4. fejezet

Reggel Xellos a fogadó szélkakasán állt s a messzeséget fürkészte. Azon gondolkodott, már elég régóta, amit Jesse mondott a fegyverekről. Na persze, nevetségesnek tartotta, hogy egy emberek által készített fegyver akár csak megsebezhetne egy szörnyet, de valami rossz érzés motoszkált benne.

A táj fürkészése közben egy új gondolat tolakodott a fejébe: ha valóban képes végezni a szörnyekkel az a fegyver, talán feljebb léphetne a segítségével a ranglétrán… De ez a gondolat újra keserűséggel töltötte el. Ismét eszébe jutott, mennyire is utálja, hogy parancsolnak neki, hogy nem azt teheti, amit akar, hogy nem szabad. A nála erősebb Mazoku Urak parancsait kell lesnie minden percben, és feltétlenül engedelmeskednie kell is nekik. Gyűlölte ezt a hierarchiát.

Gondolatait egy artikulálatlan ordítás szakította félbe. A kiabálás Linától jött, érdeklődve ugrott hát le a boszorkány ablakpárkányára. Épp hogy talaj került a talpa alá, az ablak kicsapódott, s Xellos egyensúlyát vesztve leesett. Lina sikított még egyet, majd a Mazoku látta, amin egy éjjeli lepke röppen ki az ablakon. Még mindig a földön feküdt, a hátán, s a kék eget meg Lina ablakát bámulta. A boszorkány egy pillanat múlva meg is jelent, körülnézett, majd meglepetten tekintett le a földön fekvő Mazokura.

- Te meg mit csinálsz ott? - kiáltotta le.

Xellos egy másodpercig majdnem elkáromkodta magát, majd amennyire sajgó tagjai engedték, elmosolyodott. - Épp a testek leesését és a föld hőmérsékletét tanulmányozom.

- Aha. - morogta Lina, s nem értette a Mazoku fájdalmas mosolyát. - Nekem mindegy, hogy mit csinálsz, de mire indulunk vakard fel onnan magad, oké? - S eltűnt az ablakból.

Xellos egy cseppet ingerülten nézett utána, majd egy másik ablak is kicsapódott, s megjelent benne az álmosan ásítozó Philia. Xellos hamar mérlegelte, hogy milyen nevetségesen festhet kényszerű helyzetében, de túlzottan fájtak még a tagjai ahhoz hogy megmozduljon.

Philia ránézett, majd az ablakba könyökölve gúnyosan elmosolyodott. - Jól aludtál ott lent?

- Igen, ki kéne egyszer próbálnod, páratlan a hideg anyaföldön aludni!

- Képzelem… - Philia jót mulatott a Mazoku fájdalmas mosolyán.

Egy hosszú perc telt el némán, Xellos pedig addig nem volt hajlandó felállni, amíg Philia el nem tűnik az ablakból (mivel biztos volt benne, hogy nem menne egy könnyen az a felállás).

- Szerintem igyekezned kéne, mert Lina megesz minden! - próbálkozott, de az Aranysárkány csak legyintett.

- Nem baj, előbb megnézem, meg bírsz-e mozdulni.

Újabb kínos perc telt el, de nem történt semmi. Xellos már egyre inkább úgy érezte, ebből a helyzetből csak ő jöhet ki megalázva, így hát kezeit tarkója alá tette, egyik lábát felhúzta s fütyörészve bámulni kezdte az eget.

- Na mi van, nem bírsz felállni? - gúnyolódott Philia. - Ha akarod, leküldök valakit hogy segítsen fel…

- Igazán nincs rá szükségem, és FEL TUDOK ÁLLNI, csak nem akarok…

- Na lássam! - vágta rá az Aranysárkány. Xellos vetett rá egy megvető pillantást, majd folytatta a fütyörészést, Philia pedig eltűnt az ablakban. Nagyot sóhajtva nyújtóztatta ki tagjait, de mielőtt megkísérhetett volna egy felállást, az Aranysárkány ablakából egy nagy kancsó jéghideg víz zúdult rá.

- Oh, bocsi, nem láttam, hogy még ott vagy! - szabadkozott újra az ablakban könyöklő Philia szája körül csintalan mosollyal.

Xellos szitkozódva ült fel, de mire újra felnézett, az Aranysárkány már eltűnt az ablakból.

Egy kislány szaladt ki a fogadó ajtaján, kezében egy vödörrel, s Xellos fejében nyomban kirajzolódott a bosszú.

Philiának ezek után máris felhőtlen jókedve lett. Azzal hogy borsot tudott törni kis „ellensége” orra alá. Újra és újra felidézte a Mazoku arcát, ami leírhatatlan örömmel töltötte el. Még akkor is kuncogott, mikor lehuppant Lina és Zelgadis közé, az étkezőasztalnál.

- Miért van ilyen jó kedved? - nézett rá Zel.

- Csak amiatt az ostoba Mazoku miatt. - felelte az Aranysárkány.

Zelgadis még meg sem értette a kijelentés lényegét, Xellos lépett be a fogadója, köpenyéből még mindig csöpögött a víz s csurom vizes volt. Kezében egy vödröt tartotta, amit egy hirtelen mozdulattal Philia felé lendített, s az Aranysárkányt beborította egy pillanatra a jéghideg víz.

Philia csak pihegni tudott, vizes haja és ruhája testéhez tapadt. A padlóra patakokban csorgott le a víz róla. A fogadó vendégei mind némán nézték az eseményeket, még a légy sem mert zümmögni. A percek némán teltek, a feszültség szinte tapintható volt a levegőben, míg Philia kicsavarta hajából a vizet. Lina, Amelia és Zelgadis váltottak egy jelentőségteljes pillantást.

Philia lassan megfordult, arckifejezése hideg és érzelemmentes volt, szemeit lehunyta. Elindult a Mazoku felé, aki már felkészült a közelgő csapás elől elhajolni, de ehelyett Philia csak karon ragadta és kicibálta a fogadóból. Lina, Amelia és Zelgadis egyszerre pattantak fel, Lacey és Jesse pedig egyből utánuk sietett.

Odakint Philia még mindig Xellost húzta, aki lassan felvette a lánnyal a ritmust, kíváncsisága felülkerekedett félelmén. - Mégis hová viszel?

Philia azonban nem válaszolt. Xellos már kezdett rosszra gondolni, mikor az Aranysárkány hirtelen előrelökte, lába alól viszont elfogyott a talaj. Arccal előre belezuhant a folyóba, s mielőtt még lélegzethez jutott volna, Philia a hátára ült, s fejét a víz alá nyomta.

Lináék épp időben érkeztek. De nem azért, hogy megmentsék Xellost.

- Philia, meddig fog ez még eltartani? - kérdezte Lina türelmetlenül.

- Csak addig, amíg mozog! - válaszolt Philia, vizes haja szemébe lógott és elég nagy erőt kellett kifejtenie, hogy a Mazokut továbbra is a vízben tartsa.

- Lina kisasszony, nem kéne segítenünk? - aggodalmaskodott Jesse, de hiábavaló volt, mert Xellos ekkor felborította Philiát, s semmit sem lehetett látni, csak a vizet.

- Cephied szerelmére, mikor nőnek már fel?! - emelte az égre tekintetét Lina.

- Legalább jól szórakoznak - próbálkozott optimista lenni Amelia.

- Vízbe fogják fojtani egymást! - aggodalmaskodott Lacey, ide-oda röpködve.

- Ugyan… BEFEJEZNI! - ordította el magát Lina, mire Philia és Xellos lihegve terültek el egymás mellett. - Ezek után képesek lesztek értelmes felnőttek módjára viselkedni, és nem vízbe fojtani egymást?! - Egyikük sem válaszolt, csak lihegett. - Na, szedjétek össze magatokat és induljunk gyorsan!

- De Lina kisasszony, még nem is fizettünk! - figyelmeztette Jesse, de Lina annál sürgősebbre vette a dolgot.

- És azért induljunk máris! Gyerünk! - Lina és a többiek, a parton hagyva Philiát és Xellost. Még pár percig némán lihegtek, majd nagy nehezen feltápászkodtak s a csapat után eredtek.

- Legyőztelek… - motyogta Philia, vizes ruhája megnehezítette járását.

- Álmodban. Szerencséd, hogy nem fojtottalak vízbe… - mondta ugyan olyan fáradt hangon Xellos.

Mindketten felsóhajtottak, túl fáradtak voltak még a vitatkozáshoz is.

Lina elátkozta a napot, mikor összetalálkozott Xellosszal és Philiával. A két elátkozott a csapat végén kullogott, még mindig vizes nyomokat hagyva maguk után. Viszont annak valami féle képen örült, hogy nem kellett a fogadóban fizetni. Ennyivel is beljebb volt pénzügyileg. Gyomra viszont fájdalmasan megkordúlt. A két jómadárnak köszönhetően nem reggeliztek meg. És pedig a reggeli a legfontosabb étkezés, ismételte mindig Lina. Viszont nem látott közel s távol egy árva kis falucskát sem. Semmit. Nagyot sóhajtott, és tovább vonszolta magát, gyomra minduntalan megkordúlt.

- Na, látsz valamit?! - Lina lentről kiabált fel a fa tetején nézelődő Xellosnak.

- Látni látok, - felelte. Kezdte unni, hogy semmi nem történik. - Nincs sehol egy falu sem, de a táj csodás.

- Az lehet, de a tájképpel nem lakok jól... - morogta Lina az orra alatt. - Na, akkor gyerünk!

Lina újra felvette a tempót, de Philia hamar mellé szegődött.

- Lina, már régóta szerettem volna megkérdezni valamit, - mondta.

- Kérdezz! - tárta szét karjait Lina.

- A nővéredről, Lunáról érdeklődnék...

- Luna Zelas-szal van, Xellos főnökével. - válaszolta gyorsan Lina. - Már hosszú évek óta nem láttam, hál' istennek. Persze az esküvőre eljött, de azóta... se híre, se hamva.

- Értem... Pedig azt reméltem, talán Luna kisasszony segíthetne...

- Luna? Soha. Neeem... Az igazság az, hogy úgy tudom, nagyon meggyengült. Ez az Új Erő lehet az oka, mert úgy emlékszem, azóta van Zelas búvóhelyén.

- Csak nem a Mesteremről cseverésztek? - jelent mellettük hirtelen Xellos, vidáman mosolyogva.

- Menj innen, nem látod, hogy beszélgetünk?! - förmedt rá Philia, de Lina leintette.

- Xellos, jól sejtem, hogy Zelas már nincs a Farkas Szigeteken?

- Az a helyzet, hogy ez egy titok, - felelte csevegő hangon, majd cinkosan rákacsintott Linára. - De meg kell hogy mondjam, talán nem ártok senkinek, ha elmondom, a Farkas Szigetek per pillanat lakatlan.

- És hol van Zelas?

- Dynast-tal és Dolphin-nal északon.

- AHA! - kiáltotta diadalmasan Philia. - Tudtam! A Mazokuk mind gyávák, ezért farkukat behúzva, vonyítva menekültek északra!

- Mert a Sárkányok bátrak, és nem a Katato Hegyekben bujkálnak, - vágott vissza Xellos.

- Elég már! - mondta emelt hangon Lina. - Miért vannak a legerősebb Mazokuk mind egy helyen?

- Pasz, - vont vállat Xellos.

- Tuti, hogy tudod... - jelentette ki Philia szemrehányóan.

- Ha tudnám, akkor sem osztanám meg Veled, drága Philia, - vigyorgott rá Xellos.

- Megint kezditek! - kiáltott fel Lina. Erre mindenki elhallgatott. - A Farkas Szigetek azóta lakatlan, amióta jött ez az új erő? Ezt nem értem. Hogy tudtak azok az egyszerű halandók elüldözni onnan egy csomó erős Mazokut, köztük a Főnöködet?

- Ez aztán remek kérdés, Lina, csak hogy én sem tudom rá a választ! - felelte könnyedén Xellos, némi éllel a hangjában.  - Mivel jómagam akkor épp barlangon kívül tartózkodott, nem volt szerencsém látni.

- És nem kérdezted meg Zelast?

- Nem beszéltem azóta vele...

Lina megállt. - Na álljon csak meg a menet! Hogy lehet, hogy nem beszéltél vele? Akkor meg mégis, ki mondta hogy jöjj el hozzám?!

Xellos elgondolkozott, majd elvigyorodott. - Szerény személyem!

Lina szemei megvillantak, satuba fogta a Mazoku nyakát, és fojtogatni kezdte. - Te minden lében kanál, idegesítő szörny! Most is a saját számládra utazol?!

- Lina, félreérted... - hörögte Xellos. - Csak vicceltem!

Lina elengedte a Mazokut, majd még egyet a fejére sózott. - Rossz vicc volt!

- Mi a baj, Lina kisasszony? - kérdezte Amelia. Ő és Zelgadis most érték be a triót.

- Xellos már megint miben mesterkedik?

- Jaj, de negatív vagy, Zelgadis! - mondta Xellos, mire Zel rávillantotta szemeit, és befejezte a piszkálódást.

- Igen, de hát mikor nem? - sóhajtotta Lina.

- Xellos Úr, miért nem állsz végre át a jó oldalra? - Kezdett bele Amelia hevesen szónoklatába. - Vesd le végre a gonoszság gúnyáját, és érezd meg az Igazság és a Szeretet csodás melegét!

- Amelia, kérlek, ne...! - roskadt le a földre Xellos.

- Xellos még ha akarna se tudna valami pozitívat érezni, - szólalt meg fölényes hangon Philia. - Az ő kis aszott, fekete szívével... Hah!

- Indulás! - kiáltotta el magát Lina, mielőtt még Xellos visszavághatott volna Philiának. Lina hasa hangosan megkordúlt.- Éhes vagyok.

- Azt halljuk. - felelte gúnyosan Xellos.

- Remek! Akkor fogj nekem egy nyulat, Xeli! - válaszolta Lina, ellentmondást nem tűrő hangon. Xellos hátrált egy lépést, majd kényszeredetten elmosolyodott.

- Lina kisasszony... - kezdte el. - Mi lenne, ha inkább a közelben tanyáról banditáktól lopnál ételt?

- Oké. - egyezett bele Lina. Megfordult, lesétált az útról és leült egy fa tövébe. - Jó utat, Xellos, és jó sok kaját hozzál!

Mindenki Xellosra nézett. - Hát, azt hiszem, nekem van jobb dolgom. - felelte és elmosolyodott. - Viszlát! - és eltűnt. Valahogy mindenki számított erre, Lina pedig felpattant.

- Gyerünk tovább, legalább legyen nyugodt utunk!

Végül is nem lett nyugodt útjuk. De ez nem Xellos miatt volt (aki miután Lina megebédelt, visszatért). A zavart Lina „hobbjia”, a bandita-fosztogatás okozta.

Ebéd után, mikor Lina úgy érezte, túl könnyű az erszénye, megcélozták a legközelebbi bandita tanyát. Minden simán ment, mindaddig, amíg a banditák föld alatti lőpor raktára fel nem robbant, kijjebb rudalva ezzel a csapatot. Ezek után persze mindenki ingerült volt és nyúzott.

De napnyugtára beértek a kis falu kocsmájába. Odabent szólt a zene, és nyuszi-lányok szórakoztatták a vendégeket. Mindenkinek jó kedve volt, a csapos pedig nem győzte újra tölteni a poharakat és korsókat.

A kis csapat leült egy szabad asztalhoz. Lina rögtön rendelt egy pincérlánytól, aki kis piros ruhácskát viselt, fekete necc harisnyát, fenekére fehér kis pom-pom farok volt varrva, fején pedig hajpántot viselt, amire két fehér nyuszifül volt rögzítve. A férfiak mind ezeket a lányokat stírölték, de csak öten voltak.

Miután megérkezett a vacsora, és minden tányér kiürült, Lina erszénye után kutatott. De mindhiába, úgy tűnt, a banditatáborban bekövetkezett robbanásnál elvesztette. Így viszont nem volt elég pénzük kifizetni a vacsorát. Viszont amikor ezt közölték, a tulajdonos vörös fejjel, homlokán kidagadó erekkel törtetett az asztaluk felé.

- Mégis hogy merészelik…?! Le fogják dolgozni! – fujtatta.

- Nekem lenne egy jobb ötletem,- szólalt meg Xellos, letéve kiürült borospoharát s félrevonult a tulajjal. A csapat többi tagja mind meglepve figyelte, ahogy a férfi lassan megnyugszik, s a csapatot figyelve bólogat Xellos szavaira. Mikor visszatértek az asztalhoz, mindenki érdeklődve fülelt.

- Rendben, akkor a fekete és a szőke hajú hölgy jöjjön velem. – mondta a tulaj. Amelia és Philia váltottak egy pillantást, majd követték a kövér kis ember, s eltűntek egy ajtó mögött.

- Mit műveltél, Xellos?! - kérdezte idegesen Lina.

- Elintéztem a problémát. – felelte titokzatos mosollyal a Mazoku. – De pár perc múlva megláthatod.

Nem is kellett sokat várni. Néhány perc múlva megjelent a tulaj, nyomában Ameliával és Philiával. Mindketten ugyanazt a jelmezt viselték, amit a pincérlányok is.

- Te jó ég… - mondta Lina. – Ez… zseniális Xellos!

- Mi az hogy „zseniális”?! – hüledezett Philia. Arca még mindig piros volt a megaláztatástól, de szemei csak úgy szikráztak a dühtől, sárkányfarka pedig megjelent. – Ez-ez-ez-ez hülyeség!

- Ne hisztizz már Philia, - mondta Xellos. Tekintete egy pillanatra megakadt az Aranysárkány farkán, majd felpattant és a kis pom-pom farkat a sárkányfarok végére tette. Philiát ettől kirázta a hideg. – Így már tökéletes! – jelentette ki vigyorogva.

- Te ütődött! Nézd meg hogy nézek ki! Én erre nem vagyok hajlandó! – dühöngött Philia, s első lépésként levette kényelmetlen magas sarkú cipőjét.

- Jaj, Philia, ne csináld már…

- Szerintem nagyon aranyosak ezek a ruhák! – mondta vidáman Amelia, s meghallva egy vendég hívó szavát, már szaladt is. A többiek sajnálkozva néztek utána.

- Legalább ő élvezi… - morogta Zelgadis.

- De én nem! – folytatta Philia.

- Jaj, Cephied szerelmére, ne csináld már a parádét! – állt fel Lina.

- Oké, de akkor te is öltözz be!

- Azt már nem. Még hogy ÉN egy ILYEN jelmezbe… soha!

- Hát igen, - szólalt meg Xellos is. – Azért ajánlottam Ameliát és Philiát, mert Linának túl kicsi a melle egy ilyen ruhához.

Lina erre támadásba lendült, hogy megölje a Mazokut.

- És még minket tartanak gyereknek,- jegyezte meg Lacey Jessenek, aki egyetértően bólintott.

Az este pedig egész kellemesen telt. Amelia és Philia az asztalok között szaladgáltak, s próbálták kikerülni a túl részeg vendégeket, akikkel ha nem vigyáztak, könnyedén otthagyhatták a nyuszifarkukat.

Mikor már alig volt vendég, s odakint az ég teljesen fekete volt, az egyik kedves pincérlány elvállalta a továbbiakat, így Amelia és Philia fáradtan indult fel közös szobájukba, mikor hirtelen megjelent köztük Xellos.

- Te meg mit akarsz? – morogta fáradtan Philia.

- Csak gondoltam én is megyek lefeküdni. A többiek már mind régóta alszanak.

- És te akkor miért nem alszol?

- Gondoltam, hogy irigykedjen a többi ember, megmutatom hogy én megyek fel a két legszebb nyuszival! – mondta vigyorogva és átkarolta mindkét lány derekát.

- Álmodozz csak, perverz disznó! – Philia egy mozdulattal hátralökte.

- Jó éjt, Xellos! – köszönt el Amelia, majd Philia is belépett utána a szobába, majd még egyszer hátranézett Xellosra.

- És jó éjt puszit nem kapok? – kérdezte a Mazoku vigyorogva, s mikor Philia becsapta az ajtót, ő is elvonult a saját szobájába.

Amelia viszont nem tudott aludni. A plafont bámulta, a Hold fénye rávetült, odakintről csak a kukákban kutató macskák távoli zaja hallatszott, s Philia is békésen aludt a szoba másik felében.

De Amelia nem tudott. Pedig nagyon kimerült volt, sajgott a lába a cipőtől, de mégsem tudott elaludni. Valami motoszkált benne, de nem tudta megfogalmazni az érzést. Igazából nem is értette. Különös, talán aggodalomhoz hasonlított az érzés, de mégsem az volt. S ez a különös, nyugtalanító érzés nem hagyta nyugodni.

Forgolódott, az ágy pedig nyikorgott. Végül talált egy fénysugarat, ami megnyugtatta. Egy régi emléket, egy érzést. Ezt a boldogító, felszabadító érzést akarta érezni ismét. Érezte, amikor végeztek Rezo másolatával, amikor a Pokol Ura elpusztult és Lina és Gourry megmenekült, és amikor legyőzték Dark Start. A Diadal semmihez sem hasonlítható érzése, amit a hozzá vezető munka és küzdelem árán értek el. Megfoghatatlan és leírhatatlan, semmihez sem hasonlító, és semmi mással nem kiváltható érzés. És azzal, hogy újra felidézte mindezt, hogy újra érezte a diadal halvány kis szikráit a szíve mélyén, megnyugodott, s elnyomta az álom.