07 - Itt Az Idő A Harcra! Védd Meg Akit Szeretsz!

Ha a reggeli volt halk és szolid, akkor a vacsora lehangoltabb nem is lehetett volna, miután a Slayers visszatért a hotelbe. Körbeülték az asztalt, abszolút nem mondtak egymásnak semmit. Mindenki lehangolt és levert volt, még mindig a víziók hatása alatt, de próbáltak megfeledkezni róla. A tudat, hogy holnap meghalhatnak, hatalmába kerített mindenkit, bár mindig benne volt a halál a pakliban, most mégis nagyobb volt a nyomás. Lina ingerülten nézett Gourryra, aki csak villájával turkálta az ételt. Zelgadis a falat bámulta Amelia feje felett, de tekintete teljesen üres volt. Philia Valgaavot nevelte, hogy egye meg rendesen a vacsorát és ne dobálja az ételt, de rajta is látszott, hogy fél és hogy ideges.

Végül, miután így telt az idő, Amelia felállt, elfordult az asztaltól, és egy szó nélkül elindult. Naga értetlenül nézett utána - nem tudta, mi ütött bele a többiekbe, nem tudta mi történt az erdőben, mivel a Slayers nem beszélt túl sokat a bent látottakról. "Ilyen korán már ágyba mész?” kérdezte halkan.

Amelia anélkül bólintott, hogy megfordult volna. Naga nem érthette, hogy érzett amikor látta magát meghalni, vagy amikor Zelgadist látta meghalni, így ne is szóljon inkább hozzá. Kisétált, mielőtt bárki is megállíthatta volna, úgy érezte ilyen borzalmas érzést még sosem érzett. Felsétált a lépcsőn, de minden lépése ágyúdörgésszerűen hangos volt neki. Mikor felért az emeltre, az ajtajához lépett - de csendesen megállt s megfordult az ő szobájával szemben álló ajtó felé.

A holdfény besütött a folyosó végében álló ablakból, és minden ajtó ugyanolyannak tűnt - de Amelia tudta, hogy az Zelgadis szobájának ajtaja. Philia kérdése visszhangzott fejében, amire nem tudta a választ. Mi történt a karkötőjével? Megtartotta, vagy eldobta? Aggódott érte úgy mint ő aggódott Zelgadisért? Szíve a torkában dobogott, mikor ellépett ajtajától s Zelgadiséhoz lépett.

A következő dolog, amit észrevett hogy kinyitja az ajtót és belopózik a szobába, az árnyékok félelmetesnek hatottak. Körbenézett, s nyugtázta hogy minden rendben van, Zelgadis szobája szép volt, rendes és precízen elrendezett. Az ágy teljesen le volt simítva, az utazóbőrönd pedig az ágy mellett feküdt, benne Zelgadis kilógó ruháival. Amelia úgy döntött, ott kezdi.

Hallotta, ahogy fejében megszólal az "igazság” hangja, hogy nem igazán szép dolog mások cuccai között kutakodni, de valami erősebb hang elnyomta ezt és arra bíztatta hogy nyúljon bele a táskába. Óvatosan kivette a pólókat és nadrágokat, a kardot az ágyra fektette. Biztos nem dobta el! Végleg megutálja, ha mégis megtette.

Ujjai ekkor valami gömbölyűt és simát érintettek meg, s szíve nagyot dobbant. Kihúzta kezét a táskából s meglátta az ő régi karperecét, a kék kő csillogott a holdfényben, s a benne lévő kis fehér csillag csak úgy szikrázott. Megfogatta óvatosan. Zelgadis megőrizte. Nem dobta el az után hogy elment. Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem hallotta meg a folyosón közelgő léptek zaját, csak mikor kicsapódott az ajtó.

"Amelia?”

Amelia felugrott és megfordult, szemében zavar és félelem tükröződött. "Zelgadis!”

Zelgadis belépett a szobába s megállt Amelia előtt pár lépéssel. "Mit csinálsz az én - ?”

Egy pillanatra senki sem beszélt. Amelia borzalmasan érzete magát s szemei megteltek könnyel. "Sajnálom, csak látni akartam hogy megőrizted-e…” suttogta. Ezzel visszarakta a karperecet a táskába és elrohant Zelgadis mellett, mielőtt az megállíthatta volna.

Zelgadis utána iramodott, de Amelia ajtaja már becsapódott. "Amelia! Várj!” egy hosszú, néma perc következett. Becsapta maga mögött ajtaját, tudta hogy Amelia nem fog kijönni. Szeme végigpásztázta dolgait, majd megakadt a karkötőn, kezeibe vette s elgondolkozva nézte a csillogó követ. Amelia…

~*~

Xellos a kertben ült, de több gonoszságot és bánatot érzett, mint általában. Nem mehetett vissza az alűrbe máris, vagy a Rémálmok Ura visszaparancsolta volna Mypross Szigetre. És nem mehetett Lord Beastmaster barlangjába sem mert, ő is visszaküldte volna Mypross Szigetre. Szóval a legjobb ötlet az volt, ha ott marad Myprosson, amit a legkevésbé sem akart.

Nem értett a víziót. Egyik része azt mondta, hogy Rowdy csak egy öreg halott bölcs, aki csak meg akarta ijeszteni a Slayers, és Xellos ravasz volt ahhoz hogy megijedjen. De másik fele viszont azon tépelődött, hogy miért nem volt benne abban a jövőben. Philia ott volt, és Lina, Gourry, Amelia és Zelgadis is, de önmagát nem látta sehol. És azok a fények, amik kioltották Philia életét…

Xellos megborzongott. Boldognak kéne lenni Philia jövőjére tekintve, főleg hogy nem kell több tervet szövögetni, de mégsem volt boldog, ha arra gondolt. Ha bármi, amit érzett, hasonlított az aggódáshoz és a féltéshez és a legkevésbé sem találta kellemesnek az érzést. Beastmaster bizonyára nagyon megbüntetné, ha megtudná hogy nem akarja egy Arany Sárkány halálát, de az igazság az volt, hogy ő nem akarta, hogy Philia meghaljon - és nem tudta, miért érzi ezt. De ha valaki az utolsó pillanatban megmentené, nem halna meg. Lina túl elfoglalt lesz Gourry megvédésével, és Zelgadis és Amelia is egymással fognak foglalkozni. Vagyis egy lányra gondolhatott, hogy megmentse Philiát - Naga, ez volt a neve. De nem bízott meg Nagában, nem látszott túl erősnek vagy segítőkésznek. Philiának nagyobb védelemre van szüksége, mint amit Naga nyújthat, nagyobbra mint Luna inverse, ha ez lehetséges.

Egyetlen lépés elég ahhoz hogy megmentsük valaki életét. Ezek voltak a Mindenség Anyjának szavai. De ő nem hitte, hogy Golham olyan erős lenne, hogy akár ő meghalhatna tőle. Miért nem lepődik meg? Várta a választ, de az nem érkezett.

Halk hang hallatszott, ahogy kinyílik az ajtó, és ahogy Xellos odanézett, látta hogy Gourry lép ki egyedül a teraszra, depressziósnak és lehangoltnak látszott. Xellos elmosolyodott. Ha nem gondolkozik a válaszon Philiát és a víziót illetően, dolgozhat a Rémálmok Urának tervén. Felvette hát legvidámabb mosolyát és megszólalt, "Hello, Gourry!”

Gourry felugrott, majd ránézett s elmosolyodott. "Hé, Xellos!”

"Egy kicsit lehangoltnak látszol,” közölte a diagnózist Xellos. "valami baj van?”

"Oh… uh, no.” Gourry lenézett cipőjére. "Tényleg semmi, komolyan.”

"Nem ülsz le?” Xellos megint mosolygott és arrébb húzódott hogy egy szabad helyet adjon a kövön. "Valami nyomaszt téged, Gourry.”

Egy pillanatig Gourry habozott, majd odasétált és leült, szemeiben elveszettség tükröződött. "Van valami, ami nem hagy nyugodni itt bent.” Mondta halkan.

"Oh?” megpróbált együtt érzőnek látszani, és Gourryn látszott hogy szomorú. Gourry nem éppen a legokosabb ember volt, de ezt a Rémálmok ura úgy sem értett volna.

"Ja, a holnapi csata,” folytatta Gourry. "Nem akarok meghalni! De azt sem akarom hogy Lina meghaljon! És én nem tudom megvédeni a Fénykard nélkül!”

"Biztos vagyok benne, hogy Lina meg tudja védeni magát,” válaszolta Xellos.

"De én vagyok a védelmezője! Megígértem neki, mikor először találkoztunk.”

"Miért?”

"Mert akkor még egy kislány volt és szüksége volt valakire…” sóhajtotta Gourry.

"Ezért vagy mindig mellette?” mosolygott Xellos.

"Nem t’om…”

Ezt megjegyezni, gondolta Xellos fáradtan. De arcizma sem rándult.

Gourry pedig tovább beszélt, fel sem figyelve a mellette ülő szörnyre. "Lina megmentette az életem, mielőtt még én megmenthettem volna. Megmentette az egész családomat, mielőtt még megszülettem volna… Hogy fizethetném ezt neki vissza? Azt mondja, nem foglakozzak ezzel, de én tudom, hogy az a helyes, ha megteszem. És ha kell, az életemmel védem meg őt holnap.”

Xellos összerándult. "Ne, nem teheted,” mondta gyorsan. Látva Gourry értetlen, kétségbeesett arcát, sietve folytatta. "Nincs szükséged varázslatra hogy megvédd Linát, Gourry, van más útja is hogy visszafizesd neki, tudod.”

"Mégis… hogyan?” értetlenkedett Gourry.

"Hát…” Xellos úgy tett, mintha gondolkozna és egyik ujját szája elé tette. "Lássuk csak. Folytathatod a kalandozást Linával -”

"Oh, azt bármikor folytatnám,” mosolygott Gourry.

"Miért?”

"Nem t’om.”

Ez egyáltalán nem vezet sehová, gondolta magában Xellos. Idiótáknál a legjobb megközelítés a teljes megközelítés! "Esetleg megköszönhetnéd Linának egy romantikus úttal.”

"Romantikus? Lina nem szereti az olyat,” válaszolt Gourry. Tekintetét újra elkapta Xellosról és cipőjét kezdte fixírozni. "Nem valami érzelgős.”

"Biztos vagy benne? Minden lány szereti a romantikát, és ez alól Lina sem kivétel.”

"Hozzám vágna egy Delej gömböt ha megpróbálnám, tudom.”

"Biztos nem,” mosolygott Xellos.

"Akkor egy Sárkány igát.”

"Túl kemény vagy magadhoz! Volt olyan, hogy Lina kifejezte hogy vonzódik hozzád, vagy te valaha is próbáltad közölni vele?”

"Nem t’om.”

Xellos feje mellett megjelent egy vízcsepp, és erőt vett magán hogy ne rohanjon azonnal vissza a Rémálmok Urához. "Talán gondolkozz ezen egy kicsit. Azt hiszem, kedvel téged. Különben nem maradt volna ilyen sokáig melletted.”

Egy hosszú pillanatig Gourry elgondolkozott ezen. Majd Xelloshoz fordult és elmosolyodott. "Kösz, el fogok ezen gondolkodni!”

"Így kell ezt csinálni!”

Gourry felállt. "megyek lefeküdni. Holnap nagyon hosszú napunk lesz.” Megfordult és visszasétált a teraszról, Xellos megrándult, mikor becsapódott utána az ajtó. Ezért már nem kellett aggódni. De most, hogy újra egyedül volt, visszatérhetett az igazi problémára. Az átkozott vízióra. És Philára.

~*~

A következő reggel napsütéses volt - és az ég is kristálytiszta. Lina Inverse korán kelt fel, felöltözött a szokásos ruhájába, felpattintotta talizmánjait övére, nyakár és csuklójára. Megnézte magát a tükörben, majd felkapcsolta övére kardját és kését. Mikor újra észbe kapott, már a folyosón volt.

Épp hogy kilépett, Gourry ajtaja is kinyílt, és egymásra néztek. Gourry viselte páncélját és kardját, és nem mosolygott vissza rá. Úgy látszott, belül nem volt semmi boldog, mai miatt mosolyogni lehetne.

Egy szobával arrébb, Amelia ajtaja is kinyílt és a Hercegnő szokásos, fehér mágikus ruháját, és az egyetlen karperecét amit mindig is viselt. Elszántnak látszott, arcára ki volt írva, "Igazság!”. Egy fél perccel később Zelgadis ajtaja is kinyílt, és a kiméra kilépett rajta. Mint mindig, most is komoly arckifejezéssel, sötét tekintettel, és kardjával oldalán jelent meg.

És végül, Philia lépett ki szobájából, szokásos rózsaszín ruhájában és papnői egyen kabátjában. Valgaav nem volt vele. Nem látszott boldognak, de elszántnak ahhoz hogy segítsen.

"Hol van a fiad?” kérdezte Amelia csendesen.

Philia Linára nézett majd kihúzta magát. "Miss Luna vigyáz Valgaavra ma reggel.”

Lina bólintott ezzel elfogadta Philia döntését. "akkor induljunk,” morogta. "És vessünk véget ennek.”

"Várjatok meg!” egy hangos, kellemetlen hang rándított össze mindenkit. Naga rohant végig a folyosón, szokásos fekete ruhájában. "Én is jövök! Nem hagyhattok itt!” kiabálta.

"Remek, de ne várd, hogy bárki is megvédjen,” morogta Lina.

"Meg tudom védeni magam!” kiáltotta Naga "Én, a legjobb boszorkány, Naga a -”

"Oh, pofa be!” kiáltott vissza Lina. A többiekhez fordult és megszólalt, "Menjünk.” És ezzel, elindult lefelé a lépcsőn. Gourry szorosan követte, nyomott hangulatban. Amelia, Zelgadis, Philia és Naga sietve követték őket.

Egyenesen kimentek a hotelből, végig kerten mikor Lina megállt és visszapillantott. "Nem harcolhatunk itt a démonnal,” mondta sötéten. "Egy olyan területet kell találnunk, mint amilyent a vízióban láttunk. Köves terepet, távol a civilizációtól, ahol nem zavarhat senki.”

"A sziget északi része, akkor.,” válaszolta Naga tudálékos hangon. "Ahol már egyszer harcoltunk.”

"Közel azokhoz a templom romokhoz!” Lina szemei megcsillantak, hogy még emlékszik. "Hát persze! Golham meg akarja bosszulni Joyrockot, ezért azoknál a régi romoknál lesz!” Szeme elszántságot tükröztek. "Gyerünk, most már biztos vagyok benn, hogy hova megyünk!”

~*~