VIII. fejezet

Újra otthon

Másnap, végre rendes reggeli volt. Lina és Gourry annyi ételt rendelt, hogy egy egész falunak elég lett volna. De bármenyire is meghökkentett az egészet megették. Rossz volt nézni!

Egész álló nap meneteltünk. Az előző napi eső már szinte teljesen felszáradt, a levegő pedig kellemesen tiszta volt. Az út halálosan unalmas és fárasztó volt. Végül is sikerült elütnöm azzal az időt, hogy Linát, Gourryt és Zelgadist bombáztam a köpőcsövemmel. Ez nagyon mulatságos volt addig, amíg Lina és Zelgadis rá nem jött, és le nem szidtak, illetve elvették a fegyverem. Xellos ugyan megígérte, hogy visszacseni nekem, de én már feladtam.

Dél után előhalásztam az MP3 lejátszómat, és azt hallgattam. Megmutattam Filiának és Ameliának a kedvenc számaimat (Mariah Carey: We belong together, Craig Dawis: Seven days, JEM: They, Akon: Lonely, Shakira: La tortura, Smath mouth: All star,  stb.), a többieket viszont hidegen hagyták az efféle dolgok.  Nagyon elkeseredtem, mikor a lejátszó elemei lemerültek.

Ezek után sem unatkozhattam csendben, mivel Amelia folyton az én világomról faggatott. Eléggé hosszú volt mindent elmagyarázni.

Napnyugtára viszont megint nem értünk városba. Ismét hal volt a vacsora, amihez kezdtem lassan hozzászokni. Most jóval hamarabb elvonultunk aludni, én viszont megint teljesen éber voltam.

Kimentem a tűzhöz, ahol Gourry aludt, őrködés közben. Leültem az egyik fa tövébe, és elmélázva bámultam a tűzbe. A kezeim egyre jobban fáztak, így zsebre dugtam őket. Egy papírfecni akadt a jobb kezembe. Kivettem, és jobban megnéztem. Annak a varázsigének a papírja volt, ami abba a különös világba jutatott.

- ˝Idő ide, idő vissza,

     Akaratom azt kívánja,

     Engedjetek vissza otthonába,

     Varázsvilág szülöttei,

     Engedjetek eme helyre vissza!˝- olvastam fel. Nem történt semmi, nem is vártam, hogy történjen. Sóhajtottam egy nagyot.

- Bárcsak hazamehetnék!- motyogtam. Ismét éreztem azt a kellemetlen rántást a hasamnál, és előrebuktam.

Most viszont nem a hideg földre estem, hanem a fehér, műszőrme-szőnyegemre!

Zavartan néztem körül a szobámban.

- Hogy kerültem ide?- kérdeztem fennhangon- Itthon vagyok! Nagyi, apu! Hazajöttem!!

A nappaliból hangoskodás szűrődött fel, és pár másodperc múlva berobbant a szobámba az öcsém.

- Petra! Hol a bánatban voltál?!

- Én is örülök, hogy látlak-, mondtam, de ekkor, korát meghazudtolóan szaladt be a nagymamám.

- Jaj, kicsim, hol voltál?- kérdezte- Nem esett bajod?

- Nem, jól vagyok!

- Hova tűntél kislányom?- kérdezte apu is, aki eközben bejött a szobába.

Ezek után mindent el kellett töviről hegyére mesélnem. Apu nem akarta elhinni, de a nagyi egy percig sem kételkedett a szavaimban.

- És azok, akikhez hozzácsapódtam, varázslók és boszorkány voltak! Igazi boszorkányok! Tudtak varázsolni, meg minden, és ott volt az a szörny…

- Egy igazi szörny?- kérdezte letaglózva Márk, az öcsém.

- Aha! És nagy, éles körmei voltak, meg robbanós gömböket lőtt!

- Kislányom, nem lehet, hogy agyrázkódásod van?- kérdezte apu.

- Nem vagyok őrült, ez tényleg így volt! Ha nem hiszed, olvasd ezt fel, és odakerülsz, ahol én voltam!- és odanyújtottam a varázsigét.  Elvette, és elolvasta, aztán a nagyinak is odaadta. Ő is elolvasta, aztán elkezdett szidni, amiért meggondolatlanul próbáltam ki egy ismeretlen varázsigét. Én már a felé sem figyeltem, csak arra gondoltam, hogy végre hazaértem.

Reggel kialudtan ébredtem. Végre a saját ágyamban aludtam, a saját szobámban, a saját világomban. Nem mentem suliba, apu nem akart még elengedni. Egész délelőtt az ágyamban feküdtem, és néztem a tévét. Nagyon sok mindenről lemaradtam. Nyolc napig távol voltam…

Délután meglátogattak a barátaim. Senki sem értette, hogy hova tűnhettem el. Apuval megbeszéltük, hogy azt fogom majd mondani, hogy beleestem egy nyitva hagyott csatornába. Ez nagyon béna kifogás volt, de jobb nem jött…

- Úgy aggódtunk!- mondta már századszorra Kinga. Én csak zavartan mosolyogtam.

- ˝Erre most mit mondjak? Hogy nem kellett volna, csak majdnem kicsinált egy szörny?˝- gondoltam.

Hamaros magamra hagytak, a feldolgozhatatlan házi feladat-rengeteggel. Egész este a tömérdeksok házit írtam.

A gondolataim viszont akarva-akaratlanul visszakalandoztak Lináékhoz. A több órás házi írás alatt többször is azon kaptam magam, hogy a lap szélét firkáltam, és Lináékra gondoltam. Ilyenkor leszidtam magam, mert féltem, hogy egyszer csak úgy döntök, hogy vissza akarok menni, és visszamegyek, de nem tudok majd hazatérni.

Nagyon sokára feküdtem csak le, de már nem találtam olyan puhának és kényelmesnek az ágyam, mint az előző este.

 folyt. köv.