9. Az igazság fáj!

Reggel mikor felébredtem, mindenki más aludt. Amelia, Sylpheel és Lina, Xellos és Ken, még Gourry és Zelgadis is. Hát... Gondoltam csinálok nekik reggelit. A konyhára védőburkot csináltam, így nem hallatszott ha hangzavart csapok, nehogy a végén felébredjenek, és a meglepinek annyi.

- „ Hmm... mit csináljak nekik? Reggelire mégsem jó a pizza, meg ilyenek... Megvan! Ahogy látom, ez a csapat a hús iránt rajong... Csinálok nekik rántott húst. Lehet, hogy Lina kevesellni fogja, de reggelire nem lehet bezabálni!” -gondoltam, majd hozzá is kezdtem. Már a vége felé haladtam, amikor meghallottam, hogy valaki felébredt.

- Ó-ó... - mondtam. Kiderült, hogy Xellos volt az.

- Te meg mit csinálsz? -kérdezte álmosan és odajött hozzám, mivel már épp végeztem, a védőpajzsot megszűntettem.

- Én... Reggelit.

- És szerinted ez elég lesz Linának?

- Igen! Amíg itt van, addig azt eszik, amit én adok neki. -de a beszélgetésünktől felébredt Ken, és lassan mindenki.

- Ah de éhes vagyok! -mondta Lina.

- Én is! Hova megyünk reggelizni? -kérdezte Gourry.

- Sehova! Én már csináltam! -és gyorsan megterítettem. Ők persze rögtön rávetették magukat a kajára. Vagyis csak Lina és Gourry, a többiek mind tudtak rendesen enni.

- Nagyon jól tudsz sütni! -mondta Sylpheel.

- Kösz! Anyukám tanított meg. Volt neki egy péksége, de el kellet adnunk, mert már a csőd szélén állt.

- Apukád mivel foglalkozott? -kérdezte Amelia.

- Ő ügyvéd volt. Az egyik legjobb, és az egyik kedvencem.

- Milyen állás az az ügyvédség? -kérdezte Lina, ahogy épp lenyelt egyészbe egy rántott húst.

- Két csoport van, általában bűnös és ártatlan. A bűnös lehet mondjuk, egy cég is, amit bepereltek, mondjuk azért mert... a cipőjük lábgombát okoz, az ártatlan meg lehet az, aki beperelte a céget. Az ügyvéd meg minkét félhez szegődik és védi a védence igazát. Értitek? -kérdeztem.

- Aha! -és már be is fejezték a reggelit.

- Ha akarjátok délután megmutatjuk a várost! -javasolta Maya.

- Aha, akarjuk! mondta Xellos. Délelőtt meg ebéd közben elmeséltem mindent a világunkról, nehogy még a végén hülyének nézzék őket. Ebéd után, Ameliával és Sylpheellel buliztunk egy kicsit.

- Holnapokba vágysz, tegnapokba szállsz, színeket a mában nem találsz. Jobb napokra vársz, rossz sarokban állsz, de nyerheted a játékot: csak játssz! Csak játssz! -énekeltük a NOX egyik legjobb számát és táncoltunk is. Nagyon jól éreztük magunkat amíg...

- Lányok, nem lehetne halkabban? Vagy sehogy sem bulizni? -kérdezte Zel.

- Ah de ünneprontó vagy! De amúgy is be kell fejeznünk, hiszen megígértük, hogy megmutatjuk a várost! -mondtam és el is indultunk. Mindent csodáltak, a házakat, az utakat, biciklitől kezdve kamionig. Nekem meg mindent el kellet magyaráznom. Megmutattam anyukám régi pékségét, egész jó napunk volt, míg nem ...

- Hello hugica! -jelent meg a levegőben Dawson.

- Dawson mit keresel te itt? ÉS HÁNYSZOR MONDJAM, HOGY NE HÍVJ HUGINAK!? -ordítottam. Majd ott termet előttem.

- Igen? Hát közlöm veled, a démonok nem viccelődésből becézik a másikat huginak! Múltkor nem akartam elmondani, mert nem akartam lelőni a poént. De Barbas most megparancsolta, hogy mondjam el...

- Ugyan mit? Hogy egy alattomos, csúszó-mászó, agyalágyult, akit csak utálni lehet? Bocs de azt tudom...

- A lánya vagy! És a húgom. Apánk azért küldött, hogy megmondjam végre, félig démon vagy! -vágott a szavamba Dawson. Elakadt a lélegzetem...

- Mit hazudozol össze-vissza! Anyám elmondta volna ha így van! HAZUDSZ!

- Anyád... Édesanyánk! Többes szám hugi! -Ken habozott, nem tudom min, de habozott.

- Hagyd abba!

- Nem Yolei -szólalt meg Ken- Igazat, mond. Barbas galád módon, úgy akarta megszerezni a könyvet, hogy anyánk közelébe férkőzött. Alakot váltott és édesanyánk beleszeretett. Egyszercsak azt vették észre, hogy megszületett Dawson, de kiderült a huncutság és Brigitta, az anyánk elhagyta őt, de Barbas magával vitte Dawsont. Brigitta megismerkedett George-al, az apánkkal és megszülettem én, majd Maya. De Barbas újra próbálkozott, és most George alakját vette fel, és kihasználta egy éjszakán, ez után születtél meg te, Yolei.

- Nem, -könnyeztem-, ez nem lehet! Én nem lehetek Barbas lánya!

- Ha nekem nem hiszel, higgyél a szemednek! -mondta Dawson és odajött hozzám, majd úgy csinált, mint Barbas, amikor megnézi mások félelmét, de nem a félelmemet nézte. Hanem egy emlékemet adta vissza. Azt láttam, hogy a szülőszobában anyám az ágyon fekszik, Barbas az ágy mellett van. Veszekednek, Barbas már majdnem ad neki egy tűz-gömböt, de ekkor egy orvos rohan be, és elkezdődik a szülés. Barbas láthatatlanná válik, és úgy nézi a „műsort”. Megszületik egy kislány, akinek Yolei nevet adnak, majd beviszik a babaszobába. Barbas odamegy és elviszi az alvilágba, ahol a démonok élnek. De George utána megy és visszahozza a gyermeket. Azóta Barbas egyfolytába megkörnyékezi a lányt, de... Az a lány én vagyok!

- Nem... Ez nem lehet... Én... Én vagyok Barbas lánya... Nem nem nem NEM!! -még mindig hitegettem magam, de mégis tudtam mi az igazság.

- Szerinted Barbas ölette meg veled az a szüleidet? Tévedsz! Te magad voltál! Én ott voltam. Barbas túlságosan felidegesített, és a démoni feled eluralkodott rajtad, így megölted a szüleidet! -folytatta Dawson. Én hallgattam, dühös voltam Dawsonra. Majd felemésztett a düh.

- Először azt mondod Barbas az apám.... -mondtam lehunyt szemmel, és a jobb kezemet ökölben a szívemhez tettem- Aztán ahhoz is van képed, hogy azt mond én tehetek a szüleim halála miatt. -majd a másik kezemet a jobb kezemre raktam, úgy, hogy egy x-et ábrázolt- EZÉRT MEGLAKOLSZ! -és kinyitottam a szemem, a karomat meg kinyújtottam. -DÉMONI PUSZTÍTÓ SUGÁR!!! -kiáltottam, és a kezemből hatalmas vörös sugár jött ki, körülötte apró villámok cikáztak. De nem ez volt a legfontosabb dolog, a hajam teljesen kivilágosodott, épp hogy volt valami színe, a szemem vérvörös lett, és szinte érezni lehetett benne a megtestesült gonoszt, a fogaim olyanok lettek, mint egy farkasnak és a körmeim karmokká változtak, éles és hegyes karmokká. Dawson eltűnt, eliszkolt még a támadás előtt.

- Ne hidd, hogy ezzel vége... Még csak most kezdődik minden! -hangzott el a levegőben, amit Dawson utoljára mondott.

- Jól vagy Yolei? -jött mellém Amelia, de én megfordultam és az erős karmaimmal a gyomrába hatoltam, majd kihúztam a kezemet.

- Yolei... -és elájult. A többiek megdöbbenve néztek. Ken és Zelgadis mérgesen, Sylpheel rémülten.

- Valami azt súgja Yolei megváltozott. -mondta Gourry és Ken meg Zel odamentem Ameliához.

- Amelia! Yolei, hogy tehettél ilyet!? -kérdezte Zel, Ken pedig gyógyította a sérültet. Nem szóltam, majd egyszercsak a kezemmel egy falhoz csaptam Zelgadist.

- Yolei mi ütött beléd? -kérdezte Amelia, mivel már Ken meggyógyította. Csak néztem őket, de már a látásommal és képes voltam őket legalább 10 méterre ellökni.

- Nyugodj már le! -mondta Lina és adott nekem egy Tüzes nyilak varázslatot. Meg sem kottyant.

- Nem harcolhatunk ellene... Ő Yolei... -mondta Sylpheel, de megtámadtam Gourryt. Dulakodtunk, de ő ellökött magától, egyenesen Sylpheelnek, én meg a lányt a falhoz szorítottam. Farkas-szemet néztünk. Sylpheel kereste a szememben a jót, amit eddig látott, de nem találta. De Zelgadis leütött, így Sylpheel kicsúszott a karmaim közül.

- Mennyünk hátrább, Túl világi erő, karmazsin vérfolyam... -mondta Lina.

- Ugye nem a sárkány-igát akarod megidézni? -kérdezte Maya.

- Más választásunk nincs! Meg fog ölni minket! Túl világi erő, karmazsin vérfolyam, régmúlt idők homályából ismét felbukkansz, nem riadok vissza, hogy ellenség megússza. A rám ruházott hatalom add, hogy gonoszt pusztítson, AD HOGY GONOSZT PUSZTÍTSON! -kiáltotta Lina és egy hatalmas tűzgömböt uszított rám, utána meg csak egy sikítás hangzott. Mikor már nem volt füst, odamentek hozzám. Eszméletlenül feküdtem a földön, Ken meggyógyította a sebeimet. Már rendesen barna volt a hajam és a szemem is barna volt, körmöm, és sima fogaim voltak. Otthon ébredtem fel az ágyamban és mindenki körülöttem ült. Néztek és hallgattak. Megláttam a sebeiket, amiket én okoztam.

- Bocsássatok meg... Nem akartalak bántani titeket... A démoni felem erősebb lett nálam... -mondtam.

- Yolei, mi akármi is lesz melletted álunk!- mondta Maya. Ránéztem Ameliára, és Zelgadisra.

- Nem bíztok bennem...

- Majdnem megöltél minket, még jó, hogy nem bízzunk benned! -mondta Zel.

- Zelgadis úrfi... Yolei Nem tehet róla... Démon volt nem ember... -mondta Amelia.

- Nem Yolei támadott meg minket... Ha a te szemedbe nézek, boldogságot, örömöt és jót látok, de amikor farkas szemet néztünk, nem láttam semmit csak gyűlöletet, és gyilkolás utáni vágyat... Nem te voltál! -mondta Sylpheel.

- De én voltam csak a démoni oldalam...

- Nyugi Yolei mi veled leszünk, nem hagyunk cserben! -mondta Lina- Még Zel sem hagyna!

- Hm köszi! El fog tartani, amíg megtanulom kezelni, ezt a képességemet...

- Mi nem hagyunk cserben! Ne félj! -mondta Ken, és megöleltük egymást.