19. The End

Megfogtam Rezo kezét és elteleportáltam, Ken meg a többiek, pedig utánam. Egy korházba teleportáltunk, ahol nagy volt a sürgés-forgás. Odamentem a recepciós nőhöz, és megkérdeztem, hol van a doktor úr.

- Most a műtőben, de fél óra múlva kijön.- válaszolt a nő.

- Köszönöm!- és a váróterembe mentem, ahol a többiek is voltak.

- Mit akarsz itt Yolei?- kérdezte Zelgadis.

- Hogy mit akarok? Meggyógyítani Rezot!- válaszoltam.

- Rezo az ellenségünk!- mondta Lina.

- Miért csinálod ezt Yolei...

- Tudom, hogy te nem akartál minket bántani, és ha már háromszor is éled az életed... Legyen igaz a mondás, hogy harmadszorra minden sikerül!- mondtam Rezonak. Mikor kijött a doktor, odarohantam hozzá.

- Elnézést, ööö... lenne egy ember, akinek a vakságát, lézeres szemműtéttel meg kellene gyógyítani.

- Rendben, van rá pénze?

- Pénz?? Na ide figyeljen!! FALAKNAK LÖKDÖSTEK, TŰZGÖMBÖKET HAJIGÁLTAK HOZZÁM, KISHIJJÁN MEGHALTAM ÉS MAGA PÉNZT KÉR TŐLEM??!!- lettem egy „kicsit” ideges.

- Sajnálom, de ha nincs pénz...

- Nem hallotta kristálytisztán? Vagy akar egy delej-gömböt? Delej...

- Ne! Bármit csak ne bántson!! Kit kell meggyógyítani?- kérdezte, majd Rezora mutattam.

- Rendben, máris készítem a műtőt. Nővér!- szólt a doktor úr egy nővérnek.- Vezesse be azt a férfit a szemműtőbe! -és Rezot máris elkezdték műteni. Mi meg csak vártunk és vártunk.

- Yolei, elmondanád még egyszer, miért jó nekünk, ha Rezo meggyógyul?- kérdezte Lina.

- Nemtom... De szeretek segíteni másokon. És az biztos, rosszul nem járhatunk!- válaszoltam.

- Én hiszek neked Yolei kisasszony!- mondta Amelia.

- És én is!- vágta rá Sylpheel.

- Kösz! Ti vagytok a legjobb barátaim!- és átöleltük egymást. Egyszercsak, Tray rohan be az ajtón.

- Yolei... Andy...Yolei!- mondta lihegve Tray.

- Igen?

- Mi az?

- Képzeljétek... Ma a Parkban... Egy hatalmas nagy buli lesz, és képzeljétek kit kértek meg, hogy lépjenek fel... Melyik együttest?- kérdezte zihálva.

- Kit?

- A The Rasmust? Az a kedvencem!!- mondtam izgatottam.

- Dehogy! Minket! Mi fogunk fellépni!

- Mi? Hurrá!- örvendeztünk együtt Andyvel.

- Khm! Visszatérve Rezora...

- Zelgadis... Hagyd már ezt a Rezo témát!- javasolta Xellos.

- Te csak ne szólj bele. Különben is, mit érdekel ez téged?

- Ahha... Tudom már miért vagy így kiakadva, hogy Rezo meggyógyul!- mondtam.

- Tényleg, miért?- kérdezte Amelia.

- Mert vagy, Zelgadis Rezora, hisz az ő betegsége gyógyítható, de a te problémádra még nem találtál gyógyírt!- mondtam.

- U-Ugyan már...- próbálta magát leplezni Zel.

- Rossz próbálkozás!

- Na jó, így van...

- Nyugi, biztos vagyok benne, hogy majd Rezo hálája jeléül, visszaváltoztat!- mondtam, de az orvos kijött, és odajött hozzánk.

- Kész, végeztem. Egy hét, és már a kötést, a szeméről, le is lehet venni.- és a doktor elment.

- Egy hét? Nekünk egy napunk sincs!!- mondta Gourry.

- Majd felgyorsítom a gyógyulást. De... Hogy lesz? A koncertünk után, vagy előtt küldjelek titeket vissza?- kérdeztem.

- A koncert után! Kíváncsi vagyok, milyenek lesztek!- javasolta Lina.

- Nevezzük ezt... Amolyan búcsú koncertnek!- mondta Xellos.

- Oké! Most pedig mennyünk be Rezohoz.- mondtam.

- Oké!- és bementünk.

- Hogy vagy?- kérdeztem.

- Köszönöm jól, de... Úgy levenném a kötést!- válaszolt Rezo.

- De nem szabad! Egy hétig rajta kell lennie!- mondta Sylpheel.

- De... Ha gondolod... felgyorsíthatom a gyógyulást!- mondtam.

- Ó, kérlek!- és odamentem Rezohoz, a kezemet a szeme elé tettem és meggyógyítottam, majd levetettem a kötést.

- Látok... én látok. Varázslat nélkül...

- Ugye, megmondtam.

- KHM khm! -köszörülte a torkát Zel.

- Na jól van!- megfogtam Zel kezét, és kivonszoltam.- Miért nem tudsz örülni annak, amid van? Miért az a fontos, hogy mid nincs?

- Hogy érted?

- Hogy, hogy! Hát úgy hogy neked mindig az a fontos, hogy mid nincs! Hogy nincsen olyan külsőd amilyent te szeretnél! Meg hogy nincs rá gyógyír.

- Miért akkor mi a fontos?

- Idefigyelj! Nekem nincsenek szüleim, nem volt rendes gyerekkorom, hamarosan még a legjobb barátaimat is elveszítem, de ez eltörpül az mellet, hogy velem van Andy, vigyáznak rám a testvéreim, kiélvezhetem a tini, és a felnőtt korom, és még velem vagytok, sőt, most már rendes életem is lesz!

- Igen, de több jót soroltál fel, mint rosszat!

- Mert észre veszem a jót is, nem csak a rosszat! Te viszont nem. Pedig... Rengeteg sok, jó, megbízható barátod van, kalanddal teli életed, és még Amelia is, fülig szerelmes beléd!

- Ezt... Ezt meg honnan veszed??

- Jajj, ne mond már, hogy nem vetted észre!! Már mindenki tudja!- majd hosszas csend után Amelia kikukucskált.

- Ööö... Bejöttök?

- Persze!- mondtuk kórusban, és bementünk.

- Yolei... gyere ide!- mondta Rezo, miközben felült.

- Igen?- és odamentem Rezohoz.- Mit akarsz?

- Nagyon szeretném megköszönni, amit tettél értem, és szeretném meghálálni, csak mond meg hogyan!

- Lenne egy-két tippem!- súgtam oda Rezonak, és Zelre mutattam.

- Úgy érted...?

- Aham!- bólintottam.

- Zelgadis, gyere ide!- és Zel odament, majd Rezo elmondott egy varázsigét. Egyszercsak Zelgadis bőre megváltozott, nem kék volt, hanem rendes bőr színű. Majd a kiütései is eltűntek, végül a haja is rendes lett. Zelgadis nem vett észre semmi változást, csak azt, hogy mindenki őt bámulta tátott szájjal. Belenézett az ajtó melletti tükörbe és elkezdett örvendezni!

- Köszönjük Rezo!- mondtam.- De most mennünk kell!

- Nekem is.- és Rezo felállt.- Be szeretném pótolni azt az időt, amikor rengeteg embert gyógyíthattam volna meg. Köszönök mindent, és legyetek boldogok!- majd Rezo eltűnt.

- Nagyon szívesen!- mondta Lina.

- Most már boldog vagy Zelgadis úrfi?- kérdezte Amelia.

- Igen, akár dalra is fakadnék!- mosolygott Zel.

- Azt inkább ne!- mondta Lina.

Haza mentünk a hangszerekért, közben Lináék visszaöltöztek a saját, régi ruhájukba és készülődtek a hazautazáshoz.

- Úgy fogsz hiányozni Yolei kisasszony!- mondta Amelia.

- Te is nekem! -majd átöleltük egymás.

A koncerten legalább ezren néztek minket. De nem izgultunk, elkezdtünk énekelni.

- Hello hello mindenkinek! Mivel a legjobb barátaim számára, ez a koncert az utolsó, ezért ez most egy amolyan búcsú koncert lesz, így nem csoda hogy egy kicsit szomorkás számok fognak következni!- és kezdtem Megasztár - Búcsúdalát. Majd a t.A.T.u 30 Minutes című száma következett. Közben Lina, Gourry, Xellos, Zel, Sylpheel, Amelia a többiek és én is visszaemlékeztünk, hogyan találkoztunk, milyen kaladjaink voltak, és, hogy milyen jól elvoltunk. A 30 Minutes után, Zsédenyi Adrienn, Mennem kell, című száma következett. Itt kicsit a szerelmeseknek kedveztem. És minden pár elkezdett táncolni. Gourry felkérte Linát, utána Sylpheelt. Amelia búsan nézet Zelre, hisz azt hitte nem fog vele táncolni. De Zel odalépett hozzá és megkérdezte:

- Szabad egy táncra?

- Igen!- mondta lelkesen Amelia, én és Andy is táncoltunk a színpadon.

- A következő számot, az egyik legjobb barátomtól tanultam, és ez mindig fel tud vidítani!- mondtam miután vége volt a számnak.- Kicsi lány vagyok én, ne bántsatok engem. Kérlek, megérdemlem a szerelmem!

- Ezt meg honnan tudja???- kérdezte Lina és Amelia^^

- Bocs, de túl jó sztori volt, ahhoz hogy ne mondjuk el!- mondta Xellos. Mivel tudni illik, hogy ezt a dalocskát Lina és Amelia énekelte, amikor azt hitték, hogy ez egy védő varázsige. De nem az volt, és jól leégtek, főleg azért, mert jó cikis ruhát kellett viselniük^.^. Ez a szám után, már saját dalokat énekeltünk. Először a nagy slágert, a Félelem nélkül c. számot adtuk elő, majd azt követte a Halhatatlan, a Sötétség és fény, az Egy rossz döntés következett.

- Most pedig, szeretném megkérni a barátaimat, hogy jöjjenek fel a színpadra!- mondtam, és Lináék máris fent voltak. Mindenki csodálkozva nézte a ruhájukat, és a viselkedésüket.

- És most, ez a szám szóljon nektek!- mondtam és elkezdtem énekelni a Ne menjetek el című számunkat.

- Annyi szép emlék fűződik mindenhez, amihez hozzá értetek, Annyi szép emlék botorkál lelkemben.

- „Oh Yolei, mi mindig veled leszünk!”- gondolta Sylpheel.

- Ne menjetek még el! Ne hagyjatok el! De tudom, egyszer megtörténik, Útjaink elválnak, és el is tűnik!- énekeltem és közben csak emlékeztem vissza, hogy amikor találkoztunk, azt hittük egymásról, hogy ellenségek vagyunk, de mégis milyen jó barátok lettünk.- Ne menjetek még el! Ne hagyjatok el! Mi egy csapat vagyunk, jóban-rosszban összetartunk! -és közben öleltük egymást, egyenként, és közösen is. Elkezdtem sírni, ahogy a többiek is. Nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogy elveszítjük egymást. Annyi szép emlék, annyi tapasztalat gyűlt össze ebben a fél évben. Ha belegondolok, hogy egy bájital miatt találkoztam Lináékkal... Visszaemlékeztem mindenre, ami velem, és Lináékkal történt. Hogy mennyire égő volt, amikor találkoztunk és én a telefonról beszéltem, hogy mennyire érdekelte őket a könyvem, hogy Amelia apját Ken és én felélesztettük, hogy Amelia majdnem elrontotta a sütőt, a párnacsatára, meg mindenre, ami velünk történt. Már nem láttam a könnytől, annyira bőgtem. Nem akartam őket elengedni, de muszáj volt. Egyrészt azért is, mert ha nem teszem meg, a világnak annyi, más részt Lináéknak az a legjobb, ha a saját világukban maradnak. Vége lett a koncertnek és lementünk a színpadról. Már elég sötét volt, hisz fél hét volt, és sajnos télen olyankor már sötét van. Én már írtam egy varázsigét, és elő is vettem.

- Nem hiszem el, hogy el kell mennünk!- mondta Sylpheel.

- Én sem. - mondta Amelia, majd én oda mentem hozzá, levettem a gyémánt kitűzőmet, és a kezébe adtam.

- Ezt, ezt miért kapom?- kérdezte.

- Azért, hogy ne felejts el! Meg, hogy védjen meg mindentől!- mondtam.

- Ó. Köszönöm! Akkor ez pedig a tiéd, hogy te se felejts el engem!- mondta Amelia, és ő az egyik karkötőjét adta nekem, én meg rögtön fel is húztam.

- Kösz!-és átöleltem könnyezve.- De nehogy elfelejts!- majd Sylpheelt öleltem át.

- Légy jó Yolei!- és mentem sorba, Lina, Zel, Gourry és Xellos következett. Mindenki csak azt hajtogatta: „Ne felejts el!” „Legyél jó”.

- Zel. Ne felejtsd! Nem az a fontos mid nincs! Hanem, hogy mid van!- mondtam és Zel bólintott. Hátrébb léptem, és kezdtem a varázsigét.

- Dimenziók, világok. Varázsige száll rátok. Rám ruházott hatalommal, bűnömmel, bánatommal. Szép emlékeket ne vedd el, barátaimat küld innen el! Térjetek vissza világotokba, éljetek békességben, nyugalomban!- és kezdtek eltűnni. Ekkor még utoljára leforgott előttem a velük töltött idő.

- Yolei! Ne felejts el!- kiáltotta Amelia.

- Téged... Téged nem lehet elfelejteni!- és megint elkezdtem sírni, akárcsak Amelia. Egyszercsak, eltűntek. Én a térdemre estem. Elkezdtem még jobban sírni.

- Yolei... Akarod, mehetünk együtt haza.- ajánlotta Andy.

- Nem... Most szeretnék egyedül lenni.

- Oké. Majd otthon találkozunk.- mondta Maya, majd Kennel elteleportáltak, Andy és Tray pedig haza mentek. Én még egy darabig a földön voltam, majd felálltam, és én is hazafelé mentem. Az életem teljesen megváltozott ebben a fél évben. Már nem terrorizál Barbas, nem kell naponta harcolnom, de... Lináékkal sem lehetek többé. Ahogy végigmentem egy hídon megálltam, és a vízen visszaverődő holdat néztem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy már nincs velem a gyönyörű varázslózseni azaz Gourry réme, Amelia szíve választottja, Lina védelmezője, az igazság bajnoka, Gourry nem is olyan titkolt imádója, és a trükkös pap. Tovább mentem, az emberek olyan boldogok voltak, hogy újra minden a régi. Ha tudnák, mi zajlott igazából le... Lassan haza értem. Nem voltam éhes, így hát fürdés után rögtön le is feküdtem. És álmomban újra találkoztam Linával, Gourryval, Zelgadissal, Ameliával, Sylpheellel, és Xellossal. Óh, hogy ez milyen szép álom... Kár, hogy csak álom.

THE END

By: Yolei