III. fejezet

Boszorkányok és varázslók (és zabagépek!)

 Hát igen, ilyen az én szerencsém. Életem addigi legrosszabb napján, amin sikerült egy föci órán két egyest is beszereznem, elkésnem rajzról, és a matekfüzetet otthon hagyom. Ez elég lenne egy átlagos lánynak egy egész hétre, de nálam ez még mindig semmi volt. Egy varázsige, balszerencsémre, egy olyan világba, időbe, vagy dimenzióba repített, ahol ismeretlen volt a mobil, a játékterem és minden hasonló, civilizált találmány fogalma. Mi lesz itt velem?

Az erdőből kiérve kiderült, hogy a rám akadó tiniknek még van egy barátjuk. Egy szőke hajú lány volt, ugyanolyan idejemúlt ruciban, mint a többiek. De valami mégis más volt benne, de erre nem jöttem rá. A lányt Filiának hívták.

- Ti mindig így néztek ki?- kérdeztem.

- Igen- felelte Lina- de te miért viselsz ilyen különös göncöket?

- Ott, ahonnan én jöttem, ott mindenki ilyen ruhát hord- feleltem fáradtan- és gondolom itt is mindenkin olyasmi van, mint rajtatok.

- Hát igen, hasonló, csak a miénk egy kicsit más…

- Mégis miben más?

- Hát, mi varázslók vagyunk- mondta Zelgadis.

- És boszorkányok!- toldotta meg Lina.

Megálltam.

- Na neee… Ez csak egy vicc.

Tudtam, hogy léteznek boszorkányok és varázslók, mivel a Nagyi is az, de ez már egy kicsit bizarr volt. Mivel mindenki lassan úgy nézett rám, mintha most szabadultam volna a diliházból, egy kicsit próbáltam ˝normálisabb˝ lenni.

- Szóval… ismeritek az a nevű varázslatot, hogy delej-gömb?- kérdezte, előre is rettegve a választól.

- Igen, ismerjük- felelte Lina- miért, te is boszorkány vagy?

- Azt azért nem mondanám…

- Lina, nem mehetnénk? Éhes vagyok…- váltott témát a Gourry nevű srác.

- Igazad van, ezt majd megbeszéljük azután, hogy ettünk!- mondta Lina.

- Készülj fel, nem lesz semmi az, ahogy ezek esznek- súgta oda nekem Xellos. Nem értettem, hogy mire akar ezzel kilyukadni, de bólintottam.

Mikor beértünk a városba, Lina és Gourry megcélozták a legközelebb eső fogadót. Követtem őket, mivel egyenlőre még senki mást nem ismertem rajtuk kívül, és mert reménykedtem, hogy vissza tudnak varázsolni a saját időmbe.

A pincér kijöttekor Lina és Gourry több tucat ételt kértek. Mikor a pincér hozzám fordult, a megszokottat mondtam;

- Egy light Colát kérek.

- Elnézést, nekünk olyan ételünk vagy italunk nincs- mondta a pincér.

Megdöbbenve néztem rá, és csak ekkor jutott eszembe, hogy itt még nincs Cola.

- Akkor csak egy teát- feleltem.

- Mi az a Cola?- kérdezte tőlem Filia.

- Az egy cukros, szénsavas üdítőital, amit általában mindenki szeret- daráltam. Én például nem voltam soha oda a Coláért, de megittam.

- Mondjátok csak, mivel ti tudtok varázsolni… nem tudnátok vissza varázsolni a saját időmbe?- kérdeztem reménykedve.

- Kétlem, hogy ez bármelyikünknek is sikerülne, mivel nem tudunk se időkaput megnyitni, se teleportálni- felelte Zelgadis.

- És lehet, hogyha meg is próbálnánk, sokkal rosszabb helyre küldenénk- folytatta Lina.

- Mondjuk a föcitanár otthonába…- adtam az ötletet.

- Föcitanár? Az meg ki?- kérdezte Gourry.

- Az a Szellem, ahogy mi hívjuk a suliban, földrajzot tanít- magyaráztam.

- Miért hívjátok Szellemnek?

- Mert mindig ott kísért, ahol a legkevésbé hiányzik, és mert egy érzéketlen gép.

A szemeiről nem is beszélve, gondoltam. Nagyon utáltam, mikor a Szellem rám nézett a hideg, szürke szemeivel. Mindig kirázott tőle a hideg.

- Mennyi könyved van!- ámélkodott Amelia.

- És milyen nehezek…- morogtam.

- Szabad?- kérdezte Zelgadis, és már nyúlt is a táska után.

- Csak nyugodtan- feleltem- kétlem, hogy tetszeni fog, de altatónak tökéletes. Én legalábbis mindig elálmosodok tőlük.

Kihozták a rendelést. Elképesztő volt, ahogy Lina és Gourry rávetették magukat a kajára, de ezt még mindig felülmúlta az, ahogy ettek. Nem, nem is ettek, hanem zabáltak, de ez még mindig enyh kifejezés volt.

Zelgadis már átnézte az összes könyvemet, mikor az ellenőrzőmet vette a kezébe.

- Ez meg mi?- kérdezte és az orrom alá dugta, kinyitva a föcinél.

- Ez egy ellenőrző- feleltem- arra találták ki, hogy sanyargassák és megfélemlítsék a diákokat azzal, hogy mindenféle rossz jegyet írnak bele.

Zelgadis megint végiglapozta az ellenőrzőt.

- És melyik a legjobb jegy?- kérdezte végül- Az egyes? Akkor te okos lehetsz, mert nagyon sok egyesed van!

- Az egyes a legrosszabb jegy, és nincs is sok belőle!- vágtam oda sértődötten.

Filia is megszemlélte a kis füzetet.

- Mi az az intő? És ki az az igazgató?- kérdezte.

- Az intőt azért kapja az ember, ha valami rosszat csinál, az igazgató pedig az iskolát vezeti.

- Akkor te nagyon rossz dolgot csináltál, ha van egy igazgatói intőd!

- Adjátok vissza!- téptem ki a kezükből az ellenőrzőmet és elsüllyesztettem a táskámban. Még itt is a rossz jegyeimért meg az intőmért cikiznek!

- Mondjátok csak… nem csatlakozhatnék hozzátok?- kérdeztem végül- Csak addig, amíg ki nem találom, hogy hogyan is juthatok haza…

- Persze, bárki csatlakozhat, aki nem idegesít és nem akar az életemre törni- felelte Lina.

Örültem, hogy ebben a fura középkorias világban nem vagyok egyedül, de sokkal jobban örültem volna, ha hazajuthatok, de ez egyenlőre nem volt lehetséges…

folyt.  köv.