10 rész: Zelgadis Junior és Ilona nagykalandja 2 rész.

Váratlanul rengeteg emberi csótváz között találták magukat, és nehezen tudta menekülni azok miatt. „Junior! Segítsz!” - Kiáltott Ilona, miközben elesett a csótvázak közt. A 2 farkasember már majdnem elkapta a kislányt, mikor a kisfiú előrántotta fakardát, és szemen szúrta vele Ronnot. „Gyere már!” - Ragadta meg Ilona kezét, és elrohantak. A farkasemberek hangosabban morogva üldözték őket. De hirtelen a kicsik szákutcába értek, de már késő volt, hogy visszaforduljanak. „Na lássuk Zelgadis udótja vajon képes lesz elbánni velünk.” - „Nevetséges.” - Szólt Ronno, és Junior hiába szegezte játék kardját az állatemberek felé, még is félni kezdett. Dilger készült megölni őket, mikor egy férfi tűnt fel, és kardjával elkergette őket. „Ezért még bosszút állok rajtad és a fiadon Zelgadis!” - Kiáltotta Dilger, majd eltűnt. „Ügyes volt felség.” - Szólalt meg Yellow, de Zelgadis dühösen nézet rá. A 2 kisgyermek megkönnyebbült, és Junior megszólalt: „Apu én...” - „Szándékosan megszegted a szabályt!” - „Akkor én bocs...” - „Indulás haza!” - Szólt szigorúan, és mérges volt, de nem mutatta ki. „Azt hittem bátrabb vagy.” - Szólt halkan Ilona Juniorhoz, de a kisfiú nem mondott semmit. A kastély közelében Zelgadis így szólt: „Yellow vidd haza Ilonát! Nekem még van egy kis meg beszélni valóm Juniorral.” - „Persze felség. Gyere Ilona!” - Szólt Yellow, és karon fogta a kislányt. A kisfiú Ilona után nézett szomorúan, és Ilona visszanézet a kisfiúra. „Junior gyere ide!” - Szólt Zelgadis, és a kisgyermek apja mellé ált. „Junior most nagyot csalódtam benned.” - „Tudom.” - „Meg is ölhetek volna. Szándékosan voltál szófogatlan, sőt mi több Ilonát is veszélybe sodortad!” - „Én csak olyan bátor akartam lenni mint te.” - „Én akkor vagyok bátor amikor kell Junior. A bátorság nem abból áll, hogy keressük a bajt...” - „De te semmitől sem félsz!” - „Nem. Ma féltem...” - „Komolyan?” - „Igen. Féltem, hogy elveszítelek.” - „Ezek szerint a legbátrabbak is félhetnek. Figyelj apu.” - „Mondd csak.” - „Azok a farkasemberek sokkal jobban félnek tőlünk.” - „Mert senki sem kezdhet ki büntetlenül apáddal!” - Szólt, és magához szorította fiát. „Ne apu! Összetör, ahogy anyu szokott! Eresz megfulladok!” - „Tudom néha a szeretet fájdalmas tud lenni.” - Nevetett Zelgadis, és eleresztette kisfiát. „Apu ugye mi örökre együtt maradunk?” - „Persze.” - „És ugye nem mondott meg anyunak, hogy?...” - „Musáj lesz.” - „Légyszives ne mondd el neki, hogy a farkasemberek barlangjánál voltam! Ha akarod évekig is szobafogságban maradok. Csak ne mondd el neki!!!” - „Na jó, de csak holnapig.” - „A fenébe!” - Bosszankodott Junior, és visszatértek a kastélyba. Este Zel így szólt párjához: „Alexkém mi lenne a sétálnánk egyet az erdőben?” - „Jó ötlet.” - Mosolyodott el a nő, de Ilona közbe szólt: „Ugye jöhetünk mi is.” - „1, 2, az ágyba!” - „De mi nem vagyunk álmosak.” - Szólt Junior, de ásítozni kezdett. „Légyszives vigyetek magatokkal. Jöhetünk apu?” - „Igen, de előbb az ágyba mindketten.” - „De mi nem vagyunk fáradtak.” - „Ne mondjam még egyszer!” - Emelte fel hangját Zelgadis, és a 2 kisgyerek nem mert tovább vitatkozni szüleivel. Alex lefektette a gyermekeket, majd elment Zelgadissal. Mindketten az erdőbe mentek, és a férfi megölelte kedvesét, és elmosolyodtak. Egy bokorban Ronno meg Dilger csak ezt várták, és beloposztak a kastélyba. A gyerek szobában Roland figyelt az alvó gyermekekre, miközben fényesítette tűzkardját. A fiú meghallotta a farkasemberek lépteit, és kiment a szobából. A párbaj hangjaira a kisgyerekek felébredtek, és Junior kimászott ágyából. Ilona fejére húzta takaróját, és megszólalt: „Junior mik ezek az ijesztő hangok? Úgy félek.” - A kisfiú kinézett a kulcslyukon, majd így szólt: „Dilger, Ronno meg Roland bácsi csatáznak. Jobb ha elbújunk.” - Szólt, és az ágy alá bújtak félelmükben.