11 rész: Kisrókák a bajban 2 rész.

„Te maradj itt. Meg keresem Vulpinát.” - Szólt, de már késő volt, a kutyák bekeritették őt. Jonathen még el tudott menekülni, és az ebek szorosan a nyomában voltak. A kicsi a tisztásra viharzott, és elrejtőzött a magas fűben a vadászkutyák elől. A kis Jonathen megérezte, hol fognak feltűni a vérszomlyas kutyák, és az utolsó pillanatban átgurult alatuk. Jonathen a tó felé menekült, és a vízesés mögötti barlangban bújt el. „Nyugalom, leráztam őket. Itt már nem találnak rám. Biztos, hogy anyu, apu értem jön.” - Gondolta magában a kicsi, de már késő volt. A 2 kutya vicsorítva közeledett feléje. A kis Jonathen teljesen odavolt a félelemtől, és moccani sem mert... (A tisztáson Jillas edzéssel oktatta a kicsiket, de Jonathen félt, hogy eltalálja őt egy robbanó zacskó, és nem mert edzeni. Jillas így szólt: „Jonathen ha félsz valamitől ne szégyeld.” - „De apu ez nekem nem megy. Pedig olyan bátor szeretnék lenni amilyen te vagy.” - „Jonathen a bátorság nem abból áll, hogy vakmerő vagy.” - „De hogyan, ha nem máskép?” - „Ha bátor akarsz lenni, nézz szembe a félelmeiddel, és ne hagyd hogy a félelem uralkodjon rajtad.”- Szólt Jillas, és folytatta a kicsik edzését.) - Emlékezett vissza Jonathen amit tanult apjától, azzal az egyik kutya alatt átcsusszant, és a farkába harapott. Ekkor ért a barlangba Jillas, de már nem volt rá szükség, a kis Jonathen egyedül kergette el a kutyákat, és Jillas csak büszke tudott lenni rá. „Jonathen egy talpra esett kis kölyök. Tud már vigyázni magára, nem hiába hagytuk őket egyedül.” - Gondolta, és Vulpy is csodálkozott, hogy használt az egyedüllét a kicsiknek. „Hű ha bátyókám te aztán bátor vagy!” - „Kösz Ebigél, de nem fogok dicsekedni vele.” - „Ezt jól teszed, hiszen csak szerencséd volt, hogy túl élted. Én még 900000 megduplázott kutyával is szembe szállnék ha kedvem tartja.” - „Igazán Junior? Akkor meg miért vittél engem meg Ebigélt a tisztásra? És még, hogy én vagyok a mókusnyúl, Te gyáva!” - „Fogadok, hogy még annyi eszed sincs mint egy marék lepkének.” - „Ahogy apu szokta mondani a bátorság a félelem leküzdésére alapul.” - Szólt Jonathen, és a barlangba ment. Este a hegyek elhomályosultak a sötétben, és Vulpy visszahívta a kisrókákat a barlangjába. A kis Ebigél így szólt: „Jó hogy végre este lett, mert most nem aludhatnánk.” - „Csak akkor beszélj alvásról kishúgi, ha kedved van hozzá. Mert neked mindenhez kedved van ami nem veszélyes vagy izgalmas.” - Szólt mérgelődve Junior, és titokban irigyelte Jonathent, hogy olyan bátor volt a vízesés mögötti barlangban. De nem merte kimutatni, hogy mennyire akar ő is bátor lenni mintkistestvére. Filia figyelt a kölykökre, amíg Jillas meg Vulpina távol vannak az erdőben. Junior megszólalt: „Filia elviszel minket a tisztásra?” - „Majd ha piros hó esik.” - „Hé ez nem volt túl vicces!” - „A tisztás veszélyes te kis buta.” - „Kit neveztél te butának?! Gyere akarsz valamit?! Tőlem megkaphatod!...” - „Junior csillapodj már!” - „De ha egyszer megsértett!” - „Junior néha olyan ostoba vagy mint Vulpino volt. Te meg az a nagy büszkeséged.” - „Ó, igen! Akkor lássuk te mit tudsz Ebigélke!” - „Ne kekeckedj ha jót akarsz!” - „Ebigél, Junior hagyjátok már abba a veszekedést, és aludjatok már.”