3 rész: Diablo, a rókák démonja.

Angel keze barátja kézfejéhez síklott, és hosszasan ölelgették egymást. A lány teljesen elpirult, mikor Zel megcsókolta a nyakát, és egy tavi rózsát tett a hajába. A lány úgy érezte, hogy ennél már nem lehet boldogabb, mint hogy Zelgadissal lehet kettesben. A 2 szerelmes egymásra nézet, majd leveték ruháikat, és a tóba mentek. Angel kissé megborzongott, amikor barátja gyengéd érintésekkel fejeszte ki érzelmeit, és egymásba borultva szeretgették a másikat. A víz alá merőltek, és egész éjjel egymás örömét keresve élvezték a víz lágy hullámzását, ahogy hozzájuk csapódik. A férfi letörölte barátnője arcáról a víz cseppeket, majd megcsókolta a lány kuncogos ajkát, és szorosan átölelte hófehér meztelen testét. Angel szemeiben végtelen boldogság lángolt, és már az sem zavarta őt, hogy barátja harmad részt gólem, szellem, és ember. A lány szíve megtelt boldogsággal, és szeretettel. A 2 szerelmes egész éjjel együtt volt a tóban, és érzelmeik hevesen mutatkoztak ki rajtuk. Hajnalban egy fa alatt pihengettek, és Zelgadis gyengéden magához ölelte a lányt. Angel barátja mellkasára dőlt, és arcon csókolta a fáradt Zelt. A férfi elmosolyodott, majd barátnője arcához ért, és hosszan megcsókolta a róka lány kuncogós ajkát. „Angelkém mit szólnál ha megszöknénk Szilvia elöl. Hiszen könnyen meg találhat minket ha az erdőben vagyunk.” - A lány elgondolkodott, majd így szólt: „Tudok egy helyet ahol biztosan nem keresne.” - „És pedig?” - Szólt Zel, és szorosabban magához ölelte barátnőjét. „Az erdő mélyébe Szilvia sosem tenné be a lábát, mert fél a sötét helyektől.” - „Jó ötlet. És akkor megyünk amikor akarod.” - „Most azonnal! De előbb kapj el!!!” - „Menekülj, ha kedves az életed!” - Kiáltott Zelgadis, és a nevető Angel után viharzott az erdő mélyébe. Az erdő sötétebb részében Angel csak kuncogott, ahányszor Zelgadis szemébe nézett. Hirtelen a levegő felforrósodott, és mintha lángok borították volna el a fák lombjait. Angel szemeiben félelem és riadalom látszott, de barátja nem értett semmit, és megfogta a félelemtől megdermedt lány kezét. „Diablo.” - Szólt hallkan Angel, és csak hátrált a félelemtől. A fák között egy óriás róka tűnt fel, és testét lángok alkották. Zelgadis már értette barátnője félelmét, azzal karon fogta a lányt, és elrohantak a róka szörny elöl. De Diablo nem követte őket, és szemében a gyülölet mérgezte a rókák védelmezői iránti érzelmeit. A tónál Angel magához tért a riadságtól, és Zelgadis megkérdezte: „Angel ki az a Diablo?” - „Egyszer amikor egy róka beleörült az emberek és más rókák gyülöletébe démonná vált, és...” - „És belőle lett Diablo. Így van?” - „Igen ahogy mondod. Azóta minden róka fél tőle. És még a rókák védelmezői is.” - „Így már érthető miért ijedtél meg annyira.” - „Miért szerinted nem kellet volna félnem attól a démontól?!”

„Bolond lennél ha nem félsz, attól a szörnyetegtől.” - „Zelgadis!!!” - „Tudod hogy értem Angel!” - Szólt, és a lány csak kuncogott. „Most hogy Diablo visszatért, mindenki nagy veszélyben van az erdőben.” - Szólt a lány, és elszomorodott. „Angel van valami gyenge pontja ennek a Diablonak?” - Kérdezte Zel, és a lány gondolataiba mélyedt. „A rókák amulettje. De az egy barlangban van, és én nem tudom az utat. Csakis Szilvia.” - „A fenébe!” - Mérgelődött Zelgadis, és barátnője szomorkás arcára nézett. A lány szemei könnyesek lettek, és barátjához bújt. Zel átölelte a lányt, és mindketten aggódtak Diablo visszatérése miatt. Váratlanul egy női hang szólalt meg: „Én tudom hol van az a barlang!” - A fák közül Antonia tűnt fel, és segített megtalálni barátainak a rókák amuletjének rejtek helyét. A barlangban rátaláltak a rókák amuletjére, és Angel elemelte a varázs hatalommal bíró tárgyat. Visszatérve az erdőben az amulet vörösen izzani kezdett a lány kezében, és Angel megérezte, hogy mágikus ereje erősebb lesz, mint valaha. A lány körül fehéres lángok lobbantak fel, és Zelgadis meg Antonia nem hittek szemüknek. „Angel mágikus aurája olyan erős, hogy már látni lehet!” - Gondolták, és a lány szeme erősen lilásan világított, azzal az erdő sötétebb része felé siettek. Ott Diablo csak pusztított, de mikor meglátta Angel kezében fényleni a varázs amulettet, csak hátrált a félelemtől reszketve. Antonia megszólalt: „Angel gyerünk, most mondd el a varázsigét!” - „Hol rókák gyilkosa van, ott biztos, hogy Diablo az. Hol rókák vére folyik, biztos, hogy ott szenvedés múlik. Hol gonoszság kezdődik, és nap fény eltűnik, biztos, hogy Diablo műveli. De én nem engedem, mert én vagyok a rókák védelmezője! Pusztulj Diablo!!!” - Kiáltott Angel, és a szörnyeteg teste szétfoszlott, majd pára lett belőle. (Angel minden ereje nem teljesen pusztította el Diablot, a rókák démonjának lelke megmaradt.) „Angel nagyon ügyes voltál!” - Kiáltotta Zelgadis, és szorosan átölelte az erejét vesztett fél alélt lányt. „Zel, Zelgi sikerült?” - „Igen, már vége.” - Angel háta mögött egy füst látszott, és a lány hátra fordult. Diablo lelke átment a lány testén, és Angel érezte, hogy belül nagyon megsérült. A lány elájult a fájdalomtól, és Zelgadis karjaiba esett. Este Angel magához tért, de még mindig haldokolt a sérülése miatt, és Zelgadis meg Antonia ápolták őt a kastélyban. Angel összes barátja segített neki, de Szilvia nem volt köztük. A lány Lumiertől megtudta, hogy Szilvia elhagyta az erdőt, és hogy soha sem fog visszajönni miatta. Lina nagyott nézett, mikor megtudta Zelgadistól, mi történt Diablo meg Angel közt. „Hűha! Angel tényleg nagyon erős lehet akkor, ha sikerült Diablot megölnie. Pont ugyan úgy, mint én Sabranigdot.” - „Igen, de sajnos, Angel csak Diablo testét pusztitotta el, a démon lelke megmaradt.” - „Ezzel azt akarod mondani, hogy Diablo visszatérhet?” - „Nem tudom. Csak Angel tudhadja. De most nem lenne jó megemlitened neki. Angel rettenetesen legyengült.” - „Akkor majd holnap.” - „Ha lehet Lina ne hajnalok hajnalán. Angel most nagyon sérülékeny.”

„Oké, oké. Csak holnap. Értem.” - Szólt Lina, és türelmetlenül várta a holnapot. Zelgadis barátnője mellé feküdt, és gyengéden magához huzta a sebesült lányt. Éjjel a lány arra ébredt, hogy barátja gitározik mellette. Angel felült, és letakarta Zel szemét. „Angel felismerem a kuncogásod.” - Fogta meg a kezét, és barátnője lilás szemeibe nézett. „Angelkém jobban érzed már magad?” - „Ha veled vagyok, mindig.” - „Ennek örülök.” - Pirult el Zelgadis, és gyegéden átölelte barátnőjét. Zelgadis a lány sebére tette kezét, és fehér mágia tudásával a sebesülés hamar eltűnt. A lány visszanyerte erejét, és egymásra néztek. Angel felkelt az ágyból, és átölelte barátja nyakát. Zel gyengéden karon fogta barátnőjét, és kimentek a kastélyból egyenesen a tó felé. „Várj itt kérlek!” - Szólt halkan Zelgadis, és magára hagyta a lányt. Hirtelen egy kéz fogta be a lány száját, és a fák közé húzta Angelt. „Egy szót se Angelke, még bajod esik.” - Szólt halkan egy idegen hang, és levette kezét a lány szájáról. „Ki vagy te?” - „Xellos, és a segítségedet akarom kérni.” - „Miről van szó Xellos?” - „Bocs, de nem mondhatom el. Ez titok!” - „Akkor meg nem segítek neked!” - Angel hátat forditott a fiúnak, és elment volna ha Xellos nem ragadta volna meg a lány karját. „Rendben van, de a barátaid fognak szenvedni a makacsságod miatt. Talán ezt akarod?” - Angel szeme félelemről árulkodott, és a lány így szólt: „Rendben, segítek! Mondd mit kell tennem?” - „Okos kislány. Először elkell hoznod Gaurry fénykardját, és persze Zelgadis démoni kardját is. Holnap éjjel itt foglak várni velük.” - „Rendben van.” - „Az ilyen lányokat szeretem-” - Xellos elvigyorodott, majd megcsókolta a lányt... Mielőtt Angel pofont adhatott neki, a fiú kőddé vált, és a lány nagyon elszomorodott. „Angelkém valami baj van?” - A lány megfordult, és Zelgadisra nézett. „Angel valami baj van?” - Kérdezte újra a férfi, és egy csokor virágot adott barátnőjének. „Kösz Zelgi kedves tőled. ” - „Angel mondd csak kivel beszéltél az előbb?” - A lány nem merte elmondani, hogy Xellossal szövetkezett, és csak ennyit mondott: „Egy nagyon pimasz ismerősömmel.” - „És tetszenek a virágok?” - „Nagyon. De honnan tudtad, hogy az orgona a kedvencem?” - „Onnan, hogy egyszer mondtad.” - „Tényleg!” - Nevetett fel Angel, és egy szót sem szólt Xellosról. Zelgadis egész éjjel gitározott barátnőjének, és le nem tudta venni tekintetét a lány vidám arcáról. A 2 szerelmes a tóban szórakozott, és egész éjjel kettesben fürödtek. A tó lágy csillogása megbabonázta őket. Fenn a hold előtt néha - néha elsiklott lustán egy - egy felhő. A tó hátterében hatalmas hegyek voltak, csúcsukon hóval meghintve. Angel a vízbe alámerült, majd a felszínre jött, és hajtincsei arcába lógtak. Zel 2 tenyere közé vette a lány arcát, és hosszasan csókolgatta mosolygós ajkát. Angel teljesen el vörösült, és csak sóhajtozott. Hajnalban a kastélyban Lina korán kelt, azzal Angel szobája felé sietett. „Angel Diablo visszatérhet egyáltalán, vagy sem?!!!” - Rontott be a szobába, de sehol senki. „Ez meg hol lehet?” - Gondolta, és mérgelődve ment reggelizni.