni kezdte apja farkát, és Jillas rászólt: „Junior hagyod abba!” - „De apu gyere már! Hiszen megígérted, hogy megmutatod a tisztást!” - „Na jó kellek már. De ne ébreszd fel Vulpyt.” - Szólt, és a kiskölyök csak a testvéreit keltette fől, azzal az erdőbe mentek. A tisztás közelében Jillas így szólt: „Ti maradjatok itt, és akkor gyertek ha szólok.” - „Minek?!” - Kiáltotta Junior, és a tisztás felé viharzott. „Junior, állj meg, gyere vissza!!!” - Kiáltott utána Jillas, és az utolsó pillanatban elkapta a komisz kölyköt. „Apu eressz!” - „Junior soha többé nem foglak sehová vinni ha ilyen vagy. Meg is hallhattál volna.” - „De ez csak a tisztás apu!” - „Épp azért, mert a tisztásnál vannak a kutyák, akik rókákat kapnak el.” - „Ne haragudj.” - „Most gyere. Mielőtt ide hívod azokat az ebeket.” - Szólt Jillas, és visszavitte a barlangba őket. „Azt hittem bátrabb vagy.” - Szólt halkan Ebigél, de bátyja nem szólt semmit, és a mohák alá dugta fejét a bűntudat elől. Jillas semmit se mondott el Vulpynak a korai kis esetről. Vulpina ennivalóért ment az erdőbe, és Jillas meg Vulpino a kicsikre vigyázott. Ebigél felkiáltott: „Apu szólj rá Juniorra, állandóan húzza a fülemet!” - „Te árulkodó, kapsz még ezért is!” - „Junior hagyd békén Ebigélt, és ha nem tudsz rendesen játszani a testvéreiddel nem foglak többször elvinni sehová.” - „De apu ez nem fair! Hiszen Ebigél kezdte...” - „Nem is igaz!” - „Junior, ne hazudozz folyton. Úgy látom már nem viszlek sehová sem.” - Szólt Jillas, és Junior elszomorodott. De amikor nem figyeltek rá, kiszökött a barlangból egyenesen a tisztáshoz. A kiskölyök nem mert a tisztásra menni, és megfordult. „Gyere kicsim. Itt vagyok!” - Szólalt meg egy hang, Junior kilépett a tisztásra, és a hang után ment. A tisztás közepén egy hatalmas sziklára mászott, és szétnézett. A hang elhallgatott, és a kiskölyök a néma csendre lett figyelmes. Sehol semmi mozgás vagy zaj, csak a füves pusztaság. A tónál Jillas keresni kezdte Juniort, és a tisztás felé viharzott rémülten. Jillas megpillantotta a kicsit a szikla tetején, és sietve rohant feléje. A tisztás szélén feltűntek a vérszomlyas kutyák, és a kis róka felé viharzottak. A kicsin teljesen eluralkodott a félelem, és meg se rezzent. Jillas puskáival próbálta elijeszteni az ebeket, és felkiáltott: „Junior fuss!” - De a kölyök meg se mozdult, és csal állt a félelemtől megdermedve. „Mozdulj már!” - Kiáltott Jillas, és farkával fellökte a kölyköt. Junior sietve az erdő felé menekült, Jillas meg utána. A kutyák eltűntek, és Jillas egy bokorban rejtőzött el a kicsivel, és csak füllelt egy ideig. Aztán így szólt a kölyökhöz: „Junior hogy jutott eszedbe, hogy egyedül menj a tisztásra?!” - „De apu hiszen anyu hívott oda engem, és...” - „És láttad?”