„Feketeségből felébredj…”

„Lina!” kiáltotta Gourry. „Nem akarok meghalni!”

„Miss Lina, ne tedd!” kiabálta Philia. Érezte, ahogy Xellos elkapja a karját s magához húzza. Nem mondott semmit, szemeit meglepetten szegezte Linára és a körülötte kavargó fekete örvényre, ahogy megtestesül körülötte a káosz.

„Rémálmok Ura, ki napként tündökölsz, a Káosz-tengerében aranyként tükröződsz…”

Amelia egyik kezét Zelgadis dereka köré fonta. „Mindent el fog pusztítani, nem?”

Az arany és fekete színű gömb egyre nagyobbra nőtt, úgy hogy már Lina kezei nem tudták kontrollálni. De Lina hangja nem tört meg, folytatta a kántálást. „Most téged hívlak és fohászkodom…”

Naga csak pislogott. „Lina, mit művelsz? Mi ez az egész a világ elpusztulásáról?”

Luna is megszólalt. „Nem… Nem gondolhatja komolyan! LINA! Zelas, azonnal menj a Rémálmok Urához és hozd őt ide! Senki nem idézheti meg ezt a varázslatot!”

Zelas egy szót sem szólt. Meglepetten nézett Linára, szája meglepettségében kinyílt.

„Ki előttem áll, elpusztuljon…” Lina próbálta karjait tartani, s felnézett feketén csillogó óceánra. „Rémálmok Ura, adj nekem erőt…”

„LINA!” kiáltotta Gourry.

„SZÖRNY BÉÉÉKLYÓ!” Lina teste körül kavarogtak a fekete és arany villámok, kezeiben pedig az óriási gömb egyre nőtt. Mindenki döbbenten figyelt, ahogy a varázslat szinte már akkora, mint Lina, a fekete gömb széle aranyszínűen ragyogott, a varázslat keltette szél pedig orkán méretűvé vált.

És végül, mint valami minden végét jelző utolsó mozzanat, a varázslat eltűnt Lina kezei közül. Lina szemei döbbenten meredtek kezeire, amik között néhány pillanattal az előtt még ott volt a pusztító varázslat. „A… Szörnybéklyó…” suttogta. Felnézett, s látta, ahogy a horizont színei átvágnak feketébe, s lassan olyan sötét lett, mintha éjszaka volna. Arcára rémület és döbbenet ült ki. „El… elvesztettem az irányítást…?”

„LINA!!!!!” Luna hangját hallotta, ahogy a tenger felől felé süvít. „HOGY TEHETTED?! HOGY VESZTHETTED EL AZ IRÁNYÍTÁST A VARÁZSLAT FELETT?! Ígérem, meg foglak ÖLNI!”

Zelgadis Luna felé fordult. A szél elhallgatott, s néma csend lett, mikor Zel megszólalt. „Akkor gyorsnak kell lenned, mert a varázslat öt másodpercen belül elintézi neked.”

Mondata ezerszer visszhangzott, s Amelia Zelgadisnak suttogta. „Mind meg fogunk halni.”

„Várj,” kiáltott fel Philia, de nem mérgesen vagy rémülten. Intette a fejével s mind a horizontra néztek. „Sötétség a legmélyebb, feketeségből feléledj…”

„Nehogy megidézz még egyet!” kiabálta Zelgadis. „Egy is sok!”

„Nem!” csattant fel Philia. „Az ige. Nézzétek!” s az égre mutatott. Az ég sötétebb lett, mint a legsötétebb éjszaka, s messze a távolban egy fényes pont jelent meg, akár egy csillag. A gömb egyre közeledett, s a tenger megrázkódott.

„Az ige most megvalósult!” kiáltotta Zelgadis. „Ez akkor alapvetően azt jelenti, hogy a következő percben meg fogunk halni!”

„Nem, ez nem az! Ez a varázslat teljes pusztulást hoz, ha elveszítik felette az irányítást. Ha Lina elveszette volna felette az uralmat, meghaltunk volna most! Valami más történik…” Philia újra felnézett. „A varázsige következő része… Rémálmok Ura ki napként tündökölsz -” elharapta a mondatot s Xellosra nézett.

Xellos szemei nyitva voltak, s befejezte az igét. „A Káosz tengerének vizében tükröződsz.”

Lina szemeit a horizontra függesztette. Mindent teljes sötétség volt, csak az a gyönyörű csillag fénylett. S egy pillanattal később, az aranyszínű gömb, amit csillagnak vélt, ott volt előtte. Mindenkin végigsöpört egy erős fuvallat, ami Ameliából, Gourryból, Nagából és Philiából egy sikolyt váltott ki. Lina eltakarta arcát karjával, s néhány lépést hátrált, amíg csak elviselhetővé nem vált a fény és a szél. A fény kialudt, s csak gyenge ragyogás maradt, Lina pedig leengedte kezét, szemei elkerekedtek s szája tátva maradt a döbbenettől.

Előtte állt, egy aranyszínű gömböt tartva a kezében, arany aurájában tündökölve Lina tökéletes tükörképe.

A Mindenség Teremtője állt előtte. A Rémálmok Ura.

Philia megdöbbent s megfordult hogy megtalálja Xellost, de látnia kellett hogy mellette térdel, fejét lehajtva a Rémálmok Ura előtt. Körbenézett, s látta hogy Milgasia és Zelas is letérdeltek. Luna Inverse is fél térdre ereszkedett, hátára akasztva a Cephied Kardját, s fejét lehajtotta, akár csak a többiek.

Amelia teljesen megdöbbenve, s ő az első, aki megszólalt. „A Rémálmok Ura… Miss Lina?”

„Nem értem!” szólalt meg Lina.

A Rémálmok Ura arany szemeit ráemelte. „Akkor engedd meg hogy elmagyarázzam.” A következő pillanatban az aranyszínű Lina átalakult – egy magas, hosszú szőke hajú nővé, de a szemei ugyan olyanok voltak akár csak Lináé, csak aranyszínűek.

„Azt hiszem, látni akartam, mikor magaddal nézel szembe, Lina Inverse,” válaszolta a Rémálmok Ura. Hangja lágy volt, mégis telt, akár csak egy álom. „Úgyhogy most inkább ezt az alakot fogom viselni.”

„Mi folyik itt?” suttogta Lina. Még egy lépést hátrált, érezte hogy a félelem átjárja a testét. Megidézte az univerzum legpusztítóbb és legveszélyesebb varázslatát, s a világmindenség legerősebb lénye ott állt előtte, s a varázslatot úgy tartotta a kezében mint valami játékot.

A Rémálmok Ura Xelloshoz fordult. „Felteszem, meggondoltad amit tenned kellett, Xellos,” mondta. „A terved nem úgy folyt le, hogy pontosan akartam.”

„Bocsáss meg, Anya,” mondta halkan Xellos.

Szemeit újra Linára fordította. „Ahogy látod Lina, Xellos nem hazudott amikor azt mondta hogy nekem dolgozik. Talán az a legjobb, ha az elején kezdem. Három évvel ez előtt, segítettem neked legyőzni a Sötét Lordot, a Pokol Urát, Phibrzizzot. Beköltöztem a testedbe, de egy ember vissza akart kapni. És mivel azért idézted meg a Szörnybéklyót, hogy megments a férfi életét, teljesítettem a kívánságát és visszaadtalak neki.” Sóhajtott egyet, s a kezében lévő gömböt Lina elé emelte. „Gyere, és nézd meg mi történt, Lina.”

Lina óvatosan előrelépett egyet, hogy láthassa amit a Rémálmok Ura mutatni akar neki. A Rémálmok Ura elé állt, s belenézett a Szörnybéklyóba, szíve pedig egyre hevesebben kezdett verni. A Rémálmok Ura keze és a gömb között aranyszínűen kezdett ragyogni. Lina némán figyelt. Látta a három évvel azelőtti események ismétlését – látta önmagát, ahogy kántálja a varázsigét és a Pokol Ura gonoszan nevet. Majd vörös fénynyalábok jelentek meg, s egy pillanatra minden eltűnt – s a következő pillanatban már nem ő állt ott, hanem a Rémálmok Ura. A Pokol Ura elpusztult, s a Mindenség Anyja felemelkedett hogy elhagyja a világot. Lina szemei megremegtek amint látta ahogy Gourry elkezd utána rohanni.

„Tiszta idióta…” motyogta magának Lina.

„Csak amennyire kell,” mosolygott a Rémálmok Ura. „egyetlen ember sem tudott még követni a Káosz tengerébe. Talán Gourry alacsony intelligencia-szintje engedte hogy megmentsen… de én nem hiszem. Tudom, hogy valami más volt.” Szemeit újra a Szörnybéklyóra szegezte, s Lina is folytatta. Szemei elkerekedtek, mikor Gourry elkapta a Rémálmok Urát, s az még egyszer ránézett, majd eltűnt. S néhány perc múlva, Gourry karjaiban megjelent Lina. Lina nézte önmagát a Szörnybéklyóban, amint Gourryval megölelik, majd… Megcsókolják egymást.

Lina szája meglepettségében tátva maradt. A Szörnybéklyó újra fekete lett, aranyszínűen fénylett, s a Rémálmok Urának tekintete találkozott Lina kábult tekintetével. Végül Lina motyogva megszólalt. „Én nem emlékszem…”

„Akárcsak én,” suttogta Gourry. „Megcsókoltalak és nem öltél meg érte, és még nem is emlékszem rá!”

Lina megfordult s látta, hogy Gourry ott áll mögötte, s ő is látta amit a Rémálmok Ura mutatott a Szörnybéklyóban. Lina elpirult. „Csak annyit tudtam, hogy megmentetted az életemet. Többre nem emlékszem.”

„Miért van az, hogy amikor mi bármi romantikust csinálunk, utána nem emlékszünk rá?” kérdezte Gourry. „Tegnap éjjel együtt voltunk a szobámban és -”

„Az nem volt romantikus!” csattant fel Lina. „Részegek voltunk! Ami emlékeztet engem…” Visszafordult a Rémálmok Urához. „Mi folyik itt?” vonta meg a szemeit.

A Rémálmok Ura összeráncolta szemöldökét. „Hát, hogy finoman fogalmazzak, egy kicsit… mérges voltam rátok. Téged és Gourryt egymásnak adtalak, mivel egyik sem akart a másik nélkül élni, ahelyett hogy elpusztítottam volna a világot. Ez három évvel ez előtt volt, és ti ketten képtelenek vagytok bevallani a másiknak a valódi érzelmeiteket! Ez kihozott egy cseppet a sodromból!”

Lina jobban elvörösödött mint az előtt, de nem tudta mit mondhatna. Gourry is csak pislogott, de nem nyitotta ki a száját.

„Ezért kértem fel Xellost hogy segítsen nekem. Azt akartam, hogy hozzon össze titeket itt, Mypross Szigeten. Hogy összeházasodjatok és efféle dolgok,” majd folytatta, egy kicsit fellengzősebb hangon. „És még azt is kértem tőle, hogy hozza össze Seyruun Hercegnőjét És Zelgadist is.”

„Minket?” kérdezte Amelia.

„Miért?” kérdezte Zelgadis gyanakvóan.

„Miért?” egy ér elkezdett lüktetni a Rémálmok Ura homlokán, s vészesen suhintott egyet a Szörnybéklyóval. Mindenki ijedten ugrott hátra, de ő jelét sem adta annak hogy észrevette volna. „Mert ti ketten szeretitek egymást! Ha nem tudnám jobban, azt mondanám ostobábbak vagytok mint Gourry! Elvégre is ő már elmondta Linának az érzéseit. Ti viszont hallgattok, s nem szóltok egymásnak egy átkozott szót se!”

Zelgadis küldött egy gyűlölködő pillantást a Mindenség Anyja felé, s motyogott valamit az orra alatt – hangosabban már csak azért sem mondta, mert nem akart látni egy elszabadult Szörnybéklyót sem.

A Rémálmok Ura folytatta. „Lina szereti Gourryt, Gourry szereti Linát, Zelgadis szereti Ameliát és Amelia szereti Zelgadist! Ez gyönyörű vége lenne egy romantikus kis történetnek, de nem vagytok képesek rá! Van bárkinek bármilyen ötlete arra, hogy ez mennyire zavar engem?”

„Azt hiszem most nem kell válaszolni,” jegyezte meg epésen Lina.

„De mi van Xellosszal?” kérdezte végül Zelgadis. „És Philiával?”

„Mivel Xellost megbíztam egy szinte lehetetlennek tűnő feladattal, úgy döntöttem, halmozom az élvezetet és összehozok egy szörnyet egy sárkánnyal.” A Rémálmok Ura halántékát masszírozva magyarázta. „A szörnyek faja és a sárkányok már több száz éve utálják egymást -”

„De az mind Xellos hibája, nem?” szakította félbe Amelia. „Ő ölte meg azokat a sárkányokat a Szörny Háborúban.”

„Igen, ami még ironikusabbá teszi az egészet, hogy nem másba lesz szerelmes, mint egy Arany Sárkány Papnőbe,” morogta a Rémálmok Ura. „De nem kérhettem meg rá, hogy hívj el Philiát is a szigetre, ezért kértem Zelas és Milgasia segítségét.”

Xellos továbbra is mozdulatlanul maradt, de látszott rajta hogy nagyon idegesíti az igazság. Keze remegett a dühtől, száját pedig összeszorította.

„Akárhogy is,” A Rémálmok Ura figyelmen kívül hagyva folytatta. „Tudtam, hogy Xellos nagyon ravasz, és elég nehéz volt távol tartani a második tervtől. Nagyon megkönnyebbültem, mikor megjelent egyik reggel Zelas, és elmondta hogy egy szellem segíteni fog a tervben.”

„Rowdy?!” hüledezett Lina. „Azt mondod, Rowdy benne volt?!”

„Megmutatta nektek a halált, s ez segített hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Működött is… egy napig,” mondta. „Kihagyta Xellost a vízióból, megadva ezzel a lehetőséget a kicsi gonosz szörnynek hogy megmentse Philiát önmaga akaratából. Oooh, Xellos nagyon dühös volt, amikor megmentette. Megsebezte önmagát azért hogy megmentsen egy Arany Sárkány holmi különös érzések miatt, így eltűnt akárcsak egy idióta az alűrbe hogy meggyógyítsa önmagát.”

„Azt mondtad nekem hogy a Beastmaster gyógyított meg!” kiáltotta fel Philia, az említett felé fordulva.

Xellos egy pillanatig nem mondott semmit. „Mi mást tehettem volna?” motyogta végül.

„Ott maradhattál volna és hagytad volna hogy segítsek!” felelte sértődötten Philia.

„Tehette volna,” értett egyet az Arany Sárkánnyal a Rémálmok Ura, „ha nem lenne ilyen átkozott önfejű! Zelas!

Zelas felugrott s ránézett. „Igen, Anya?”

„A következő szörny, amit csinálsz, nem akarom hogy gúnyos, túl vidám vagy önfejű legyen! Ezeket hagyd ki belőle!”

„Igenis, Anya…”

A Rémálmok Ura ismét sóhajtott. „Ez az egész nagyon bosszantott, megmondom nektek. Már kértétek egy párszor a segítségemet egy csomó veszélyes helyzetben. Azzal ha bevallanátok hogy szerettek valakit, nem lennétek kevesebbek.”

„Sajnálom…” Lina előrelépett s lehajtotta fejét. „Nem hittem, hogy ez téged zavarni tud. Én csak… Nem vagyok túl jó az érzelmeim kifejezésében. Főleg olyan valaki iránt, akiért aggódok.” Lina teljesen elvörösödött.

„Tudom,” felelte a Rémálmok Ura. „Emlékezz Lina, én éreztem a szíved és a belsődet. Tudom, hogy érzel.”

„Én csak nem igazán merem bevallani,” folytatta Lina. „És Gourry olyan idióta…”

„De te így szereted.”

„Tudjátok,” Gourry habozva egyik kezét Lina vállára tette, „Én is így vagyok ezzel. Lina mindig bolondozik mindenfelé vagy kiabál és verekedik… Mindig attól tartottam, hogy a következő városba delejgömbözöl, ha elmondom hogy szeretlek.” Gourry elfordította a tekintetét.

Lina is másfelé nézett s nem válaszolt. Szörnyen kezdet érezni magát amiért Gourry ezt gondolta róla.

Amelia szólalt meg következőnek. „Én már mondtam, hogy szeretem Zelgadist,” mondta hullámzó hangon. „Nem tudom hogy ő szeret-e vagy sem, de én szeretem akkor is…”

Zelgadis elpirult, „Én is kedvellek,” motyogta.

A Rémálmok Ura küldött felé egy gyilkos pillantást, mire Zel módosított válaszán.

„Úgy értem, én is szeretlek.”

„Xellos?” Zelas kis kedvencére nézett. „Azt hiszem, te jössz.”

Xellos összerándult majd felállt. Szemei nyitva voltak, s a Rémálmok Urán nézett mielőtt válaszolt volna. „Nekem soha nem esett nehezemre, hogy utáljam a Sárkányok faját, Anya. Azóta, hogy Beastmaster megteremtett, egy részem volt. Miért van az, hogy nem tudom utálni ezt az egyet?”

„Úgy beszélsz rólam mint valami tárgyról!” csattant fel Philia.

„Mert minden szörnynek vannak érzései,” felelte a Rémálmok Ura, figyelmen kívül hagyva Philia közbevágását.

„Próbáltam utálni őt, de egy másik érzés kerekedett felül az utálatomon.”

„Úgy hívják szeretet, te idióta!” szólt közbe ismét Philia.

„Bárhogy hívod is,” küldött felé Xellos egy bosszús pillantást, „azóta zavart engem hogy legyőztük Dark Start.”

„Mert mikor te és Philia egyesítettétek a fekete és fehér mágiát,” magyarázta a Rémálmok Ura. „Akkor az történt, hogy kapcsolatba léptetek a másikkal egy különleges úton. Fejezd be a küzdelmet az érzelmeiddel, Xellos. Mielőtt még mérges leszek.”

Xellos összerándult. „Próbálom, Anya. De nagyon nehéz.”

Philia bosszúsan felsóhajtott, karjait széttárva fordul felé. „Miért nehéz? Beismerem, szerelmes vagyok beléd…” megtört a hangja. „Nem hiszem el hogy ezt mondtam! Ez a legrosszabb, megdöntöttem a rekordom! Egy Arany Sárkány Papnő, aki szeret egy szörnyet! Azt hiszem kezd elmenni az eszem…”

„Nem döntöttél meg semmilyen rekordot, Philia,” szólalt meg Lina. „A Tűz Sárkánykirály rendjének Ősapái már nem szekálnak többé.”

„Igen, de akkor is…” sóhajtotta. „Szerelmesnek kellett lennem egy szörnybe? És nem csak egy szörnybe – BELÉ!” mutatott Xellosra. „A Beastmaster jobb keze, aki több száz sárkányt ölt meg és még nagyobb bajba sodor mindenkit!”

„Hát, akkor majd az esküvőnk remek kezdet lesz,” felelte gúnyosan Xellos.

„CSENDET!” csattant fel a Rémálmok Ura. „Még sok dolgotok van. De azt együtt csináljátok! És Xellos, Nem akarom hogy minden öt percben Beastmasterhez rohanj mert Philia idegesít valamivel. Tegnap éjjel nem zavart téged, igaz?”

Xellos fején megjelent egy vízcsepp. „Nem.”

A Rémálmok Ura vette egy nagy levegőt. „Ezt gondoltam. És most, mindannyitok számára van egy feladatom! Félreteszem a tervem hogy elpusztítom a világot és véget vetek mindennek, az utolsó dolog amivel szórakoztatni tudtok az elkövetkezendő párszáz évben!”

„Mit akarsz tőlünk?” kérdezte Lina bizalmatlanul.

„Házasodjatok össze. A hét végéig!”

„Házasság?!” Lina áll leesett. „Állj, Én még ezt nem tudom! Én csak egy fiatal lányka vagyok – nem állok készen a házzasságra!”

„Fejezd be a nyávogást, Lina!” szólt rá Luna. „20 éves vagy!”

A Rémálmok Ura elmosolyodott. „Ah, a Cephied Lovagja végre megszólalt. Csodálkoztam, mikor fog végre mondani valamit.”

Luna elvörösödött. „Bocsáss meg, Mindenség Anyja. Nem akartam zavarni.”

„Zelas elmondta, hogy a szigeten vagy. Érdekes helyzet lett belőle.” Ismét Linához fordult. „De, most vissza egy fontosabb dologhoz. Ha nem mész hozzá Gourryhoz, és a másik két pár sem házasodik össze… Én… Én…”

Luna még egyszer közbeszólt, gonoszan elvigyorodva. „Én megígérem, hogy tele fogom rakni a szobádat csigákkal, Lina!”

Lina sikított egyet s elkapta Gourry derekát. „NE!! CSIGÁKAT NE!!!”

„Megígérted, Luna,” szólalt meg Gourry.

„Azt ígértem hogy nem fogom bántani. Csigákról só sem volt,” grimaszolt Luna.

„Ígéret?” Lina felnézett társára. „Mi a…?”

Gourry elpirult. „Uh, megígértettem Lunával hogy nem fog bántani téged a szigeten… szóval lehet egy jó vakációd.”

Lina is elpirult s elfordította tekintetét Gourry kék szemeiről. „Miattam tetted?”

„Hello? Elnézést?” szólt közbe a Rémálmok Ura. „Én most épp egy fontos megállapodást akarok lebonyolítani! Az édelgést és a flörtölést később folytassátok!”

Mindenki felugrott és rémülten nézett a Rémálmok Urának hangulatára bízott Szörnybéklyóra. De ő megvonta a szemeit. „Most… Ahogy mondtam! Ha Lina és Gourry, Amelia és Zelgadis, és Philia és Xellos nem házasodnak össze a hét végéig…” felemelte a Szörnybéklyót, úgy hogy mindenki pontosan láthassa, előrelépett s feldobta a varázslatot majd újra elkapta, mindenki rettegve figyelte, erre ő elmosolyodott. „Ez a szép kis varázslat ki fog csúszni a kontroll alól.”

Lina szeme elkerekedtek, majd visszaugrott partneréhez. „Oké! Fogtam az adást! Hozzámegyek Gourryhoz!”

„Nem igazán akarom hogy a világ elpusztuljon.” Mondta Gourry mosolyogva. „Úgyhogy elveszem Linát.”

„Hát nem remek?” morogta Zelgadis. „Házasodjunk vagy nézzük végig ahogy mindennek vége lesz. Rendben, elveszem Ameliát.”

„Boldogan hozzámegyek Zelgadishoz,” mondta Amelia. Elkapta Zel egyik karját és magához ölelte. Zelgadis minden eddiginél jobban elpirult s sóhajtott.

Xellos és Philia pedig, csak egymásra néztek a szemük sarkából. A Rémálmok Ura megvonta arany szemeit. „Nos?”

„Gondolkozom,” mondta Xellos, összefonva karjait. „Beastmaster meg fog ölni ezért?”

„Persze hogy nem!” mondta édesen Zelas. „Főleg mert a Mindenség Anyja akarja, Xellos.”

Milgasia rámosolygott Philiára, aki magában duzzogott. „Philia. Többé nem kell követned a Tűz Sárkánykirály rendjének törvényeit vagy szabályait. Az Ősapák nem akadályozhatnak meg többé és nem választhatnak el senkitől többé. Tedd azt ami boldoggá tesz.”

„Mi van a többi sárkánnyal?” Philia habozva nézett fel rá. „Több lesz lesz a gond azon kívül hogy nem tartozom oda. Nem fogják bírni, ha…”

„Meg fogják tanulni megszokni,” felelte.

Philia Xellosra nézett, aki gonosz grimaszt vágott, csak hogy kihozza a sodrából. Philia fején megjelent egy vízcsepp majd sóhajtott. „Nem tudom most mi legyen!”

„Oh, elég legyen már!” Lina érezte ahogy a vér a fejébe megy. „Itt vagyunk újra – Philia és Xellos közötti patthelyzet folytatásában! Be fogjátok végre ismerni? Most rajtatok múlik, hogy minden boldogan vagy tragikusan ér véget, s egy Szörnybéklyó már türelmetlenül várakozik! Nézzétek, Gourry és én szeretjük egymást, Amelia és Zelgadis is szeretik egymást! Ti ketten már nem jöhettek többször az utáljátok egymást szöveggel!”

Philia sóhajtott s Xellosra nézett. „Rendben. Hozzámegyek Xelloshoz. De van egy kikötésem!”

„Mi lenne az?” kérdezte türelmetlenül a Rémálmok Ura.

„Nem nyúlhat vagy nem bánthatja Valgaavot!” Xellosra felé küldött egy dühös pillantást, majd Valgaavra nézett aki Naga mellett állt, majd újra Xellosra nézett.

„Érthető kérés,” morogta a Rémálmok Ura. „Legyen. Xellos, ígérd meg. És ha rájövök, hogy bántod a Fekete Sárkányt, hidd el, nem leszel boldog. Ez a legmegfelelőbb alkalom hogy megfizess azokért a gyilkosságokért.”

„Ígérem,” morogta Xellos. „nem fogom bántani.”

Philia odasétált hozzá, s mellélépett. „Ha így állunk,” mondta lassan, arcvonásai megkomolyodtak. „Hozzád megyek Xellos. Mert szeretlek.”

Xellos ránézett, majd egy nagyot sóhajtva megszólalt. „És én is szeretlek, Philia.”

Lina a Rémálmok Urára nézett, aki addigra elmosolyodott. A Szörnybéklyót a kezében tartotta, s szinte gyengéden belenézett. A gömb fényleni kezdett, az arany fényár olyan volt, mint a lemenő nap sugarai, a gömb pedig egyre gyönyörűbb lett, attól függetlenül hogy egy gyilkos fegyver volt. A Rémálmok Ura még egyszer Linára nézett, elmosolyodott s teste eltűnt a sötétségben, akár egy álom, a káosz tengerében.

„Meglátod, boldog leszel, Lina Inverse.”

„Várj!” kiáltotta s kezeivel odakapott, ahol egy pillanattal azelőtt még a Rémálmok Ura állt, de már csak aranyos fényeket tudott megfogni. Egy percig csak állt, kezét kinyújtva, ujjai a semmit markolták, s úgy érezte mintha megérintett volna egy álmot ami összehozta őket. Elmosolyodott majd visszahúzta kezét. „Köszönöm,” suttogta. „Köszönöm.”

„Nézzétek!” mondta Philia s az égre mutatott. Mindenki megfordult és felnézett. Az ég sötétjéből fénysugarak törtek ki, a nap sugarai áttörtek a fekete égbolton és fehér bárányfelhők tűntek fel – s az óceán vizében is már csak a kék ég és a fehér felhők tükröződtek.

Lina elmosolyodott és szembefordult ba