3. fejezet

Philia azt hitte, menten széthasad a feje, mikor felébredt. Ilyet sem érzett még, hogy valakinek ennyire fájjon a feje, és ilyen másnapos legyen. Szemét dörzsölgetve felült, s próbált visszaemlékezni, hogy került az ágyba. Arra tisztán emlékezett, hogy Linával beszélgettek, és után ő is kiborult, és…

Na de ki öltöztette át? Magára nézett s egy spagetti pántos selyemhálóinget viselt. De ő egyáltalán nem emlékezett rá, hogyan került rá ez a ruhadarab, a többi… a többi ruhája pedig eltűnt!

Egész testében megremegett, és érezte, hogy elönti a forróság. Valaki… levetkőztette őt, amíg aludt…

Kiugrott az ágyból, s kirohant a szobából. Végigrohant a folyosókon, majd le a földszintre, a konyhába. Ahogy sejtette, mindenki ott volt már. Lina, hatalmas sötét karikákkal a szeme alatt, mélyen kávéja fölé hajolt, s tekintete teljes hiányban volt bármi féle jelének arra vonatkozólag, hogy végez bárminemű agyműködést; Zelgadis Ameliával beszélgetett, Seiruun jövője volt a téma; Jesse vajas pirítóst reggelizett, s Linát figyelte; Xellos pedig… sugárzó mosollyal kapta fel fejét, mikor az Aranysárkány belépett.

- Teee…- Philia keze annyira remegett, hogy hálóingébe kellett markolnia. - Te…te…te…

- Valami baj van? - szakította félbe Zelgadis.

Philia egy heves mozdulattal ruhájára mutatott. - Én tegnap este NEM öltöztem át! - kiabálta magából kikelve. Bármilyen meglepő, mindenki fáradtan Xelloshoz fordult, akinek egy nagy izzadságcsepp pergett le a nyakán.

- Tudod… az igazság az, hogy te magad öltöztél át… láttam! - vakargatta tarkóját a Mazoku, miközben óvatosan felállt, ügyelve arra, hogy ne csökkenjen közte és Philia között a távolság.

- Ezt ne próbáld meg bemesélni nekem! - kiabálta az Aranysárkány.

- Annyira részeg voltál, hogy nem is emlékszel? Ez igazán… - nem tudta befejezni a mondatot. Lina, aki eddig kifejezéstelen arccal ült maga elé meredve, most felpattant, kikapta maga alól székét és fejbe vágta a Mazokut. Xellos a földre zuhant az ütéstől, és Lina jól irányzott rúgásának köszönhetően az ajtófélfának száguldott.

- Ezt odakint folytassátok! - kiabálta Lina, s visszaült székére. - Fáj már tőletek a fejem…

- Ez csak a másnaposság - morogta csípősen Zel.

Philia nem is habozott, megragadta a földön fekvő Mazoku köpenyét és kihúzta maga után. Az előcsarnok néptelenül, kongott az ürességtől.

- Ha a ruháidat keresed, a szekrényben vannak. - mondta Xellos, és már vonult is volna vissza, de Philia köpenye sarkára lépett.

- Mi történt este?

- Leittad magad…

- Azt tudom! Idióta! Arra vagyok kíváncsi, mi történt azután!

Xellos úgy tett, mintha gondolkozna, majd mosolyogva megszólalt. - A hangos éneklésre jobb szó híján, amit Linával produkáltatok, Jesse és szerény személyem lementünk megnézni, mi a nagy zenebona oka. Te és Lina egymásba karolva vinnyogtatok. Jesse pedig ragaszkodott hozzá, hogy mindketten elmenjetek lefeküdni, ő elvitte Linát, én pedig téged.

- Aha… - bólintott Philia, s egy kis bűntudat kezdte szorongatni a mellkasát. - És a ruháim?

- Ismétlem: te magad vetted le őket… szerény személyem társaságában. - tette hozzá, és kajánul elvigyorodott. - Nem is hittem volna, hogy olyan sok ruha alatt ilyen jól né…

Philia megszégyenülten húzott be a Mazokunak, aki így ezt a mondatát sem tudta befejezni. Majd sarkon fordult, s felrohant a lépcsőn. Visszatért szobájába, útközben pedig Xellost szidta. Nem volt elég hangos DÜHÖS szó ahhoz, hogy le lehessen írni azt az iszonyatos mennyiségű mérget, ami Philia érzett. Majd’ szétrobbant, és legszívesebben a legkülönbözőbb kínhaláloknak vettette volna alá Xellost.

Szobájába érve bezárta az ajtót s felcsapta a szekrény ajtaját. Egy kicsit meglepődött, hogy ruhái mind szépen össze voltak hajtogatva…

Xellos visszasétált a konyhába, közben pedig azon elmélkedett, hogy mostanában egy mondatát sem hagyják befejezni, pedig (meglepő módon) néha dicséret (vagy valami hasonló) lenne a vége.

- Tényleg ő öltözött át? - kérdezte a konyhába belépő Mazokut Zel.

- Nem hiszel nekem?

- Nem. De nekem teljesen mindegy… - azzal Zelgadis felállt és kinyújtóztatta tagjait. - Nem gondoljátok, hogy még ma el kéne indulni?

- De, csak… Lina kisasszony túl másnapos. - mondta Amelia, egy csepp szemrehányással a hangjában.

- Ne nézz így rám, Amelia! Tőlem indulhatunk! - visszakozott Lina, bár arca még most sem tükrözte éberségét. - De mi lesz Seiruunnal?

- A Tanács itt van. Addig mindent szemmel tartanak, amíg távol leszek, nem lesz baj.

- Te tudod… - ásította Lina, majd ő is felállt. - Összeszedem a cuccaimat, amiket a szobámban hagytam, aztán indulunk, ha Philia is kész lesz…

Lina után becsukódott az ajtó, Jesse pedig mint egy ötéves gyerek, akinek megígérték, hogy elmehet a cirkuszba, úgy pattant fel.

- Akkor most Sairaagba megyünk? Komolyan? És harcolni fogunk? És megmentjük a világot, meg minden? - kérdezgette lázas izgalommal.

- Reméljük, igen.

- Ne légy ilyen pesszimista, Zel! - viccelődött vele Xellos, de Zelgadis rideg pillantására lefagyott arcáról a mosoly.

- Te csak ne mondd meg, hogy milyen legyek. - vetette oda a Mazokunak foghegyről, s elhagyta a konyhát.

Egy rövid, kínos csendet követően Amelia is elmenekült, csomagolással indokolva távozását.

- Xellos mester, kihallgattam tegnap este néhány foglyot, és nagyon érdekes dolgokat tudtam meg tőlük! - törte meg a csendet Jesse izgatott hangja

- Valóban? - nézett rá a Mazoku.

- Igen, szóval, - Jesse nagy levegőt vett, s megkezdte beszámolóját. - A szervezet nagy kevés tagból áll, egy-két ezer katona és a ”Centrumban”, ahogy ők nevezik, maximum kétszáz ember dolgozik. A ”Belső Emberek” fejlesztik ki a fegyvereket és dolgozzák ki a haditerveket. A fegyvereiket megvizsgáltam, és valami különös energiát használnak, amiről azt állítják, hogy a Mazokukat és a Sárkányokat is képesek egyetlen csapással elpusztítani.

- Ebben erősen kételkedem. - jelentette ki szilárd meggyőződéssel Xellos. - Lehetetlen lenne egy ilyen fegyver, hacsak… - agya lázasan kutatott emlékeiben, egy információmorzsát keresve. - Jesse, hozz el egy olyan fegyvert, ki fogjuk próbálni! - mondta végül, s egy pillanat alatt szertefoszlott, magára hagyva a meghökkent Jesset.

Jessenek nem volt nehéz dolga: mint az uralkodó barátja, bárhova engedély nélkül beengedték, így könnyedén megszerzett egyet az elkobzott fegyverek közül. Egy hófehér markolatú kardot, aminek hüvelyén fekete gömbök csillogtak. Jobban megnézte az összes fegyvert, s nem kis meglepetéssel tűnt fel neki, hogy minden fegyveren ott vannak a fekete gömbök. Gyorsan elraktározta ezeket, a felfedezéseket s visszasietett a palota előcsarnokába.

A palotában Lina, Philia, Amelia és Zelgadis fogadta. Lina teljesen felfegyverkezve és látszólag kipihenten, Philia is utazóruhájában, Amelia hercegnő pedig fehér-rózsaszín szegélyes kalandozó szerelésben, Zelgadis is vajszínű ruházatban. A csapatból egyedül kis küldetésének megbízója, Xellos hiányzott.

- Hol van az az átkozott Mazoku? - kérdezte ingerülten Philia.

- Azt hittük veled van, de úgy látszik megint elhúzta a síkot… - vakarta tarkóját Lina. - Na mindegy, majd utolér… Induljunk! - Mindenki bólintott, s útnak indultak.

- Na, ha itt balra fordulunk…- Lina már fél órája próbált eligazodni a térképen.

- Lina, ha talán ideadnád azt a térképet, további hosszú és unalmas várakozástól kímélnél meg minket. - próbált Lina szívére beszélni Zelgadis, de hasztalanul.

- Megoldom! - kiabált vissza ingerülten a boszorkány.

Barátai fáradtan sóhajtottak, és újra visszasüllyedtek végtelen unalmukba.

- Annyira unalmas ez így! - ásította Jesse. Egy fa tövében ücsörgött, fejét egyik válláról a másikra hajtotta. - Bárcsak történne valami…

S megzörrent az avar. A néma unatkozás után a száraz levelek zörgése és gallyak reccsenése bombarobbanásnak hallatszott. Mindannyian elhallgattak s felkapták a fejüket.

Nem messze tőlük, a fák között, női sikoltás hallatszott, Jesse pedig nem habozott, az erdőbe vetette magát, hiába kiabáltak utána.

Jesse szélsebesen vágott keresztül a cserjéken, s ügyesen kerülgette a fákat. Nem is kellett sokáig rohannia, egy kisebb tisztásra ért. A tisztáson egy kis patak folyt keresztül, a nap sugarai pedig megtörtek habjain. Némán kémlelt körbe, a madarak pedig élénken csicseregtek. Minden nyugodt volt, majd… a madarak elhallgattak és felröppentek a fákról. Jesse kihúzta kardját hüvelyéből s védekező állást vett fel. A fák körül pedig kirontott egy szörny. Nagy termete, éles karmai, szarvai és szájából előmeredő morotva éles fogai megfagyasztották az ember ereiben a vért, de nem Jesse ereiben. Egy percig sem rémült meg, inkább magához ragadta a meglepetés erejét és a szörnyre rontott. A monstrumnak még meglepődni sem volt ideje, Jesse már kardját egy varázslattal felerősítve, kettévágta. Kardját visszacsúsztatta hüvelyébe, s büszkén nézett körül. A lányt várta, akinek sikoltására ide sietett, de nem látott senkit. Meleg szellő söpört végig a tisztáson, majd egy kedves, csilingelő női hang hallatszott:

- Köszönöm bátor harcos, hogy megmentettél a szörnyetegtől.

- Hát… Semmiség! - vágta rá Jesse s forgolódva kereste a lányt. - Hol vagy?

- Az orrod előtt! - s Jesse előtt egy kis csillag jelent meg. A csillag fénye elhalványult, s egy lány körvonalai rajzolódtak ki. Kis, törékeny teste, szivárványszínű szárnyairól a nap fénye tükröződött vissza. Jesse tátott szájjal bámulta a tüneményt, megdöbbentségét pedig Lina távoli ordítozása törte meg.

- Jesse! Hol a bánatban vagy?! Ha megtalállak, kitekerem a nyakad! Hallod?! - Jesse egy pillanatra belegondolt, hogy a boszorkány most milyen dühös is lehet, majd gyorsan elhessegette ezt a képet.

- Hát… Ö… Én Jesse vagyok.

- Lacey. - mutatkozott be a tündér s bemutatott egy pukedlit. Mielőtt viszont bármelyikük beindította volna a beszélgetést, betoppant a tisztásra Lina Inverse.

- Te idióta kölyök, nem hallottad, hogy kiabálunk?! - fújtatott Lina. - Még egy ilyen, és… - elhallgatott, s bizalmatlanul mérte végig Laceyt. - Na jó, gyerünk! - azzal sarkon fordult, s eltűnt a fák között.

Jesse kínosan köhintett, majd megszólalt. - Most mennem kell, mert Lina kisasszony már így is dühös…

- Lina? AZ a Lina? Lina Inverse? - a kis tündér izgatottan röpködött ide-oda Jesse előtt.

- Igen! - vágta rá Jesse, s nem bírta megállni, hogy ne dicsekedjen. - Ez szigorúan titkos, de egy nagyon veszélyes küldetésen vagyunk, hogy megmentsük a világot!

- Valóban? Akkor gyerünk! - s a kis tündérke eltűnt a fák között, ugyan ott, ahol pár perce Lina. Jesse sem habozott s követte a két hölgyet.

- Nem! - Lina minden határozottságát belesűrítette ebbe az egy kis szóba. Továbbra is az elágazásnál rostokoltak, s a csapat két részre oszlott: Lina, Philia és Zelgadis alkotta azt az oldalt, akik ellenezték Lacey társulását. Amelia, Jesse és persze Lacey pedig kitartottak a tündér társasága mellett.

- Lina kisasszony, meg kell értened! A népemet megtizedelték ezek az ármánykodók, ezért minden tündér és jó nevében szembe kell velük szállnom, és bosszút kell állnom népem szenvedéséért! - Amelia Lacey szónoklatától meghatódva helyeselt.

- Ide figyelj, kislány! Ez nem egy olyan kaland, ahol csak úgy ukmukfukk bosszút állhatsz! Ez egy nagyon veszélyes küldetés, és ilyen kis kislányoknak a legkevésbé sem való!

- Ez igazán nem szép tőled Lina, hogy a mérete miatt nem engeded, hogy velünk tartson! - háborodott fel Amelia.

- Amelia, ne kezd te is!

- Ejnye hát, mi ez a csetepaté? - a nyájas hang gazdája egy fa ágán állt, s látszólag nagyon jól szórakozott.

- Xellos, te maradj ki ebből! - dörrent rá Philia.

- Szerintem szavazzunk! - lépett középre Jesse. - Tegye fel az a kezét, aki nem akarja, hogy Lacey velünk tartson! - az ellentábor keze a magasba lendült. - És most az, aki azt akarja, hogy velünk tartson! - Jesse, Amelia és Lacey keze felemelkedett.

- Ennek így semmi értelme. - Jelentett ki Zelgadis. - Xellosnak is szavazni kell…

- Xellos, gyere ide! - ordította a Mazokunak Lina. Xellos, látva Lina ingerült hangulatát, egy ügyes ugrással a boszorkány mellett landolt. - Na idefigyelj, mellettünk szavazol!

- Ez így nem érvényes Lina! - nyávogta Amelia. - Xellosnak meg van a joga hozzá hogy döntsön!

- Igen, megvan a joga hozzá hogy mellettünk döntsön! - állt ki Philia is.

- Khm, már elnézést… - Xellos szolidan próbálta meg felhívni magára a figyelmet, de rajta kívül mindenki a másikkal veszekedett. - Döntöttem! - kiáltott fel végül. Erre mindenki elhallgatott s ránézett.

- Bár igen keveset értettem a vita tárgyából, de úgy látom a tündér kisasszony velünk tarthatna…

- Igen! - a győztes tábor csapatai ujjongtak, a vesztesek pedig azonnal végrehajtandó kínhalálra ítélték Xellost.

- Na mindegy, ennyit erről. - sóhajtott Lina. - Most már csak azt kéne kitalálni, hogy merre menjünk tovább…

- Ha a tenger felé akarunk menni, a bal oldali ösvény, ha Seiruun felé, akkor a mögöttünk lévő, ha északnak tartunk, jobbra és ha nyugatnak megyünk, akkor a középső. - sorolta az irányokat Lacey.

Lina egy vállrándítással elintézte a további szócséplést, s elindult a középső ösvényen. Mindenki más követte, de szólni nem mertek a boszorkányhoz.

Az út unalmas, felettébb unalmas volt mindenki számára. Még Xellos is megunta Philia szekálását. Lina ment legelöl, szótlanul s csak három dolog járt a fejében: „éhes vagyok, fürödni akarok, pihenni akarok!” De ezen vágyai közül abban a pillanatban egyik sem bizonyult megvalósíthatónak. Elővette zsebéből a térképet, s alaposan áttanulmányozta.

- Min ügyködsz? - sietett mellé Zelgadis.

- Csak megtervezem az utat! - mondat büszkén Lina.

- Te? Tervezel? Hihetetlen… - gúnyolódott Zel.

- Haha, nagyon vicces vagy! Telmoordban jártál már?

- Telmoord? - Zelgadis elgondolkozva meredt a távolba. - Nem rémlik. Minden bizonnyal semmi érdekes nincs ott.

- Nem baj, legalább nyugalmunk lesz! - sóhajtott Lina. - Telmoordból átmegyünk Atlas City-be, utána pedig jön Sairaag!

- Érdekes lesz Veled megtervezett útvonalon kalandozni, - szólt Zelgadis, mosolyogva. - Bár Atlas City-ben még az én jelenlétemben nem tettétek tönkre a várost…

- Muszáj minden lerombolt várost az én számlámra írni? - siránkozott Lina.

- Mivel a legtöbbet te romboltad le, igen! - szemrehányó pillantása hamar megenyhült, majd hátra sandított. - Különös, hogy újra együtt utazunk. Az igazság az, hogy azt hittem soha többé nem találkozunk.

- Hm, azt hitted, ilyen könnyen megszabadulhatsz tőlem?

- Csak reméltem, és azt is, hogy a többiektől is… - Lina is hátranézett. Amelia, Lacey és Jesse együtt pusmogtak középen, hátul pedig rendesen lemaradva Philia és Xellos veszekedett (mivel Xellos a csendben menetelést még jobban unta, mint Philia nyaggatását). Lina elmosolyodott.

- Ugyan Zel, ha néha-néha nem jönnénk össze, mind patetikus, besavanyodott, normális polgárok lennénk!

- Itt mindenki egy örökké valóságnyira áll a normálistól. - nevetett Zelgadis. Lina is elnevette magát.

- Komolyabbra fordítva a szót, mi van az ellenszerrel? Találtál már valamit?

Zelgadis elkomorodva csóválta meg fejét. - Semmit. Mindent átkutattam, bejártam az egész világot, de nem találtam semmit.

- Ne búsulj! - csapta hátba Lina. - Ha ezzel az Új Erővel végeztünk, gyere vissza Gourryval meg velem Zefiliába, és a szavamat adom, hogy kitalálunk valamit!

- Szerinted le tudjuk győzni az Új Erőt? - Zelgadis kutatva nézett Linára, de a boszorkány arca semmiről sem árulkodott.

- Naná! Hisz már egy csomó mindenkit legyőztünk! A Rezo testébe költözött Shabranigdot, Rezo másolatát, Gaavot, a Pokol Urát Phibrizzot, és Dark Start is. - számolta eltávozott ellenfeleit ujjain.

- Ezt így felsorolva… hihetetlennek tűnik, hogy egy élet alatt ennyi kalandban volt részünk. De igazad van. Mindenkit meg tudunk állítani, ha összefogunk.

- Ezért is van a csapatunkban egy Aranysárkány, egy Mazoku és egy Tündér? - Lina siralmas arccal nézett hátra. - NAGYON hosszú utunk lesz!

A nap már lenyugvóban volt a távoli hegyek ormain. Az ég arannyal és rózsás színekkel szövődött át. A kis falucska fogadójában minden a megszokott volt: az emberek jókedvűen mulatoztak, s kipihenték a földeken való kemény munkát. A fogadónak most viszont különös vendégei voltak: egy csapat fiatal, akik majd annyi ételt rendelt, mint amennyi egy hétre ellátja az egész falut.

A vendégek pedig felettébb különösen néztek ki: az egyik férfinak kék bőre és különös kőszerű kinövései voltak az arcán, egy másik lánynak hosszú manófülei voltak, s a legfurcsább egy kis tündér volt a csapatban.

- Mielőtt nekilátnánk a vacsorának…

- …mivel Lina vacsora után már agyilag teljesen zokni… - szakította félbe Linát Xellos, amiért a boszorkány le is ütötte.

- Szóval, mielőtt megvacsoráznánk, Lacey, elmondanád, hogy mi történt a népeddel?

- Természetesen. - a tündérke az asztal közepére ült. - Egy nap, pár tucat fehér egyenruhás katona tévedt az erdőbe. Azt hittük, hogy valami szekta tagjai és eltévedtek. Mikor néhányunk a segítségükre sietett, különös fegyvereikkel elpusztították társaimat. A mi erőink kevésnek bizonyultak, hogy megvédjük ezektől a betolakodóktól a várost, így el kellett menekülnünk.

- Igen, ez pont azokra a fickókra vall. - sóhajtott Lina s a gyertyalángra függesztette tekintetét. - Na de most kár búsulni, ne legyen már mindennap szomorkodás!

- Ja, neked már nem is lesz, mivel itt jön a rendelésed… - morogta gúnyosan Xellos, de Linához már el sem értek a szavai.

- Szomorú, amit a népeddel tettek, Lacey kisasszony - szólt a tündérhez Jesse. - De Lina kisasszony mindenkiért bosszút fog állni!

- Naná! - kiáltott fel Lina két falat csirkecomb között.

A csapat elfordította tekintetét a zabáló Lináról, de a fogadó többi vendégének nem volt ilyen szerencséje.