Reggel nagyon szép idő volt. Ahogy felébredtünk, rögtön útra is keltünk. Amelia és én, megint a sor végén voltunk, de most az én minitévémet, azaz a viva tv-t néztük.

 - Tulajdonképp ez micsoda?- kérdezte Zel.

- Ez? Egy minitévé... Műsorokat sugároz, és csodálom, hogy itt is működik! -mondtam.

- És honnan van? -kérdezte Amelia.

- Ide Teleportáltam! Ööö... Megérkeztünk? -kérdeztem, mert megláttam egy hatalmas, gyönyörű várost.- Ez Seyruun?

- Igen! Megérkeztünk! -mondta a kis hercegnő. De a város üres volt. Sehol egy lélek, sehol senki!

- Ez mindig ilyen volt? -kérdezte Maya.

- Nem... Itt valami történt. -mondta Lina gyanakodva. A palota felé mentünk, de a bejáratnál egy feketezászló lógott, és őrök, vagy valami sehol.

- Ó-ó! A feketezászló azt jelenti, hogy valaki meghalt... -mondta Ken. Bementünk a palotába. Sehol senki. De egyszercsak egy inas jött velünk szembe. Amelia odarohant.

- Elnézést! Mi folyik itt? Sehol senki, és mit jelent a bejáratnál az a feketezászló? -kérdezte.

- Nem is tudom, hogy mondjam el Amelia hercegnő, de az apját... Megölte egy démon és most mindenki őt gyászolja...

- MI? -közben mi is odaértünk.

- Mi? Az, hogy lehet? -kérdezte Ken.

- Nem tudjuk...- és elvezetett minket a herceg szobájához. Amelia összes rokona ott volt.

- Részvétem Amelia kisasszony! -mondta mindenki és kimentek a szobából. Amelia sírva ment oda apja ágyához, mivel a holtest ott volt. De, nem volt semmi seb, semmi olyan, ami gyilkosságra utalna.

- MIÉRT... MIÉRT NEM JÖTTÜNK HAMARABB?! -sírt Amelia. Elkezdtem én is könnyezni, mert ez arra emlékeztetett, hogy az én szüleim is, dióhéjban így haltak meg.

- Amelia, talán... Én tudok segíteni... Linát is visszahoztam már az életbe... Hátha Philionelt is sikerül! -mondta Sylpheel.

- Rendben! -mondta Amelia szipogva és odaengedte Syplheelt. De nem sikerült neki.

- Nem tudom mi a baj...

- Ó édesapám!

- Még ne add fel Amelia! -mondta Ken és az ágy szélére ült.- Tegnap elmondtam, hogy a fényőrök dolga az ilyesmi... Most használom ezt az erőt.

- Várj Ken! Segítek én is! - és Ken, meg én megfogtuk a halott kezét, és egy varázsigét mormoltunk.

- Fényőr fohászkodik hozzád... Halott lelket támaszd föl hát... A hangom vezessen... Fényemet kövessed... Az elveszett lelket... Hozd vissza e testbe! -mondtuk. Ken elengedte Philionel kezét, de én összeestem.

- Yolei!

- Mi történt vele? -kérdezte Amelia szipogva.

- Ha egy képzetlen fényőr hozz vissza valakit akkor pár percre elveszti az eszméletét. -mondta Ken.

- Apropó, akkor most nektek sikerült visszahozni Philt? -kérdezte Gourry.

- Igen! -mondta Ken, és a herceg kezdett ébredezni.

- Amelia! Kislányom, miért sírsz?- kérdezte Phil.

- Édesapám! -és átölelték egymást, én közben felébredtem és örültem, hogy nekik sikerült újra együtt lenniük... Nem úgy, nekem... - Nem emlékszel?

- De... Egy démon jelent meg a szobámban, aztán csak azt láttam, hogy veled valami baj történik, aztán minden elsötétült. -mondta.

- Barbas! -mondtam Mayával és Kennel.

- Ő ki? És ti kik vagytok? -kérdezte a herceg.

- Nem beszélhetnénk ezt meg ebéd közben? -kérdezte Lina.

- Dehogynem! -és lementünk az ebédlőbe. Mindenki örült, hogy a herceg él, ezért hatalmas lakomát rendeztek, Lina legnagyobb örömére.

- Na szóval, kik is vagytok? -kérdezte Phil.

- Én Yolei Myako, és ők itt ketten Maya Myako, és Ken Myako. A testvéreim. Mi egy másik világból jöttünk, Rezo segítségével...

- De Barbas, aki megölte a szüleinket, is átjutott... Gondolom azért ölt meg téged, mert azt hitte varázsló vagy, ugyanis a mi világunkban, a boszorkány apja varázsló. És lehet azt hitte itt is így mennek a dolgok. -mondta Ken.

- Hé te letegeztél egy herceget? Nagyon ismerős a neved... Nem találkoztunk mi már? -kérdezte Phil.

- Nem ismersz meg? Az a „kis idegesítő fényőr” vagyok! -mondta Ken.

- Ja! Tényleg! Ken! De rég láttalak!

- És mi...

- Bocsánat, de most nincs időnk erre! Miért hivatott ide minket... őket? -kérdeztem, de közben Rezo felénk tartott, de észrevette Barbast, ahogy megöl egy boszorkányt, és elveszi az erejét..

- Áh... ez jól esett! -mondta a démon.

- Te mit csinálsz itt? -szólította meg Rezo.

- Én? Megerősödöm! Ja! És kösz, hogy idehoztál! Most vagyok igazán az erőm tejében!

- Ne hízelegj! Csak a lányt akartam idehozni, hogy elvehessem tőle a Remények könyvét.

- Ha ha ha! Mintha az olyan könnyű lenne! Én már az óta akarom megszerezni amióta íródott. Csak én ismerem annak a könyvnek a gyengéit!

- És ismered azt a lányt?

- Persze! Mondhatjuk már annyira, mint az apja...

- Akkor még hasznomra lehetsz... Miket tudsz?

- Meglátom mások félelmét és úgy végzek velük! -és megnézte Rezo félelmét, de nem mondott semmit.

- Akkor gyere velem! Együtt megszerezzük azt a könyvet! -és elindultak Seyruun felé.

- Várj! Így könnyebb! -mondta Barbas, majd megfogta szövetségese kezét és eltűntek. A démonok ezt a varázslatot „pillantás”-nak hívták. Közben Phil elmondta, hogy azért hívatott minket, mert a várost nagy járvány sújtotta.

- Azok alapján, amit a tünetekről mondott...

- Nyugodtan tegezhettek!

- Azok alapján, amit mondtál, ez pestis járvány... Csak azt nem tudom, hogy hogy ütött itt ki! -mondtam.

- Mi az a pestis?

- Egy szörnyű, ragályos halálos járvány. Ez csak a mi világunkban volt eddig, de, most ahogy látom, valaki ide is behozta... -mondta Maya.

- Meg van! Ez egy csapda! -káltottam fel, és felálltam.

- Ezt, hogy érted? -kérdezte Sylpheel.

- Hogy? Először Rezo ebbe a világba hoz, pont oda ahol ti vagytok. Másodszor, eljövünk ide egy járvány miatt...

- És Philt megölték....

- Nem Xellos, ez csak véletlenül történt. Nem ez szerepel Rezo tervében...

- Hát akkor mi? -kérdezte Lina.

- Az, hogy mi is elkapjuk a pestist, és könnyedén elveheti a könyvemet, és megölhet minket, mivel ő hozta, jobban mondva varázsolta ide a járványt, hogy majd mi ide jövünk! -mondtam

- Van benne valami... -de ekkor hallottuk, hogy kinn nagy csete-paté van. De vajon mitől?