IV. fejezet

Valentin-nap

Másnap reggel Lina, Amelia és Annah együtt mentek le a reggelizni.  Mielőtt viszont leérhettek volna, Annah megállt ásítani és nyújtózkodni, aminek az lett az eredménye, hogy jól orrba vágta a mögötte jövő  Zelgadist. Miután bocsánatok hosszú sorozatát sorolta el, mindenki helyet foglalt az asztalánál.

Annah Xellos mellett ült, és ismét csak kávét rendelt (most nem öntötte le az ügyetlen pincér). Mikor már nagyából megették a reggelijüket, és Annah is a második bögre kávéját szürcsölgette, Gourry elszánt arccal Linához fordult;

- Li-lina, lennél a Valentin-napi szerelmem?- kérdezte, elpirulva. Annah belekuncogott a kávéjába, Amelia is elvigyorodott, Lina viszont kimondottan zavarba jött.

- I-igen, persze- motyogta.

Most Zelgadis fordult Ameliához;

- Amelia, lennél a Valentin-napi szerelmem?- kérdezte. Most Lina kezdett el vihogni.

- Oh, Zelgadis! Hát persze, ezer örömmel!- mondta Amelia és sugárzott a boldogságtól.

- Te jó ég, kikkel vagyok itt összezárva?!- morogta Annah. Épp belekortyolt a kávéjába, amikor Xellos lerakott valamit elé. A bögre pereme fölött letekintett a tárgyat, amitől félrenyelt. Miután már nem állt a megfulladás küszöbén nagy szemeket meresztett Xellosra, aki sejtelmesen mosolygott. A tárgy, egy doboz karamella volt.

Senki nem értette, miért váltott ki Annahból a karamella ilyen reakciót, de figyeltek.

- Te emlékszel?- kérdezte elámulva- De hát, hogy? Csak egyszer említettem és már nagyon régen! Hogyan emlékezhetsz?

- Ti most miről is beszéltek?- kíváncsiskodott Lina

- Az hosszú- vettette oda Annah- De mondd már el, hogy nem felejtetted el!

- Az titok!- vágta rá Xellos- Nos, mi a válaszod?

Annah habozott, a beálló csöndet csak Lina törte meg, aki folyamatosan kérdezte őket a karamelláról.

- Mit nem felejtettél el Xellos? Mit jelent ez a karamella? Csak nem…- itt felöltette, az ˝átlátok rajtad˝ vigyorát- feleségül veszed?

Annah itt ismét majdnem megfulladt az újabb korty kávétól. Xellos is idegesen babrált a köpenye csatjával.

- Akkor összeházasodtok?!

- Nem!- kiáltotta a két érintett egyszerre. Egymás szavába vágva sorolták a másik rossz tulajdonságait;

- …hogy egy ilyen, gyerekes és felelőtlen alakkal, mint Xellos? Azt hittem nagyából már ismertek…

- …nincs kedvem folyton Annaht kihúzni a zűrökből. Ahhoz még egy örökkévalóság kellene, hogy a házasság bekövetkezzen…

- Vagyis?- kérdezte vihogva Lina. Most már mindenki értette a csapdát és fölényesen mosolyogtak, Gourry kivételével. Annah és Xellos elhallgatott és gyűlölködve nézett Linára.

- Nagyon ravasz- mondta fogcsikorgatva Annah.

- Most az egyszer egyetértek-, mondta Xellos.

- Mi nagyon ravasz?- kotyogott közbe Gourry. Amelia angyali türelemmel fordult hozzá;

- Az, hogy Lina kisasszony csőbe húzta Annah kisasszonyt és Xellos mestert, akik elszólták magukat.- hadarta vigyorogva.

- Én nem látok csövet…- nézett körül a fiú. Lina egy hatalmas nyaklevest kevert le neki.

- Te ostoba, a csőbe húzás azt jelenti, hogy felültettem őket, átvágtam, bepaliztam! Megvártam, amíg ők maguk mondják el, hogy mi is az ábra!

- És mi az ábra?- kérdezte tárgyilagosan Gourry. Itt Lina újra vihogni kezdett;

- Összeházasodnak…

- Esküvő?! Imádom az esküvőket! Az a sok kaja…

- Nem lesz semmi féle esküvő!- kiáltotta Annah.

- Egy kicsit eltértünk a tárgytól- mondta Zelgadis- Mi van a karamellával?

- Semmi- vágta rá Annah és maga elé meredt.

Ahhoz képest, hogy számított erre, nem gondolta, hogy épp karamella képében találkozik a felkéréssel.

- Mondjátok már el, hogy mi van a karamellával, különben egész nap ezzel foglak piszkálni, vagy lefoglalom a templomot…

- De még ma tovább megyünk nem?- kérdezte ijedten Annah.

- Maradunk, hiszen, Valentin-nap van! Kiélvezzük ennek a napnak a szépségét és rejtett csodáit, amit a szerelmeseknek tartogat…- kezdte Amelia

- Itt maradunk?! Ennél még az a pókos barlang is ízlésesebb- mondta és körbenézett. A fogadó falán végig rózsaszín és piros szívecskék voltak felaggatva, és minden pincér, ha kijött rózsaszín, meg piros konfettit szórt a vendégek fejére.

- Szerintem szép- motyogta Amelia.

- Ha akarod, visszamehetünk a romokhoz- szólt Xellos- de még mindig nem válaszoltál.

- Ti se nekem!- ordította Lina- Lefoglalom a templomot, ha nem mondjátok el azonnal!

- Oké, oké, csak nyugi!- rémüldözött Annah- Annyi az egész, hogy régen, az édesapám mindig karamellát adott az anyukámnak, ezzel kérve meg, hogy legyen az ostoba Valentin-napi szerelme!- hadarta el, és újra a bögréjébe temetkezett.

- Ó!- mondta Lina és töprengve nézett Xellosra és rá.

Csak akkor tért magához, amikor Gourry elvett a tányérjáról egy kolbászt;

- Hé, mégis mit képzelsz!?

- Azt hittem, már nem eszed meg!

- Lina kisasszony, Gourry úrfi, legalább Valentin-napom ne veszekedjetek!- szólt rájuk Amelia.

- Ő kezdte! Elvette a kolbászomat!

- Mert már nem akartad megenni!

- De meg akartam!

- Ezek ketten menthetetlenek!- adta fel Amelia.

Mivel Lina és Gourry jó hangosan veszekedtek, Annah, mikor felállt, odasúgott Xellosnak egy igent, és kiment a fogadóból.

- Ez meg hova ment?- kérdezte Lina, miután elégtételt vette nyolc kolbász képében.

- Biztos sétálni. Mi is mehetnénk, körülnézni, nem gondoljátok?

- De, mehetünk. Majd visszajövünk ebédelni- egyezett bele Lina, és követték Annaht.

Odakint csak párokat lehetett látni. Voltak köztük egészen gyerekek, és idős férfiak és asszonyok is. Annah nem messze várta őket, egy hatalmas ruhaüzlet előtt. A három lány természetesen azonnal berángatta a fiúkat.

- Van egy ötletem!- fordult a többiekhez Annah- Mindenki kap tőlem egy új ruhát, azért, mert olyan jó barátok vagytok, és mert kedvelek titeket.

Amelia és Lina örömmel fogadták a hírt.

A fiúk felöltöztetésével kezdték; Gourry és Xellos nem mutattak nagy ellenállást, Zelgadisszal ellentétben. A fiú nem volt hajlandó felpróbálni semmit, mivel még nagyon jól emlékezett arra, amikor női ruhába bujtatták.

- Na, Zel, Amelia kedvéért!- rimánkodott Annah- Kapsz tőle egy puszit, ha felveszed ezt!

- Hé!- kiáltott fel az említett pipacspiros arccal.

- Hagyatok már békén! Nem veszek fel semmit és kész!

Annah és Lina erre hajszálpontosan ugyanazt a gonosz vigyort öltötte fel.

- Vetkőzz!

- Mi?!

- Azt mondtad, hogy nem veszel fel semmit- mondta tettetett ártatlansággal Annah- Na szóval, két választási lehetőséged van.

- Vagy felveszed ezt, vagy…

Itt mindketten elvigyorodtak.

- Vagy itt helyben lerángatjuk rólad a ruháidat!- fejezte be Annah.

Zelgadis gyűlölködve nézett a két lányra, aztán kitépte a kezükből a ruhát és bement a próbafülkébe.

- Jól döntöttél!- kiáltotta be Annah vihogva.

Mikor megjelent, a három fiút egymás mellé állították. Amelia, Lina és Annah ámuldozva nézték, milyen jól állt nekik a hétköznapi ruha.

- Most ti jöttök!- nyögte Gourry és leült az egyik székre.

- Igen, lássuk!

Elsőnek Amelia kezdte. Először egy tengerkék ruhát próbált fel, ami Annah szerint kiemeli a szeme színét. Ezt egy fehér, egy lila és végül egy rózsaszín követte. Mindannyian úgy gondolták, hogy az utolsó a legjobb.

Ez után Lina következett. Neki a legjobban egy vöröses-rózsaszín ruha állt.

Mikor Annahra került a sor, a lány menekülőre fogta.

- Nekem nem áll jól a ruha!- tiltakozott- És utálom a szoknyát! Higgyétek el, nekem nem kell ruha!

- Ha én is felvettem ezt, akkor te is fel fogod venni!- mondta Zel, és nagyon csúnyán nézett a lányra. Annah megrettent tőle, így bemasírozott az egyik fülkébe.

- Ha nevetni mertek, nagyon megbánjátok!- fenyegetőzött bentről.

- Nem fogunk!- ígérte Xellos.

Elhamarkodottan döntött, mikor a lány kijött, egy napsárga ruhában, ami magában is szörnyen nézett ki, a csipkéivel és virágaival, hát még így, felvéve. Mindenki dőlt a nevetéstől, még Annah is, amikor meglátta magát a tükörben.

A következő, egy fekete, hosszú ujjú, hosszú szoknyájuk ruha volt.

- Temetésre mész?- kérdezte Xellos. Annah fortyogva visszament.

Ezt egy egészen jó, sötétkék követte, aminek az volt az egyetlen szépséghibája, hogy egy szörnyű kalap is tartozott hozzá.

- Most csak viccelsz, ugye?- kérdezte kritikus szemmel a mazoku.

- Ezzel meg mi bajod van? Szerintem még a kalap is jól néz ki- valamilyen szinten-, mondta, miközben tükörképét mustrálta.

- Jó ronda szinten- válaszolta Lina.

- Jól van, na!- mérgelődött Annah- de többet nem vagyok hajlandó felvenni! Mondtam, hogy nekem nem áll jól a ruha…

- Ezt próbáld fel!- adott a kezébe Xellos egy vörös ruhát. Annah nagyot sóhajtott és eltűnt a fülke függönye mögött.

Amig öltözött, Lina és Amelia még mindig a ˝bemutatón˝ nevettek, Zelgadis magában dühöngött, Gourry pedig nézelődött, de mikor félrelebbent a függöny, mindannyian elkerekedett szemmel bámultak Annahra. A ruha egyszerűen gyönyörűen állt neki.

- Hűha!- mondta ki Lina azt, amire mindannyian gondoltak. Annah nem nézett ki túlzottan ˝lányosan˝ soha, de ebben a ruhában minden ˝nőiessége˝ látszott.

Annah egy kicsit elpirulta az ámuló közönsége láttán.

- Milyen?- kérdezte.

- Szuper- mondta Lina.

- Csodaszép!- ujjongott Amelia.

- Egyszerűen lélegzetelállító vagy!- dicsérte Xellos, mire minden addiginál jobban elpirult.

- De nekem akkor sem áll jól a ruha!- makacskodott Annah.

- Hidd el, ennél jobban semmi sem állhat neked!- mondta nagy komolyan a mazoku, ezzel elérve, hogy a lány tovább ne ellenkezzen.

Miután Annah kifizette a ruhákat, kimentek a verőfényes utcára. Végigsétáltak az egész városon, megnéztek minden érdekességet, és sokat nevettek. Csak ebédelni mentek vissza a fogadóba, a nap többi részét a szabadban töltötték.

Alkonyat előtt, visszamentek a fogadóba. Most csak kétszemélyes asztalok voltak a helyiségben. Ennek következtében párokban ültek le, a terem három legtávolabbi pontján.

Annah különös képen már egyáltalán nem haragudott Xellosra.

- Honnan tudtad, hogy jó lesz ez a ruha?- kérdezte végül.

- Csak sejtettem.

Elgondolkozva nézett a mazokura, aki most épp Zelt figyelte, amint leteremti az egyik pincért, amiért az a teájába szórt egy maréknyi piros konfettit.

Annah is körülnézett. Az össze pár csókolózott, vagy legalábbis fogták egymás kezét. Xellos is azt akarja, hogy itt üljenek, összeragasztott szájjal? Ez önmagában is gusztustalannak gondolta, mivel még soha, senkivel nem csókolózott.

- Nagyon jó volt a mai nap- mondta-, még soha nem szórakoztam ilyen jól.

- Még a táncversenyen sem?- kérdezte mosolyogva Xellos. Az asztal közepén álló gyertya fényénél Annah jól ki tudta venni, hogy Xellos most nem úgy mosolyog rá, ahogy szokott. Ez a mosoly most, valahogy más volt. Ismét körülnézett, és megpillantotta Ameliat. A lány az asztal alatt felmutatta hüvelykujját. Ameliánál hát, minden simán megy. Most Linát kereste meg, aki Gourryval az egyik sarokban ült, és bon-bont nassolt. Ő is felmutatta hüvelykujját és kérdőn nézett vissza. Annah nem válaszolt inkább semmit, csak újra Xellos felé fordult.

- Nem lenne kedved, egy kicsit nyugodtabb helyre menni?- kérdezte közelebb hajolva a mazoku. Annah bólintott. Xellos kézen fogta, és a fürdőket és a hálószobákat rejtő folyosóra vezette.

Egy egyszemélyes szobába mentek, ami elméletileg Xellosé volt.

Leültek egymással szembe az ágyra. Xellos még mindig fogta a kezét, és az arcát fürkészte.

- Annah, hidd el, semmit sem szerettem volna, mint veled maradni- mondta.

- Mégsem maradtál.- felelte a lány- Nem tudod, milyen szörnyű volt, amikor reggel vártalak, és te sehol sem voltál. Az egész várost tűvé tettem miattad…- mondta, és egy könnycsepp végigcsordult az arcán. Ránézett a mazokura. Az közelebb hajolt, és megcsókolta. Annah szívverése egy pillanat alatt megduplázódott.

Annah ismét Xellosra nézett, aki visszanézett rá. Ennél jobban még soha nem szerette a fiút és érezte, hogy ezt közölnie is kell vele.

- Szeretlek…- suttogta.

- Én is.- mondta Xellos és megint megcsókolta.

Lassan, hátrafektette a párnára Annaht. A lánynak majd´ kiugrott a szíve. Felnézett a fiúra, és már nem félt. Nem is izgult, hiszen tudta, ha Xellosszal van, akkor nyugodtan adhatja magát, nem kell, álarc mögé rejtenie igazi lényét.

Visszacsókolt. Érezte, hogy most szereti őt igazán valaki. Hagyta hát, had sodorják magukkal az események, és aznap éjszaka senki más nem létezett számukra…

Folyt. köv.

V. fejezet

 Próbák

- Nem, ma még nem. Kell még egy kis idő.

Annah erre a mondatra ébredt. Ezt Xellos mondta fennhangon, de nem lehetett tudni, hogy kinek- válasz viszont nem érkezett.

- Rendben.

Egyre jobban érdekelte Annaht az egyszemélyes beszélgetés. De hiába fülelt, ezt a társalgást már lezárták. Mivel megunta a várakozást, eljátszotta az ébredését.

Legnagyobb meglepetésére, Xellos az ágy szélén ült, és kezeibe temette arcát.

- Áh!- ásította Annah- Jó reggelt! Régóta ébren vagy?

- Dehogy, nemrég keltem- hazudta a mazoku. Annah látta, hogy Xellos nem tudja, hogy hallotta a két mondatot.

- Valami baj van?- kérdezte.

- Kellene?- kérdezett vissza kitérően Xellos.

- Dehogy, de…- Annah habozott. Maga sem tudta, hogy miért, de aztán eszébe jutott az, amit a mazoku mondott neki- Amit este mondtál… szóval az, hogy szeretsz. Még most is…?

- Igen- mondta a fiú és közelebb ment- Szeretlek!

Annahnak ennyi elég is volt. A fiú mellé ült és óvatosan megcsókolta. Legnagyobb örömére Xellos visszacsókolta.

- Lemegyek-, mondta és felállt.- Siess!

Azzal kiment a szobából. Annah felhúzta lábait és térdére fonta kezeit. Elmerengett abban, amit a közelmúltban történt vele, egészen a tegnap éjjelig. Még most sem hitte el!

Aztán sóhajtott egy nagyot, és nekiállt felöltözni. Meglehetősen sokáig tartott, mivel ruhái a lehető legkülönfélébb helyeken voltak. (Az öve az ágy alatt, a kesztyűje a szennyes kosár mögött, az egyik csizmája pedig a földig érő függönyben bújt el!) Miután minden ruhadarabja előkerült, elindult reggelizni.

Önmaga is elámult szórakozottságán, mikor elkezdte rugdosni a kifelé nyíló konyha ajtaját, amin keresztül az étkezőbe akart jutni. Mikor sikerült végre leülnie, és megrendelni a kávéját, valamelyest megnyugodott.

- Ti hova tűntetek tegnap?- érdeklődött Lina.

- Sehova- válaszolta Annah.

Annyira elkalandozott, hogy ha Xellos nem kapja el a kezét, borsot önt a kávéjába.

- Oh, köszi… motyogta, mikor már a helyes ízesítőt tartotta a kezében.

- Amelia és Zel is eltűntek…- folytatta rendületlenül Lina- Ti merre mászkáltatok?

- Nem mászkáltunk sehol…- mondta nyugtalanul Zel.

- Persze…

Linát ezek után lekötötte a harc Gourry a reggeliért. Úgy tűnt, hogy minden visszatért a rendes kerékvágásba. Csak Annah szíve kalapált hevesebben, ha Xellos hozzáért. Fogalma sem volt, hogy miért viselkedik így. Mi baja van? Lehetséges, hogy teljesen beleszeretett Xellosba?! Ezek a tünetek mind arra utalnak, hogy nagyon is…

Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, amikor elindultak. Xellosnak kellett felállítania, amikor már a többiek mind kimentek a fogadóból.

- Most én kérdezem; valami baj van?

- Kellene?- Annah elmosolyodott és megcsókolta a mazokut. Együtt léptek ki a napfényben fürdő utcára. Gyönyörű volt az idő és minden más is (legalább is Annah számára).

Kéz a kézben követték Lináékat akik, már a város szélén jártak. Mire beérték őket, már jóval a városon kívül jártak.

- Ti meg hol maradtatok?- kérdezte Lina- Most hova megyünk? Milyen barlangba?

- Azt mondják, nem messze innen van az Idő Úrnőjének szentéje. Természetesen elrejtve…

Az utolsó mondatra senki nem figyelt. Annaht nézték, aki a zöld és a fehér arcszín keverékét mutatta be, mikor a mazoku kimondta úti céljuk nevét. Mikor ezt Xellos is meglátta aggódva fordult hozzá;

- Valami baj van?

- Á, dehogy!- csipkelődött Lina- Biztos direkt néz úgy ki, mint egy vízi hulla.

- Nincs semmi bajom!- vont vállat Annah, és próbált nem idegeskedni.

* 

Már napnyugtára járt az idő. Xellos szerint hamarosan odaérnek a bejárathoz. Egy kis idővel később meg is állt.

- Itt vagyunk.- mondta, egy sziklafalra mutatva.

- De hol a bejárat?

- Csak varázserővel lehet kinyitni.- mondta mosolyogva a mazoku.

Lina a kapuhoz lépett, és valami motyogott. Abban a pillanatban, a kőfal felemelkedett, és feltárult előttük egy sötét út. Bizonytalanul beléptek, és mikor a csapatzáró Annah is belül volt, a fal némán ereszkedni kezdett. Csak akkor vették ezt észre, mikor már késő volt.

- Jaj ne, most hogy fogunk kijutni? Itt ragadtunk!- siránkozott Annah.

- Ha eljutunk a katakomba végére, ott is van egy kijárat.- csitított Xellos.

- Ha eljutunk oda…- dünnyögte a lány.

A folyosó teljesen kihalt volt, csak itt-ott világított egy-egy fáklya. Rövid gyaloglás után egy újabb kapuhoz értek, amin egy hatalmas és egyben különös, sötétsárga gömb volt.

- Ez az első feladat bejárata- tájékoztatta őket Xellos- ha ezen keresztülmegyünk, lesz még két hasonló mókás feladat.

- Ez neked mókás?!- rémüldözött Lina- Te tiszta elmebeteg vagy!

- Nem mehetnénk már?- sürgette Zel a csapatot.

Mikor beléptek, egy labirintusban találták magukat. A falak nyolc méter magasak voltak, és teljesen simák.

- Most hogyan tovább? Időtlen időkig bolyonghatunk itt!- nyafogta Gourry.

- Mi sem könnyebb!- kiáltotta Amelia- Lebegés!

Alig emelkedett egy magasságba a fal tetejével, egy láthatatlan erőtérbe ütközött, ami visszalökte őt. Zuhanni kezdett, de szerencsére Zel elkapta, mielőtt keményebben földet ért volna. Lina dühöngeni kezdett;

- Te jó ég, itt még csalni sem lehet?! Milyen szörnyű egy unalmas hely! Semmi fantázia! Na, majd én megoldom!- kiáltotta és az első elágazáshoz lépett- Delej-gömb!

Mindenki meglepetésére, a falon egy karcolást nem sok, annyit sem ártott az átok.

- Nem ez a megoldás- jelentette ki Annah.

- Ha van jobb ötleted, lássuk!!- rivallt rá magából kikelve Lina.

- Rendben- sóhajtotta és a fal mellé lépett-, itt kell lenni… biztos vagyok benne…

- Mégis mit keresel?!- kiabálta Lina.

- Biztos vagyok benne, hogy van itt egy kapcsoló, vagy gomb, amivel meg lehet oldani ezt az egészet- magyarázta Annah- Nem akarhatják, hogy tényleg keresztül menjünk ezen a labirintuson- mondta miközben továbbra is a falat tapogatta.

- Nagyszerű!- kiáltotta fel Xellos, és néhányszor összecsapta tenyerét- Már csak a gombot kell megtalálni!

- Már azt se! Megvan!- ujjongott Annah. Előtte a falon egy alig észrevehető, kis kocka volt a falban.

- Lássuk, mi lesz…- motyogta és megnyomta a gombot. Halk csikorgás hallatszott, és az előttük lévő elágazást szétválasztó fal lassan félrehúzódott. Ugyanígy tett a mögötte húzódó is, és ez így ment tovább, amíg egy teljesen egyenes út nem tárult eléjük, ami egészen a terem végéig vezetett. Végigballagtak az újonnan átrendeződött útvonalon.

Mikor a végébe értek, egy újabb kapu állt előttük, de ezen most felirat is volt. Lina hangosan olvasni kezdte;

- Jól figyelj, Vándor! Ha belépsz ezen a kapun, varázserőddel, bármily nagy is az, nem használhatod, különben véget ér utad!

- Vagyis mostantól semmilyen mágikus eredetű dolgot nem csinálhatunk- motyogta Zel.

- Akkor megyünk, vagy sem?- kérdezte Gourry.

- Természetesen megyünk!- vágta rá Lina- Csak mostantól jobban oda kell figyelnünk.

- Neked kell odafigyelned!- emlékeztette Amelia.

- Jól van na, menjünk már!- sértődött meg Lina.

A kapu mögött egy igen érdekes terem tárult a szemük elé. Hosszú és keskeny volt, a padlóján pedig különböző színű és méretű kőlapok voltak.

- Itt mit kell csinál?- kérdezte Amelia.

- Egyértelmű- fordul hozzá Annah- a megfelelő kőlapra szabad csak lépni.

- De hát melyik az?!

Annah gondolkozott egy kicsit, aztán határozottan rálépett egy nagy, fehér kockára- nem történ semmi. Utána egy kicsi, sötétképre lépett- most sem történt semmi.

- Elárulnád, hogy mit művelsz?!- érdeklődött Lina- Ha elhibázod…

- Nem hibázom el!- morogta fogcsikorgatva Annah. Nem tudta hogyan, de egy megérzésre hallgatott, ami a valahonnan lényének legmélyebb részéből szűrődött fel- amit mindig is elfojtott. Most viszont nem volt más választása, hát erre hagyatkozott. Becsukta szemeit és koncentrált. Legnagyobb megkönnyebbülésére, mikor kinyitotta szemeit, már maga mögött hagyta az utolsó kockát is. Visszafordult, és látta, hogy a többiek követik, ugyanazokon a köveken haladva.

- Honnan tudtad, hogy melyikre lehet rálépni?- kérdezte Lina, mikor már mindannyian átjutottak.

- Megérzés volt…- mondta Annah. Ha most magyarázkodni kezd, kiderül, hogy ki is ő valójában.

- Megérzés?! Jobbat találj ki!

- Ez az igazság és kész! Menjünk végre tovább, ki akarok menni innen végre!- Annah a kapuhoz lépett, amin ugyanaz a felirat díszelgett mint az előzőn; nem varázsolhatnak. Rátette tenyerét a kapu két szárnyára és benyomta.

Mindenki felnyögött, mikor meglátták, hogy mi a feladat; egy keskeny, fatörzs alakú oszlop hidalt át egy feneketlen szakadékon.

- Még most is mókásnak tartod?- kérdezte Lina Xellostól.

- Természetesen- válaszolta az.

- Akkor én megyek előre- jelentette ki Lina.

Mindenki bólintott, így elindult. Mikor már megtette az út felét Gourry is elindult. Őt Amelia, majd Zel követte.

- Menj!- szólt Annahnak Xellos, mikor Zel már majdnem átért.

- Én nem tudok ezen átmenni!- nyöszörögte a lány miközben a feneketlen sötétséget bámulta. Tényleg nem tudott. A lábai remegtek, arca falfehér volt.

- Gyerünk Annah, egyáltalán nem nehéz csak ne nézz le!- biztatta a túloldalról Lina.

- Én nem tudom megcsinálni! Nem tudok átmenni ezen!- makacskodott.

- Meg tudod csinálni, segítek!- mondta kedvesen Xellos. Annahnak továbbra is voltak kétségei, de beleegyezett.

Elindultak a pallón. Xellos ment elől, közvetlenül mögötte pedig Annah. Fogta a mazoku hátranyújtott kezét. Ez nem túl nagy biztonságot jelent, ha az ember egy feneketlen szakadék felett egyensúlyoz, egy rozoga pallón. Xellos már lelépett a pallóról és Annah is követte, de mielőtt leléphetett volna, megbotlott.

Minden másodpercek alatt történt; Amelia és Lina felsikoltott, Gourry és Zel a pallóhoz ugrottak, Xellos pedig letérdelt.

Úgy tűnt, már csak a semmit után nyúlt, de nem így volt. Mivel végig Annah kezét fogta, így most sem engedte el.

- Foglak, ne félj!- mondta a mazoku- Add a másik kezed is, hogy fel tudjalak húzni.

Annah viszont azzal a kezével, amivel nem Xellos tartotta, a pallót fogta.

- Bízz bennem!- mondta Xellos- Háromra add a kezed!

Annah bólintott.

- Egy… kettő… három!- számolt Xellos, és mikor a háromhoz ért, Annah megfogta felé nyújtott kezét és egy rántással felhúzta. Mindketten elterültek a padlón. Mindenki fellélegzett, mikor talpra álltak.

- Ha erre kell visszajönnünk,- fogadkozott Annah reszkető térdekkel- levegőbe repítem az egész kócerájt…

- Nem erre fogunk visszajönni- mondta Xellos- Ott az utolsó kapu.

És tényleg. Végére értek ennek a három csavaros és nehéz pályának. A kapu pont olyan volt mint az első, csak ezen egy új felirat díszelgett;

- Vándor, sikerült teljesítened próbáimat, beléphetsz!- olvasta fel Lina.

- De Lina, ki ez az Idősizé?- kérdezte Gourry.

- Jaj, te ostoba, még ezt sem tudod?- mérgelődött a boszorkány- Az Idő Úrnője, ha jól tudom, akkor az emberiség hajnalán jelent meg, mikor az emberi élet még fiatal volt. Egy régi írás szerint, az ereje hatalmas, vetekszik a Rémálmok Hercegének erejével.

- A Rémálmok Hercegének erejével?!- rémüldözött Amelia.

- Én is láttam egy-két írást, ami róla szól- folytatta Zel- de mindegyik hamisnak bizonyult.

- Miért, mi állt benne?- kérdezte Annah.

- Az, hogy az Idő Úrnője egy fiatal lány, aki egy percet sem öregszik,- idézte fel Zel- az állt az iratban, hogy valamiféle szörny, és hogyha elszabadul az ereje, az egész világ elpusztul…

- Ebben csak az nem igaz, hogy az Idő Úrnője szörny- vont vállat Annah- amúgy tényleg egy átlagos lány.

- És ezt te honnan tudod?- tudakolta Lina, enyhe szemrehányással a hangjában.

- Az most mindegy- felelte kitérően a lány, és a kapu felé vette az irány. Mikor rárakta kezét, hirtelen, feléledt benne valami, valami amit örökre bezárt. Belökte a kaput. Mindenki elámult attól a látványtól, ami a szemük elé tárult.

folyt. köv.