08.Félelmek?! â013 Piha! Mit nekünk félelmek?! 3/3.

Zelgadis sokat mesélt arról, hogy honnan jött és a barátairól.

- Azaz apró lány, a fekete hajú, az Améliaâ026

- Mi van vele? â013 kérdezte Zelgadis miközben egy erdőben haladtak.

- Tetszik neked, igaz?

Zelgadis fülig pirult.

- Nem is tudomâ026 - kezdte zavartan, miközben a fűszálakat bámulta. â013 Ő egy hercegnő, én megâ026 - de nem folytatta, mert Ylorian vészjóslóan felemelte a botját.

- És különben is ott az apja. Nem hiszem, hogy túlságosan örülne. De ha visszaváltozom emberré, akkor biztosan.

- Tényleg újra ember akarsz lenni? â013 kérdezte Ylorian komoly képpel, miközben megállt.

Zelgadis szembefordult vele.

- A legkomolyabban- reménykedet, hogy ez nem valami újabb képzelt esemény.

- Mert van egy varázslat, ami segíthet neked. Egy afféle kívánság varázslat.

- Ez biztos? â013 vidult fel Zelgadis. â013 Akkor gyerünk!

- Ne örülj túl korán â013 hűtötte le a kimérát a nő. â013 Korlátozott az ereje. Ha sikerül is lehet, hogy csak két napig, vagy két percig leszel ember. És nagyon pontosan kell fogalmaznod.

- Taníts meg rá, kérlek!

Ylorian letelepedet a fűre és előkotorta a varázs könyvét.

- Meg nézhetem? â013 kérdezte Zelgadis, és már nyújtotta a kezét.

- Inkább nem â013 mosolygott elnézést kérően Ylorian. â013 Tudod ezek a könyvek roppant szeszélyes jószágok. Kiírom neked, te fel olvasod, és kívánsz.

Némán ültek, míg Ylorian leírta a varázslatot. A papírt Zel kezébe nyomta.

Zel arca hirtelen elkomorult.

- Ezt nem értem.

- Akkor megtanítalak, hogy olvasd fel a jeleket.

2 óra múlva készen álltak arra, hogy használják a varázslatot.

Zelgadis behunyta a szemét, és nagyon erősen kívánta, hogy visszakapja a régi alakját. Érzete, hogy sikerül a varázslat. Lenézett a kezére, és látta, hogy bőrének kéksége kezd fakulni. Megtapogatta az arcát, és a kőpikkelyek eltűntek, ujjai emberi bőrt érintettek.

- Újra ember vagyok! â013 pattant fel boldogan.

- Mit kívántál te IDIOTA! â013 kiáltott fel Ylorian.

- Azt hogy visszakapjam a â013 ekkor nézett le. â013 Jjjjaaaaiiiéééé! â013 rémülten látta hogy nadrágja és kardöve a bokáig lecsúszott, Szerencsére tunikája majdnem a térdéig ért, így nem került egyéb kellemetlen helyzetbe. Vöröslő arccal rángatta fel nadrágját. Végül úgy oldotta meg, hogy jóval szorosabbra húzta az övét.

Ylorian viszont eszelősen nevetett.

Zelgadis nagyon dühösen mérte végig.

- Hagyd abba! Ebből elég! Delejgömb! â013 kiáltotta, de nem történt semmi. Az ereje a kiméra testében volt. Most legfeljebb a kardforgatásra hagyatkozhatott. De azonban már nem volt sebezhetetlen, és jóval kisebb is volt. Öt év alatt nagyon sokat nőt.

Evvel csak azt érte el, hogy Ylorian egy fűcsomót harapdál, fájdalmában annyira röhög.

Ekkor a semmiből banditák ugrottak elő és a meglepett nőre vettették magukat.

Yloriannak nem volt ideje védekezni sem, meg ragadták, és ki csavarták a kezéből a botját.

Zelgadis elő rántotta kardját, és a banditákra rontott.

Az egyik hátra maradt, hogy elintézze.

- Ne várj irgalmat kölyök! â013 vigyorgott rá foghíjasan.- Laâ019granâ019nos hívei nem kímélnek senkit!

- Azt majd meg látjuk â013 vigyorgott vissza Zelgadis.

A bandita pokoli jó harcolt.

Először csak, alig tudott csapást mérni rá, később már védekezni is alig tudott. Hirtelen avval a trükkel próbálkozott â013 mintegy reflexszerűen - amivel annak idején Dilgeart is átverte. Két kezével markolva kardját, magasan a feje fölé emelte. Akkor még viszont még meg volt a kőbőre, ami meg védte. Így azonban könnyű célpontot nyújtott.

A bandita ezt csúnyán kihasználta, a kardmarkolattal hatalmasat ütött a rárontó Zel védtelenül maradt gyomrára.

Zelgadis a földre zuhant, de a kardját semmi ért nem engedte volna el. Nem gondolta volna, hogy ennyire elszokott volna fájdalomtól. Még Jillas pisztolygolyói sem fájtak neki. Most, meg egy koszos bandita elintézi.

A bandita elé lépett és kicsavarta a kezéből a kardját.

Zel gyilkos tekintettel masszírozta fájó csuklóját, nem gondolta, hogy egyszer még visszasírja kiméra voltát.

- Nem való egy ilyen kölyök kezébe, egy ilyen jó kard â013 mosolygott gúnyosan. â013 Most pedig állj be közénk, és szolgáld az istenünket, vagy hallj meg, mint az a bolond varázsló nő.

- Nemâ026 - vicsorogta Zelgadis.

- Akkor elpusztulsz, mint az a mágus fattyú. Mi legyőzhetetlenek vagyunk.

Zel ekkor meglátott egy nagyon gyorsan közeledő fekete foltot.

A folt meg állt a bandita mögött, Zel akkor látta meg, hogy Ylorian az.

A bandita hátra fordult.

Ylorian vonásai elmosódottak voltak, és mintha egész alakja reszketett volna.

Zelgadis inkább sejtette, mint hallotta, hogy mit mond a varázslónő.

- Nagy szavak egy halottól â013 egy mozdulattal kitörte a bandita csuklóját, hogy megszerezze a Zel kardját, majd messzire hajította. Aztán fölragadta Zelgadist, és a kardot a helyére csúsztatta. â013 Repülés! â013 kiáltotta alig érthetően, aztán elrugaszkodott.

Hirtelen lódultak meg, Zel csak azt érezte, hogy repülnek hihetetlen gyorsasággal. Sokkal gyorsabban, mint a sárkány expresz, vagy mint azt felehetne fogni. A körülötte a világ megszűnt létezni, csak a száguldás maradt. Émelyegni kezdett és szédült.

Úgy tűnt soha nem állnak meg a mikor hirtelen lelassultak és Ylorian elengedte.

A becsapódás ekkora sebességnél iszonyatos volt. Végig gördült a földön, és hátára fordult. Mindene fájt, alig lélegzett. Oldalra fordította a fejét.

Látta, hogy Ylorian rosszabbul járt. Ő neki csapódott a sziklafalnak és egy vértócsa veszi körül.

Aztán minden elsötétült előtte.

09. Xellos nem tud eltűnni? Akkor mit tegyünk mi?

Xellos rendkívül mogorva hangulatban volt. Fogalma sem volt, hogy fog ebből kimászni, és azaz idióta a aranysárkányból is elege van már.

- Óh, szegény kicsi Xellos - vidámkodott Philia.

- HAGYD MÁR ABBA TE IDIÓTA ARANYSÁRKÁNY, VAGY A VILÁG ÖSSZES VÁZÁJÁT ÖSSZETÖRÖM! â013 fordult hátra Xellos, leüvöltve Philia fejét. â013 HA KIJUTOTTAM INNEN!

Úgy tűnt Philia előkapja a buzogányát, de e helyet pimaszul elmosolyodott.

- Így van kicsi mazokum, HA kijutsz innen.

Xellos varázserő híján puszta kézzel akart neki rontani Philiának.

Erre a lány kikapta a harisnyakötőjéből a buzogányát és leütötte Xellosot.

A továbbiakban Xellos csak távolról küldött gyilkos pillantásokat Philiára, aki mosolygott és dúdolt valami kis versikét.

- Szegény kicsi Xellost,

nagy baj érte most!

Barlangba rohanván,

Ereje van fogytán!

Kellet ám neki,

folyton teleportálni!

- Most már tényleg befejezhetnéd â013 jegyezte meg fancsali képpel Lina. â013 Elmesélnétek végre mi ez a hely?

Philia bólintott, úgy látszik semmi, nem tudja most elvenni a jó kedvét.

- A legenda szerint élt itt egy nagyon gazdag úr, aki még nagyobb hatalom ért eladta a lelkét egy kígyódémonnak. De mivel nem tudott fizetni érte, ezért a démon létrehozta ezt a labirintust, hogy az úr tovább szolgálja, és mindenki más, aki betéved. Egyetlen menekülési mód van, ha szembe nézel a félelmeiddel.

- Na előre kíváncsi vagyok, hogy te mitől félsz Philiácska â013 vigyorgott Xellos.

- Hú! Mekkora terem- mind elképedtek, amikor egy hatalmas barlangterembe értek.

Xellos viszont folytatta.

- Biztos szórakoztató lesz látni a félelmeiteket â013 döbbenten nézett a többiekre, akik egy emberként bújtak Philia mögé, és valahová a magasba meredtek.

- Xellos Metallium? â013 jött egy nagyon mély dörgő hang magasan a feje fölül.

Rosszat sejtve fordult meg.

Mögötte két megtermett aranysárkány állt. És amilyen nagyok voltak, olyan dühösek is.

- Beszédünk van veled â013 ragadta meg az egyik.

- Arról a bizonyos szörny háborúról â013 folytatta a másik.

Pontosan nem ejtek szót, hogy verték el, de egy életre meg utálta a teniszt.

Egy idő után Lina megsajnálta Xellost és a két sárkányt elintézte egy sárkány igával.

A két sárkány azonnal eltűnt, így Xellost sütötte ropogósra.

A további útjuk nyugodtan telt, csak Xellos füstölgött magában.