4 rész: Azok a különös események.

Az erdőben Zelgadis kis érintésekkel kényszerítette Angelt kuncogásra, és gyengéden magához ölelte a lányt. Angelnek eszébe jutott mit ígért Xellosnak, és a boldogság eltűnt arcáról. „Vajon hogyan szereznem meg Zelgitől a kardját. Biztos, hogy nem adná kölcsön se. De minden képpen meg kell szereznem ma éjszakáig. De hogyan?” - Gondolta Angel, és arca egyre szomorúbb lett. „Angel jól vagy?” - Kérdezte Zel a lányt, és szorosabban magához húzta. „Semmi bajom sincs Zel.” - „Ennem örülök.” - Sóhajtott Zelgadis, és Angel barátja mellkasára dőlt. A férfi gyengéden átölelte barátnőjét, és féktelen boldogság lángolt szemeikben, nem tudván eltelni mámorukkal. Zelgadis epekedve nézett Angelre, és éreztették egymással a szeretetüket. A 2 szerelmes egész nap kettesben volt, és csak este tértek vissza a kastélyba. Ahol Lina már bele unt a várakozásba, hogy választ kapjon kérdésére. „Mondd csak Angel Diablo visszatérhet, vagy sem?!!!” - „Nem tudom Lina. És ha megkérhetnélek ne kiabálj velem!” - A 2 lány hosszú ideig egymáshoz sem szólt a méregtől. Később Angel vacsorát készitett barátainak, és erős altatót tett Gaurry meg Zelgadis ételébe. Amikor a 2 férfi álomba zuhant, Amélia meg Lina vitték őket az egyik szobába. Hamarosan minden elcsendesült, és Angel a szobába ment. A lány megszerezte a 2 kardot, azzal az erdőbe sietett. Éjszaka a tó mellett Angel csak várt Xellosra, és aggódott barátaiért. „Csak hogy itt vagy! Elhoztad a kardokat?” - A fák között Xellos tűnt fel, és megállt a lánnyal szemben. „Igen itt vannak, de mielőtt odaadnám őket, szeretném tudni miért kellenek neked?” - „Ad át a kardokat!” - „Soha! Előbb tudnom kell mire készülsz velük.” - „Arra, hogy felhasználjam a fény, a tűz, és a démoni erővel rendelkező kardokat Diablo életkeltésére!” - Szólt Xellos, majd köddé vált... A fiú feltűnt a lány háta mögött, és folytogatni kezdte Angelt. „Én bolond hogy bízhattam meg egy percig is ebben a Xellosban.” - Gondolta Angel, és elájult... A fák között egy árnyék jelent meg, és hátba támadta a fiút. Xellos a rémülettől eltűnt, és Angel ájultan feküdt a földön. „Még szerencse, hogy itt jártam.” - Gondolta az árnyék, és a holdfény megvilágította testét. Yellow nagy nehezen a kastélyba vonszolta az ájult lányt, és a kardokat is magával vitte. Hajnalkor Angel magához tért, és abba a szobába ment, ahová Lináék a fiúkat vitték. Ott furcsállta, hogy Zelgadis álmában beszél. „Gyere csak Angelkém, szépségem!” - A lány teljesen elpirult, hogy Zel éppen róla álmodik, és felkeltette Zelgadist, majd mindent elmondott miért altatta el őt és Gaurryt. „Angel ezt nem hittem volna rólad. Te tényleg?...” - „Bocs Zelgi, de Xellos azzal fegyegetett, ha nem szerzem meg a kardokat neki, mindnyájatokat megöl. És...” - „És csak minket akartál megvédeni tőle. Igaz?” - A férfi kissé elszomorodott, és a lány barátjához bújt. „Igen, és tényleg csak segíteni akartam...”

„Megértem Angel. De Xellosban soha nem lehet megbízni. Elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam.” - Szólt Zelgadis, és gyengéden a lány hajába túrt. Angel szeméből könnyek folytak, és a férfi szoros ölelése hamar megnyugtatta a pityergős lányt. A 2 szerelmes egymásra nézett, majd az erdőbe mentek. Eközben az erdő mélyében az egyik róka védelmező egyedül próbálta eloltani a lángoló bokrokat, amit bizonyára Ronno, Dilger vagy Azul gyújtott meg, hogy elpusztitsa az erdőt. Vulpina váratlanul egy nyöszörgő hangra lett figyelmes, és egy haldokló kölyök rókát talált a bokor alatt. A kicsi sebesült és gyenge volt. Vulpina karjaiba vette, és titokban ápolta őt a kastélyban. Ezalatt a tónál Angel csak hallgatta, ahogy Zelgadis gitározik. A lány barátja vállára dőlt, és midketten elmosolyodtak, ahogy tekintetük találkozott. Zelgadis letette gitárját, azzal átölelte barátnőjét, és megcsókolták egymást... A férfi Angel kezéhez ért, és a leheletszerű érintés örömteli szoritássá szenvedélyesült... Az idilli pillanatot Dilger törte meg, és a lányra vetette magát. Zelgadis előrántotta kardját, és párbajozás kezdődőtt a farkasember és kőzte. Angel bevetette zöld mágia tudását, és Dilger behúzott farokkal menekült vissza a sűrűbe. De váratlanul Azul jelent meg, és Angel rókává változott. A kék farkas a fehér rókára támadt, és Zel sehogyan se tudta megvédeni Angelt Azultól. A farkas leterítette Angelt, majd eltűnt. A róka felöltötte rókaember alakját, és Zelgadis egyre idegesebb lett mikor Ronno is feltűnt. A fiú körül feketés füst kígyózott, és szinte mindent elborított a sötétség. Zel szem elől vesztette Angelt, és a férfi egyre jobban aggódott a lányért. Ronno hátulról fojtogatta Angelt, és a lány szemeiben egyre csak gyűlt a félelem. „Sikolts csak úgy se hallja meg senki.” - Szólt a fiú, majd elengedte szorításából a lányt, és pofon vágta a róka lányt. Ronno a tehetetlen Angelbe rúgott, majd egyre erőszakkosabb lett. Az ütés erőssége miatt Angel egy fához csapódott, majd összerogyott fájdalmában. „Szóval csak ennyit tudsz. Én ennél többet vártam a rókák védelmezőjétől.” - Szólt a róka srác, majd megcsókolta a fájdalmakkal küszködő lányt. Azzal eltűnt. A sötétség elmúlt, és Zelgadis karjaiba vette az ájult Angelt. Este Angel magához tért, és csak Zelgadis ült mellette egy széken, fogva a lány kezét. „Angel jobban érzed már magad?” - „Igen, de mióta vagy itt mellettem?” - „Mióta elájultál a sebektől.” - Angel elszomorodott, és lassan felült az ágyban. Ekkor jött be Vulpina a kölyökrókával, és már mindent tudott az eseményekről. „Vulpina ki ez a kölyök?” - Kérdezte Angel, és a lány a kicsihez fordult: „Fox kimennél egy percre.” - „Persze anyu.” - Szólt a kicsi, és sietve ment ki Angel szobájából. „A kicsit befogadtam, és a Fox neved adtam neki. Mert nem akarom, hogy a Jonathen név emlékeztesse őt arra, hogy árva.” - „Így már érthető miért nevez téged az anyjának.” - Szólt Zel, és Vulpina elhagyta a szobát. A férfi a lábadozó lányra nézett, majd közelebb hajolt, és arcon csókolta barátnőjét. Zel felállt a székből, és készült ő is elhagyni a szobát...

„Ne menj még!” - Szólt utána halkan Angel, és barátja elmosolyodott, majd visszafordult. A férfi egész éjjel barátnője mellett ült, és le ne tudta venni pillantását az alvó Angelről. Az éjszaka közepén Angel felébredt, és alvó barátjára nézett. A lány szelíden elmosolyodott, majd egy takarót terített Zelgadisra, és a lány visszaaludt. Hajnalban Zel felkelt, de nem látta sehol Angelt, és aggódni kezdett érte. Hirtelen Zelgadis orrát érdekes illatok csapták meg, és a lány jött vissza a szobába. „Jó reggelt álomszuszék! Már attól tartottam, hogy nem ébredsz fel.” - Szólt Angel, és barátja csodálkozott, hogy a róka lány behozta neki a reggelit. „Emlékszel Zelgi? Így ismerkedtünk meg néhány hónappal ezelőtt.” - A férfi értetlenül nézett Angelre, majd felnevetett, ahogy eszébe jutott, hogyan találkozott a lánnyal. Angel magára hagyta barátját, és az erdőbe ment. Eközben az erdő mélyén Vulpina gondoskodott Foxyról, és a kisróka saját anyjának tekintette a lányt. „Edd meg ezt Fox!” - „Fújj! Nem kell!” - „Edd csak meg!” - „Utálom!” - „Hogy mondhatsz ilyet, amikor meg se kóstolod?” - „Könnyen. Kinyitom a szám.” - „Te kis szemtelen! Ha beszélni tudsz, lássuk, hogyan tudsz enni.” - Szólt Vulpy, és lefogta a kölyköt, majd tömni kezdte belé a pürét. De Foxnak nem tetszet a dolog, és próbált kiszabadulni a lány szorításából, de eredménytelenül. A tisztásnál Angel egyedül üldögélt egy farönkön, és csak mosolygott magában, ahányszor Zelgadisra gondolt (, hiszen folyamatosan csak Zel jár a fejében. A lány annyira el volt mélyülve gondolataiban, hogy észre sem vette a közeledő Dilgert, és a farkasember kardjával a lány mellé suhintott. Angel szerencséjére a kard a fatörzsbe fúródott, és nem belé... Angel rémületében felsikoltott, és elrohant. Dilger a lány után vetette magát, és kardját Angel felé hajította. A róka lány megbotlott, és mély seb látszott lábán a kard miatt. Angel a félelemtől megdermedve, csak reszketett, és szinte meg se mert mozdulni a farkasember gonosz vigyorától. „Most végem van.” - Gondolta Angel, és szemeit lehunyta a riadságtól, és várt. Váratlanul ismerős hangot hallott: „Angel tarts ki! Jövök!” - Zelgadis volt az, és kardjával Dilgerre támadt. A farkasember nem kockáztatva visszamenekült az erdőbe. „Angel jól vagy?” - Szólt Zel, és felsegítette a sebesült lányt. „Semmi bajom. Csak a lábam.” - „Várj csak segítek.” - Szólt, és fehér mágiával begyógyította a lány sebét. Angel kissé elpirult, amikor barátja felvette őt, és visszamentek a kastélyba. Ott Angel teljesen elpirult, mikor barátja megjegyezte, hogy éttermet kellene nyitnia, ha ilyen csodásan főz. Zelgadis le nem tudta venni szemét barátnője édes mosolyáról, kedves tekintetéről, folytonosan piruló arcáról. A kastélyban mindenkinek feltűnt, hogy Angel meg Zelgadis milyen közel állnak egymáshoz. De Amélia ezt rossz néven vette, és mindent megpróbált, hogy magára vonja a férfi figyelmét. De reménytelenül. Segény kislány, csak kínos helyzetbe tudta magát hozni Zelgadis előtt, a folytonos arcra esésével.