16. A démon végzete

Reggel megint mindenki megbeszélést tartott, de Ken megjelent a karddal.

- Szerencséd volt Gourry, nehezen, de meg tudtuk javítani.- mondta Ken, és átadta a kardot.

- Jó, most már akár nekem is adhatod! -mondta Lina

- Dehogy adom oda!- vágta rá Gourry.

- Most nem ez a fontos... Két napja már csak sötétséget látok, mintha egyfolytában éjszaka lenne.- mondta Zel.

- Igaz, nyomasztó ez a sötétség... De Ken, az Égiek nem azt mondták, hogy 3 napod van, hogy megöld, vagy visszahozd Yoleit?- kérdezte Andy.

- De, azt mondták... Most már csak 1 napom van, vagy ők pusztítják el.- mondta Ken. Közben én egy padon ültem és csodáltam a sötétet, egyszer csak egy kismadár szállt oda hozzám. Gúnyosan ránéztem, majd összeszorítottam a markomat, és a kismadár összeesett. Felálltam, majd újabb pusztításokat hajtottam végre.

- Egész jól pusztít, ahhoz képest, hogy csak kezdő. - mondta Dawson, egy fának dőlve.

- Igen. Mondjuk nem csoda. Jó az apja. - jelentette ki Barbas.

- Ó... egoisták vagyunk?- kérdezet vissza Dawson.

- Lehet... Na, menjük utána!- válaszolt és követtek. Közben a többiek is engem kerestek, és meg is találtak.

- Yolei!

- Semmi értelme velem harcolnotok, úgyis mindannyian elpusztultok. Nincs kegyelem, a sötétség a végállomás!

- Legalább a zenénkre emlékszik...- mondta Tray.

- Mire?

- A Félelem nélkül c. számunkra... a Refrén végén ez áll: A sötétség a végállomás.- mondta Andy.

- Nézd Yolei, mi nem akarunk bántani! Gyere vissza hozzánk!- mondta Sylpheel.

- És azt honnan veszitek, hogy én nem akarlak titeket bántani?- kérdeztem gúnyosan.

- Mert a barátunk vagy!

- Már nem emlékszel, hogy milyen jól szórakoztunk? Térj magadhoz! -mondta Amelia és Andy. Kicsit haboztam, majd így szóltam.

- Ti már nem vagytok a barátaim... veletek... csak egy kis fruska voltam...

- Ne mondj ilyet! Tudom, hogy azért választottad a sötétséget, mert Barbas megfenyegetett!- kiáltotta Andy.

- Ezt meg honnan veszed?- kérdezte Zel.

- Hallottam, amikor Yolei szobájában voltam. - mondta Andy, én a térdemre estem és csak ezt hajtogattam:

- Nem, nem, nem, nem, NEEM! Hazudtok! Én... én... a fényt akartam...

- Mi? Mit beszél össze vissza?

- Most Yolei önmagával küzd. Vagyis, a gonosz énjével. - fejtette ki Ken, de sikertelenül küzdöttem, mert hirtelen Sylpheelre támadtam.

- Gourry drágám!- kiáltotta.

- Ne aggódj, megvédelek!- és Gourry kivédte a támadásom a megújult fénykarddal.

- Á, látom megjavítottátok a kardodat... Hasztalanul, úgy is meghaltok.

- Ha azon múlik, hogy újra észhez térj, én akár meg is halok!- mondta Andy.

- Vigyázz mit kívánsz!- mondtam és most Andy-re támadtam, de ő is kivédett minden támadásomat.

- Yolei, higgy nekünk! Nem te vagy, aki ránk támad!

- Ha, ha, nagyon is én vagyok, mindig is volt bennem egy kis rosszaság!- és tovább próbáltam támadni rá, de mindig elugrott, és ez már kezdett idegesíteni.

- Lina... mivel is győzted le Phibrizzot?- kérdezte Zel.

- Miért kérded?

- Mert a könyv azt írta, hogy olyan hatalmas az ereje, mint Phibrizzonak.

- De nem kezelhetjük úgy, mint Phibrizzot! Yolei kisasszony a barátunk!- mondta Amelia.

- Tudom, de csak ez az esélyünk.- mondta Zelgadis.

- Nem... A könyv azt mondta, hogy... csak az őrzője képes észhez téríteni... És az őrzője én vagyok!- mondta lihegve Andy, ahogy hozzánk ugrott.

- Engem nem tudtok megállítani!- majd megint Andy-re támadtam de rossz felé ugrott, a hátam mögé. Én megfordultam és puszta kézzel a hasába döftem.

- Yolei...- nyögte Andy, majd visszaemlékezett, hogy mi ketten milyen jó barátok voltunk, és, hogy mennyire szerettük egymást. De látta, hogy én már semmire sem emlékszem. Majd kihúztam a kezem a gyomrából, és a fiú összeesett, majd mentem a többiek felé, hogy végezzek velük is. De Andy nem halt meg, összeszedte maradék erejét és megállított.

- Talán ez eszedbe juttatja, hogy mi a barátaid vagyunk!- és megcsókolt. Először ellenkeztem, és erősen kapartam a bőrét, de... Utána élveztem. Gyengéden átöleltem. Hosszasan csókolóztunk, közben a nyakláncomon a kristály fényleni, és világítani kezdett. Begyógyította Andy sebeit, és eltüntette belőlem a rosszat. Eltűnt a szögecses karkötőm, a ruhám újra a jó öreg barna rövid ujjú, drapp színű vászonnadrág, és fekete hosszú ujjú a derekamra kötve volt. A hajam újra félre coffozott lett, és barna. A szem szintén visszaváltozott, és a körmöm sem lett kifestve. Vagyis újra a régi lettem.

- Andy... Bocsáss meg!- mondtam.

- Persze, nem a te hibád volt!- de a többiek nem bíztak bennem. Nem is csoda, amiket műveltem...