Mi lett volna, ha Zelgadiss…

Szép nyári reggel volt. Lináék épp reggeliznek, szokás szerint. Ám hirtelen zaj támadt odakintről. Lináék kifutottak és egy démonszerű emberi lényt láttak. Az arcát nem lehetett látni, mert maszk volt rajt. A kezein lévő kesztyűin karmok voltak, a hátán meg nyíltartó volt, a kezében meg egy íj. A démon egyszercsak Lináékra rontott. Lináék hiába próbáltak védekezni, a lény olyan gyors volt, hogy Lináéknak még reagálni sem volt ideje. A démon addig játszadozott velük, míg Zelgadiss egyszer csak eléje ugrott és ledöfte a lényt. A lény hirtelen eltűnt Zelgadissal együtt;

-Hova lett Zelgadiss úrfi?!!- kérdezte Philia;

-Meg kell keresnünk, mert azt az izét nézve Zelnek semmi esélye!- mondta Lina, majd futni kezdtek. Eközben a lény egy barlangba teleportálta őt és Zelt, akit egy börtönbe dobtak, és a falhoz láncoltak;

-Végre itt vagy Zelgadiss…- mondta egy vérfarkas. Zelnek valahonnan ismerős volt a hangja egy kicsit;

-Ki vagy te?!- kérdezte Zelgadiss;

-Mi baj Zelgadiss? Nem ismered fel azt a vérfarkast, akinek a bátyját meggyilkoltad?- mondta kicsit ingerülten a vérfarkas;

-Dilgear…- jött rá Zel;

-Így van, ő a bátyám volt, és te megölted!- mondta a vérfarkas, miközben erejével meggyújtott két fáklyát dühében. Zel most láthatta fogva tartóját. Látta, hogy pont olyan, mint Dilgear, csak kisebb, vérvörös a szőre, és láthatóan erősebb is Dilgear-nél. A vérfarkas egy gonosz mosollyal az arcán ezt mondta:

-Mondok valamit: ismerem a gyenge pontodat, és ha nem tudlak rákényszeríteni arra, hogy megad magad, akkor a gyengepontodat kivégzem a szemed láttára, és ez a gyengepontod nem más, mint a barátaid…- Zel ijedtében ezt mondta, hogy megmentse Lináékat;

-Úgysem mered!- A vérfarkas ezt mondta:

-Valóban? Akkor nézd, ahogy a barátaid haldokolnak…- Aztán megidézett egy nagykapuszerűséget, amin Lináék volt látható. Közben Lináék tovább keresték Zelt az erdőben:

-ZELGADISS, ZELGADISS, HOL VAGY?!!- üvöltözték. Ám valami hirtelen megmoccant a tóba, ami mellettük volt. Zel helyett azonban egy óriás vörös tintahal jött ki a vízből. Elkapta Lináékat egyenként a csápjaival, és szorítani kezdte őket. Zel ezt üvöltötte a vérfarkasnak kétségbeesve;

-ELÉG, HÍVD VISSZA A TINTAHALAT!!!- a vérfarkas csak nevetett Zelgadiss-on, és ezt mondta:

-Minek? Szórakoztat engem az emberek halála…- majd ezt mondta a tintahalnak egy gömbön keresztül:

-Végezz a kislánnyal!- a tintahal erre még jobban szorítani kezdte Ameliát. Zel még jobban megijedt;

-NEEE!!! AMELIA!!!- ordította a fiú, miközben már könnyekbe lábadtak a szemei. Zel kétségbeesve próbált kiszabadulni a lánc fogságából, de nem ment. A tintahal egyre jobban szorította Ameliát. Amelia már majdnem megfulladt, mikor Zel hirtelen ezt üvöltötte:

-ELÉG!!! HAGYD ABBA, ÉN KELLEK NEKED!!!- Majd ezt mondta halkan:

-Megadom magam, csak enged el őket…- Zelgadiss szeméből már úgy záporozott a könny, mint az eső;

-Nagyszerű… Tudtam, hogy ezt nem fogod hagyni…- halotta Zel szavait boldogan a vérfarkas. Eztán visszahívta a tintahalat, ami elengedte Lináékat, és visszament a tóba. Lináék levegő után kapkodtak, majd Philia ezt kérdezte:

-Ez meg hogy került ide? És miért nem ölt meg minket?- Xellos megjelent és megadta a választ:

-Mert Zelgadiss megadta magát…- Lináék nem értették. Xellos végül egy gömbön megmutatta, hogy Zel le van láncolva egy börtönbe, a vérfarkas meg valamit mond a szolgáinak. Eztán a szolgák valahova elviszik Zelgadisst. Lináék nem akarták elhinni, hogy megtörténhet ez. Végül Lina megkérdezte:

-Miért adta meg magát?- Xellos elmondta, hogy értük, a barátaiért. Közben a szolgák, ostorozták varázsostorral Zelt. Zelnek nagyon fájt. De túlélte. De ez csak a kezdet volt. A szolgák tovább kínozták. És akkor jött a kivégzés. A megkínzott, és véres Zelt odaláncolták egy sziklához, ami egy hegyen volt. Majd egy varázsdárdával szíven döfték. Zel hangosan felüvöltött. A szolgák ott hagyták a haldokló Zelt. Zel ezeket mormolta, csendesen, haldokolva;

-Isten veletek barátaim…- kicsordult a szeméből egy könnycsepp. A szíve egy utolsót dobbant, Zel szeme becsukódott, és… meghalt… az életének itt most vége lett… még el sem tudta mondani Ameliának, hogy szereti… Nem létezett többé Zelgadiss… A kedvessége, a mosolya, a meleg- és aranyszíve a homályba veszett el… Eközben Philia és Xellos megérezte Zel életének végét;

-Mi történt?- kérdezte Gourry, mikor meglátta a sárkánylány és a szörny ijedt arcát;

-Zelgadis… meghalt…- mondta Philia ijedten. Lináék megijedtek, és követelték Xellostól, hogy teleportálja el oda, ahol Zel van. Xellos oda teleportálta őket. Mikor megjelentek, akkor látták a halott Zelgadisst, aki a sziklára lett láncolva, és a mellkasából meg folyik a vér. Egy keselyű épp lakmározni akart Zelből, mikor Lina egy delejgömbbel elűzte;

-HAGYD BÉKÉN ZELT, Ő NEM KESELYŰ ELEDEL!!!- üvöltötte Lina a keselyűnek, aki koromfeketén repült el. Philia és Amelia próbálta feléleszteni Zelt, sikertelenül. Lináék sírni kezdtek. Zelgadiss megadta magát, hogy nem haljanak meg, te az ára az volt, hogy Zelgadiss halt meg. Levették a szikláról, a városban egy fakoporsót kért Philia és Gourry, a fakoporsót meg ledermesztette Philia az utókornak, és a Seyruun melletti erdő szélén temették el. Amelia ledermesztette Zelgadiss élettelen testét, hogy Zel teste megmaradjon az utókornak. Mielőtt a koporsó tetejét rázárták volna, Amelia megcsókolta Zel még forró ajkait, és ezt mondta:

-Ég veled Zelgadiss úrfi… Szerettelek, és szeretni is foglak… örökre…- aztán sírva fakadva ment el a koporsótól. Eztán rázárták a koporsót, amit a kiásott sírba elhelyeztek. Elásták a koporsót, és egy fakeresztet helyeztek a sírra ezzel a szöveggel:

„Itt nyugszik Zelgadiss Greywords, aki a barátaiért áldozta fel az életét. Nyugodjék békében.”

Egy órával később Lináéknak nem volt más választása, mint hogy tovább menjenek, Zel nélkül. Mikor Philionel megtudta Zelgadiss halálát, megfogadta, hogy mindent megtesz, hogy Amelia boldog legyen, és Amelia kérésére, senkihez nem adta hozzá. Amelia így is szomorú volt. Mert szerelmét örökre elvesztette… örökre… Philionel is nem tudott semmi tenni… csak azt, hogy őszinte részvétellel érez úgy, mint a lánya… Lináék is nagyon szomorúak voltak. Zelgadiss összes barátja gyászolta őt… A vérfarkast megölték, de ez sem hozta vissza Zelt… Gondolták, hogy a másvilágon várják a barátai, Zolf és Rodimus… és talán a családja is…

7 évvel később: Lina és Gourry is teljesen kifordult magától. Még az evésükön is látszott. Nem zabáltak, hanem úgy ettek, mint a normális emberek. Xellos is nem maga volt. Nem mosolygott, és nem idegesített senkit. Mindenki már nem ő maga volt. Még Philia sem ütötte Xellost a buzogányával. És Amelia meg teljesen felnőtt. Nem volt igazság mániás, hanem hercegnőhöz híven viselkedett. Nem voltak képesek feldolgozni Zelgadiss halálát… az egész csapat ezek után szomorúságban élte le életét… már nem volt Zelgadiss, aki a leges legkedvesebb barátjuk volt… azóta teljesen megváltozott mindent… de már nem tudták visszafordítani… soha… nem volt boldogság a szívükben. Amelia mindennap meglátogatta Zel sírját. Olyankor csak sírt… Zel lelke azonban még élt… Lináék szívében Zel még mindig élt… örökre…

A jelenben: Miután Lináék élettüze is kialudt, kb. 1000 éve telt el. Az erdőből, ahol Zel van eltemetve, mártsak egy kis része maradt meg, mivel a favágók azon a helyen kísértetet láttak. A kísértet csak azokat az embereket engedi az erdőbe, akik nem azzal jönnek, hogy fákat vágjanak ki. Egy régész, aki egybe tudós is volt, de barátai csak Dokinak hívtak és a munkatársai, akik 6-an voltak, és mindegyik gimis volt, be tudott menni az erdőbe. A gimisek neve: Scott, John, Kurt, Jonny (Dzsonni), és az ikrek, Jack, (Dzsekk, asszem) és Zack (Zekk). Miközben Doki, és a többiek ástak valami középkori lelet után, Jack és Zack el baggyogtak még jobban az erdőbe, hátha találnak valamit. Végül Zack talált is: egy tökéletes állapotban lévő fakeresztet, Zel keresztét, a felirattal, ami Lináék véstek rá. Olyan volt, mint ha valaki most készítette volna el, pedig a kornéző szerint a középkorban készítették;

-Jack, gyere ide! Találtam valamit!- kiabált Zack, Jack azonnal jött;

-Mit találtál?- kérdezte Jack izgatottan;

-Egy középkori keresztet, ami furcsa módon olyan, mint ha új lenne.- mondta Zack. Jack is furcsának találta. Végül ásni kezdtek. Aztán megtalálták a koporsót. A koporsó kitűnő állapota is jól meglepte őket;

-Vajon a hulla is ilyen jól van?- kérdezte Zack;

-Nem tudom… Nézzük meg!- mondta Jack, majd fölnyitották a koporsót. Akkor látták Zelt, aki olyan volt a ledermesztésnek hála, mint ha aludna;

-VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!- üvöltöttek az ikrek, mint a sakálok. Zack egyből Jack ölébe ugrott. Jack abban a pillanatba ezt ordítozta:

-JESSZUS!!! HALOTT SZOBOR!!!- aztán futott Zack-el az ölében, mint az eszeveszett. A Doki és a többiek hallották az ikrek üvöltéseit. Mikor az ikrek odaértek hozzájuk, Scott ezt kérdezte:

-Mi a fene van veletek?- Erre Zack ezt válaszolta:

-Képzeljétek, találtunk egy sírt tökéletes állapotban lévő kereszttel és fakoporsóval, és úgy tűnik, a sír tulajdonosa lekéste a farsangot!!!- a többiek nem értették. Mikor odamentek, és megnézték, Kurt ezt mondta egy fütyüléssel:

-Tyűűűűha! Ez aztán a friss lelet!- a Dokinak leesett az álla;

-Ilyen tökéletes állapotban lévő halottat még soha nem láttam…- eztán kiemelték Zelgadiss élettelen testét. A Doki házába vitték és betették egy élesztő gépbe. Gondolták, ha Zel teste ilyen jó állapotban van, akkor talán fel is lehet éleszteni. Minden nap megnézték. De semmi jel arra, hogy Zel éledne. Csak vártak, vártak, és vártak. A Doki reménykedett, hogy a kiméra feléled, bár esély erre nem volt, pláne egy halottnak. A többi tudós kételkedett ebben. Még a régészek is. Azt gondolták, hogy nem fog sikerülni. Mert egyszerűen lehetetlen. A gimisek reménykedtek, hogy Zel feléledt. Mert akkor talán más halottat is fel lehet éleszteni, akik még túl fiatalok a halálhoz. Akkor új korszak nyitna meg az embereknek, és akkor világhíres lenne Doki élesztő gépe.

Három évvel később: Már három év telt el, mióta kiemelték Zel holtestét. Semmi nem történt Zellel. Nem éledt fel. És a szíve nem dobbant egyszer sem. A gimisek, és a Doki is elkezdte elveszítené a reményt. De így is kitartóan megnézték mindennap. Modern ruhát hagytak a szobába, ahol Zel volt, hátha megtörténik a csoda. Egy esős napon azonban minden megváltozott. Zelgadiss sebe, amit a szolgák okoztak sok évvel ezelőtt, eltűnt. Hirtelen a szíve dobbant egyet. Aztán még egyet. Végül már úgy dobogott a szíve, mint egy élőlénynek. Zel kinyitotta zöldeskék szemeit, kitolta az élesztő gép ajtaját, és kisétált a gépből. A régi ruhája még rajta maradt. Tudta, hogy a jövőben van. Átöltözött a modern ruhájába, fölvette a kapucnis dzsekit, és kiszökött az ablakon. Lináékat kereste reménykedve, hogyha ő megélte, akkor Lináék is. Végül megtudta egy öregasszonytól, hogy a temetőben vannak, eltemetve. Elrohant a temetőbe és keresni kezdte a sírjukat. Megtalálta… Az öregasszonynak igaza volt… Lináék már meghaltak… Lina… Gourry… És Amelia… Zelgadiss elkezdett sírni. Az eső mosta az arcát. Zelgadiss sírva térdelt le Amelia sírja előtt, és ezt mormolta:

-Nem lehet… Nem lehet…- aztán csak sírt;

-Ég veletek barátaim… Ég veled Amelia… szerettelek, és szeretni is foglak… örökre…- suttogta Zelgadiss, miközben sírt. A gimisek és a Doki megtalálta. Hazamentek, Zellel együtt. Nem is sejtették, hogy mi fog történni ezután.

Vége