1 rész: Találkozás Vulpinával.

Mikor Filia megnyitotta buzogány és váza boltját, Jillas a róka ember eleinte szórakoztatónak találta, hogy tisztítja a vázákat, Gravos meg a buzogányokat. Jillas Filiához fordult: „Bocs Filia, de én nem tudnék itt dolgozni.” - „Ezt meg, hogy érted?” - „Hát én is kalandozni szeretnék pont mint az a Verselő Lina.” - Filia ahogy látva Jillas szomorkás arcát, így szólt: „Megengedem, hogy elmenj, nélküled is tudok boldogulni.” - „Köszönöm Filia!!!” - Kiáltotta örömében Jillas, és kiviharzott az ajtón, a távoli hegyek irányába. Filia csak kuncogott, hogy barátja kalandok után vágyakozik, és még elköszönni se tudott Jillastól. Este lett mire Jillas egy erdőbe ért, és holt fáradtan esett össze az álmosságtól. Éjjel az erdő az alvó Jillastól nem volt csendes, és a horkolást mérföldekre is hallani lehetett. Hajnalban a nap sugarai sem ébresztették fel a rókát, de váratlanul Dilger tűnt fel aki, nagy robajjal közeledett az alvó rókához. A róka felriadt a nagy zajra, és ahogy meglátta Dilgert, szinte a félelemtől nem mert megmozdulni. Dilger halálos sebeket okozott Jillasnak, és a róka tehetetlenül feküdt haldokolva a földön. Hirtelen egy nőstény róka tűnt fel, és ellátta Dilger baját. A nőstény a barlangjába vitte a haldokló Jillast, és ápolni kezdte őt. A róka órákon át eszméletlenül aludt, és a nap lemenőben volt, mikor Jillas magához tért. A róka kinyitotta szemeit, és homályosan pillantotta meg a nőstény arcát, de a homály hamar eltűnt a szeme elől, és teljesen zavarba jött a nőstény mosolyától. „Qué tal?” - „Mi, mit mondasz?” - „Vulpina me llamo. Y tú cómo te llamas?” - „Bocs, de egy szót sem értek abból amit beszélsz. És nem Vulpinának hívnak.” - A nőstény felnevetett, és így folytotta: „Te buta, nem is azt mondtam, hogy Vulpina vagy. Az az én nevem! És azt kérdeztem, jobban érzed-e már magad?” - „Pe, pe, persze, már jobban érzem magam. És, és Ji, Jillas a nevem. Különben szép neved van.” - „Kösz, és érdekes róka lehetsz.” - Kuncogott Vulpina, és Jillas kissé elpirult Vulpina kuncogásától. A him róka teljesen zavarban volt, hogy egy nősténnyel barátkozik, és nem mert megszólalni se, csak ha fontos volt. Valahányszor dadogott, Vulpina csak kuncogni tudott, és látszólag tetszett neki az új jövevény, akivel összebarátkozott. Vulpina napokig ápolta Jillas sérüléseit, és Jillas egyre jobban megkedvelte a segítőkész nőstényt, aki mindig kedvesen bánt vele. Jillas szemében Vulpina volt a megtestesült kedvesség és jóság. A róka le nem tudta venni tekintetét Vupináról, és mindig másfelé nézett, mikor Vulpina észrevette, hogy bámulják. Egy este Jillas így szólt: „Vulpy ni, nincs ke, kedved sé, sétálni ve, velem az er, erdőben?” - „Szivesen mennék Jillas, de nem lehet, mert hamarosan jön Vulpino a bátyám, és nem szereti ha nem vagyok a barlangban.” - „Vulpino?! Az iker testvéred?” - „Sí, honnan tudod?!” - „A nevetek hasonló.” - Szólt Jillas, és egyedül ment az erdőbe. Vulpy kissé megrémült, mikor megpillantotta a barlanghoz közeledő Vulpinot, és félt, hogy Jillas miatt dühös lesz rá. „Vulpina ki az a vörös róka ott?” - „Ő Jillas, egy barátom.” - „De nem barátkozhatsz vörös rókákkal!” - „Sárga róka, vörös róka, mi a különbség?!” - „Tudod jól, mennyire ki nem állhatom a vörös rókákat!”